Falundafa.hu
 

Maradjatok tiszta fejűek

 

Ne tápláljatok bármilyen hamis reményeket a gonosz KKP-vel kapcsolatban. Ez a vészjósló démon idejött hogy elpusztítsa az emberiséget. Miközben tisztázzátok a tényeket, nektek rá kell vennetek a világ embereit, hogy világosan lássák a természetét. A Dafa-tanítványoknak nem kellene bármilyen fantáziáknak átadniuk magukat vele kapcsolatban. Dafa-tanítványok millióinak az életét vette el az üldözésnek ebben az éveiben. És egy évszázad folyamán, a gonosz párt összesen milliók százait gyilkolta meg a világ minden táján. A gonosz párt mögött levo gonosz kísértet arra használta az embereket ebben a világban, hogy másoknak ártsanak. Ha azoknak, akik a gonosz párt irányítása alatt élnek, sikerülhet látniuk azt, mi az, van remény számukra. Azok, akik megtagadják, hogy elhagyják azt, azzal együtt fel fognak bomlani a tömeges eltávolításban. A Dafa-tanítványoknak tiszta fejueknek kell maradniuk, amíg a legjobbat hozzák ki magukból a három dologban.

 

Egy egész évszázadon át, a gonosz párt állandóan úgy változtatta meg a hazugságait, hogy álcázza magát és ártson az embereknek. A világ emberei most látták azt, hogy az mi. A Dafa-tanítványok, miközben üldözi oket, valóban elérték, hogy egy mélyebb szinten lássák a természetét. Amíg a gonosz párt még létezik, a természete sohasem fog megváltozni.

 

A Fa-helyreigazítás elvei nem fognak megváltozni olyan dolgok miatt, amik az emberi világban történnek. A muvelés és az emberek megmentése a Dafa-tanítványok nagyszeru küldetései. Remélem, hogy jól fogtok eljárni azokkal a dolgokkal, amik maradnak. Itt nincs sok tovább, hogy az istenség felé vezeto ösvényen menjetek.

 

 

Li Hongzhi

2012. november 6-a


 

(Utolsó – angol – változtatás:            2012. 11. 06)

(A magyar fordítás elkészült:              2012. 11. 07)

(Utolsó – magyar – változtatás:          2012. 11. 07)

 

A fordítás az alábbi angol változat alapján készült:

Stay Clearheaded

http://en.minghui.org/html/articles/2012/11/6/136197.html

 

Megjegyzés: Ennek a cikknek a mélyebb megértéséhez ajánlott elolvasni elobb a Falun Gong és a Zhuan Falun címu könyveket, amelyek innen ingyenesen letölthetoek:

http://hu.falundafa.org/falun-dafa-books.html

 

Fordítók megjegyzése: Lehetséges, hogy idovel változtatásokat eszközölünk a fordításon a minél jobb szöveghuség és érthetoség érdekében.

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy tiszta fejet megorizni

 

Semmiképp se helyezzetek reményt a rosszindulatú Kínai Kommunista Pártba. Ez a gonosz démon azért jött, hogy megsemmisítse az emberiséget. Az igaz körülmények tisztázásánál mindenesetre fel kellene ismertetnetek az emberekkel a természetét. A Dafa-tanítványoknak semmiképp sem kellene illúziókat táplálniuk vele szemben. A Dafa-tanítványok üldözése közben az utóbbi években néhány millió Dafa-tanítványt rántott a halálba. Egy évszázadon belül ez a rosszindulatú párt összesen néhány százmillió embert ölt meg az egész világon. A rosszindulatú párt mögött levo gonosz szellem a világon élo embereket használta fel arra, hogy károkat okozzon az embereknek. Aki a rosszindulatú párt uralmában ezt át tudja látni, annak lehet reménye. Aki nem mond le róla, azt vele együtt oszlatják fel a nagy kiselejtezésben. Miközben a Dafa-tanítványok jól csinálják a három dolgot, egy tiszta fejet kellene megorizniük. 

 

Egy egész évszázad idoközében a rosszindulatú párt egyre újra megváltoztatta a hazugságait, hogy álcázza magát és hogy károkat okozzon az embereknek. Most a világ emberei már átlátták ot. Az üldözés közben a Dafa-tanítványok mélyrehatóan felismerték a lényét. Ameddig a rosszindulatú párt létezik, a lénye sohasem fog megváltozni.

 

A Fa-helyreigazítás elvei nem fognak az emberek helyzete szerint változni. A muvelés és az emberek megmentése a Dafa-tanítványok nagyszeru küldetései. Remélem, hogy jól csináljátok azt, amit még meg kell tenni. Az istenséghez vezeto út már nincs messze.  

 

Li Hongzhi

2012. 11. 06.


 

(Utolsó – német – változtatás:                       2012. 11. 08)

(A magyar fordítás elkészült:              2012. 11. 08)

(Utolsó – magyar – változtatás:          2012. 11. 08)

 

A fordítás az alábbi német változat alapján készült:

Einen klaren Kopf bewahren

http://de.minghui.org/print/jingwen/71073.html

 

Megjegyzés: Ennek a cikknek a mélyebb megértéséhez ajánlott elolvasni elobb a Falun Gong és a Zhuan Falun címu könyveket, amelyek innen ingyenesen letölthetoek:

http://hu.falundafa.org/falun-dafa-books.html

 

Fordítók megjegyzése: Lehetséges, hogy idovel változtatásokat eszközölünk a fordításon a minél jobb szöveghuség és érthetoség érdekében.