Falundafa.hu
 
Fá-magyarázat a Fá-konferencián Atlantában 2003
 

Üdvözöllek benneteket mind! (Tanulók: Üdvözlet a Mesternek!) Némely Fá-konferenciákon részt fogok venni, másokon nem feltétlenül. Ti mindannyian tudjátok, a Dáfá-tanítványok most még inkább éretté váltak. Ti már mindannyian tudjátok, hogyan kell cselekedjetek a Fá-igazolásnál és egy istenséggé váláshoz vezető úton. Minél kevesebbet mondok ebben az időben, talán annál jobb számotokra. Miért mondom így? Mivel ebben az időben mindenkinek közületek meg lett adva az alkalom, hogy megacélozza magát. Ebben az időben nektek meg lett adva az alkalom a hatalmas erény megalapozására. Így én nem vehetem el tőletek mindig a lehetőséget, hogy saját magatok mérlegeljetek és kitapossátok a saját utatokat a gyümölcshelyzet igazolásánál. Az nem megy, hogy mindig a Mester által legyetek irányítva és hogy nekem még meg is kell mondanom, hogyan kell cselekedjetek a Fá-igazolás konkrét munkájánál. Ha a Dáfá-tanítványok eljutnak a beteljesüléshez, ők mindannyian nem fognak alacsony gyümölcshelyzetekben és szinteken lenni. Ez azt jelenti, ti is nagyon nagy felelősséget viseltek az összes élőlényért a jövőben. Ha viszont nektek nincs ilyen hatalmas erényetek, nem teremtitek meg a saját utatokat és nem tudjátok, hogyan kell valamit önállóan csináljatok, mindez nem megy. Ezért ebben az időszakban én szándékosan megadom nektek az alkalmat, hogy ti éretté legyetek acélozva.

Valójában én is azon vagyok, hogy teljes nyugalomban figyelemmel kísérjem, én megszemlélem (végignézem). Hiszen hát ti a művelésnél vagytok és bizonyosan egy hétköznapi ember érzületeivel rendelkeztek. Ha te egy hétköznapi ember érzületeivel rendelkezel, tudod magad művelni. Ha te egy hétköznapi ember érzületeivel rendelkezel, ezek meg fognak mutatkozni. Ha ti a Fá-igazolásért csináltok valamit, hogy ti közösen vagy egyedül csináltok valamit, saját magatok fogjátok megfontolni és megpróbálni, hogy megoldjátok a bonyolult problémákat. Hogy ti emberi nézetekkel vagy egy művelő őszinte gondolataival mérlegeltek, az eredmény különböző fog lenni. Az összehangolt munkátoknál pontosan így van. Ha ti együtt gondoltok át valamit, ez is meg fog mutatkozni, némely dolgoknál még nézeteltérések is adódhatnak. Az ok erre természetesen az, hogy nektek még emberi érzületeitek vannak. Ennek van egy jó oldala is. A nézeteltéréseknél felfedezheti az ember a ragaszkodását és a gyengéjét. Ha ti mindannyian a Fá-t helyezitek az első helyre, saját magatokat feladjátok és mindent elérhettek, őszinte gondolatokkal oldjátok meg a problémákat, akkor nagyon gyorsan hozhattok egy döntést, a Fá-igazolásnál szintén jól végezhetitek a munkát. Az elmúlt évekhez viszonyítva most tulajdonképpen nagyon jó lett. Ti valóban kiforrtatok, megértetek. Mára nem tervezem, hogy sokat beszéljek. Én főként az igaz körülmények tisztázásáról szeretnék beszélni.

Mihelyt az igaz körülmények tisztázásának témájáról beszélünk, sok tanuló azt gondolja: A mi célunk az igaz körülmények tisztázásánál pontosan az, hogy leleplezzük a gonoszt, hogy gátoljuk, hogy a napvilágra hozzuk, úgy hogy az emberek az egész világon átláthassanak rajta, avégett hogy ez a gonosz egy helyet se találjon, hogy elbújjon. Ez az, amit nektek tennetek kell. De ez nem a legfőbb dolog. A legfőbb célja az igaz körülmények tisztázásának az összes élőlény megmentése.

Mindegyik Dáfá-tanítvány nagyon nagy felelősséget visel a jövőben. Hány élőlény létezik, akit meg kell mentsetek? Hány élőlény létezik, akit meg kell mentenetek? Nektek saját magatoknak emellett még számtalan élőlényt és mindent, ami szükséges a gyümölcshelyzetetek számára, kell harmonizálnotok és beteljesítenetek. A ti hatalmas erényetek és minden, ami egy istenséghez tartozik, benne van foglalva ebben. Ezért én gyakran mondtam, hogy ti a Fá-igazolásnál jól kell végezzétek a Dáfá-tanítványok három dolgát és hogy minden benne van foglalva ebben. Így az igaz körülmények tisztázásának a fő célja az, hogy több élőlényt mentsetek meg az igaz körülmények tisztázásánál. Ez áll az első helyen. Ez az igazi célja az igaz körülmények tisztázásának a részetekről.

Mindegy hogy a régi erők hogyan rendezték el ezt az üldözést, mindegy hogy a gonosz emberek a világon hogyan viszik véghez a gonosz tetteiket és milyen önkényesen üldözik a különböző dimenziók gonosz élőlényei a Dáfá-tanítványokat és mennyi világi ember lett megmérgezve, belegondoltatok ti valaha is, hogy ők a Dáfá-t tudják-e szabotálni? Ők egyáltalán nem tudják szabotálni. Ti már mindannyian láttátok, négy év üldözés után, amelyik a legrosszindulatúbb a történelemben, mi van hát még ezen kívül: a Dáfá-tanítványok az üldözésben éretté lettek acélozva, tisztába jöttek vele és higgadttá váltak. Ti egyre megfontoltabbak lesztek és egyre több és egyre erősebb őszinte gondolataitok vannak. Az idő a pozíciótokba való visszatérésetek számára egyre közeledik. Ez nem így van? A halálra üldözött Dáfá-tanítványok nem jutottak el a beteljesüléshez? Az üldözés közben ténylegesen létezik egypár ember, aki felhagyott a műveléssel. Azok, akiknek nem sikerült, pontosan ki lettek szűrve, rostálva. Ami megmaradt, az pontosan az arany.

Természetesen, egy élőlényként, ha ő tanulta a Dáfá-t, én kell törődjek vele és egy Dáfá-tanítványként vagy egy tanulóként kezeljem. Ha ő saját maga valóban nem tud bejönni, akkor ez az ő dolga. Ezért ti ezt a pontot tiszta fejjel kell megértsétek. Hogy ez most ez az üldözés vagy minden, amit a régi erők elrendeztek, valójában a Fá-helyreigazításnál én már régen számoltam ezzel. Ők nem tudják szabotálni a Dáfá-t. Ez az üldözés nincs elismerve általam, ez biztosan így van. Egy élőlény, amelyik hallgatta a Fá-mat és egy művelő az én Dáfá-mban, hogyan lehetne önkényesen kezelve sőt még agyonverve általuk? Ezért ők mindannyian meg kell lakoljanak a jövőben. Természetesen ebben még léteznek más tényezők. Azokat, akik igazán jól cselekedtek, viszont szintén valóban nem merik megérinteni. Azok, akik megtagadják a régi erők elrendezéseit és nagyon erős őszinte gondolataik vannak, ők mindannyian nem lehetnek megérintve általuk. Vagyis, mindegy hogyan vannak üldözve ők ebben az időben, ha a Dáfá-tanítványoknak egy nagyon őszinte szívük és nagyon erős őszinte gondolataik vannak és mindezeket világosan és higgadtan fel tudják ismerni, sok veszteséget el lehet kerülni.

Ti tisztában kell legyetek azzal, a Dáfá-tanítványok művelése azt jelenti, hogy kijutnak az emberből, hogy kijutnak ebből a régi világegyetemből és a régi mennyboltozatból, amelyek különböző tényezők által, számtalan élőlény által vannak képezve, hogy kiválnak a ,,keletkezés, megerősödés, romlás és megsemmisülés”-sel rendelkező mennyboltozatnak a legeslegvégső környezetéből. Ki juthat ki? Mindezektől megválni és igazán a jövőbe jutni, valóban nagyon nehéz. Valójában a nehézségek, amelyekbe ti ennél az üldözésnél ütköztetek, itt az emberiségnél való megnyilvánulás. Ami a hétköznapi embereknek ezen a környezetén kívül történik és amit a világi emberek nem láthatnak, az egy óriási, még hevesebb és megrázóbb feloszlatási- és újrafelépítési folyamat más dimenziókban. Minden élőlény az egész világegyetemben azon van, hogy figyelemmel kísérje ezt az eseményt, számtalan istenség is végignézi, szemléli. Mindebben az óriási változásban benne van foglalva az a tényező is, hogy a Dáfá-tanítványok a Fá-t igazolják. Az embervilágban ez éppen úgy mutatkozik meg, mint a három dolog, amit most csináltok. Ami a gonosz magatartását illeti, az az eszeveszett téboly a feloszlás előtt, ez nyújtja a feltételeket a Dáfá-tanítványok számára, hogy eljussanak a beteljesüléshez.

Az óriási változásnál az igaz körülmények tisztázása egy fő módszerré vált, hogy élőlényeket és embereket mentsenek meg az egész világon. Akkor ebben megmutatkozik a bölcsesség, amit a Dáfá adott nektek és a nagy képességek, amelyeket a Fá adott nektek. Az igaz körülmények általatok történő tisztázásának a hatása biztosan egy láncreakciót fog kiváltani. Mihelyt egy ember tájékoztatva van az igaz körülményekről, ő tudja: ,,Ó, így van ez. A Dáfá olyan jó.” Némely embereknek, akik ismerik az igaz körülményeket, talán az a gondolatuk lesz, hogy műveljék magukat. Egyesek sajnálni fognak (részvétet fognak érezni) és mások támogatni fognak bennünket a közbenjárásukkal. Ez a visszahatás, reakció az igaz körülmények tisztázása által embertől emberhez és szívtől szívhez is el fog terjedni. A rosszindulatú tényező azon van, hogy elveszítse a környezetét. A Dáfá és a jóravaló tényező, szintén azon vannak, hogy mindent terítékre hozzanak és megerősítsenek. Egyidejűleg, tekintettel erre az üldözésre, ez ahhoz vezet, hogy a társadalomban és minden területen változások fognak adódni, úgyhogy a rosszindulatú emberek többé nem tudnak nézőközönséget és a rosszindulatú élőlények hiányosságokat találni. Bizonyosan létezni fog egy ilyen hatás. Ha ti az igaz körülményeket tisztázzátok, bár ez teljesen normálisan néz ki, a hatás óriási nagy.

Tulajdonképpen ti is mindannyian láttátok, hogy az emberek a világon az igaz tények tisztázása közben a Dáfá-tanítványok által szintén megváltoznak. Most már egészen más lett, mint 1999-ben, mikor július 20-án elkezdődött az üldözés. Nem csak a világi emberek ébredtek fel, hanem más élőlények is és anyagi tényezők mind megéltek ilyen változásokat. Ez azt jelenti, hogy a helyzet már egészen más lett. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az üldözés már befejeződött, hanem azt, hogy azok a régi erők által elrendezett tényezők, az eltávolítás által egyre kevesebbek lettek. A gonosznak nincs többé olyan sok energiája. Ámbár nincs többé sok energiája, ameddig még létezik, még mindig nagyon gonosz és nagyon rossz. Ha viszont nem rendelkezik többé olyan sok energiával, a környezettel és a tényezőkkel, amelyekre szüksége van, nem érheti el többé, hogy olyan sok világi embert és más élőlényt irányítson. Azon körülmény által, hogy a világi emberek és minden más élőlény nincsenek többé a gonosz által irányítva, nektek is sokkal könnyebb ebben az időben, hogy tisztázzátok az igaz körülményeket. Ha ti nagyon jól csináltátok, a világi emberek és más élőlények fel fognak ébredni. Ha minden élőlény felébredt, akkor a gonosz egyáltalán nem talál többé nézőközönségre, akkor valóban nem tud többé olyan szégyentelen lenni. Az emberek ellen fognak állni és elszigetelik, a gonosz nem teheti többé azt, amit tenni akar, senki sem hallgat rá. Most ilyen a tendencia. Ez a változás az összes lény megmentése által.

Tulajdonképpen korábban én mindig mondtam nektek, egy művelőként korábban egyáltalán nem érdeklődött az iránt, mit mondtak róla az emberek a világon. Hogy jónak vagy rossznak tartották, ez csak az emberek egy megítélése, nem az istenségeké. Valójában sok ember létezik a történelemben, aki nagyon rossznak lett megjelölve a világi emberek által, sőt ők még ott állnak a tankönyvekben és a történelmi művekben, [de] talán ők istenségekké váltak. Megint csak léteznek némelyek, akik elitként mértéken felül lettek dicsőítve a világi emberek által, [viszont] a halál után ők a pokolba estek. Hiszen amit az emberek jónak vagy rossznak tartanak, az az emberi előnyök szempontjából van megítélve. Az emberek törvényei visszájára fordítottak. Amit az emberek jónak tartanak, az nem feltétlenül igazán jó. Amit az emberek rossznak tartanak, az nem feltétlenül igazán rossz. Vagyis, egy művelőként nem érdekli az, amit az emberek mondanak róla. De a mai Fá-helyreigazításnál másképpen van. Hogy az emberek a Dáfá-t és a Dáfá-tanítványokat jónak vagy rossznak tartják, ezáltal meg lesz határozva az emberek jövője. Ezen üldözés közben, ez az üldözés speciálisan a Dáfá-tanítványokra terjed ki és ez az elnyomás a gonosz által van szítva, felbujtva, azon van, hogy engem és a Dáfá-t magát zavarja, ezért másmilyen, mint a korábbi művelés. Az üldözés a Dáfá-tanítványokkal szemben abszolút bűnös, gyalázatos, minden ami ezzel kapcsolatban áll, vissza kell legyen fizetve, nem menekülhet meg ettől egy élőlény sem, amelyik részt vett ebben a dologban.

A világegyetemben a Fá-helyreigazítás megy végbe. Gondoljatok bele, az egész világegyetemben a Fá-helyreigazítás megy végbe, szakadatlanul tör keresztül a mikrokozmosztól a felszínig. Bármilyen nagyok is lehetnek a mennyei rendszerek, bármennyi élőlény is létezik ezekben, hogy ez egy élőlény vagy nem egy élőlény, hogy csak gondolatai vannak vagy sem, hogy létezik vagy sem, ezek közül egyik sem úszhatja meg. Hiszen minden a jövőben meg lesz újítva. Különösképpen az emberiség a világon és minden élőlény a felszínen, nekik egyáltalán nem lehetséges, hogy elkerüljék, megszabaduljanak. A Fá-helyreigazítás magába zárja a magas szintek élőlényeit is. Most egyik istenség sem meri azt mondani, hogy a Fá-helyreigazítás ezen dolgának semmi köze hozzá. Természetesen most egyik sem meri többé ezt mondani, egyik sem térhet ki előle. Hogyan cselekszik egy élőlény a Fá-helyreigazításnál, számára létezni fog egy zárszámadás (végleges, összesített elszámolás). Az nem úgy van, ha egy élőlény valami rosszat tett, akkor egyszerűen meg van semmisítve, ez nem megy. A maradéktalan megsemmisítés közben még meg kell lakolnia minden rosszért, amit tett. Én a legnagyobb könyörületességgel kezelek minden élőlényt. Minden élőlény számára, minden milyen nagy bűnöket vagy milyen nagy hibákat követtek el ők a történelemben, én eltekinthetek a hibáiktól vagy bűneiktől. Én el is távolíthatom a bűneiket. Az előfeltétel természetesen az, hogy a Fá-helyreigazítás közben ne zavarják a Fá-helyreigazítást. Még ha nem is teszel semmit, én megmenthetlek téged. De mihelyt zavarja a Fá-helyreigazítást, a kiselejtezés előtt áll. Azok, akik a legkomiszabb gaztetteket követték el, a kiselejtezés közben még meg kell lakoljanak mindenért. Amennyit tettek, olyan sokat kell visszafizessenek; amilyen nagy gaztetteket követtek el, olyan sokat kell ők visszafizessenek. Ezért a gonosz számára, amelyik ez alkalommal zavarta a Fá-helyreigazítást, mindegy milyen rosszindulatú, ami előtte áll, az a legrettenetesebb következmény, ami a világegyetemben sohasem fordult elő, beleértve magukat a régi erőket is. Ámbár azt hiszik, hogy ők ezt a Dáfá számára nyújtották, ezt tulajdonképpen csak a saját nézeteikkel ítélik meg. Ők sohasem gondolkoztak el igazán magukról és nem ítélték meg magukat a Fá-helyreigazítással és a Fá-val. Hiszen a jövőben csak ez a Fá létezik és minden élőlény a jövőben ezen Fá által lesz megteremtve. Ha nem ezzel a Fá-val ítéli meg, mivel ítéli meg akkor?

Ami az igaz körülmények tisztázását illeti, ha ez olyan fontos, akkor ti még megfontoltabban kellene kezeljétek ezt a dolgot. Még világosabban kellene felismerjétek az alkalmakat, amelyekbe az igaz körülmények konkrét tisztázásánál ütköztök, a cselekvési módszereket és a módszereket. Erre mindannyiótoknak ügyelnetek kell. Tudjátok, hogy a Fá-terjesztésnél én nem veszem figyelembe a társadalmi csoportokat, szociális rétegeket, nem teszek különbséget magas és alacsony pozíció, rang között, különböző foglalkozások között, nem veszem figyelembe a posztokat (az állásokat), én semmi mást nem veszek figyelembe, mint egy embernek a szívét. Az igaz körülmények tisztázásánál ti is így kell cselekedjetek. Ne gondoljátok, hogy ő valamilyen magas(rangú) személyiség, úgyhogy gondolatban nektek egy gátlásotok legyen, mintha segítséget szeretnétek tőle kérni. Az igaz körülmény (tényállás) az, hogy te azon vagy, hogy megmentsed őt és te egy esélyt adsz nekik, hogy megválasszák a jövőjüket. Ez teljes bizonyossággal így van. Ezért ti az igaz körülmények tisztázását a világi emberek megmentése egy fontos részeként kell tekintsétek.

Mindazzal, amit a Dáfá-tanítványok ma csinálnak, amivel érintkezésbe kerültök a társadalomban, én mondom nektek, ti azon vagytok, hogy élőlényeket mentsetek meg. Mindegy kit látsz, melyik szociális rétegből való, milyen foglalkozása van, ti nem kell egyszerűen azt gondoljátok: Tisztázom neked az igaz körülményeket, csak mert a gonosz Dáfá-tanítványokat üldöz. Én nektek mindannyiótoknak mondom, az összes élőlény megmentése áll az első helyen. Az igaz körülmények tisztázása egy módszer, hogy embereket mentsetek meg. Ha egy ember megtudta, megismerte az igaz körülményeket, a valódi tényállást, ha tudja, milyen rosszindulatú ez az üldözés, ez az ember már természetesen tudja, hogyan kell cselekedjen, akkor kérheted a támogatását. Bárhogyan jár el ezzel a dologgal, ő azon van, hogy megválassza a jövőjét. Különösképpen azokról az emberekről van szó, akik be lettek csapva az üldözés közben, hogyan vagy képes arra, hogy egy esélyt se adjál nekik? Ha te nem magyarázod el nekik az igaz körülményeket, akkor ők örökre el fogják veszíteni a jövőt.

Még egyet, ti minden embert kell tájékoztassatok az igaz körülményekről, akivel véletlenül találkoztok, akivel ti hétköznap, a munkahelyen találkoztok. Még ha te az embervilágban sietősen, rohanva elmész az emberek mellett és nincs időd, hogy beszélgess velük, te hátra kell hagyd nekik a Könyörületességet. Azokat, akik meg kell legyenek mentve, ti nem kell elveszítsétek; még kevésbé kell azokat elveszítsétek, akik sorskapcsolattal rendelkeznek. Tulajdonképpen sok Dáfá-tanítvány mondja: ,,Én most megyek az igaz körülményeket tisztázni”, ha ők az igaz körülményeket tisztázzák. Ez úgy hallatszik, mintha te most éppen az igaz körülményeket (a valódi tényállást) tisztáznád, de máskülönben te nem vagy azon, hogy az igaz körülményeket tisztázzad. Az élőlények megmentése most minden dolgot átsző a mindennapi életetekben. Ha ti ezt mindannyian fel tudjátok ismerni és világosan megértitek a fontosságát, úgy gondolom, még több élőlényt menthettek meg. Most az emberek a világon szintén azon vannak, hogy lassanként felébredjenek, ebben az időben az igaz körülmények tisztázásának még nagyobb hatása van. Ami a gonoszt illeti, egyre kevesebb nézőközönséget talál, ezért ti mind világosan fel kell ismerjétek ezt a pontot.

Léteznek még egyes tanulók, akik kettesben vagy hármasban jól kijönnek egymással és mindent együtt csinálnak: Mi egy csoport vagyunk. Ők gyakran fecsegnek valami értelmetlen dologról, úgyhogy sok időt elfecsérelnek. Most minden perc és minden másodperc nagyon fontos. Ha ezt az időszakot elszalasztja az ember, akkor mindent elszalasztott. A történelem nem fordul vissza többé. A világegyetem történelme, a három világkör történelme már olyan sok évet lépett előre, mire várt minden élőlény? Miért élnek itt? Ők pontosan ezekre az évekre vártak! De némely tanulók hagyták elmúlni az életükben ezt a kevés évet és nem tudják jól kihasználni az időt. Te viszont egy olyan nagy felelősséget viselsz az összes élőlényért és a történelemért!

Igen, némely tanulók még nincsenek tisztában ezzel, úgy találják, hogy a Fá-t ők véletlenül kapták meg: Nekem is olyan nagy történelmi felelősségem van? Én ezt szintén megcsinálhatom? Valójában egyáltalán nem szükséges ezt a kérdést feltenni, ezt már nagyon világosan elmagyaráztam a Fá-ban. A Fá, amit én ma terjesztek, nem művelhető mindenki által. Miért nem tud olyan sok ember bejutni? Természetesen, most fokozatosan sok új tanuló jön be. Ez az igaz körülmények általatok végzett tisztázásának a hatásán nyugszik. Ez olyan, mint egy univerzális kulcs, amelyik felnyitotta azt a tényezőt, ami a régi erőkön keresztül megakadályozta az embereket a világon, hogy megkapják a Fá-t. Csupán a részetekről történő igaz körülmények tisztázása által adódott ez a hatás. Ez azt is jelenti, hogy nem mindegyik ember által kapható meg. Az, ami az embervilágban mutatkozik meg, az pontosan némely alkalommal valami igaz és némely alkalommal valami hamis. Egyszerűen nem hagyják a világegyetem igazságát megnyilvánulni. Nem hagyják teljesen megnyilvánulni a Dáfá-tanítványok különleges állapotát, ami különbözik a hétköznapi emberekétől. Művelés a ködben – pontosan egy ilyen állapotban műveli magát az ember és ebben az állapotban jön ki. Nem kell saját magatokat alábecsülnötök. Mindegyik Dáfá-tanítvány – mihelyt te megkaptad ezt a Fá-t, te azt a dolgot kell csináld, amit egy Dáfá-tanítvány kell csináljon.

Tulajdonképpen én már megmondtam, hogy egy hétköznapi ember, aki ebben az időszakban valami jót csinált a Dáfá számára – nevezetesen ebben a fontos időközben – eljuthat a beteljesüléshez és egy istenséggé válhat, nem beszélve rólad, te a Dáfá-ban műveled magad és te csinálod, amit egy Dáfá-tanítványnak csinálnia kell, és mindarról, amit te fáradságos körülmények között csináltál. A felszínen nem lehet látni, milyen egy nagy változás ez, de ami más dimenziókban mutatkozik meg, az egy ember és egy istenség közötti különbség. A változás nagyon nagy. Az emberek itt pontosan a ködbe vannak süllyedve, bezárva. A valódi állapot teljesen más, mint ez itt az embereknél. A Dáfá-tanítványok, akik nem tudtak lépést tartani a Fá-tanulásnál, felismerhetik, hogy ők ebben az időben nem haladtak szorgalmasan előre és levertnek érzik magukat. Sőt ők még az időt sem tudják megbecsülni és nem használják az időt arra, hogy csinálják a dolgokat, amiket egy Dáfá-tanítvány kell csináljon.

Valójában létezik most még néhány tanuló, aki a Fá-tanulás tekintetében nagyon fogyatékos. Hogy ti a Fá-t jól tudjátok tanulni vagy sem, ez az alapvető garancia arra, hogy a beteljesülés felé haladjatok. Ez az alapvető garancia arra, hogy alapjától fogva megváltozhattok. Minden élőlény ezen Fá által lett teremtve, bezárólag a ti jövőtökkel. Minden élőlény a jövőben – hiszen sok-sok élőlény lett kiselejtezve a Fá-helyreigazításnál, így némely helyek a világegyetemben üresek. De nem fognak örökre üresek lenni, a Dáfá elő fogja állítani a Fá-ból az összes élőlényt, különböző tényezőket és anyagokat, amelyekre azon szint mennyei rendszerének szüksége van. A Dáfá azon is van, hogy új élőlényeket állítson elő, amelyekre szükség van. A régi élőlények is csak saját magukat újíthatják meg csupán és léphetnek be a jövőbe, mert ők azonosultak ezzel a Fá-val. Minden élőlény benne van foglalva ebben.

Valójában a Fá-helyreigazítás összes dolga most egyre inkább közeledik a felszínhez. Az utolsó tényezőket, amelyek megmaradtak, nem lehet többé élőlényekként megjelölni. Még csak azt sem lehet megmondani, mik ők, nem létezik nyelv, hogy megnevezzük őket, szintén nem létezik egy fogalom sem, hogy leírjuk őket. De minden a Fá-helyreigazítás végső folyamatában található. Ha ezt a ,,világegyetem” és a ,,világegyetemen kívül” fogalmaival írjuk le, akkor a Fá-helyreigazítás tulajdonképpen a ,,világegyetemen kívül” fogalmával van elgondolva. Ez azt jelenti, a Fá-helyreigazítás már azokkal a tényezőkkel foglalkozik, amelyek mennyboltozatokat létesíttetnek, sőt ezek még a tényezők tényezői.

Bár én ezt így mondom, ti most még nem érezhetitek ezt a helyzetet. De a Dáfá-tanítványok Fá-igazolásának mostani állapotán keresztül tulajdonképpen azt is lehet látni, hogy a helyzet más lett. A gonosz nem tudja többé fenntartani magát (nem tud többé talpon maradni), mivel a rosszindulatú élőlények és a gonosz tényezők már nagyon kevesen lettek az eltávolítás által. Nem hasonlítható többé össze az 1999. július 20-a körüli időszakkal. Akkoriban én leírtam nektek, hogy mindegyik fűcsomó és mindegyik fa más dimenziók rosszindulatú élőlényei által volt megszállva. Ha te az utcán jártál, az arcodat felhorzsolhatták az ágak. A fű megbotlaszthatott. A levegő telítve volt a gonosztól. Nem úgy van, hogy mindez gonoszabb lett. A rossz élőlények és a rossz tényezők voltak, amelyek a Fá-helyreigazítás közben be lettek préselve a három világkörbe, ők okozták ezt a hatást. Minden telítve volt a rosszindulatú tényezők által, ők mindenhová odatapadtak és a legrosszabb dolgokat tették a három világkörben és az emberek között a világban. Ha én ezt a Fá-helyreigazítást nem osztottam volna fel két lépésre, hanem egy huzamban csináltam volna, akkor ez az üldözés világméretű lett volna. Olyan lett volna, ahogyan egy próféta mondta Európából, hogy a rettegés nagy királya 1999-ben leszállt volna az égből, akkor minden ember az egész világon megérezte volna, milyen tébolyodott az üldözés. Mikor az üldözés ez alkalommal megjött, más országok a világon nem érezték meg. Más nemzetek nem érezték meg az 1999-es üldözést a gonosz által, ami a Fálun Gong-ra irányult, mert ez a dolog két lépésre van felosztva. Hogy más nemzetek és még több ember a világon a Dáfá-t műveljék, a következő lépés dolgához tartozik. Ti is láttátok, ma van pontosan a Dáfá-tanítványok művelése a Fá-helyreigazítás időszakában, ez nem vonatkozik még több emberre az egész világon, ezért más országokban nem történt meg ez az üldözés a Dáfá-tanítványokkal szemben, mint Kínában. Így a többi nemzet nem is tapasztalt olyan nagy rosszindulatúságot, gonoszságot. De, mert akkoriban egyszerűen túl sok rosszindulatú tényező létezett, a tanulók, mindegy, melyik országban is tartózkodtak ők akkoriban, egy nagyon nagy pszichikai nyomást érezhettek.

Most a helyzet többé már nem olyan. Az egész Fá-helyreigazításnál nagy mennyiségben lettek megsemmisítve a rosszindulatú tényezők, ehhez jön még, hogy a Dáfá-tanítványok a Fá-igazolásnál tisztázták az igaz körülményeket, egyidejűleg őszinte gondolatokat bocsátanak ki, hogy szakadatlanul tisztítsák saját magukat és hogy eltávolítsák a gonoszt különböző szintek más dimenzióiban, szintén minden, amit ti a Fá-igazolásnál csináltatok, mind ennél ti azon vagytok, hogy eltávolítsátok azokat a régi erők által elrendezett rosszindulatú élőlényeket és tényezőket, ennek nagyon nagy a hatása. Ha egy Dáfá-tanítványnak erős őszinte gondolatai vannak, akkor a létezésének az embervilágban egy pozitív hatása van. Nem látjátok, hogy a rosszindulatú tényezők most már nagyon kevesen lettek? Ez többé nem ugyanaz, mint az 1999. július 20-a körüli időszakban.

Ámbár a gonosz kevesebb lett, de a megmaradó még mindig nagyon rosszindulatú. Korábban én gyakran mondtam nektek, minél felszínesebb, annál kevésbé erős, viszont annál rosszabb is. A még rosszabb utánpótlásként szolgál a szűkölködő erőnek, ezért a gonosz nagyon rossznak, heretikusnak néz ki. De ti már láttátok, hogy a környezet másmilyen lett. A gonoszt csak azokon a helyeken lehet talpon tartani, ahol a gonosz fővezér közvetlenül ellenőriz és ahol a rosszindulatú emberek, akik többé nem megmenthetőek, gaztetteket követnek el. Most ők csak a felszínen a szárazföldi Kína társadalmában maradhatnak talpon. Az elnyomás a gonosz által el van titkolva, rejtve, ők nem merészelik többé, hogy a világ emberei előtt megmutatkozzanak. Valójában az összes őszinte, becsületes erő azon van, hogy megsemmisítsék. A gonosz fél, nem mer egy hangot sem hallatni erről. Most titokban végzi az elnyomást, fél, hogy sok ember megtudja a világon, milyen gonosz gaztetteket követett el, amelyek irtóznak a napvilágtól. Még csak azt sem engedi, hogy azok a hivatalnokok a Központi Bizottságból, sőt még a magas rangú hivatalnokok, tudjanak erről. Sőt még belül csapja be őket, és megpróbálja eltussolni ezt az üldözést. Csak néhány gonosz létezik, néhány a legrosszabban romlott alak, aki irányítja a rosszindulatú embereket, akik alájuk vannak rendelve, hogy kivitelezzék, megvalósítsák ezt a gonosz üldözést. Minden eszközzel megpróbálják takargatni, eltitkolni az üldözés aljas módszereit. Sőt ők még hamis beszámolókat, jelentéseket továbbítanak a Központi Bizottság hivatalnokainak, csalással, hamisítvánnyal tartják fenn a gonosz üldözést. Most a gonosz már nagy mennyiségben meg lett semmisítve, úgy néz ki, mintha a rosszindulatú emberek többé már nem lehetnének olyan gátlástalanok. Mikor a gonosz akkoriban tébolyodottá vált, számtalan rohadt kísértet támogatta, úgyhogy vadul viselkedett. Más emberek, akik ismerték az igaz körülményeket, szintén nem mertek egy hangot is szólni hozzá. 1999. július 20-a körül a gonosz fővezér nagy zajt csapott és kijelentette, hogy ezt és azt akar csinálni, senki sem mert egy hangot is szólni hozzá. Akkoriban olyan sok rosszindulatú tényezőtől volt támogatva, így lett az üldözés megcsinálva. Most többé már nem ugyanolyan az idő, mint akkoriban. A régi erők által elrendezett tényezők a megsemmisítés által egyre kevesebben lesznek, a környezet, amelyik az embervilágban jelenik meg, most másmilyen. Mindegy milyen tébolyodottan viselkedik a gonosz, a játszmát már jóformán elveszítette.

De ebben a rövid időközben ti is láttátok, milyen sok élőlény vétkezett, vált bűnössé a Dáfá-val szemben (nincsenek beleértve azok, akik a legrosszabb gaztetteket követték el). Elégséges-e már az, ha ők megtudták az igaz körülményeket? Azért ez nem olyan egyszerű. De ha az igaz körülmények tisztázásánál világossá tettétek számukra, akkor ti adtatok nekik egy esélyt. Ha nála valóban őszinte gondolatok merültek fel, akkor neki van adva egy esély, hogy jóvátegye a bűneit. Mindegy, hogy mit tett egy ember, azért fizetnie kell, ez a világegyetem alapelve és érvényes minden élőlényre. Mikor ez az üldözés akkoriban elkezdődött, hány ember működött ebben közre, úgyhogy akkoriban egy olyan gonosz helyzet jött létre. Ha az emberek mind nem működtek volna közre, nem kezdeményeztek volna semmit és nem mondtak volna semmit, jöhetett-e volna létre akkoriban egy ilyen rosszindulatú, gonosz környezet? Hogy Kínában vagy Kínán kívül volt az ember, mihelyt ilyen hatást okozott ebben a folyamatban, amelyik komiszabbá tette ezt az üldözést, hogy szavak vagy magatartás által működött közre, annak meg kell lakolnia ezért. Egy élőlény sem kerülheti ezt el, kivéve, ha ő a veszteséget, amit a Dáfá-nak vagy Dáfá-tanítványoknak okozott, újra jóvátette.

Az istenségek az egész világegyetemben nagy figyelemmel nézik végig. Számtalan istenség tekint erre a kis földgolyóra és kíséri figyelemmel mindegyik élőlény mindegyik gondolatát. Még csak nem is akarnak pislogni a szemükkel és egy pillanatot sem elmulasztani. Egy ember egyetlen egy gondolatát sem akarják elszalasztani. Én azért mondom ezt ebben az időben, hogy megmondjam nektek, ti még értelmesebben és világosabban kell tudjátok, mit csináltok most. Mindegy mi van csinálva, Dáfá-tanítványok a Fá-igazolást mindig az első helyre kell tegyék.

De az igaz körülményeket ti feltétlenül megfontoltsággal és az emberek alapelveinek megfelelően kell tisztázzátok. Ha te misztikusan viselkedsz és nekik egyáltalán nem az emberek álláspontjából magyarázod el és voltaképpen semmi tekintettel sem vagy arra, hogy az emberek el tudják-e fogadni, akkor te azon vagy, hogy egy szabotáló hatást fejtsél ki. Akkor ennek egy ellentétes hatása van. Ti feltétlenül ésszerűséggel és egy tiszta fejjel kell csináljátok. Az igaz körülmények tisztázásánál figyelembe kell vegyétek a többiek felfogóképességét. Ezt te láthatod és megfigyelés által érezheted. Ezért ezt a dolgot az igaz körülmények tisztázásával feltétlenül jól kell csináljátok. Nektek nem csak egyszerűen beszélnetek kell és ezt csak egy formalitásként csinálnotok. Ha te beszélsz valakivel, világossá is kell tedd számára. Természetesen léteznek olyanok, akik többé egyáltalán nem megmenthetőek, ők teljesen az ellenkező oldalra álltak. Náluk semmi őszinte, becsületes dolog nem létezik többé. Amit mesélsz neki, nem tudja elfogadni, hiszen ha ő elfogad ebből egy picikét, egy picike meg lesz semmisítve belőle, egy picike elfogadva – egy picike megsemmisítve. Ha ő mindent elfogad, akkor egészen meg lesz semmisítve, mivel ő éppen rosszindulatú, gonosz. Ezért léteznek olyanok, akik többé nem megmenthetőek, mindazonáltal ez csak egy parányi rész.

Léteznek még olyanok, ámbár ti meg akarjátok őket menteni – ezt mondtam el éppen – ámbár ti megadtátok nekik az esélyt és ők tisztában lettek ezzel, ennek ellenére ők vissza kell fizessék. Ez a Fá-alapelvek szempontjából van elmagyarázva. De nem kell aggódjatok emiatt. Dáfá-tanítványokként ti a Könyörületességet művelitek, ti minden élőlénnyel szemben pontosan  könyörületesek akartok lenni. Hogyan kell ezek az élőlények visszafizessék, erre létezik a Fá, amelyik megítéli ezt. Hogy meg szabad-e őt tartani, a Fá kritériumai által lesz megítélve. Ezért Dáfá-tanítványokként ti pontosan a legjobbat kell kihozzátok magatokból, hogy megmentsétek őket, így van ez.

Miért megmenteni? Én már elmagyaráztam, hogy az élőlények ma a világon mások, mint azok a múltban. Ők másmilyenek, mint az emberek a múltban. Ha egy élőlény az embervilágba, nevezetesen ebbe a rejtélyes világba bejutott, akkor ez számára valóban nagyon rettenetes. Egy istenség – te látod, hogy ő éppen még egy nagyszerű istenség volt, mihelyt bejut ebbe a világba, mihelyt bejut egy emberi testbe, egyszerre agymosás, valóban rettenetes, ő nem tud többé világosan megkülönböztetni dolgokat. Ezért te nem láthatod a viselkedése szempontjából nézve egy élőlény származását. Te nem láthatod a lényeges különbséget a korábbi életéhez.

Amit mondani akarok, csak ennyi. Valójában én az igaz körülmények tisztázásáról szeretnék beszélni veletek. Ti mondani akartok nekem még valamit. Úgy gondolom, pont kihasználom ezt az időt, hogy a kérdéseitek közül megválaszoljak néhányat. Néhány kérdést felírhattok egy cédulára. (taps) Nem akarok túl sok időt szánni erre, mert a Fá-konferencia közben léteznek még néhányan, akik egy  beszámolót akarnak tartani.

A Fá-magyarázat része

Kérdés: A tanulók Pekingből üdvözlik a Mestert (Mester: ,,Hadd ne olvassuk ezt többé.”) Ha a Fá-helyreigazítás befejeződik, nevezetesen mielőtt mi eljutunk a beteljesüléshez, láthatom még Önt? Ha ezt a kívánságot nem lehet teljesíteni, örökre sajnálni fogom. Nem tudom, hogy szabad-e így gondolkodnom? Beteljesülhetne a kívánságom?

Mester: Te most nem látsz engem már? (mind nevetnek) Te az én igazi alakomat akarod látni ( a Mester nevet). Műveld jól magad! Mindegyik Dáfá-tanítvány – ha te eljuthatsz a beteljesülésig, látni fogsz engem. (taps) A Dáfá-tanítványoknak nem csak ez a sorskapcsolatuk van meg, mint ez a mai, amit a számtalan élőlény nem kaphat meg, valójában én már előkészítettem számotokra egy élőlény mindörökké tartó elismerését, dicsőségét. (taps)

Kérdés: A Dáfá-tanítványok Hubei és Wuhan tartományokból Önre gondolnak, üdvözlik a Mestert.

Mester: Köszönöm nektek! (taps)

Kérdés: Némely emberek azt mondják, hogy a Fálun Gong jó. De ők nem szeretnének segíteni a tanulóknak, mint például, hogy engedjék az újságot kitenni, vagy ők szintén nem akarják megnevezni a Dáfá nevét a rendezvénynél. Milyenek a kilátásaik ezeknek az embereknek, ha nem változnak meg?

Mester: Tulajdonképpen némely emberek pillanatnyilag még nincsenek tisztában a Dáfá-val, különösképpen a világi emberek, akik egy ilyen gonosz üldözés közben nagyon erősen félre vannak vezetve. Ha a Dáfá-tanítványok az igaz körülmények tisztázásánál nem oldották meg a csomót a szívében, akkor ő talán még a megértés folyamatában van, így átmenetileg még semmit sem lehet megállapítani, lerögzíteni a számára. Most őt nem lehet sem jónak sem rossznak tartani. Talán az igaz körülmények tisztázásánál ti még nem csináltátok eleget.

Kérdés: Hogyan kell értsük ezt a mondatot ,,Az igazság végképp megjelenik, a világ ámulatban”?

Mester: Valójában én az istenségek egy szavát használtam: ,,Ámulatban”. Az egész világegyetem óriási változásai közben, gondoljatok csak bele, egyedül itt az emberek között sok rosszindulatú ember lesz kiselejtezve a következő lépésnél. A kiselejtezett emberek mennyisége óriási nagy és iszonyatos. Kezdetben még meg fogja rázni az embereket, a végén mindannyian el lesznek tompulva. Milyen állapotban van, ha mindenütt az utcákon halott embereket lát? Az, amit az emberek nem hittek el, amit az emberek a múltban babonának tartottak, minden meg fog mutatkozni. Mit fog egy ember gondolni, ha megállapította, hogy ez az anyagi világ, amit az emberiség a modern tudományos eszközökkel értett meg, egészen más? Az, amit az emberek nem hittek el, minden megnyilvánul. Milyen fog lenni egy ember, ha ő ez előtt az óriási változás előtt áll ebben az úgynevezett anyagi térben? Az emberek látni fogják, hogy tényleg léteznek istenségek. Ó! Hiszen a Dáfá-tanítványok mind istenségek! Amit a Dáfá-tanítványok mondtak, igenis minden igaz! Kezdetben még ezek a gondolataik vannak. A bűneik kiegyenlítésének fájdalma alatt az emberek fokozatosan olyanok lesznek, mintha nem rendelkeznének többé gondolatokkal. A világ valóban ámulatban fog lenni.

Kérdés: A tanítvány szeretne egy történelmi feljegyzést írni a Fálun Dáfá-ról, és minden hőstettet feljegyezni a Mester által végzett Fá-terjesztés óta.

Mester: Gondolom, ha a Dáfá-tanítványok ezt a dolgot meg tudják csinálni, az szintén nagyszerű. Ezt lehet csinálni. De erre nagyon sok idő és erő szükséges. A Dáfá-tanítványok három dolga nagyon fontos. Osszátok be jól az időtöket.

Kérdés: Ami a Dáfá-tanítványok őszinte gondolatait és őszinte tetteit illeti a Fá-igazolás vonatkozásában, úgy én szeretném megkérdezni, hogy én írhatok-e erről valamivel magasabban? Túllépheti a Dáfá-t?

Mester: Mindegy milyen magasan írsz (fogalmazol), te nem tudod túllépni, túlszárnyalni a Dáfá-t, (mind nevetnek) mert az egyszerűen túl magas. Amit ti tudhattok, az csak az, ami a hétköznapi emberek társadalmában mutatkozik meg, és az emberi tettek, amelyekkel a mi Dáfá-tanítványaink igazolják, megerősítik a Fá-t a hétköznapi emberek társadalmában. Ez nem kellene problémát jelentsen. Ha ez meg van írva, ti mindannyian megmondhatjátok a véleményeteket, így némely dolgok talán még jobban lehetnek megcsinálva, elvégezve.

Kérdés: A tanítvány egyszer írt egy regényt a harcművészetről. Lehet írni a harcművészet-regény formájában azokról az alapelvekről, amelyek túlmennek az embereken? Hogyan lehet az irodalom és művészet területén még tapintatosabban csinálni, hogy az emberek a világon észrevétlenül elfogadhassák a helyes beállítottságot a műveléshez?

Mester: Egy történelmi feljegyzést megírni, az valamivel komolyabb. Egy regényt is lehet írni. De ha a Dáfá-nak ezt az egész dolgát egy regényként mutatja be, akkor egy regény ereje nem tűnik olyan megfelelőnek. Én úgy találom, ha egy történelmi feljegyzésben mutatja be az ember és valamivel konkrétabban és személyesebben írja le, akkor az szintén nem probléma. Ha egy regényben egy bizonyos tanítvány, egy bizonyos hely vagy egy bizonyos dolog van ábrázolva és egy címet keres ki erre, az nem probléma.

Kérdés: Én köszöntöm a Mestert a szárazföldi Kína tanítványainak a nevében.

Mester: Köszönöm nektek. (taps)

Kérdés: A kémek kihasználják a hiányosságokat a biztonsági területen a mi Dáfá-tanítványaink internetjénél, hogy üldözzenek bennünket. De egyes tanítványok és illetékesek Kínán kívül nem veszik ezt nagyon komolyan, úgyhogy zavarások és a Fá-igazolás munkája számára és a Dáfá-tanítványok számára szabotázs jött létre. Egy útmutatást kérek a Mestertől.

Mester: Ami ezt a pontot illeti, úgy én azt gondolom, hogy ti ezt figyelembe kellene vegyétek. Bár nekünk semmi titkolnivalónk sincs, de nem is kell hagyjuk a kémeket, hogy zavarjanak bennünket.

Ha a kémekről van szó, úgy az istenségek szemében ez a legpiszkosabb foglalkozásnak van tekintve az emberiségnél, ez ahhoz vezet, hogy az emberek hosszú időn keresztül egy rejtett és titkos létállapotban belsőleg elfajulnak, valójában ez szintén nagyon keserves. Nem is szükséges azt hinnetek, hogy ők különösen tehetségesek, rátermettek lennének. Röviddel ezelőtt egy tanuló Tajvanból le lett tartóztatva Sanghajban. Az ügynök az állambiztonsági hivatalban látta a félelmét és feltétlenül azt akarta, hogy egy kémmé váljon. Tudjátok, ez a módszer szégyentelen és aljas, ezt csak egy gonosz környezetben lehet alkalmazni. Tulajdonképpen én már régóta ismerem ezt a módszert: Mielőtt ők belekezdenének ebbe, először tájékozódnak rólad, még az étkezési szokásaidról is, az öltözetedről, lakásodról, közlekedési eszközökről és hobbijaidról (vonzalmaidról). Sőt még a rokonságodról és a baráti körödről is tájékozódnak. Aztán egy csapdát állítanak neked és letartóztatnak. Először megfélemlítenek és azt az érzést keltik benned, mintha azonnal le akarnának lőni téged. Azután megragadnak téged a félelmednél és beszélnek veled. Azt, amit te nem akarsz elmondani, elmondják neked, amit ők már régóta tudnak. A beszélgetés folyamán azt az érzést keltik benned, hogy ők mindent tudnának. Úgy tűnik, mintha ők még azokat a dolgokat is tudnák, amiket csak egészen kevés ember tud. A félelem hatása alatt az az érzése az embernek, mintha a te összes embertársad nem lenne megbízható és mind kémek lennének, mintha te egyetlen emberben sem bízhatnál meg. Ha te nem teljesítenéd a gonosz követelményeit, úgy tűnik, mintha bármikor megölhetnének téged. Valójában a félelem hiányossága lett kihasználva. Ez egy cselfogás, vagyis egy módszer, ami kizárólag a kémkedéshez van bevetve. Természetesen most a demokratikus országokban senki sincs többé, aki még merné [alkalmazni] ezt a cselfogást. Csak egy rosszindulatú politikai hatalom alatt, amelyik lábbal tiporja az emberi jogokat, lehet felhasználva egy ilyen gonosz módszer. Ha ez egy demokratikus országban fordulna elő, régen bíróság elé lenne állítva.

Nem szükséges attól tartanotok, hogy ők tesznek valamit. Szintén nem szükséges túl sokat aggódjatok ezen vagy azon, de éberek kell legyetek. Figyelembe kell vegyétek, hogy az, amit csinálni akartok, ne legyen szabotálva már előzőleg a gonosz által. Nektek figyelnetek kell erre a pontra. Nekünk nincs semmi rejtegetnivalónk. Nekünk nincs semmink, amit nem szabadna tudassunk az emberekkel. Mi szintén nem tettünk semmit, ami a törvényekbe ütközik. De ami a gonoszt illeti, mi szintén nem adunk neki egy esélyt sem, hogy gonosztetteket kövessen el. Ami a gonoszt illeti, mi éppen nem tudatjuk vele, mit akarnak a Dáfá-tanítványok csinálni. Ezért sok esetben nektek valóban ügyelnetek kell erre. Az nem megy, hogy a gonosz emberek már belekezdjenek valamibe, mielőtt te csinálsz valamit, úgyhogy ők már valami rosszat tettek, akkor nehézségek fognak adódni az igaz körülmények tisztázása és az emberek megmentése számára, úgyhogy a nehézségek még nagyobbá válnak. Ezért ti valóban kell ügyeljetek ezekre a dolgokra.

Kérdés: 500.000 hongkongi polgár az utcára ment, hogy a 23-as cikkely ellen tiltakozzanak, de némelyek közülük még nem ismerik a Fálun Gong igaz körülményeit. Úgy van, hogy már meg lehet őket menteni, ha ők a 23-as cikkely ellen voltak, továbbra is el kell magyaráznunk nekik az igaz körülményeket?

Mester: Ez a rosszindulatú 23-as cikkely, amelyik minden hongkongi polgár által el lett utasítva, egyébként is arra szolgál, hogy a Dáfá-tanítványokat üldözze. Arra is való, hogy a hongkongi polgárokat üldözze. Hongkongban olyan sok világi ember létezett, aki ellene fordult. Bármilyen álláspontból és bármilyen szándékkal is cselekedtek ők akkoriban, ennél a dolognál mindenképpen létezett egy pozitív hatás. Úgy gondolom, lehet mondani, hogy a lakosok Hongkongban egy nagyon jó jövőt választottak a maguk számára. Ez egy nagyon jó kezdet a Dáfá-val szembeni magatartásra. Sokan nagyon világosan tájékozottak a Fálun Gong-ról, ők azért cselekedtek úgy, mert ők az ellen (a cikkely ellen) vannak. Ez egy nagyon jó alapot teremtett a megmentés számára a jövőben. Azoknak, akik nincsenek tisztában a Fálun Gong-gal és az üldözés igaz körülményeivel, továbbra is el kell magyarázzátok az igaz körülményeket. Így van ez.

Kérdés: Mi esti rendezvényre hívunk meg néhány nagy vállalatot. Ha mi csak a kínai újév megünneplésére hívjuk meg őket, anélkül hogy elmagyaráznánk nekik az igaz körülményeket, ez azért még nem elég, vagy?

Mester: Természetesen ez nem elég. Minden, amit a Dáfá-tanítványok ma csinálnak, arra való, hogy embereket mentsen meg. Minek csinálod te ezt máskülönben? Nyíltan és őszintén tisztázni az igaz körülményeket, ez éppen a Dáfá-tanítványok munkája. Én mondok nektek még valamit: Minden élőlény ma a Földön a Fá miatt jött. Ha te világosan meg akarod értetni vele ezt a pontot, akkor magyarázd el neki az igaz körülményeket. Ez egy univerzális kulcs. Ez egy olyan kulcs, amelyik minden élőlény számára felnyitja ezt a dolgot, ami nagyon, nagyon hosszú ideje le volt pecsételve és amire ők nagyon, nagyon hosszú ideje vártak. (taps)

Tulajdonképpen úgy gondolom, mindent, amit ti Dáfá-tanítványok ma csináltok, nem a Dáfá számára teszitek, nem is számomra, a Mesteretek számára, hanem ti ezt saját magatok számára csináljátok. Ti azon vagytok, hogy beteljesítsétek a világotokat és megalapozzátok a saját hatalmas erényeteket. Ti azon vagytok, hogy az élőlényeket, amelyekre szükségetek van, megmentsétek és begyűjtsétek. Mindezt ti saját magatok számára teszitek. Az én álláspontomból mondva, Mesterként, én természetesen meg kell mondjam ezt neked, mivel én mindent be kell teljesítsek számodra, hiszen én téged sikerre kell juttassalak. Bárhol és bármire is van szükséged, ezért csináltatom meg ezt veled csupán.

Ezenkívül, a Könyörületesség művelésének a szemszögéből nézve, ti ezt szintén kell csináljátok. Én csak egy példát veszek, nem csak az esti rendezvények, szintén minden, ami minden területen érintkezésbe kerül veletek, minden amit ti csinálni akartok, tartalmazza ezt. Az összes lény megmentése áll az első helyen. Ne gondoljátok úgy, hogy ez csak arra szolgál, hogy gazdagítsátok annak az esti rendezvénynek (gálának) a programját, még kevésbé szolgál arra, hogy pillanatnyilag egy örömöt szerezzünk az embereknek. Én az élőlényeket mentetem meg veletek. (taps) Ha ti szervezhettek egy esti rendezvényt, amelyiknek magas a színvonala és amelyik telítve van a Dáfá őszinteségével, egyenességével, ez már önmagában hozzájárulhat az élőlények megmentéséhez. Miért is ne kellene hát ezt csinálni? Ez nem egy lehetőség, alkalom? (taps)

Kérdés: Némely tanulók szívből tisztelik a Dáfá-t, szintén nagyon sokat fáradoznak az igaz körülmények tisztázásánál. De a saját művelésüknél nem érik ezt el és gyakran csinálnak hibákat, ez nekik saját maguknak is sok gondot okoz.

Mester: Ez éppenséggel lehetséges. Hiszen ha a nagy Fá-alapelvekről van szó, ti mindannyian tisztában vagytok velük, de a személyes problémáknál léteznek még a hétköznapi emberek egyes megmaradt tényezői, amelyek szintén okozhatnak ragaszkodást, ez szintén megmutatkozhat. Bár nagyon ellentmondásosnak néz ki, valójában nem ellentmondásos. Azonkívül, ha a ragaszkodás nagyon nagy, egy nagyon rossz állapot léphet fel. Ha nagy problémák merültek fel, feltétlenül ügyelnetek kell, ez a legveszélyesebb.

Ennél eszembe jut még valami. Ti nem tekinthetitek a dolgot abszolútnak, különösen ami az elferdített alapelveket illeti a gonosz kínai propaganda vonatkozásában, amelyeket például ők propagálnak: ,,Ha te a többieknek azt mondod, hogy ők jól kell cselekedjenek, akkor elsőként te saját magad kell jól cselekedjél.” Gondoljatok csak bele, hogy helyes-e ez az érv? Sok ember ragaszkodik ehhez az érvhez, hogy takargassák a saját hibájukat és nem akarnak megjavulni. Különösen azok az emberek, akiknek problémáik vannak, használják ezeket igaz alapelvekként és nem engedik el őket. Én mondom nektek, ez abszolút hibás. Talán egy hibákkal rendelkező ember nem szabad megmondja neked, hogy te jól kell cselekedjél? Talán egy ember, aki saját maga elkövetett egy hibát, nem szabad megmondja a többieknek, hogy ők ezt jobban kellene csinálják? Milyen logika is ez hát? Hány ember gondolkodott el alaposan erről a kérdésről?

Tudjátok, Jézus megmondta, hogy minden ember bűnös. Te nem akarod hagyni a gyermekeidet, hogy jól cselekedjenek, csak mert te bűnös vagy? Neked többé már nem szabad megmondanod másoknak, hogy ne vétkezzenek, csak mert neked vétkeid vannak? Ez egy tökéletesen abszurd érv. Nem így van? Hiszen hol léteznek hiba nélküli emberek az embervilágban? Mihelyt egy ember megszületik, már karmát termel. Mindegyik ember követ el hibákat. Az nem lehet, hogy másoktól nem szabad megkövetelje, elvárja, hogy jól cselekedjenek, csak mert saját maga hibákat követett el. Az úgy sem lehet, hogy egy másik nem szabad megkövetelje tőlem, hogy jól cselekedjem, mert ő hibákat követett el. Meg kell nézni, hogy igaza van-e, ez igazán egy istenség szemléletmódja, ha megítél valamit. Tulajdonképpen az emberek is így kell szemléljék ezt, ilyenek a helyes, jóravaló alapelvek.

Ez az alapelv a gonosz uralma alatti propaganda által egy ilyenné vált: Ha te másoktól megköveteled, hogy jól csinálják, akkor először te saját magad kell jól csináld. Egy nagyon rosszindulatú érv. Ha ezt megszemléli az ember, azt találja: Ó, helyes, ez az érv nagyon megalapozottnak hangzik. Egyáltalán nincs alapja és csak negatív kihatásai lehetnek. Ki tud már olyan jól cselekedni? Hiszen hol léteznek tökéletes emberek? Ha egy művelő eljutott a művelése utolsó lépéséhez és még nem vált el az emberi testtől, neki még mindig van karmája, neki még mindig vannak ragaszkodásai. De eddig a lépésig ő már nagyon messze túlment a hétköznapi embereken. Ha ehhez az érvhez igazodna, többé senkinek sem szabadna megmondani másoknak, hogy jól kellene cselekedjenek. Akkor nem szűnne-e meg ez a társadalom?

A Dáfá-tanítványoknak van ragaszkodásuk, nekik megvannak egy hétköznapi ember érzületei, amelyeket még nem távolítottak el művelés által. Még létezik valami, amit nem csináltak jól. De ez nem azt jelenti, hogy az összes Dáfá-tanítvány nem jó. Ez nem jelenti azt, hogy ez az élőlény nem jó. Ez azt sem jelenti, hogy ez a Dáfá-tanítvány nem művelte jól magát. Sok területen ő már nagyon jól művelte magát. Ő még követ el hibákat, mert még van ragaszkodása, ami meg kell nyilvánuljon, hogy felismerhesse a hiányosságát, ezért mutatkozik meg a ragaszkodás. Ha megmutatkozik a ragaszkodás, művelheti csupán magát. Ha a ragaszkodás elrejtve marad és nem mutatkozik meg, csak nehezen művelheti magát. Ő még csak észre sem tudja venni, akkor valóban nehezen művelheti magát.

Kérdés: Én kérem a Mestert, hogy magyarázza el, hogyan kell az igaz körülményeket tisztázzák a Dáfá-tanítványok a saját hírcsatornáikon (médiáikon) keresztül, különösképpen a kilátásokat az együttműködés tekintetében az igaz körülmények tisztázásánál Kínában.

Mester: Alapjában véve most mi pontosan ebben a helyzetben vagyunk: Ha a Dáfá-tanítványok a szárazföldi Kínában médiamunkát (hírközlőtevékenységet) végeznek, számukra még nem létezik elegendő biztonság. De ők szórólapokat és VCD-ket osztogatnak, sok dolgot ők saját maguk nagyon is jól csináltak. A szárazföldi Kínán kívül a Dáfá-tanítványok által előállított médiák lehetőleg az igaz körülményeket kell bemutassák a kínaiaknak az üldözésről. Ti minden kínainak be kell mutassátok az igaz körülményeket. Feltétlenül be kell mutassátok az igaz körülményeket a kínai népnek! (taps) Meg kell mentsétek őket. Ti azt is meg kell értessétek, fel kell ismertessétek a kínaiakkal, mit csináltak a kínaiak ennél az üldözésnél és milyen rettenetesek a következmények, amelyek rájuk várnak, ha ez így megy tovább.

Kérdés: Én a saját ragaszkodásaimat gyakran nem tudom alaposan elengedni, emiatt nagyon aggódom a szívemben. De gyakran nem érem el, hogy jól cselekedjek.

Mester: Tanuljátok többet a Fá-t. Tanuljátok többet a Fá-t. (a Mester nevet) Itt nem létezik csodaszer – ha beveszünk egy tablettát, akkor a ragaszkodások már el is múlnak. (mindenki nevet) Valójában a Dáfá energiája még hatásosabb, mint a csodaszerek. Természetesen, ti most nagyon elfoglaltak vagytok, nektek ezt vagy azt kell megtennetek. Nagyon sok tennivaló van, ehhez jön még a háztartás, a munka és társadalmi tevékenységek. De valahogyan kell művelődni, ezért kell a Fá-t tanulni.

Kérdés: Kérem a Mestert, hogy ezen az ünnepélyes napon fogadja az összes Dáfá-tanítvány tiszteletét és köszönetét. A tanítványok minden esetre jól fogják csinálni, hogy a Mesternek valamivel több örömben legyen része és kevésbé keményen kelljen dolgoznia.

Mester: Én köszönöm nektek mindannyiótoknak! (taps) Ha te szeretnéd is, hogy én örvendjek, nálam semmi öröm sem merülhet fel, hiszen minden Dáfá-tanítvány még üldözve van. Hány Dáfá-tanítvány van üldözve pontosan ebben a pillanatban a rosszindulatú munkatáborokban Kínában? A szívből jövő óhajt már megértette a Mester.

Kérdés: Gondolom, ha egyes Dáfá-tanítványok, akik a társadalomban is jeles személyiségek, mint például egy kontaktszemély egy helyen vagy a tanítványok, akik már nagyon sok cikket írtak, a társadalom egy polgáraként a közösségek rendezvényein, rendezvényeken a kínai körökben és az ,,Állítsátok Jiang Zemin-t törvényszék elé” Globális Koalíció rendezvényein, egyes eseményekről a világon, mint például a terrorizmus kérdésében szintén kifejthetnék, kifejezhetnék a véleményüket vagy elemzéseiket, nem kellene legyenek félreértések okozva a hétköznapi embereknél. Hogyan lehet ezt a legjobban csinálni?

Mester: A Dáfá-tanítványok számára ma a művelés és a Fá-igazolás áll az első helyen. Dáfá-tanítványoknak igazolniuk kell a Fá-t. Az igaz körülmények tisztázása és az élőlények megmentése állnak az első helyen részetekről .

Egyes demokratikus személyiségek a társadalomban, beleértve egynéhány ,,június 4.”-i kevés embert, azon vannak, hogy szakadatlanul elítéljék a rosszindulatú és erőszakos politikai hatalmat. Ők az emberi jogok és vallásszabadság ügyéért is síkra szállnak. A bírálatuk ezen a területen szintén hozott néhány pozitív hatást a Fálun Gong üldözésének leleplezése, feltárása számára. Ha így nézzük, ebben a pontban nekik van valami közös [vonása] velünk. Így némelyek a tanulóink közül ebből a szempontból is szeretnének mondani valamit. Tulajdonképpen ti nyugodtak kell maradjatok, gondolkozzatok csak el arról, hogy annak, amit csináltok, van-e valami köze a Dáfá-hoz és a Fá-igazoláshoz. Ha van köze hozzá, akkor tegyétek meg. Ha semmi köze hozzá, akkor ne tegyétek meg. Neked sohasem kell tévelyegned.

Ismeritek ti a Mestert? Ez a világegyetem hihetetlenül nagy, ebben számtalan élőlény és számtalan mennyei rendszer létezik. Hány élőlény létezik? Milyen nagy hatás fog adódni a Földön, mihelyt csak egy gondolat keletkezik nála? Hány élőlény, a régi erők hány tényezője és hány régi élőlény létezik, amelyik mind a Fá-helyreigazításnak ezt a dolgát akarja befolyásolni és zavarni. Ők mindannyian nem érhetik el, hogy megváltoztassanak engem. Én nagyon egyenesen járom ezt az utat. (taps) Egyáltalán nem zavarhatnak engem, az sem működik, ha ők az összes lehetséges eszközt is kimerítették. Itt az emberek között léteznek ezek és azok a zavarások is. Ennek semmilyen hatása sincs.

Nem megmondták az emberek: ,,Neked van ezernyi cselfogásod és nekem a szilárd elhatározásom.” Ez azt jelenti, a Dáfá-tanítványok feltétlenül kell tudják, mit csinálnak. Ők feltétlenül tisztában kell legyenek azzal, hogy ennek van-e valami köze a Fá-igazoláshoz. A gonoszt leleplezni, ezt mi azért tesszük, hogy megmentsük az élőlényeket. Mihelyt ennek valami köze van ahhoz a dologhoz, amit a Dáfá-tanítványoknak ma csinálniuk kell, akkor te megcsinálod. Ha semmi köze ehhez, akkor ne csináljátok. Ha ti a tevékenységeteknél letértek a helyes útról, úgyhogy ragaszkodás keletkezik, mindez károkat okozhat a tanulóknak. Ha ennek a dolognak köze van a Dáfá-hoz és a te Fá-igazolásod dolgához és az élőlények megmentéséhez, akkor tegyétek meg. Akkor az út annál szélesebb lesz, minél többet teszel. Ez teljes bizonyossággal így van. Nektek semmi esetre sem szabad belekerüljetek a hétköznapi emberek politikai harcába.

Kérdés: A Dáfá-tanítványok Szingapúrból és Malajziából üdvözlik a Mestert.

Mester: Köszönöm nektek. (taps)

Kérdés: Mindenkor és minden helyen bocsáthatok ki őszinte gondolatokat, ha nálam nagyon sok gondolati karma bukkan fel?

Mester: Cselekedj a saját helyzeted szerint. Valójában némely felbukkanó gondolatok zavarások. Ebben az esetben ti bocsáthattok ki őszinte gondolatokat, hogy eltávolítsátok őket. Némelyek a saját ragaszkodás által keletkeztek. Némelyek nézetek, amelyeket a világon szereztetek meg. Ilyen dolgokat nem lehet egyszerre eltávolítani az őszinte gondolatok kibocsátása által, emiatt időnként újra felbukkannak. Úgy tűnik, mintha még mindig ott lennének, miután te őszinte gondolatokat bocsátottál ki. Létezhet ilyen jelenség. De ez nem azt jelenti, hogy te nem tettél ez ellen semmit; ez azt sem jelenti, hogy nem működött, miután te csináltad, hanem minden alkalommal csak egy részt tudsz eltávolítani ezekből. Ilyen, a régi erők által elrendezett dolgok számtalan adagra lettek szétosztva a tényezők által, amelyek még magasabb szintekről jöttek, emiatt minden alkalommal te csak egy vagy két adagot tudsz eltávolítani az őszinte gondolatokkal, de ők még mindig léteznek.

Nem csak ezeket a dolgokat, ők nagyon sok rosszat tettek a három világkörön belül és nagyon sok dolgot elrendeztek, amit birtokolni akarnak. Ezenkívül sok ezen dolgok közül már elidegenedett. A hosszú, hosszú idők elmúlásával a régi erők által kijelölt úgynevezett istenségek, akik akkoriban ilyen dolgokat tettek, nem is tudják többé megoldani ezt a problémát. A Fá-helyreigazítás nélkül nem lehet megoldani ezt a problémát. A világegyetemben nagyon sok dolog tartozik ehhez az ügyhöz. Nagyon nehéz lenne megoldani, ha a Fá-helyreigazítás egész hatalmas áramlata nem jutna át, nem győzedelmeskedne. De a gondolati karmát teljesen el lehet távolítani az őszinte gondolatok kibocsátása által.

Kérdés: Az igaz körülményekről szóló egyik brosúrában képek és egy történet létezik egy eltérő, téves felismerésekkel rendelkező valakiről. Mit csináljunk ezzel?

Mester: Az eltérő, téves felismerések az üldözés közbeni kényszer által keletkeznek. Ha szabadon van engedve, egy bizonyos idő után neki újra ki fog tisztulni a feje. De azok, akik veszteségeket okoztak a Dáfá-nak és a Dáfá-tanítványoknak, amelyeket sohasem lehet újra jóvá tenni, máshogyan lesznek kezelve.

Kérdés: Az utóbbi időben új tanulók jöttek, hogy velünk csinálják a gyakorlatokat. Hogyan irányíthatnánk őket a Fá-tanuláshoz és bátoríthatnánk az új tanulókat, hogy részt vegyenek a mi közös Fá-tanulásunkon?

Mester: Nem probléma bátorítani őket, hogy vegyenek részt a közös gyakorlatokon és a Fá-tanuláson. De ha az új tanulókkal azonnal csináltatja az ember a dolgokat, amiket Dáfá-tanítványok csinálnak, nem kell viszont semmit elhamarkodni, mivel sok új tanuló a következő lépéshez tartozik. De azok között, akik most egymásután bejönnek, léteznek szintén olyanok, akik ehhez a lépéshez tartoznak. Az igaz körülmények tisztázásának a hatására általatok ez a lakat már ki lett nyitva. A jövendő művelők már elkezdték, hogy kövessenek. Mindkét eset létezik.

Kérdés: A médiamunkánknál (hírközlő munkánknál) mi nagyon sok tudósítást írtunk, amelyek az XX-Párt gonosz lényét leplezik le, és hogyan színleli a békét és jólétet. Kérem a Mestert egy utalásra, milyen közvetlen közük van ezeknek a tudósításoknak az összes élőlény megmentéséhez és a Fá-igazoláshoz.

Mester: Tulajdonképpen a béke és jólét színlelésének a célja abban rejlik, hogy elrejtse a Fálun Gong üldözésének a lényét, természetét. Egy hamis benyomást kelt az emberekben, mintha nem létezne üldözés. Titokban a legnagyobb, leghitványabb és leggonoszabb üldözést hajtja végre a történelemben. Ha erről van szó, akkor közvetlenül le lehet leplezni. Más dolgoknál meg kell nézni, hogy közük van-e a Fá-igazoláshoz, ha létezik egy összefüggés, akkor tedd meg. A Dáfá-tanítványok a szárazföldi Kínán kívül a gonosz lényét leplezik le, ez is arra szolgál, hogy világosan felismertessék az emberekkel a világon a gonosz lényeges (alapvető) természetét a történelemben. Némely tanulók folytonosan azon vannak, hogy leleplezzék a gonosz cselfogásait, amelyeket arra használ, hogy békét és jólétet színleljen és hogy elrejtse a bűncselekményeit. Ők leleplezik a piszkos és rossz dolgokat, amiket alattomban tesz.

Kérdés: Ha mi a kínaiaknak mindenre kiterjedően magyarázzuk el az igaz körülményeket, olyasmit használunk, ami megfelel a hétköznapi emberek érdeklődésének, hogy egyszerűbben kommunikálhassunk a hétköznapi emberekkel. Elkerülhetetlen, hogy eközben ez valami elidegenedett dolgot tartalmazzon, hiszen az emberiségben már minden elidegenedett. Viszont minden, amit a Dáfá-tanítványok tesznek, hátra lesz hagyva a jövőnek. Hogyan teremthetnénk meg ehhez egy helyes arányt?

Mester: Ha mi az élőlényeknek, hogy megmentsük őket, bölcsességgel tisztázzuk az igaz körülményeket, akkor nem létezik ez a probléma. Ami később az embereknek hátra lesz hagyva, az a Dáfá-tanítványok szelleme a Fá-helyreigazításnál és az út, amelyen ők visszatérhetnek a jóravalóhoz. Mindegy hogyan fedi fel ezt az igaz körülmények tisztázásánál, a cél abban rejlik, hogy az embereknek a világon valóban világosságot szerezzen erről az üldözésről. Ha a vallásszabadság és az emberi jogok megsértéséről van szó, ezt minden ember megértheti. Ha ennél egy pár példát mutat fel, ez szintén arra szolgál, hogy megmentse az embereket. Az emberiség mostani, különböző, elidegenedett kultúráját használja arra, hogy tisztázza az igaz körülményeket. Ebben a tekintetben viszont elővigyázatosnak kell lenni, mivel te nem tudod, mihez ragaszkodik makacsul. Ő egyébként is makacsul ragaszkodik olyan dolgokhoz, te megint csak nem fáradozhatsz olyan sokat, hogy alaposan tisztázd azokat a dolgokat, amikhez ő makacsul ragaszkodik, ez egy rossz hatást válthatna ki. A hétköznapi emberek más témáit lehetőleg keveset érintsétek.

Másrészt, az emberiségben már minden ilyen lett, minden elidegenedett. Nemcsak elidegenedett, hanem a démontermészet már nagyon nagy lett. Minden az emberi társadalomban már romlott. Ha a Fá-helyreigazítás nem létezett volna, az emberiség történelme nem fejlődhetett volna máig. Hány katasztrófa lett már elkerülve ezáltal a világegyetemben. Minek találta fel az emberiség az atombombát? Mindent a Földön az emberiség az istenségek ellenőrzése alatt ért el. Mindennek megvan a célja. Bár az ilyen dolgok már elmúltak, de az emberiségnél semmi sem létezik véletlenül. Aminek semmi köze sincs a Fá-helyreigazításhoz, arról lehetőleg nem kell beszéljetek az igaz körülmények tisztázásánál. Szintén nem kell túl magasan tisztázzátok az igaz körülményeket, annak nincs jó hatása. Valóban úgy van, hogy az emberiségnél többé semmi sincs rendben. Ez tény és való.

Kérdés: Ha az új tanítványok, akik éppen hozzákezdtek a műveléshez, az igaz körülményeket tisztázzák, ennek egy megfélemlítő és gátló hatása van a gonoszra?

Mester: Igen, mivel ha én azon vagyok, hogy a gonosz tényezőket nagyjában és mind egészében véve eltávolítsam, az emberiség, minden dimenzió a mennyboltozatban és minden dimenzió a három világkörben egyidejűleg telítve lesz a Dáfá tényezőitől. Ezzel én nem csak az új világegyetemre gondolok. Mihelyt egy élőlény egy pozitív hatást fejt ki, a Dáfá tényezői erőt fognak adni neki. Mostantól fogva ez az élőlény szerencsét kap viszonzásképpen. Most nem ismerünk mi már sok ilyen példát? Ez azt jelenti, ha egy új tanuló az igaz körülményeket tisztázza, neki segítség lesz nyújtva a Dáfá tényezői, a Mester Fá-teste és a becsületes istenségek részéről, akik teljes egészében együttműködnek ennél. Ők mindannyian pozitív hatásokat fejthetnek ki, ez teljes bizonyossággal így van. A feltétel viszont az, hogy az új tanulók ezt saját maguk akarják tenni.

Kérdés: A Fá-helyreigazítás szűkös idejében hogyan lehet jól megtervezni a munkát a Fá-helyreigazítás számára és a gyermekek bevezetését a művelésbe?

Mester: Az ilyen konkrét dolgoknál azon múlik, milyen jól tervezi meg saját maga.

Kérdés: Hogyan értendő az, hogy a hétköznapi emberek állapotához alkalmazkodni?

Mester: A mindennapi életben lehetőleg a hétköznapi emberek állapotának megfelelően műveld magad. A Dáfá-ban való művelésnél nem is léteznek parancsolatok. Alapvetően olyannyira, ahogyan csak lehetséges, úgy él, mint egy hétköznapi ember. A forma alapvetően megfelel a hétköznapi emberek társadalma állapotának. Így van ez. Azonkívül az ember még (ugyanakkor) egy művelő. Ezt én már többször elmagyaráztam. Én már sok Fá-magyarázatban elmondtam, hogyan kell cselekedni.

Kérdés: Sok ember még sohasem hallott a Dáfá-ról és az üldözés igaz körülményeiről, ők az üldözésben szintén nem vettek részt. Kérem a Mestert egy utalásra annak az értelméről, hogy mi nekik el kell magyarázzuk az igaz körülményeket.

Mester: Némely emberek még sohasem hallottak a Dáfá-ról, ők szintén sohasem hallottak erről az üldözésről, ennek ellenére nagy jelentőséggel bír, hogy mi nekik tisztázzuk az igaz körülményeket. Az emberek ezen a világon egy nagyon, nagyon hosszú idő óta le lettek zárva, blokkolva, úgyhogy ezek az élőlények pillanatnyilag nem ismerhetik fel, hogy ők az újraszületéseik közben egy nagyon hosszú időn keresztül mindig erre a dologra vártak. Ha tisztázzátok nekik az igaz körülményeket, ti nem csak ezt az eseményt mesélitek el nekik a világon, ti a Dáfá-ról is meséltetek nekik és megmondtátok nekik, mi a Dáfá. Ez megnyithatja számukra a sors adta alkalmat, amelyik egy hosszú időn keresztül zárolva volt, le volt blokkolva és amire ők már régóta vártak. Ti a bizonyosságot nyújtjátok nekik, hogy az, amire vártak, megérkezett.

Kérdés: Az utóbbi időben én nem cselekedtem jól. Ha én most elkezdem, hogy jól cselekedjek, elegendő még az idő?

Mester: Ameddig a Fá-helyreigazítás még nem lépett be az embervilágba, ez mindig még egy esély. Hogy az idő elegendő, ez a te saját ügyed. Némelyek jól használják az időt és némelyek nem. Némelyek túl nagy hibákat követtek el és még csak meg sem akarnak lakolni ezért, továbbra is gondtalanok maradnak (továbbra sem aggódnak) és kényelmesek, akkor azt nehéz megmondani. Vagyis, ameddig ez a dolog még nincs befejezve, az még egy esély. (taps)

Kérdés: Az utóbbi időben sok tanuló, aki nagyon sok munkát végez, nagyon fáradtnak érzi magát. Nincs meg többé az az erejük és állapotuk, mint korábban. Hogyan tudnák ezt áttörni?

Mester: Ezt két oldalról szemlélve kell megbeszélni. Az egyik az, hogy a tanulók számára nagyon kemény, valóban nagyon kemény, saját kezdeményezésükre ők nagyon is sok munkát vállaltak magukra. Lehet talán még több munkaerőt keresni vagy megpróbálni, hogy megoldják valahogyan ezt a problémát? Ez az egyik. A másik az, hogy sokan a Dáfá-tanítványaink közül valóban nagyon fáradtak, de másrészt ők nem ügyelnek a saját Fá-tanulásukra és a saját művelésükre. Ők nagyon, nagyon sok munkát végeztek, viszont nem művelik magukat, így lehet, hogy ők fáradtnak érzik magukat és nehéz nekik. Tulajdonképpen én már mindig mondtam, hogy a művelés nem zavarja a Dáfá-munkát, ez biztosan így van. Hiszen a gyakorlatok végzése által lehet a legjobban megszüntetni a fáradságot. Ez a legjobb módszer, hogy a test a leggyorsabban kipihenhesse magát.

Kérdés: Feltámaszthatja a Dáfá az összes élőlényt, amelyik ki van selejtezve a régi erők által, hogy ők az új világegyetemben újra élhessenek?

Mester: Ami az összes élőlényt illeti, amelyik ki van selejtezve a régi erők által, ha erről beszélünk, ez egy nagyon nagy téma. Ha a régi erők nem zavartak volna, én eltávolíthattam volna az összes élőlény bűnös karmáját a történelemben, mindegy milyen nagyok a bűneik. Ezek bonyolult, jótékony és nehezteléssel terhelt kapcsolatok, és vízszintesen és átlósan összefonódott, zavarba hozó, mély, nehezteléssel terhelt, bonyolult kapcsolatok számtalan élőlény között a történelemben, ezt én mind ki tudom egyenlíteni, közömbösíteni, mindegy milyen szinten tartózkodnak ők. Én képes vagyok arra, hogy mindent megcsináljak. Vagyis, én képes vagyok arra, hogy az összes élőlényt megmentsem az egész világegyetemben. De a régi erők feltétlenül ki akarnak selejtezni egy részt.

Természetesen nekem még vannak módszereim, amelyekre a régi erők nem jöhetnek rá. Sőt én újra megtalálhatom az élőlényeket, miután ők teljesen nyomtalanul meg lettek semmisítve, sőt miután ők egy nagyon, nagyon hosszú idő után már más élőlényekké vagy növényekké lettek átváltoztatva és aztán még különböző változásokat éltek meg. Mivel én túlmehetek az összes élőlény legmikroszkopikusabb szintjén, úgy én megtalálhatom, kinyomozhatom. (taps) Sőt még az őseredeti anyagokat és tényezőket is fellelhetem, amelyeknek sohasem lehet újra egy életük. Én úgy nyerhetem vissza az őseredeti tényezőket, amelyek összeállították az életét és a tényezőket, amelyek mindenét képezték, ahogyan eredetileg voltak. Én szintén eltávolíthatok egy részt, egy időközt és egy szakaszt, fejezetet egy élőlény történetében, amelyekben ő valamit elkövetett a Dáfá ellen. Én úgy hagyhatok egy élőlényt újraszületni, mintha nem futotta volna át a történetében ezt a szakaszt. Én képes vagyok arra, hogy mindent megcsináljak, azonban én ezt nem csinálhatom önkényesen. Meg kell nézni az összefüggéseket. Mindamellett a Mester kell gondoljon a jövendő világegyetemre, a szép jövőre és az összes jövendő élőlényre. (taps)

Kérdés: Kötöttek a régi erők valamilyen megállapodásokat a Mesterrel a történelem előtti korban, amelyek kizárólag arra szolgálnak, hogy korlátozzák a Mestert a Fá-helyreigazításban? Ha ezek léteznek, akkor mind hatályon kívül kell legyenek helyezve. Minden a Főbuddha elrendezését kell kövesse.

Mester: Én mondom nektek, valójában ezek a régi erők a történelemben az én rész-testeimet, amelyek a hétköznapi emberek között születtek újra, használták arra, hogy sok dolgot megtegyenek. Mikor én újra és újra megszülettem, ők kihasználták ezeket az alkalmakat és hiányosságokat, hogy befolyást gyakoroljanak. Hiszen én ezekben az időkben nem voltan azon, hogy a Fá-t terjesszem. Azok az idők voltak, amelyekben én teljesen egy emberi állapotban egy embert testesítettem meg. Így ők rám kényszerítettek néhány dolgot, amit el akartak érni. Ez nem az volt, amit én csinálni akartam, de ezek a dolgok megtörténtek a világon. Abban az időközben nagyon, nagyon sok ilyen dolog létezett. Mikor a rész-testeim újraszülettek a világon, a régi erők jöttek, hogy befolyást gyakoroljanak. Így sok dolgot hárítottak rám a történelemben. Ők azt mondták : Te tetted. Én ezt természetesen nem ismerhetem el. De a történelem egy nagyon, nagyon hosszú időt hagyott maga mögött, ők ezt szakadatlanul tették ebben a nagyon, nagyon hosszú időben. A dolgok már nagyon bonyolulttá váltak és nem is lehet többé megoldani őket, akkor én csupán a Fá-helyreigazításra tekintek. Mikor én belekezdtem a Fá-helyreigazításba, ők észrevették, hogy ez teljesen más, mint az, amit ők akartak. Ebben a pillanatban kezdtek el a régi erők ellene szegülni ennek. Ez egyre nyilvánvalóbban mutatkozik meg.

Amiket ti láttatok a Fá-terjesztés közben az utóbbi tucatnyi évben, azok csak a felszínen levő zavarások. Más dimenziókban ez valójában lélegzetelállító és szélsőségesen gonosz. Természetesen ennek a dolognak semmi köze a Dáfá-tanítványok műveléséhez. A művelés, megemelkedés és ragaszkodások elengedése, ez mind a ti saját ügyetek. Az ő összes zavarásuk az én vonatkozásomban a történelem lefolyása és jövője miatt vannak ott. Hogy a régi erők alatt levő élőlényeket szintén megmentsem, én szakadatlanul magyaráztam nekik a Fá-alapelveket. Némelyek közülük figyelnek, meghallgatnak, némelyek tudják, hogy ez mind hibás, téves volt, de ők nem tudják megoldani a problémákat, mivel a történelem már megtörtént, megesett. Minden konkrét dolog, amit elrendeztek, már elidegenedett. Így még kevésbé tudják megoldani.

Azon, amit éppen elmagyaráztam, (a Mester nevet) sok ember töpreng. Amikre én gondoltam, azok csak a nagy események a történelemben, ezek nem érintik a Dáfá-tanítványokat önmagukban.

Kérdés: Ha én a Dáfá-munkát végzem, kell tanuljam a Fá-t, de nekem még munkám is van. Gyakran cseng a telefon, mikor tanulom a Fá-t. Nagyon meghasonlottnak, ellentmondásosnak érzem magam. Ez önző, ha én csak a saját Fá-tanulásomra gondolok?

Mester: Én azt gondolom, Fá-tanulás az már csak Fá-tanulás, ezt nem szabad senki megzavarja. Ha te nem műveled jól magad, mindannak, amit te tettél, nincs semmi hatalmas erénye. Ha egy hétköznapi embert hagynak jönni, juttatnak neki néhány előnyt, vagy megfizetik és a Dáfá-munkát is csináltatják vele, fogja ő ezt csinálni? Fogja csinálni. Ez akkor nem úgy van, mintha a Dáfá-munka egy hétköznapi ember által lenne csinálva? Milyen jelentősége is van hát ennek? Mi is hát a lényegbevágó cél? Emiatt kell a Dáfá-tanítványoknak jól művelniük saját magukat, miközben megalapozzák a hatalmas erényüket, ők igazolják a Fá-t, ez a Dáfá-tanítványok által van csinálva. Ezenkívül ők azt is tudják, hogyan kell ezt csinálják és hogyan kell ezt jól csinálják.

Az előfeltétel az, hogy ne legyen semmi fontos elintéznivaló dolga és ne okozzon másoknak nagy zavarásokat. Ebben az esetben helyes, ha más dolgokat először félretol és a Fá-t tanulja. Például nem hagyja magát zavarni a Fá-tanulásnál és bekapcsolja az üzenetrögzítőt a telefonnál. (mindenki nevet)

Kérdés: Nagyon sok tennivaló van az igaz körülmények tisztázásánál, sohasem lehet eleget tenni. Végtelenül sok dolog létezik, amit mi meg kell csináljunk. Mit tehetnénk?

Mester: Gondolom, ti már mindamellett felismeritek a sürgősséget. Sok tennivaló létezik. Tervezzétek el lehetőleg jól! Ti szintén mind azon vagytok, hogy csináljátok ezt. Ha ti együttműködtök a munkánál, talán gyorsabban megy.

Kérdés: A Világ-Fálun Dáfá rádióadó Dáfá-tanítványainak a közössége üdvözli a Mestert.

Mester: Köszönöm nektek! (taps)

Kérdés: Időről időre a tanítványok szeretnék, ha mi felvennénk a Mester új szentírásait (jingweneit), hogy ezeket felhasználják a Fá-tanuláshoz. Mivel ennél nem létezik a Mester hangja, meg akarjuk kérdezni, hogy ez szintén rendelkezhet a Fá hallgatásának a hatásával?

Mester: Mikor a korábbi időkben a Fá-magyarázat hangszalagjai le lettek fordítva, én már elmagyaráztam ezt, ha a Mester hangja szintén rajta van, akkor ez megy. Sok dolognál, amit írtam, viszont nem létezik a hangom. Gondolom, ebben a speciális időben, mikor a Dáfá-tanítványok a Fá-t igazolják, ezt lehet így csinálni. Ami viszont az emberiség jövőjét illeti, aztán ez nem megy.

Ebben az időben, amelyikben a Dáfá-tanítványok a Fá-t igazolják, én számotokra sok dolognál teremtettem meg a könnyű hozzáférhetőségeket. Sokat ezekből tulajdonképpen nem szabad csinálni a művelésnél, de speciális körülmények között én ennek ellenére megengedtem nektek. Ehhez számít szintén néhány forma, amelyekben ti az igaz körülményekről tudósítotok, ezek szintén csak az élőlények megmentésére szolgálnak, emiatt van így csinálva, ez nem hibás. Ha a személyes művelés dolgairól van szó, úgy sok dolog nem lenne engedélyezve, nem szabadna csinálni őket.

Kérdés: A tanítvány azokhoz tartozik, akik a Fá-t július 20-a után kapták meg és nemrég sok nehézségbe ütközött. Én nem tudom világosan megkülönböztetni, hogy ez egy, a Mester által elrendezett vizsga vagy a saját ragaszkodás kihatása. Tekintettel a fáradságteljes és szenvedésteli megváltásra a Mester által nekem rossz a lelkiismeretem.

Mester: Némely dolgokat valóban nem lehet azonnal belátni, felfogni a művelésnél, sok ragaszkodás, illetve indok nem hagyja magát pillanatnyilag észrevenni, ezért ezt néha nagyon nehéznek találja az ember. Másképpen mondva, ha egy művelőnek lehetséges lenne, hogy minden dolgot azonnal belásson, minden vizsgán egyszerre túljusson, ez nem lenne egy kicsit túl könnyű? (nevet) Valóban túl könnyű egy kicsit, vagyis én a személyes művelésre gondolok.

Természetesen némely dolgoknál léteznek még a régi erők zavarásai. Dolgok, amelyek rá vannak kényszerítve a Dáfá-tanítványokra, amelyeket a tanítványok nem kellene legyőzzenek, sőt nagyon nehezen megoldható problémák, amelyek szintén még a Fá-helyreigazítás és az összes élőlények megmentésének ehhez a történelmi folyamatához tartoznak, mind olyan dolgok, amelyek zavarnak. Valóban léteznek ilyen dolgok. Mit kell nektek akkor Dáfá-tanítványként csinálnotok? Gondolom, csináljátok olyan jól, ahogyan megy, tanuljátok többet a Fá-t, csináljatok többször dolgokat, amiket Dáfá-tanítványoknak csinálniuk kell. Ha ti sok dolognál őszintén, egyenesen járjátok az utatokat, jól csináljátok ezt, akkor szintén sok dolog könnyen megoldható. Mi viszont nem a problémák miatt oldjuk meg a problémákat, hiszen ezáltal könnyen jöhetnek létre új ragaszkodások.

Kérdés: Ha az igaz körülményeket a régi kínai tudomány, kultúra és történelem szempontjából tisztázzuk, hogyan lehet ott a helyes mértéket megtalálni?

Mester: Ti sok példát nevezhettek meg a történelemből, tényállásokat hozhattok fel különböző területekről, ez mind nem probléma. Azonban vigyáznotok kell, oda nem illő példák nem elfogadhatóak. A helyes mérték kell legyen alkalmazva.

Kérdés: A testvérem és én, mi angol írók vagyunk. Szeretnénk tudni, a történelemben melyik személyiségeket nevezhetnénk meg jó példaként a hagyományok számára? William Shakespeare-nek, mint a régi Görögország íróinak is, nagyon nagy befolyása volt. Írhatunk mi is az ő stílusukban? Eközben túl magasra állítjuk a mércét?

Mester: Túl alacsonyra van állítva. (mindenki nevet) Te egy Dáfá-tanítvány vagy, te példa nélküli vagy a történelemben, te az vagy, akivé mindenki válni akart és mégsem tudtak válni. Neked egy új stílust kell megnyitnod, feltárnod a jövő élőlényei számára, ez akkor talán nem magas? A történelem egyes személyiségeinek az őszinte, egyenes oldalát fel lehet használni példaként. De én azon a véleményen vagyok, hogy a Dáfá-tanítványok a saját útjukat kellene járják. Ez nem így van? Ez igazán alkotás. (taps)

Kérdés: Mondhat a Mester egy picikét többet a Dáfá-tanítványok beállítottságáról a politikába való beavatkozás vonatkozásában, mint például az eljárásról, hogy a gonosz fővezért bíróság elé állítsák?

Mester: Ez a gonosz a fő bűnös a Dáfá-tanítványok üldözésében. Én mondom neked, ez nem azt jelenti, hogy beleavatkoznak a politikába. Ő olyan sok Dáfá-tanítványt üldözött halálra, nem kellene ezért meglakoljon? Nem kellene leleplezni? Nem kellene útját állni ennek a gonosznak?

Minden élőlény a három világkörön belül a Fá miatt jött és a Fá miatt lett teremtve, ez azt is jelenti, minden forma is a három világkörön belül, beleértve minden formát az emberi társadalomban és természetesen a mostani törvényeket is, természetesen az emberiség más létezésformáit is magába zárja. Ha ez mind a Fá által lett teremtve, miért ne lehetne hát felhasználni a Fá-helyreigazítás számára? Ez megy, de mi az őszintét és jót keressük ki, mi olyasmit keresünk ki, ami egy pozitív hatást fejt ki. Mi a választásunk szerint vetjük be őket. Így ez egy magasabb, nagyobb szemszögből van nézve, megtekintve.

Aprólékosan nézve, mi a politikába sem avatkoztunk bele. Mit jelent jó és rossz az emberiségben, milyen társadalmi rendszert választ a kínai nép, ez az emberek dolga. Én és a Dáfá-tanítványok, mi sohasem mondtuk, milyen társadalmi forma, az élet milyen fajtája kell legyen választva, és miről van szó egy demokratikus társadalomnál, amiről egyes demokraták beszélnek, én sohasem hagytam a Dáfá-tanítványokat, hogy mindebbe beleavatkozzanak. A Dáfá-tanítványok csak azon vannak, hogy leleplezzék ezt az üldözést, mi csak azon vagyunk, hogy útját álljuk ennek az üldözésnek. Talán ez nem kellene meglegyen? Ha az üldözésnél a családtagjaid a halálba vannak kergetve, te nem vonod őt felelősségre? Ha te felelősségre vonod, akkor ő azt mondja, hogy te beleavatkozol a politikába. Ilyen egy alapelv kellene ez legyen? Ez nem így van.

Attól a naptól fogva, amióta én, Li Hongzhi, ezt a Fá-t terjesztettem, sem én, sem a tanulók, sohasem avatkoztunk bele a politikába. Egyáltalán semmi érdekünk sem fűződik ehhez, de a mi Dáfá-nk előnyös a társadalom számára. Előnyös a népek és országok számára, amelyek különböző társadalmi rendszerekben élnek, mindegy milyen társadalmi rendszerről van szó. Csak az a legeszementebb, legrosszindulatúbb és legostobább fickó a világon, régi koroktól fogva máig, indíthat el egy ilyen ostobaságot, ő a legjószívűbb és a társadalom számára a legelőnyösebb emberek egy tömegét üldözi. A szemük csak a hatalomra tekint, hogy a nép számára előnyöket hoz-e vagy sem, nekik teljesen mindegy. Mihelyt valami megmozdul a társadalomban, azonnal eszükbe jut, hogy a hatalmuk veszélyeztetve lehetne. Ők valóban fáradságosan élnek, valóban nagyon fáradságosan tartják fent a hatalmukat! Ebből az okból kifolyólag vannak gonosztettek elkövetve. Véleményem szerint ennek a hatalomnak vége kell legyen és meg kell szűnjön. (taps)

Az igaz körülmények tisztázása közben léteznek egyes, a hazugságpropaganda által elvakított emberek, akik azt mondják, hogy ti beleavatkoztok a politikába. Azért mondanak ilyesmit, mivel ők meg vannak mérgezve a gonosz által. Mi el fogjuk magyarázni nekik, hogy felismerhessék és tisztában legyenek ezzel. Máskülönben az emberek eltorlaszolnák az útjukat a jövőbe. Természetesen, mit választanak az emberek, az az ő saját dolguk.

Kérdés: Szeretném, kérem, megkérdezni. Az utóbbi időben léteznek elvétve tanítványok, akiknek az élete el lett véve a régi erők által a betegségdémon egy útján és módján. Eljuthatnak ezek a beteljesülésig?

Mester: Ezt a kérdést már többször elmagyaráztam. Sok tanulónknak elvileg már világos, hogy ez milyen helyzethez tartozik. A művelés szempontjából mondva, ha egy ember ki szeretne lépni a hétköznapi emberből, minden ragaszkodását le kell tegye, emiatt a régi erők kihasználták ezt a hiányosságot és mindazt elrendezték, amit akartak. Például elrendezték, hogy ennél vagy annál a tanulónál egy bizonyos időben egy betegségállapot merül fel és hogy ez vagy az a tanuló egy meghatározott időben időnek előtte el kell menjen. A régi erők kiválasztottak néhány embert és ezek az emberek szintén úgy mutatkoznak meg, hogy ők a Dáfá-ban művelik magukat, sőt némelyek közülük nagyon szorgalmasnak mutatkoznak. De valójában a régi erők által van elrendezve, hogy ők bejutnak, hogy egy meghatározott időpontban ilyesmit csináljanak. A régi erők tulajdonképpen szeretnék kiselejtezni, elkülöníteni ezeket az élőlényeket. Következésképpen hagyják ezeket a Dáfá-t zavarni és hogy bűnösökké tegyék magukat. Tehát egy ilyen hatást fejtetnek ki velük. Természetesen, ők is csak azokat az élőlényeket választják ki, akiket ki akarnak selejtezni, csupán így hagyják ezt megtörténni. Az én Dáfá-tanítványaim között szintén léteznek néhányan, akik ki lettek használva és be lettek csapva általuk. Például megbízták őket, hogy egy bizonyos időben így vagy úgy viselkedjenek, csupán akkor szabad eljusson a beteljesüléshez, ez is létezik. És emiatt létrejött az igaz és hamis egy keveréke. Ki jött a zavarásért, és ki egy Dáfá-tanítvány, ezt átmenetileg nem lehet megkülönböztetni.

De én nem vagyok tekintettel semmire. Mindegy, hogy te egy a régi erők elrendezésével vagy egy általuk becsapott Dáfá-tanítvány vagy, mihelyt te olvastad az én Fá-mat és a tanítványom lettél, akkor te egy Dáfá-tanuló vagy. Én nem ismerem el a régi erők egy elrendezését sem. Én éppenséggel viselem a felelősséget értük. De, hogy ilyen dolgok tűntek fel, ez valóban gondoskodott néhány zavarásról a Dáfá-tanítványok között. Ezek a tanulók szintén tudták, hogy ők nem kellene elismerjék a régi erők elrendezését, azonban nem tudtak megszabadulni ettől, ezeket az élőlényeket én szintén meg fogom menteni. (taps) Természetesen, ha a Dáfá-tanítványok be lettek csapva, akkor az nem kérdés, ők teljes bizonyossággal eljutnak a beteljesüléshez. De ha némelyek ebben az időben valóban nagyon rossz hatásokat fejtettek ki és még eszementek, ésszerűtlenek voltak, akkor az egy más kérdés.

Valójában legtöbben ebben az időben, beleértve azokat, akik a régi erő elrendezése által lettek irányítva és azokat, akik be lettek csapva, mind nagyon jók voltak. Nem okoztak további veszteségeket a Dáfá-nak és a családok is sokféle tekintetben nagyon jól (jónak) mutatkoztak meg.

Valójában sokan azok közül, akik Kínában halálra lettek üldözve, olyan Dáfá-tanítványok, akik be lettek csapva általuk. Léteznek olyanok is, egy elrendezéssel a részükről. Ők egy bizonyos időközben a történelemben hozzájárultak ehhez, beleegyeztek ebbe, ezért csak nehezen csinálható valami. Azonkívül abban az időben, mikor üldözve lettek, nem voltak elég éberek, nem győzött az értelem, nem gondoltak arra, hogy ők Dáfá-tanítványok voltak és a Mester sem jutott az eszükbe, mintha ez mind embereknek emberek általi üldözése lenne. Azonkívül a régi erők a történelemben ezt így rendezték el a számukra, és ők nem is utasították ezt el, akkor mondjátok csak, mit kellene ott csinálni. Emiatt sok dolog nem olyan egyszerű, mint ahogyan azt elképzeli az ember. A művelés egy nagyon komoly dolog. A Fá-helyreigazítás ezen dolga nem egy apróság.

Kérdés: A kínai konzulátus megfélemlíti a külföldi kínaiak közösségeit. Elcsábítják a közösségeket előnyökkel és kihasználják a külföldi kínaiak hazaszeretetét, hogy gyűlöletet szítsanak a Fálun Gong-gal szemben. Mit lehet itt tenni?

Mester: Az igaz körülmények tisztázása a mindenható kulcs. Hogy embereket a saját oldalára állítson, csak pénz és személyes előnyök vannak felhasználva, ezek mind a hétköznapi emberek dolgai. Ezek mind egyetlen időszakra és egyetlen életre szóló dolgok, de amit te adsz neki, az valami az élete örökkévalóságának a számára. Azonkívül minden világi élőlény csupán ezen dolog miatt létezik a világon. A dolgokat, amiket tesztek, nem kell alábecsüljétek. Ha te egy világi embernek valóban alaposan elmagyaráztad az igaz körülményeket, akkor ez máshogyan néz ki. Ha aztán még mindig nem megy, akkor az ezen ember jövőjének a választása.

Ámbár még nincs olyan hosszú ideje, hogy én veletek az igaz körülményeket tisztáztatom, a változás azonban már nagyon, nagyon nagy. Mikor én kezdetben tisztáztattam veletek az igaz körülményeket, még sok gátló tényező létezett. Most is léteznek még, de már nagyon kevesen lettek. Ez azt is jelenti, hogy az igaz körülmények tisztázásánál egyre kevesebb lesz a zavaró tényező és egyre több lesz a tényező, ami világosságot gyújt az emberekben a világon. A múltban előfordult, hogy a hatás nem volt olyan jó az igaz körülmények tisztázásánál, ez a gonosz tényezőktől eredt, amelyek kívülről jöttek, hogy zavarjanak. Most ez máshogyan van. Hiszen a Könyörületességről van szó. Próbáljátok meg megmenteni a világi embereket, tudassátok még több világi emberrel az igaz körülményeket.

Minden, amit a Dáfá-tanítványok csinálnak, nagyszerű, azonkívül nagyon fontos. A szavak, amiket ti kimondtok az igaz körülmények tisztázásánál és az ezekkel összekapcsolt energia egy megrázó és megsemmisítő hatást gyakorol a gonoszra. Ti vagytok a kulcs arra, hogy meg lehet-e tartani az embereket a világon. Ha a te szavaid nagyon tiszták és őszinték, valóban egy csapással a világi emberek gondolatainak a mélyébe nyomulhatnak. Egyszeriben te elérheted, hogy a világi emberek tisztában legyenek ezzel.

Kérdés: Mikor mi rajzfilmeket készítettünk az igaz körülményekről, észrevettük, hogy néhány 3D-rajzfilm szoftverében rossz tényezők léteztek. Miután egyes tanulók egy idő hosszán át használták ezeket, testileg rosszul érezték magukat. Talán nem kellene használjuk ezeket a szoftvereket?

Mester: Némely dolgok valóban nem jók. Ha ti használjátok őket, tulajdonképpen szintén azon vagytok, hogy kiválasszátok ezeket az élőlényeket és megmentsétek őket. Ami a tartalmat illeti, némelyek közülük a könyörületes megoldásokat fogják megtapasztalni és némelyek ki lesznek selejtezve, illetve átváltoztatva. Egy másik szemszögből nézve, ennek az anyagnak a használata általatok szintén egy fajta Könyörületesség vele szemben. Némelyek az elfajult dolgok közül helyre kell legyenek igazítva vagy kiselejtezve, ami egy élőlény megmentését jelenti. Némely dolgok azonban rendkívül rosszak és emiatt a használatnál ki kell válogatni.

Kérdés: Csupán miután már olyan sokáig műveltem magam, tudatosult bennem, mi az alapvető ragaszkodásom, tudniillik az egómhoz (önmagamhoz) való ragaszkodás.

Mester: Helyes. Világosan megmondva, ezek a múlt élőlényeinek az alapvető tényezői voltak. Korábban mindenki közületek rendelkezett velük, sokan valóban nem voltak ennek a tudatában. A ti közös emelkedésetekkel ez a pont többé már nem olyan feltűnő.

Kérdés: Ámbár a múltban a Fá-igazolásnál én csináltam a Fá-igazolás munkáját, most úgy találom, hogy ezt én egy önző, egoista álláspontból csináltam, hogy saját magamat igazoljam. A kérdésünk az, miért csupán ilyen későn ismertük fel ezt a pontot?

Mester: Fá-igazolás az szintén művelés. A művelés folyamata egy olyan folyamat, amelyben az ember szakadatlanul felismeri a gyengéit és eltávolítja őket. Mégis a legjobb, ha a legalapvetőbb ragaszkodásokat olyan hamar felismeri amennyire lehetséges. A ti felismerésetek önmagában már egy emelkedés. A folyamat, amelyikben leveti ezeket, legyőzi, legyengíti és végső soron teljesen elhagyja őket, egy folyamatos emelkedés, és ez szintén egy élőlény alapvető átváltozása.

Kérdés: Én egy felelős személy vagyok Ausztrália egyik területén. Nem tanultam a Fá-t elég szorgalmasan és ragaszkodtam a hírnévhez és gazdagsághoz, ezáltal zavarások keletkeztek. Nekem lelkifurdalásom van ezáltal és attól is tartok, hogy ez egy negatív hatást hozhatna (okozhatna) a Dáfá számára. Egy tanítványként a Fá-helyreigazításban én szeretném magam megemelni. Szeretném megkérdezni a Mestert, hogy a vidékünkön mi egy másik tanulót kellene kikeressünk felelős személynek, aki jobban tanulta a Fá-t.

Mester: Ha te ezt fel tudod ismerni, ez már egy nagy lépés előre. A művelés már csak ilyen. Ha te a saját gyengéidet folyamatosan felismered, te már az emelkedésnél vagy. De hogyan szilárdítod, erősíted meg saját magadat, az a legfontosabb annak a számára, hogy később jobban járja az utat az ember.

Mellékesen szeretnék még egy dolgot megemlíteni: Mielőtt a szárazföldi Kínában elkezdődött az üldözés, tényleg sok tanuló létezett, aki minden lehetséges érzülettel jött gyakorolni. Ha ők látták, hogy mások tanultak, akkor ők is tanultak; ha betegségek lehettek meggyógyítva, akkor ők is mentek gyakorolni. Alapjában véve ők nem tanulták lelkiismeretesen a Fá-t, és még kevésbé volt meg a felismerésük a komoly műveléshez. Semmit sem lehetett látni egy ember őszinte gondolatából. Ez sokáig ment így és még el is húzódott néhány éven keresztül. Sok tanuló egyszerűen másokra figyelt: Ó, a betegsége meggyógyult a gyakorlatok által, akkor én is gyakorlok. Ha a betegsége még mindig nem gyógyult meg, akkor én is hagyom. Ami még rosszabb volt, az, hogy sokan a felelős személyekre figyeltek. Ahogyan cselekedett a felelős személy, úgy cselekedett ő is. Ha a felelős személy jól viselkedik, akkor ő is jól viselkedik; ha a felelős személy nem csinálja jól, akkor többé ő sem csinálja jól. A művelésnél én éppenséggel minden Dáfá-tanítvánnyal a saját útját járatom jól és a saját hatalmas erényét alapoztatom meg, hogy ezáltal mindegyik valóban a beteljesülés felé haladjon és egy királlyá váljon, aki a saját mennyét és földjét uralja. Hogyan lehetne, hogy ne a saját útját járja, hogy ne saját maga tanulja jól a Fá-t és ne alapozza meg a saját őszinte gondolatát.

Valójában én nem aszerint választom ki a felelős személyeket, hogy ki a legmagasabb. Én minden élőlényt egyformán kezelek. Számomra nem létezik olyasmi, mint ,,te erősebb vagy, mint ő” vagy ,,ő (férfi) erősebb, mint ő (nő)”. Én csak arra vagyok tekintettel, hogy neki vannak-e tapasztalatai és egy elkötelezettsége a kollektív munka, csapatmunka iránt. Csak ez a gondolatom van (Csak erre gondolok). Én ennél nem gondoltam arra, hogy ez jobban tudja magát művelni vagy az erősebb lenne és én emiatt őt egy felelős személlyé tegyem. Hogyan műveli magát a művelése közben, az első naptól kezdve hétköznapi emberként, a beteljesülésig, hogy eljuthat-e a beteljesülésig, mindez a művelőn saját magán múlik, hogy ezt el tudja-e érni vagy sem.

Valójában sok normál Dáfá-tanítvány létezik, aki csendben munkálkodik, ők nagyon jól művelték magukat. Némelyek egy nagyon jó alapkövet fektettek le, némelyeknek egy nagyon jó velükszületett alapjuk van. Némelyek minden területen nagyon jók. De ha te egynéhány szervezési munkát csináltatsz vele, ő talán ezt nem tudja véghez vinni. Ezért én kiválasztottam egypár tanulót felelős személyként, aki bizonyos dolgokat meg tud szervezni és ki tud vitelezni, aki szívesen is van ott másokért. Korábban is már gyakran beszéltem ezekről a dolgokról. Némely felelős személyek a Dáfá-tanítványok közül valóban nagyon jól viselkedtek, némelyek viszont nem viselkedtek olyan jól. Mikor ez az üldözés elkezdődött, léteztek már némely felelős személyek, akik annak alapján, hogy hosszú ideig nem tanulták a Fá-t, együttműködtek a gonosszal és ezáltal egy nagyon rossz hatást fejtettek ki. Egyes tanulók, akik már egyébként is mindig másokra figyeltek, úgy cselekedtek, mint a többiek. Különösképpen, ha látták, hogy a felelős személyek már ilyenné váltak, gondolták azt: ,,Ó, ő miért nincs rendben többé”? Ha ő többé nem műveli magát, akkor én sem művelem magam többé.” Én pontosan a tanulók érzületeit szeretném eltávolítani. Én szeretném kiműveltetni a művelőkkel a saját őszinte gondolataikat. A célja annak, hogy én téged művelni hagylak, nem az, hogy te a tanácsadóhely valamelyik vezetőjének, valamelyik felelős személynek vagy valamelyik egyesületi elnöknek segítsél a művelésnél. Mindenki saját magát kell művelje.

Ezen üldözés közben sok ilyen tanuló vált éretté és éberré. Ők megfontolttá, ésszerűvé váltak. Csupán egy ilyen mély, fájdalmas leckén keresztül lett számukra világos! Tulajdonképpen korábban már többször megmondtam, hogy ők nem fektettek elég hangsúlyt a saját művelésükre (nem tartották eléggé fontosnak a saját művelésüket). A művelésnél nem létezik egy modell sem, nincs példakép. Nem szabad meglesni, leselkedni, hogyan művelik magukat a többiek, nem is szabad a többiekre bámulni. ,,Jól vagy, akkor én is csinálom veled. Ha veled nincs rendben a dolog (ha neked nem megy jól), akkor én is hagyom.” Eközben egyáltalán nincs saját véleménye. Mondd csak, hogyan kellene ilyen művelőket a műveléshez vezessek? Azon vagy te saját magad, hogy műveld magadat? A gondolataidban állandó jövés-menés van (A gondolataid folyton ide-oda ingadoznak), a szavaid szintén nem a szívedből jönnek. A művelésnél nem szabad másoknál leskelődni, csak saját magát művelheti szilárdan és lelkiismeretesen. Hogyan művelje magát? Egyszerűen tanulja többet a Fá-t. Nem szabad másoknál leselkedni. Természetesen ez akkor megy, ha az istenségekhez igazodik. Viszont az istenségek nem itt művelik magukat. Ezért mindannyian, akik itt művelik magukat, emberek. Csak ezzel az emberi testtel művelheti ki magát. Ameddig te még nem vetettél le minden emberi dolgot, te pontosan egy művelő vagy. Csupán ha neked minden felszínes dolgod meg van változtatva, válhatsz meg egy embertől. Azonban a művelés folyamatában neked egy tiszta öntudatod kell legyen. Az ember el kell távolítsa a gyengéit művelés által, a rossz oldalát kell gátolja és megtisztítsa. Tudatosan kell fáradozzon állandóan az emelkedésén, az pontosan művelés.

Kérdés: A Mester Fá-magyarázata után a képzőművészetről, egyes tanítványok elmentek, hogy megtanulják a festészet elemi készségeit. Zavarhatja ez az igaz körülmények tisztázását?

Mester: Zavarni fogja. Én mondom nektek, a festészet elemi készségeit, technikáit nem lehet megszerezni egy vagy két évnyi kiképzés által. Sokan már gyerekkorukban elkezdték a kiképzést, ehhez egy nagyon hosszú idő szükséges. Azok, akik nagyon sikeresek, csupán néhány év vagy néhány tucatnyi év kemény gyakorlás után érték el a sikerüket. Ha te úgy véled, hogy most festeni akarsz, vagyis egy képet festeni, viszont azt nem lehet bemutatni egy kiállításon. (mindenki nevet) Amit elmagyaráztam, főleg azokra a Dáfá-tanítványokra irányult, akik már uralják az elemi készségeket, akiknek volt ilyen szakképzettségük, nevezetesen azokra, akik ezen a területen profik, hivatásosak. Én ezzel rájuk céloztam és megváltoztattam a nézeteiket, amelyek a modern öntudat, tudatosság által vannak befolyásolva. Én valami őszinte dolgot ajándékoztatok velük az emberiségnek. Ha most akarja ezt elkezdeni, úgy az semmi se lesz, hiszen ezt nem lehet elérni egy rövid idő alatt. Ezenkívül én azt is szeretném, hogy ők egy bizonyos színvonalat mutassanak fel. Hogy te szobrászattal foglalkozol vagy képeket festesz, neked meg kell tanulnod uralni az elemi készségeket gyakorlás által, ez egy alapvető dolog. A legnagyobb probléma, amivel minden festő szembesül, egy műalkotás létrehozása, ennél elég magas a nehézségi fok. Egy személyiségnek a belső állapotát és a kifejezését élethűen ábrázolni, ezt még nem lehet elérni az elemi készségekkel. A hagyományos, igaz művészet egy nagy készség, amit az istenségek adtak tovább az embereknek.

Kérdés: Hogyan segíthetnénk még több tanulónak, hogy színre lépjenek, hogy a Fá-helyreigazítás munkáját közösen jól csináljuk?

Mester: Csináljátok csak egyszerűen ugyanazzal az elkötelezettséggel, mint az igaz körülmények tisztázásánál.

Kérdés: Mi a három szellem és a hét lélek? Mi közük a műveléshez?

Mester: Ezek az emberek dolgai, mindenekelőtt én nem szeretnék erről beszélni. Természetesen egyedi alkalmakkor és szűk keretek között beszéltem az emberiség egyes dolgairól is, ennek nincs semmi kihatása az emberiségre. A következő lépésben az emberiség dolgairól van szó, akkor el fogom magyarázni a dolgokat a három világkörön belül, beleértve az emberiség igaz történetét, a három világkör létezésének a célját, a népek, valamint a fajok gyökerét és az emberek eredetét, az emberi test összetételének az igazi tényezőit és miért létezik minden a világon.

Mikor én elmagyaráztam nektek a fő-ősszellemet és a mellék-ősszellemet, én a Dáfá-val kapcsolatban magyaráztam el nektek. Ami az emberiség igazi Fá-ját illeti a három világkörön belül, ebből még semmit sem magyaráztam el nektek, és ez olyasmi, amit a jövőben fogok elmagyarázni. Hiszen a Fá-helyreigazítás és a Fá helyreigazítása az embervilágban két lépésben van csinálva, a következő lépés az, hogy elintézzük a dolgot itt az embereknél. Ennél összefogóan el lesz magyarázva a három világkör, az emberiség, a bolygók és a Föld összefüggése, valamint az élőlények és az emberi test közötti összefüggés, az emberi társadalom fejlődése minden egyes lépésének a célja, ez az emberiség igazi története, például hogyan teremtettek az istenségek embereket, stb.. Minden, ami az emberiséget érinti, el lesz magyarázva akkor és szintén minden, amit az emberek nem hisznek, meg fog akkor mutatkozni.

Kérdés: Léteznek átfedések a régi és új Fá-alapelvek között?

Mester: Ott létezik egy nagyon nagy különbség. Az alapvető alapelveknél nem léteznek átfedések. Korábban a kiindulópont az egó volt, de mindannál, amit a Dáfá létrehozott, nincs ragaszkodás saját magához (nem ragaszkodik az egójához). Némely konkrét kérdés ugyanazon az úton és módon lesz szemügyre véve. A jó és a gonosz konkrét megjelenése alapjában véve ugyanolyan, azonban sok dolog megváltozott. A jövő élőlényei számára ez szebb fog lenni.

Kérdés: Eladhatjuk az újságokat, amiket a tanulóink saját maguk adnak ki?

Mester: Ezt természetesen lehet. Ha az általatok kiadott újságokat nagyon sok ember olvassa, akkor hát próbáljátok meg egyszer eladni egy részét és nézzétek meg, hogy ez működik-e. Tulajdonképpen az általatok kihozott újság már világszerte valóban a legnagyobb a külföldi kínaiak által kiadott újságok között. (taps) Sőt még a nagyon kis városokban is van belőle az USA-ban, én nagyon kis helységekben is láttam ezt az újságot. Más kínai újságok voltaképpen nem tudnak ilyen területeket lefedni és egyáltalán nem is juthatnak el oda. Ti biztosan egyre jobban fogjátok kialakítani. Ha bizonyos feltételek teljesítve vannak, egyre inkább hajlamos lesz egy jó forgalomra.

Kérdés: Hogyan lehet egy rádióállomást, az igaz körülmények tisztázására szolgáló médiák, hírcsatornák egy formájaként, még jobban hozzáidomítani a Fá-helyreigazítás helyzetéhez, hogy még jobban hasson az igaz körülmények tisztázásánál?

Mester: Ez pontosan úgy van, mint más médiáknál, amelyeket Dáfá-tanítványok működtetnek. Hasznot lehet húzni a kölcsönös tapasztalatokból, kiegészíteni egymást és ezáltal sok mindent jobban csinálni. Legalábbis a hírek és sok erőforrás valami közös dolog, más médiáknak nincsenek meg ezek a feltételeik. Egyszerűen próbáljátok ki. Ha mi még több embert, sőt még a kínaiakat is a szárazföldi Kínában elérhetünk az igaz körülmények tisztázásával és az ezzel összekapcsolódó gonosz leleplezésével a rádióadótok által, akkor ez a legjobb.

Kérdés: A férjem nem műveli magát, de sok Fá-konferencián vett részt és csinált is néhány dolgot a Dáfá számára. Viszont ő valami rosszat tett. Szeretne megváltozni, de létezik valamilyen erő, ami nagyon nagy gondot okoz neki, úgyhogy nem tudott többet otthon maradni és elváltunk. Lehet ilyen egy embert még megmenteni?

Mester: Én mondom nektek, szigorúan mondva, sok kínai vétkezett a Dáfá-val szemben ezen üldözés közben. Ha ti nem mentitek meg őket az igaz körülmények tisztázásánál, akkor ők többé valóban nem megmenthetőek. Az igaz körülmények tisztázásával ti talán nem adtok nekik egy lehetőséget és mentitek meg őket? Természetesen közöttük léteznek sokan, akik akkoriban a hozzátartozóitok, családtagjaitok voltak. Próbáld csak meg! Ha ez valóban nem megy, akkor ez valami más és másképpen kell legyen kezelve. Akkor nem is szükséges megkérdezned engem, te tudod már saját magad, hogy megmenthető-e vagy sem.

Kérdés: Ha mi egy filmnek írunk forgatókönyvet, akkor mi egyenesen az igazság tisztázására kell írjunk egy forgatókönyvet vagy a hétköznapi emberek rendje és módja szerint kell írjunk egyet és hozzácsatoljuk az igaz körülmények valami tartalmát, mi a jobb?

Mester: Ennél csak a szemszög más, mindkettőt lehet csinálni. De mindegy, hogy miféleképpen írod meg ezt, te egy Dáfá-tanítvány vagy és tudod, hogyan kell igazolnod a Dáfá-t és tudod a helyes mércéhez tartanod magad, ezért én azt mondom, mindegy, hogy hogyan írod meg.

Kérdés: Az rendben van, ha mi a televízióban modern tudományt tanítunk?

Mester: Én mondom nektek, mikor a Mester a tudomány kérdését taglalta, tulajdonképpen én nem tagadtam meg. Ez a világegyetem egy terméke. Valójában én értékelek mindent, amit az élőlények egy nagyon, nagyon hosszú időközben létrehoztak, amíg ennek nincs zavaró hatása a világegyetemre és hagyja a világegyetemet fejlődni. Egy élőlény folyamata nem egyoldalú. Én csak azt mondtam, hogy a tudomány nem megfelelő az emberiség számára. Nem mutatkozott meg most a visszás állapota?

Láttátok, hogy a tudomány irányítása alatt az emberek egyre kevésbé hisznek az istenségekben, de az emberek az istenségek által lettek teremtve. És nem csak, hogy ők az istenségek által lettek teremtve, a teremtésük célja az, hogy magas szintekről jöhessenek élőlények, hogy a Fá-helyreigazítás idején meg lehessen őket váltani. Azonkívül az emberiség valóban egy nélkülözhetetlen szintje lesz a jövendő világegyetemnek, következésképp a világegyetem egészével kapcsolatban áll. Ilyen egy óriási szereppel és ilyen egy óriási háttérrel rendelkezik, de ez a tudomány azon van, hogy elpusztítsa az emberek alapvető őszinte gondolatait.

Ha emberek nagy mértékben használják a tudományt, akkor egy rossz kihatása van a világegyetemben. A világegyetem egy keringési test (rendszer), minden anyagi tényező egy körforgásban található. A bűnökkel rendelkező élőlények a megsemmisítés egy folyamatában fogják eltávolítani a bűneiket, ők meg lesznek semmisítve, semmisítve és tovább megsemmisítve. Ha el lesznek hamvasztva az abszolút élettelenség egy anyagáig, újra fel lesznek emelve szintről szintre és átváltoztatva. A világegyetem egy keringési test (rendszer), de ha az anyagok elfajultak, akkor az egy probléma. Az elfajult anyagok fel lesznek véve az alacsonyabb szintek élőlényei által, a magasabb szintek élőlényei viszont nem jöhetnek az alacsony szintekhez, hogy megoldják a problémát. Ha az alacsony szintek élőlényei által ki nem javítható anyagok újra fel lesznek használva és miután elkezdtek elfajulni, újra felemelkednek, az élőlények, amelyek egy szinttel magasabbak, ezt szintén nem tudják többé teljesen kézben tartani. A megemelkedés folyamán egy szinten sem lehet a problémát teljesen megoldani. Ha sok anyag van érintve ettől a helyzettől, akkor a világegyetem nagy terjedelemben el lesz fajulva.

Ti ismeritek a mai vasunkat és acélunkat, leginkább több fém-elemből vannak összeállítva, összekombinálva. Ha ezek újra be lesznek olvasztva, ezt a fémet már nem lehet többé tisztán megőrizni, azonkívül nem létezik többé egy technika sem, ami újra teljesen szét tudná választani őket. Tudjátok, mihelyt a föld egyszer műtrágyával van kezelve, és azután többé nem használnak műtrágyát, ott semmi sem fog többet nőni. Ott egyáltalán semmi sem tud nőni többé. A magvaknak, amelyeknél műtrágyát alkalmaztak (amelyeket vegyszerekkel kezeltek), generációról generációra újra és újra műtrágyára (vegyszerekre) van szükségük. Ha ezeknél az elfajult, elkorcsosult magvaknál nem használnak műtrágyát (vegyszert), egyáltalán semmi sem lesz belőlük. Ami azonban a műtrágyát illeti, ahogyan tudjátok, ez olyasmi, ami vegyi anyagokból van összeállítva.

Sok forma létezik, hogyan kering az anyag. Itt az anyagi keringés, körforgás egyik legegyszerűbb fajtáját magyarázom el: A növények, az állatok és az emberek anyagai molekulákból vannak összeállítva, a részecskék között léteznek köztes terek. Ha a köztes tereket felnagyítjuk, látszik, hogy nagyon nagyok. Ezekből a köztes terekből egy szag áramlik ki, és ez a szag önmagában véve tulajdonképpen szintén egy mező, amelyik részecskékből van összerakva, ha a mikrokozmoszban szemléljük ezt. Így minden állatból és növényből mikroszkopikus anyagok áramlanak ki. Ezek a dolgok szakadatlanul fel vannak használva magasabb szintek által. És a víz, a levegő, az anyagok és minden lehetséges tényező, amelyekből az emberek a világon és az élőlények össze vannak állítva, a kezdeti szennyeződés alapján már szintén el vannak fajulva. Ezáltal az, ami magasabb szintek terei által van felhasználva, szintén olyasmi, ami már alapjában véve el van fajulva.

Én már megmondtam nektek, hogy a tudomány és technika befolyása alatt az emberi test egy bizonyos szinten a részecskék egy rétegének a keretén belül a földönkívüliek által van irányítva és szintén teljesen földönkívüli tényezők által van összeállítva, bezárólag azzal, ami számokból, gépszerkezetekből (mechanikus szerkezetekből) és elektronikus építőelemekből stb. van összeállítva. Ezek a dolgok is szakadatlanul fejtik ki az elfajulás egy hatását. A nagy terjedelmű modern ipar, amit a mi tudományunk hozott magával, már sok alacsony dimenzióra gyakorolt befolyást a világegyetemben. A Fá-helyreigazítás közben én megállapítottam, hogy a világegyetemnek egy figyelemreméltóan nagy rétege lett beszennyezve ezektől a dolgoktól és hogy ezek az elfajult dolgok nagy ellenállást okoznak a Fá-helyreigazításnál.

Gondoljatok csak bele, ha ezek a dolgok, miután el vannak fajulva és ilyen mikroszkopikus szintekbe emelkedtek meg, fel lesznek véve az istenségek által, az istenségek nem lesznek szintén elfajulva? Az istenségek világai nem lesznek szintén elfajulva? Valójában ez a helyzet már régóta bekövetkezett. Gondoljatok csak bele, ez nem szörnyű? Csak ezért mondtam én, hogy ezek a dolgok nem megfelelőek az emberiség számára, rendszerint csak egy egészen kicsi, megfelelő területen szabad legyenek felhasználva az élőlények által.

Én mondom nektek, hogy a mai légszennyezettség fokát a történelemben többé senki sem helyezheti vissza a korábbi időszak tisztasági fokába. Nem szükséges sokat beszélni erről, a levegő nem hasonlítható többé össze az ezernyi évek előttivel. Az emberek is elfajultak, elkorcsosultak és alkalmazkodtak. A vízszennyezettséget nem lehet többé semmiféle módszerrel kézben tartani úgy, hogy újra elérhesse a legtisztább állapotot, mivel a víz is a körforgásban található.  

Én korábban elmagyaráztam nektek, hogy a víz az pontosan víz. A tengervíz egy másfajta anyag, nem tartozik ugyanahhoz az anyaghoz, mint az édesvíz. A tengervízből lehet édesvizet nyerni, ez ugyanolyan, mint mikor fémet nyernek a kövekből, ebből lesz nyerve. Az édesvíz normális módon a mélyben folyik és még mélyebben található az óceán. Biztosan mélyebb, mint a szárazföld. Következésképpen az óceánba fog folyni. Ha az édesvíz viszont belefolyt az óceánba, nem oszlik szét, nem oldódik fel. Ennek a víznek a részecskéi kisebbek, mint a tengervíz anyagaié, ezért ez a víz keresztülfolyhat azokon a részecskéken. Olyan, mint az emberek meridiánjainál, újra visszakering. Ez az oka, miért folyik tova a víz egyes folyókban szakadatlanul néhány tízezer éven vagy néhány százezer éven keresztül. Némely emberek úgy vélik, hogy a folyóvíz a talajvíztől függ és részben olvadásvíz (olvadás által keletkezett víz) lenne. Hiszen láttátok, miért is olyan nagyok hát a folyók? Tízezernyi éveken keresztül folynak így ,,ss” tova, mint például a mi Jangcénk. És szintén, ami a nagy folyókat illeti Amerikában, ilyen nagy folyók, mennyi víz is létezik hát, nincs vége valamikor? Még mondják, hogy a víz jéghegyből lenne. Némely folyók egyáltalán nem egy jéghegyből erednek. Valójában a víz egy körforgásban található. A folyás közben a keringés által egy tisztítási folyamat is végbemegy. Miután meg van tisztítva, visszatér. Ha viszont túl erősen szennyezett és a szennyező dolgok nem az emberiség normál anyagi tényezői; ha az, ami beszennyezte, a földönkívüliek által magukkal hozott modern, tudományos ipar által van okozva, akkor többé nem lehet addig a fokig megtisztítani. Ezen elfajulás után így többé semmilyen módszerrel sem lehet megtisztítani.

Némelyek feltartóztatják, megállítják egy folyó folyását egy duzzasztógát segítségével, hogy áramot termeljenek, hogy így megváltoztassák az emberek áramellátását és megoldják az energiaforrások problémáját. Valójában ő a folyót ezzel, mint egy embernél vagy egy élőlénynél, a kellős közepén választotta szét, mivel hát a folyó is egy élőlény. Hiszen nem minden tárgy élőlény? Ha tehát egy embert a kellős közepén szétválasztanak, mi lesz akkor belőle? Mivel a folyó egyszerűen olyan nagy, az ideje más, mint az emberek ideje és emiatt te nem láthatod azonnal a változást nála, viszont ő meghal, lassan meghal. A halála hosszabban tart, mint az embereké, néhány évtizedre vagy több mint száz évre van szüksége. Nem szállt síkra az ember azért, hogy átalakítsák a hegyeket, folyókat és a természetet? A természetet átalakítani, felér a környezet elpusztításával. A folyókat és hegyeket átalakítani, nem jelent mást, mint elpusztítani a folyókat és hegyeket. Mindennek, amit az istenségek teremtettek, megvan a rendje. Az ég és a föld másképpen néznek ki az istenségek szemében, mint az emberek szemében. Az istenségek mindent nagyon jól elrendeztek és kiegyensúlyoztak. Az embereknek ezt csak jószívűen szabad használniuk, de nem szabad elpusztítaniuk. Sok természeti katasztrófa az emberiségnél a tudomány általi lényeges rombolásokon keresztül lett okozva. Az emberiség zabolátlanul kizsákmányolja az energiaforrásokat, hogy a tudomány egy úgynevezett fejlődést tapasztaljon meg. Minden azon van, hogy el legyen pusztítva.

Tudjátok, hogy az elmúlt évszázadban az ipar Európában és az USA-ban nagyon fejlett volt, különösen a vas- és acélipar és a vegyipar, amelyek akkoriban nagyon erős szennyeződéseket okoztak. De az európaiakban és az amerikaiakban ez időben tudatosult és fokozták az erőfeszítéseket az ökológiai és környezetvédelem számára. Néhány évtized után ténylegesen javult a környezet. És emiatt látszik, hogy az USA-ban a víz a folyókban nagyon tiszta. A tavak sem szennyezettek többé. Az emberek felébredésének valóban lehet ez a kihatása, de nagyon nehéz elérni a korábbi tisztaságot. A mai tudósok nincsenek-e már tudatában annak, milyen károkat okozott a tudomány az emberiségnek? De ez mind csak az, amit az emberi szem érzékelhet és észrevehet.

Tudjátok? A mikroszkopikus területeken a tudomány fejlődése még szörnyűbb. A még mikroszkopikusabb kutatási területén még kisebb részecskék lettek széthasítva. Ezáltal egy láncreakció váltódott ki a mikroszkopikus részecskék között, és szakadatlan robbanások és maghasadások mennek végbe. A tudósok időközben tudatára ébredtek ennek, és rettegnek. Abban az esetben, ha ez a robbanásszerű láncreakció továbbmegy, egyáltalán nincs szükség hosszú időre és az egész Föld szét lesz darabolva (részekre fog bomlani). A tudósok, akik most ilyen dolgokkal foglalkoznak – közülük egyik sem tudja feltartóztatni ezeket a robbanásokat. Pillanatnyilag a láncszerű maghasadásoknak és feloszlásoknak, felbomlásoknak ezek a fajtái egyre tovább mennek. Minden kínai tudja, mi történik, ha egy pulóver kötésénél egy szem leesik – most szakadatlanul esnek le, egyik a másik után. És amit a tudomány hozott az emberiségnek, az nem csak ez, szörnyű vagy sem?

Az emberiség pompásnak találja a számítógépet, mert a számítógép kényelmesen használható. Én nem vagyok a számítógép ellen és a tudomány ellen sem, én csak azt gondolom, hogy ezek nem megfelelőek az emberiség számára. Más élőlények használhatják őket egy behatárolt, korlátozott területen, mivel ezek a világegyetem egy terméke. Manapság némely emberek gondolatilag olyan ostobák, hogy számítógép nélkül többé már nem tudnak számolni és számítógép nélkül már egyáltalán nem tudnak többé gondolkodni, mérlegelni. Egyszerűen megnézik, mi van betáplálva a számítógépbe. Ha te előadod nekik az indoklásodat, nem akarja meghallgatni: Én megnézem, mit mond a számítógép. Ha te elmagyarázod neki, mi a baj, nem akar odafigyelni. Az emberiség már nagyon függővé tette magát tőle és többé nem boldogul nélküle. Ezenkívül parancsokat ad, amit mond, az van csinálva. Azoknak, akik a számítógépet használják, hallgatniuk kell rá. Némely emberek valóban hallgatnak a számítógépre. Nincs azon a számítógép, hogy irányítsa az embereket? Ha a számítógép továbbra is így fejlődik, akkor az emberek még inkább függővé válnak tőle és a parancsai még erősebben fognak érvényre jutni. Akkor az emberek valóban a számítógép által lesznek irányítva. Ha a robotok nagyon tökéletesen lesznek előállítva, úgy, mint az emberi test, és ha a robotok is még robotokat állítanak elő, akkor az emberiség meg lenne semmisítve. Hiszen ők szakadatlanul robotokat fognak előállítani, hogy kiselejtezzék az embereket. Ez rettenetesen hangzik. Ha az emberi tudomány féktelen fejlődése nem lenne gátolva a Fá-helyreigazítás által, ma már ilyen lenne. Manapság ez sok kormányhivatalnoknál látszik, ha ők feldolgoznak valamit egy ember számára, nem hallják, mit mond ez az ember. Egyszerűen az lesz csinálva, amit a számítógép mond neki. Ez már idáig jutott, ez nem szörnyű? Mivel ő a számítógépre hallgat, az emberek is a számítógépre kell hallgassanak, mert hát a számítógép töltötte le az adatokat, így az érv, indoklás: akkor hát helyes kell legyen. De egy ember bonyolult, ingatag és változik, a gondolkodásmódja is változik. Egy ember egy instabil helyzetben tartózkodik könyörületesség és gonoszság között, és jó és rossz között. Az embervilágban szintén minden dolog labilis, ingatag. Ezenkívül az ember nem egy anyag, ami egy véleménnyel, megítéléssel felfogható, megérthető. Ez az a visszás állapot, amit a tudomány hozott az emberiségnek.

Természetesen, ma ti mind ezt tanultátok. Ha te ezt nem tanítod, mit tanítasz te akkor? Ez egyszerűen így van. Ha te a történelemnek a mostani időszakában így cselekszel, ez szintén nem hiba, mivel az a kérdés, hogyan lesz ez mind helyreigazítva, a jövő dolga.

Kérdés: Néhány fülöp-szigeteki reméli, hogy a Zhuán Fálun le lesz fordítva a nyelvükre. Ha ez most csinálva van valaki által, aki viszont még nem művelő, segíthet ő a fordításnál?

Mester: Ő segíthet a fordításnál, azonban a Dáfá-tanítványok kell játszanak vezető szerepet, hiszen a hétköznapi emberek nem érthetik meg a Fá-t, ennyi biztos. Ti feltétlenül kell ügyeljetek erre.

Kérdés: Mi egész idő alatt azon fáradozunk, hogy tájékoztassuk az embereket az igaz körülményekről. Mi elmagyarázzuk, miért a Dáfá üldözése a leggonoszabb a történelemben. Mi elmagyarázzuk, hogy ez egy világraszóló üldözés, ami az emberi természetre, a jószívűségre és a lelkiismeretre irányul. Ennél nem csak az emberi testek megöléséről van szó. Mondhat még valami többet ehhez a Mester, kérem?

Mester: Így van ez, az amit elpusztít, az az utolsó picike lelkiismeret, miután az emberiség erkölcse megromlott, és nem csak ez. Ha ez a Fá nem tudja megmenteni az embereket, akkor nem létezne semmi remény többé az emberiség számára.

Kérdés: Az igaz körülmények elmagyarázása a kulcspont minden probléma megoldására. Ezt nagy terjedelemben és mélyrehatóan kell tenni, és ebből az okból kifolyólag tervezzük, hogy egy nyilvántartóhelyet rendezünk be a Fálun Gong-gyakorlók genocídium(népirtás)-üldözéséről, hogy ezáltal a kormányhivatalnokok, a befektetők Kínában, az iskolások és a médiák még jobban tájékozódhassanak az igaz körülményekről, hogy átfogóan élőlényeket mentsünk meg.

Mester: Ez az ötlet nagyon jó, mert ebben a való feljegyzés lesz kiállítva tárgyi bizonyítékokkal a Dáfá-tanítványok üldözéséről és a Dáfá-tanítványok általi Fá-igazolásról. Ez az élőlények megmentésére és az igaz körülmények tisztázására szolgáló hely.

Kérdés: A Könyörületesség azáltal keletkezik, hogy az ember levetkőzte az érzéseit. De hogyan lesz kiművelve a hatalmas erény?

Mester: Ha te jól tudod járni a Fá-helyreigazítás útját, ha te a művelésnél szét tudod szakítani a saját béklyóidat, el tudod engedni a ragaszkodásaidat, őszinte gondolatokkal élőlényeket tudsz megmenteni, ha te őszinte gondolatokkal tudsz ellenállni mindannak, amivel találkozol, az pontosan a hatalmas erény. (taps)

Kérdés: A Fá-helyreigazítás kezdetén én jól csináltam, később viszont nem, az őszinte gondolatok eltűntek.

Mester: Akkor csináld jól. Ti az emberi társadalomban éltek, minden lehetséges csábítás a társadalom valóságában vonzza magához a még le nem vetett ragaszkodásokat a művelés közben. Ha az ember nem tud magán jól uralkodni, ez problémákhoz vezethet. Ha ezt már felismerte, akkor tedd újra jóvá.

Kérdés: Az igaz körülmények tisztázása közben némelyek megkérdezik, miért nem működnek még mindig együtt a Dáfá-tanítványok [az üldözőkkel], ha ők olyan komisz kínvallatásokat szenvedtek el. Nem egyszerű megválaszolni ezt a kérdést a hétköznapi emberek szintjén. Hogyan válaszolhatnánk meg jobban ezt a kérdést?

Mester: Akkor hát kérdezd őt másképpen: Miért nem változtatták meg a keresztények a hitüket, akkor sem, ha több mint háromszáz éven keresztül voltak üldözve a történelem folyamán. Tulajdonképpen nem olyan fontos megválaszolni a hétköznapi embereknek ezt a kérdését. A kínai történelemben nem létezett sok ember, aki inkább meghalt, mint hogy behódoljon? Valójában az úgy van, hogy a mai emberek erkölcse többé nincs rendben, úgyhogy ők többé már nem érthetik meg az emberi lét alapvető dolgát. Sok ember a régi Kínában elveszíthette az életét egy ígéret alapján és ennek ellenére nem változtatta meg azt. Hogyhogy olyan nehezen tudják megérteni ezt a mai emberek? Az ok abban rejlik, hogy a mai emberek elidegenedtek. Ti megnevezhettek néhány példát és ezt különböző perspektívákból magyarázhatjátok el, ezt el lehet magyarázni.

Kérdés: Némely kínaiak a tengerentúlról alapjában véve ismerik az igaz körülményeket a szárazföldi Kínában. Ők is kinyilvánították a részvétüket és elmarasztalásukat a gonosszal szemben, azonban nem hisznek a Dáfá-ban és abban sem, hogy a Mester az, aki az embereket megváltja. Sőt némelyek még tiszteletlen szavakat is mondanak a Mester irányában.

Mester: Na akkor éppen ne mondd neki, hogy a Mester az, aki megváltja az embereket. Magyarázd el neki egyszerűen az üldözést és ezzel megvan. Csupán ne magyarázd neki olyan magasan. Ha valaki erről kérdez és meg is értheti, akkor elmagyarázhatod neki ezt, de szintén ne magyarázd magasan.

Az emberek éppenséggel nem érthetik meg a művelőket, kevés szóval szintén nem lehet világosan elmagyarázni, ezért az egész a visszájára fordulhat (az ellentétébe csaphat át). Ne magyarázzátok túl magasan. Ha te egy huzamban el szeretnéd magyarázni neki a Fá-alapelveket, amelyeket te a művelés közben felismertél, el fogod ijeszteni őt. Te a művelés sok évén mentél keresztül és csupán eddig a lépésig ismerted fel. Ha te egy csapásra el akarod éretni vele ezt a szintet, hogyan lehetséges az? Te lépésről lépésre művelted magad felfelé, de ő csak egy hétköznapi, közönséges ember, aki az igaz körülmények magyarázatát hallgatja. Ezenkívül ő egy olyan ember, akinek ártottak, kárt okoztak a méreg által. Ezt semmi esetre sem kell elhamarkodni.

Kérdés: A Minghui-iskolánkban van egy kínai tanfolyam nyugati felnőttek számára. Mi szeretnénk a Zhuán Fálun-t venni tananyagként a kínai nyelv tanulásához. Nem tudjuk, hogy ez rendben van-e, mivel nekünk ezt nem szabad elmagyaráznunk. Hálás köszönet, Mester!

Mester: Ti taníthatjátok a ,,Fálun Gong”-ot. Kezdetben lehet a ,,Fálun Gong” könyvet tanítani. Én korábban már mondtam, hogyan kell elmagyarázni. Te elmagyarázhatod a megértéseiddel, ennél azt mondod, hogy ezek a te megértéseid, vagy hogy te pillanatnyilag csak ennyit értettél meg és hogy még több és még mélyebb tartalom létezik és hogy az, amit mondasz, szintén nem abszolút. Te mondhatod ezeket a szavakat, és elmagyarázhatod a tanulóknak.

Valójában az úgy van, hogy sok ember a ,,Fálun Gong” könyvből tanul és ennél nem szükséges semmit sem elmagyaráznod. Ha te felolvasod ezt neki, ő már megértheti, mivel a Fá hatást gyakorol. Ha némelyek nem tudják megérteni a fogalmakat, akkor te elmagyarázhatod nekik ezeket a szavakat. De hozzá kell legyen téve: ,,Ez a modern nyelvtan általi felismerés, azonban a Dáfá-ban léteznek még más tartalmak”. Ha te így magyarázod, akkor az nem probléma. Ha az írásjel megértéséről van szó, akkor magyarázd el egyszerűen a kínai írásjeleket.

Kérdés: Hogyan vonhatnánk be a gyerekeket még jobban az igaz körülmények tisztázásába? A következő lépésben az emberek a Fá-helyreigazítás közben vagy után fogják megkapni a Fá-t az embervilágban?

Mester: Az emberek, akik a következő lépésben megkapják a Fá-t, már most elkezdtek követni. Ez tulajdonképpen a következő lépés egy dolga, mikor a Fá helyreigazítja az embervilágot. De ők már most elkezdenek követni, mivel ez túl közel van. Ha a Dáfá-tanítványok nagyon jól csinálták ezt az igaz körülmények tisztázása közben, a jövendő művelők követni fognak. Ami az igaz körülmények tisztázását illeti a gyerekek által, úgy ezt a körülmények szerint kell csinálni, őket nem kell a felnőttek mércéivel provokálni.

Kérdés: Némely tanítványok felismerték, hogy az is nagyon fontos, hogy a gazdasági területen tisztázzák az igaz körülményeket, mivel a gonosz pillanatnyilag…

Mester: Helyes. Én már régen elgondolkodtam ezen. Az emberek között a világon létezik sok nagyvállalat-tulajdonos. Én mondom nektek, az előző életükben ők megfogadták, hogy pénzt keressenek, hogy a Dáfá rendelkezésére bocsássák. Most el vannak tévedve a ködben. Nem csak, hogy nem bocsátják a Dáfá rendelkezésére, hanem még a gonosz oldalán használják fel ezt.

Ezen alkalommal a régi erők nem hagyják bejutni ezeket az embereket, hogy megkapják a Fá-t, mivel úgy hitték: Ha nektek túl sok pénzetek van, ez az üldözés nem is létezne többé. Ha egy pár plutokrata megerősítené a háttereteket, akkor lehetne-e még olyan rosszindulatú a gonosz Kínában? Nem hagyja, hogy a kínaiak megtudják az igaz körülményeket, különben ti egyszerűen felbocsáthattatok volna egy pár műholdat és egész napon át információkat sugároztathattatok volna velük Kína felé fentről. Az akadályozás a régi erők által ténylegesen megsemmisített néhány embert, sőt némelyek közülük nagyon erősen vétkeztek.

Ilyen dolgokat csinálhattok, csináljátok ezeket a lehetőségeitek szerint. Néha nem is egyszerű, hogy megtaláljátok őket.

Kérdés: Ha nekünk különböző véleményeink vannak az egységes koordinációról és harmonizálásról, ennél először mindig saját magunknál kell keresni az okot?

Mester: Ha veszekedések adódnak, el kellene töprengeni, hogy ragaszkodás van-e ott műsoron (terítéken). Ha mindenki őszinte gondolatokkal jár el, akkor az együttműködés biztosan nagyon harmonikus. Sok dolgot akkor nagyon gyorsan meg lehet oldani. Ha veszekedéseknél kátyúba jut az ember, saját magánál kell már utánanézzen. Némely tanulók azt gondolják, hogy ők csak azért veszekedtek, mert a Dáfá-munkáról van szó, ezzel elrejtik a saját ragaszkodásukat. A Dáfá-munkánál is bele lehetnek keveredve a harci szellemed, az érvényesülési igényed, az érzéseidre fektetett hangsúly és az emberi szíved, a tekintélyed megsebzése miatt.

Kérdés: Ami azokat az embereket illeti, akik még sohasem hallottak a Fálun Gong-ról. Szükséges náluk, hogy megemlítsük az üldözést Kínában?

Mester: Természetesen meg kell ezt említeni, mert előbb vagy utóbb hallani fog róla.

Kérdés: Mester, Ön azt mondta, ha mi egymással jól együttműködünk és közösen teszünk dolgokat, akkor ez nagyon erőteljes. Lehet mondani, hogy a Dáfá-tanítványok közösségében még nem mutatkozott meg a belezárt erő?

Mester: Hogy a Dáfá-nak összességében még nincs egy nyomós ereje? Ez nem stimmel. Ez az állítás nem igaz. Valójában a Fá nem hagyja magát elpusztítani, szétrombolni senkitől. Az összes élőlény között rajtam kívül nem létezik egy élőlény és egy istenség sem, aki ismeri az én Fá-mat. Kivéve, hogy egészen a kezdetén néhány kevés istenség látta a Fá egy parányi részének a formáját, az egész világegyetemben nem létezik egy másik élőlény, amelyik a Dáfá igazi megjelenését valóban ismeri. A Fálun, amit láttatok, a gong oldalának a megjelenése. De azt a Fálun-t, ami a Fá-t tartja meg, rajtam kívül egy élőlény sem láthatja. A hatalma határtalan. (taps)

Ez a Fá mindent lefed az új világegyetemben. Minden át lesz itatva a Zhen-Shan-Ren-től. Hogyan működnek együtt a Dáfá-tanítványok egymással, ez azzal van kapcsolatban, hogyan értik meg a Fá-t és ez a saját művelésük egy dolga. A Fá teljes, senki sem érintheti meg és láthatja, egy élőlény sem mozdíthatja meg. Én a Dáfá-val és mindazzal, amit megteremtett, erőteljesen nyomulok tovább előre, az egész világegyetembe, a legmikroszkopikusabba a legnagyobb istenségekhez és mindenhez. Én szintén szakadatlanul nyomulok előre a legfelszínesebb és legalacsonyabb szintekhez és a világhoz. Senki sem tarthatja ezt fel, az áramlatot nem lehet feltartóztatni. (taps) Én rendkívül gyors sebességgel intézek el mindent a világegyetemben.

Kérdés: A tanítvány vétkezett, de én szeretném a hibát jótettekkel újra jóvá tenni. Megy ez?

Mester: Ez megy.

Kérdés: A Dáfá-tanítványok Guangzhou-ból, Changchun-ból, Pekingből, Hubei-ből, Tianjin-ből, Ausztráliából, Jiangsu-ból, Zhejiang-ból, Hangzhou-ból, Shandong-ból, Yantai-ból, Xingtai-ból, Handan-ból, Jilin-városból, a Kanton tartományi Zhanjiang-ból, Lanzhou-ból, a tanulók Angliából, minden Dáfá-tanítvány Torontóból, minden kis tanítvány a Minghui-iskolákból, a tanulók Kansasből, a Jiangxi tartományi Pingxinag-ból, Sanghajból, Kaian-ból, a Dáfá-tanítványok Japánból, tanítványok New Hampshire-ből, a Dáfá-tanítványok a Liaoning tartományi Fengcheng-ből, Guangxi-ből, minden Dáfá-tanítvány Skóciából, a Xinjiang tartományi Shihezi-ből, a Dáfá-tanítványok Észak-Amerikából, a Dáfá-tanítványok Yichang-ból, a Dáfá-tanítványok a kanadai Vancouverből, Weifeng-ből, Mudanjiang-ból, a Dáfá-tanítványok az E`mei hegységből, minden Dáfá-tanítvány Hengyang-ból, Shanxi-ből és a Dáfá-tanítványok Oroszországból üdvözlik a Mestert.

Mester: Köszönöm nektek. (taps)

Kérdés: Az utóbbi időben a tevékenységeinknél gyakran készítünk interjút hétköznapi emberekkel és különböző pártokkal, mert ők kinyilvánítják a támogatásukat a Dáfá számára. Meglehet, hogy sok ember azt hiszi, hogy nekünk egy politikai vonzódásunk van.

Mester: Gondolom, hogy nem probléma, mindegy bármelyik párt támogat bennünket, hiszen először is ők mind emberek. Élőlények, akik meg kell legyenek mentve. Nem szükséges azon aggódnotok, hogy mit mondanak a rossz szándékú emberek. A Dáfá az emberi szívet célozza meg, nem szervezeteket. Mindenki támogathatja a Dáfá-t. Bárki is az, amíg egy pozitív hatást fejt ki a Dáfá-ra, az jó, ezzel megválasztják a jövőjüket. (taps) Azonban nekünk nincs semmi politikai célunk és nem is tekintünk a szervezetre önmagában, hanem csak az emberszívre.

Kérdés: Ha mi telefonálunk, úgy tűnik, hogy néhány kevés sokéves tanuló Kínában fél az üldözéstől. Nem akarnak beszélni vagy témát váltanak. Akkor még van egy sokéves tanuló, aki az USA-ba jött, mert ragaszkodik a hírnévhez és gazdagsághoz, röviden kifejezve úgy néz ki, mintha nem művelné magát többet. Gyakran marad együtt önszántából hétköznapi emberekkel és csak ritkán vesz még részt Dáfá-tevékenységeken. Én szeretném, kérem, megkérdezni a Mestert, hogy ezek művelhetik-e még magukat?

Mester: Hogy művelik-e magukat vagy sem, ez saját magukon múlik. Erről az emberek saját maguk döntenek. Ha művelni akarja magát, akkor műveli magát; ha nem, akkor pontosan nem. Ti csak a jóra beszélhetitek rá, a lelkére beszélhettek. Én elmagyaráztam neki ezt a Fá-t és a művelése által meg is válthatom őt. De hogy ő akar-e megváltva lenni vagy sem, ez az ő saját döntése. Én sohasem fogok kényszeríteni egy embert erre, a Dáfá-tanítványok sem kényszerítenek másokat. Én ezt a dolgot teljesen Könyörületességből kifolyólag teszem, ez egészen minden élőlény javára szolgál.

Tulajdonképpen ma nem akartam olyan sokat beszélni, és ennek ellenére olyan sokat beszéltem. (hosszas taps) Valójában sok mindent nem szükséges kimerítően elmagyaráznom. A Dáfá-tanítványok már mindannyian relatív éretté váltak és sok mindennel tisztában vannak. Mikor néha a cikkeket olvasom, amiket írtatok, csodállak benneteket, büszke is vagyok rátok. Úgy találom, ezek a Dáfá-tanítványok valóban éretté váltak. A Fá-t, amit magyarázok, ti valóban megérthetitek és azonkívül még nagyon mélyrehatóan érthetitek meg. Ez egy őszinte gondolatokkal való megértés a Fá-alapelvek szempontjából. A jelenlegi igaz körülmények tisztázása közben sok Dáfá-tanítvány valóban nagyon jól csinálja. Ők szintén nagyon állhatatosan és észrevétlenül csinálják. Az őszinte gondolatuk megerősíti az értelmüket, megfontoltságukat és nem félnek a kemény munkától. A Dáfá-tanítványok minden dolga a jövőben a három dolog által keletkezik, amit csináltok, különösképpen az igaz körülmények tisztázása által. Mikor én látom, mi mindent csináltatok, akkor elgondolom, hogy ez valóban nagyszerű. Ti valóban kiforrtatok (megértetek), valóban kiforrtatok.

Én most nem vagy kevesebbet beszélek, ez szándékos. A Fá-igazolásnál én valóban a saját utatokat teremtetem meg veletek, a hatalmas erényt és mindeneteket őszinteség által ismertetem fel. Az, amit ma elmagyaráztam nektek, főként az összes élőlény megmentéséről szól. Amit elmagyaráztam, ezen téma körül forog, hogy még inkább tisztában legyetek ezzel. Sok dolognál már mindannyian tudjátok, hogyan kellene csináljátok. Ha viszont még konkrétabban magyaráznám el, akkor elvenném tőletek a lehetőséget, hogy kialakítsátok a saját jövőtöket, elvenném a lehetőséget, hogy önmagatok járjátok a saját utatokat. Emiatt én nem szeretnék gyakorta ilyen sokat elmagyarázni. Én csak nyugodtan nézlek benneteket. Azt is tudom, hogy ti egyre érettebbé váltok.

Ugyanez érvényes szintén a Dáfá-tanítványok számára a szárazföldi Kínában. Az üldözés közben ők egyre szilárdabbak, értelmesebbek és éberebbek lesznek. Ez a legeslegfontosabb – az éberség, ébrenlét. Tudja, mit csinál. És nem csak, hogy tudnia kell, mit csinál, sok dolgot csinál még jobban. Minden igaz művelő tanítvány kell igazolja a Fá-t. Nagyon sok tanítvány létezik, aki ezt mindig is nagyon jól csinálta. Azok, akikről tudósítanak, olyan esetek, akik különösen komiszul vannak üldözve. Valójában sokan léteznek, akik nagyon jól csinálták. Saját maguk nem is beszélnek erről és csinálják csendben egyszerűen, ők sok nagyszerű dolgot csináltak. Sok Dáfá-tanítvány nagyszerűen csinálta nagyon, ti mindannyian meg fogjátok tudni ezt a jövőben.

Mikor látom ezt, valóban nagyon örülök. (taps) Úgy találom, hogy a Dáfá-tanítványaim nem okoztak csalódást nekem. Korábban én mondhattam, hogy nem hiába tettem meg ezt, de nekem többé nem szabad így mondanom, hiszen többé nem arról van szó, hogy én ezt a dolgot nem hiába tettem meg, én úgy találom, hogy a Dáfá-tanítványok valóban éretté vannak acélozva és valóban azon vannak, hogy igazolják a Fá-t. Ők valóban a végső úton vannak az istenség irányába. (heves taps)

 

Li Hongzhi

2003.11.29

Nyilvánosságra hozva a www.minghui.de honlapon: 2004.02.06

 

 

A fordítás az alábbi német változat alapján készült: 

Fa-Erklärung auf der Fa-Konferenz in Atlanta 2003

http://www.minghui.de/data/jingwen/0/jw54.html

 

Megjegyzés: Ennek a cikknek a mélyebb megértéséhez ajánlott elolvasni előbb a Fálun Gong és a Zhuán Fálun című könyveket, amelyek innen ingyenesen letölthetőek: 

 http://www.falundafa.org/hungarian/web-content/books.html 

Fordítók megjegyzése: Lehetséges, hogy idővel változtatásokat eszközölünk a fordításon a minél jobb szöveghűség és érthetőség érdekében