(2000 október 21.)
Rég nem láttuk egymást! (taps)
OK! Mostmár ne tapsoljatok és hallgassátok meg a Mester
mondanivalóját.
Minden élet ebben a világegyetemben, teljesen mindegy milyen szinten
ismerte fel a Fá-ját, a Fá-alapelveit és a gyümölcshelyzetét, egy valódi és
kemény vizsgát kell megéljen, hogy megállapítsák, hogy a dolgok, amelyeket
felismert, gyökeret ereszthetnek-e ebben a világegyetemben és hogy megalapozza
saját méltóságos erényét. Ezért minden élet a
művelésnél egy ilyen helyzetbe fog kerülni, mint amilyet mi ma átélünk. Ti
mindannyian tudjátok, mikor akkoriban Sákjamuni még a világon volt, mikor Jézus
még a világon volt, szintén mikor a többi igaz vallás és igaz Fá a világon
terjesztve volt, ők is ilyen dolgokba ütköztek, szintén ilyen vizsgák,
megpróbáltatások léteztek, ez ennek a világegyetemnek az alapelve. De én mondom
nektek, egy ember sem méltó a mi Dáfá-nkat vizsgáztatni, próbára tenni, mivel minden
élet, beleértve az összes életet ebben a világegyetemben, őáltala lett
létrehozva, ő teremtette és alkotta meg őket. Ezért senki sem méltó arra, hogy
vizsgáztassa, próbára tegye. (taps)
Akkor miért ütköztünk mi ilyen problémákba? Ti mindannyian tudjátok,
Li Hongzhi ezt a dolgot egy hétköznapi ember megjelenési formájával és testével
teszi, az egész világegyetem összes életformájának legalacsonyabb nyelvezetével
– az emberi nyelvvel, éspedig a mai legfelszínesebb emberi nyelvvel és a
művelés legalacsonyabb formájával – a csigong formájában, ez elködösített minden lényt a világegyetemben. Azért hogy a
világegyetemben minden lény xinxingjének a helyzetét megítéljük és
megállapítsuk és újólag elhelyezzük, kell hagyni, hogy megmutassák a xinxingjük
valódi ismérveit, normáit, ezért nem szabad megengedni, hogy tudják az
igazságot. Az összes lény a világegyetemben nem ismeri az igazságot, ők egy
művelőnek tartottak engem, emiatt merészelnek ők ilyesmit tenni. Korábban én
azt mondtam nektek, hogy ebben a világegyetemben egy lény sem ismeri az elmúlt,
előző Fá-t. Én azon vagyok, hogy a Fá-t helyreigazítsam, és ők azt hiszik, hogy
én megalapoztam valamit, ami általam lett felismerve, csak ez nagyon tiszta és
jóravaló, becsületes és nagyon magas szinten van, az ő meglátásuk szerint ez
csak így van. Ez az oka, hogy ők ma ezt a szerencsétlenséget merészelik ránk
hozni, vagyis még magasabb gyümölcshelyzetek számára és egy ilyen nagy Fá
számára kell egy ilyen nagy vizsga, megpróbáltatás létezzen. De másrészt, ha
nem lett volna megengedve, hogy ilyesmi történjen, nem is történhetett volna
meg. Mindazt, amit elrendeztek, én arra akarom felhasználni, hogy az
eljárásuknál lássam a xinxingjüket. A történelem folyamán ők már nagyon régen
elrendezték a dolgokat. Az emberiség történelme ismétlődik. Ők azt sem tudják,
hogy az nem egy bagatell dolog, ha egy ilyen nagy Fá van terjesztve. Az utolsó
periódus emberisége már megélt egy ilyen kísérleti folyamatot, sőt egy lépéssel
még előrébb és távolabbra tartott mint a mai emberiség fejlődése. A végén a
környezetszennyezés által fejlődési rendellenességek lettek okozva az
embereknél, és végül meg lettek semmisítve, ez volt az előző emberiség. Ez
alkalommal az utolsó alkalom megismétlése van, de ez alkalommal létezik az
igazi Fá-helyreigazítás, ez azt jelenti, ez a dolog már egy nagyon hosszú ideje
el lett rendezve, hogy ne menjen rosszul és hogy semmilyen probléma ne lépjen
fel a mai eseményeknél, ők egy egész rendszert hoztak létre. Az ő elméleteik és
elképzeléseik szerint minden mai történés és
esemény, amelyik felmerült, általuk lett elrendezve. A folyamatban nem létezik
egy esemény sem, amelyik véletlen, ámbár a hétköznapi emberek között
véletlennek tűnik és teljesen a hétköznapi emberek formájában mutatkozik meg a
hétköznapi emberek között, mindazonáltal ez tényleg általuk lett elrendezve. Az
ő szavaik szerint, egyetlen egy istenség messzemenőleg képes arra, hogy mindent
elrendezzen a Föld összes lénye számára, anélkül hogy eltérülések adódnának.
Számtalan istenség van, olyan sok istenség van azon, hogy ezt a dolgot
figyelemmel kísérje, mehet ez még rosszul? Egyetlen egy dolog sem mehet rosszul
a folyamatban. Mégis ezek csak olyan dolgok, amelyek a régi világegyetem
istenségeitől lettek elrendezve, mint ahogyan én előbb elmagyaráztam, ők nem
merik mindezt megsemmisíteni, mivel ők is látták a problémát, amelyik előtt a
világegyetem áll, ők szintén tudják, hogy én ezt a dolgot csinálom. De nem
tudják, ki vagyok én, ezért rendezték el ezt, amit csinálni akartak.
Megértettétek mindannyian? (taps) A céljuk, amelyik napvilágra kerül,
(látszólag) az, hogy létrehozzák a méltóságos erényt a mi Fá-nk számára,
ezáltal a Fá méltóságos erénye az egész világegyetem összes lényétől valóban
tisztelve lesz. A felszínen ez a célja mindennek, amit ők elrendeztek, azonban
ez egy akadállyá vált a Fá-helyreigazítás számára. Én tudom, hogy ők
mindenképpen csináltak volna ilyesvalamit, akkor én pontosan mindezeken
keresztül, amik általuk lettek elrendezve, figyeltem meg a xinxingjüket és
újólag megállapítom a helyzetüket, pozíciójukat. A művelési folyamat közben
közülünk mindenki helyesen kell megértse a kapcsolatot a személyes művelés és a
Fá-helyreigazítás között. Hogyan kell vajon lássátok a démoni nehézségeket és
megpróbáltatásokat, amelyeket megéltek? Én mondom nektek, ha egy embernek nem
lenne olyan nagy karmája, semmi esetre sem léteznének ilyen nagy nehézségek. Ti
tiszta fejjel, józanul meg kell különböztessétek, hogy a személyes, egyéni
művelés nem ugyanaz, mint a Fá üldöztetése a gonosz által. Mi semmi esetre sem
érthetünk egyet a zavarásokkal a Fá számára, amelyek mindezen dolgok
elrendezése által lettek okozva és azzal, amit rám, illetve a Fá-ra akartak
kényszeríteni, ezért meg kell lakoljanak mindenért, amit tettek. Mi hát a
különbség ahhoz képest, hogy akkoriban Jézust üldözték és Sákjamuni
tanítványait megölték? Nekik mindezért viselniük kell a felelősséget és
felelőssé kell tenni őket ezért a dolgokért. Én elmagyaráztam nektek valamit,
azt mondtam: Mi egy buddha? Tathágata a világi emberek egy megnevezése azok
számára, akik az igaz alapelvekkel jöttek, az óhajuknak megfelelően, miközben
az igazi buddhák a világegyetem őrzői és viselik a felelősséget a világegyetem
összes ortodox (igaz) tényezőjéért. De ebben az ügyben ők teljesen megmutatták
a xinxingjük helyzetét, miután eltérültek a Fá-tól, a tisztátalan oldaluk
teljesen nyilvánosságra lett hozva. Ezért néhány dolognál nagyon sok zavarás
létezett, amelyek nem kellett volna fellépjenek, ez különösen hasonló a
tanulóink xinxingjének a megnyilvánulásához a mai személyes, egyéni művelés
közben. A világegyetem minden lénye a
Fá-helyreigazítás közepett található, minden ami
megmutatkozik, talán megjelenhet itt az embereknél, hiszen én ezt itt az
embereknél teszem. Én mondom nektek, a szenvedés és a démoni nehézségek,
amelyeket a mi Dáfá-tanítványaink kell elviseljenek, nemcsak a személyes
művelésre irányulnak, hanem léteznek tényezők, amelyek abban állnak, hogy a
magas lények az üldözéshez az alacsonyabb szintek romlott élőlényeit
használják, hogy vizsgáztassák a Dáfá-t és mégpedig azzal az ürüggyel, hogy a
tanulók karmával rendelkeznek és ezáltal emelkedjenek; tulajdonképpen ez a
Fá-helyreigazítás számára mind szabotázs. Ti nem csak azokat a démoni
nehézségeket viselitek el, amelyek az emberek által lettek okozva. Végtére is
nektek van egy készre művelt oldalatok és nagyszerű istenségek vagytok, ti
nagyon, nagyon magas szintek istenségeitől lesztek vizsgáztatva. Ezért a mai
események példátlanok a történelemben. A történelemben még sohasem létezett egy
ilyen démoni nehézség. Ezt mi egy művelő szemszögéből értjük meg. De másfelől
én azt mondom, senki sem méltó arra, hogy a Dáfá-t vizsgáztassa. Azonban ők
megtették, akkor ez az ő bűnük. Mindenért, amit tettek, meg fognak lakolni. Én
csak úgy összefoglalva magyaráztam el nektek ezt a dolgot. Én azt mondtam, csak
az eljárásukat akartam felhasználni, hogy átlássam a xinxingjüket és hogy
elrendezzem a helyzetüket és másfelől, hogy leteszteljem a tanítványokat, akik
el kell érjék a beteljesülést. Azonkívül ők a leggonoszabb élőlényeket
használták fel és bomlasztó hatással teszik mindezt.
Mint Mester, én azt mondom, ámbár ez a dolog nagyon nagy démoni
nehézségekbe ütközik, mivel ti egyidejűleg léteztek ezzel a Fá-val a
Fá-helyreigazítás időszakában, viszont az emberek egy történelmi korszakban sem
ütköztek ilyen nagy démoni nehézségekbe és a jövőben a művelésnél szintén
sohasem fognak ebbe ütközni, természetesen ezek nem ti vagytok, hanem a jövendő
emberek, hiszen ők csak személyesen, egyénileg fogják művelni magukat, ti a
Fá-val vagytok összekötve.
Nagyon sok ok létezett, amiért az utóbbi évben nem beszéltem.
Miközben nem beszéltem, láttam, hogy a tanítványok nagyon jól cselekedtek,
vagyis, ámbár nem voltam jelen, mind jól tudták csinálni. Nagyszerű! Egyfelől
művelőnek tekintettétek saját magatokat, másfelől következetesen védelmeztétek
a Dáfá-t. Valóban nagyszerű! Ez azért van így, mert ti már a Fá-ban vagytok, ti
saját magatokat művelőnek tekintitek. Ez olyan valami, amit egy hétköznapi
ember nem tud megtenni, egy hétköznapi ember ezt semmiképpen nem tudja
megtenni. Ez egy olyan dolog, ami még nem történt meg az emberiséggel a
történelem folyamán. Nem beszélve arról, hogy a régi erők, akik szeretnének
minket szabotálni, romokba akarnak dönteni, a történelemben sohasem létezett
ilyesvalami, hiszen az embernek nincs is meg ez a képessége. Bárki is üldözi a
Dáfá-t, olyan ő, mint egy ember, aki az istenségekkel harcol, a végérvényes
eredmény nyilvánvaló. Ezeknek az eseményeknek a során a tanulóink megértése,
felfogóképessége magától értetődően tisztább lett. Különösen a démoni
nehézségek kezdeti idejében voltak nagy különbségek. Egyeseket megrázták,
sokkolták, egyesek azt fontolgatták: Milyen ember Li Hongzhi? Egyesek azt
mérlegelték, hogy ez a Fá igaz, jóravaló vagy sem? Az emberek összes
gondolatára irányulva, minden oldalról meg lett
vizsgálva. Teljesen mindegy, hogy milyen érzülettel, ragaszkodással jöttél a
Dáfá-hoz, ennek az érzületnek a tekintetében meg lettél vizsgálva. Némelyik
jónak találta a Dáfá-t ebben vagy abban a tekintetben, a mai vizsga viszont
kegyetlen, hiszen semmilyen emberi érzületet nem szabad a mennybe vinni.
Én mondom nektek, a történelem folyamán, mindegy hogy ennél vagy
annál a művelésnél, az emberek sohasem művelték magukat sikeresen (készre),
mivel a mellék-ősszellem nem jön a három világkörbe és a három világkörön kívül
irányítja az emberi testet mikroszkopikusan. Ha egy ember vissza szeretett
volna térni, ez egyáltalán nem volt lehetséges. A történelemben ez még sohasem
fordult elő. De a mai Fá-helyreigazításnál – nem azért mert nektek olyan
nagyszerű sorskapcsolataitok vannak, viszont ez nem is csak véletlen, hiszen ti
rábukkantatok erre – a művelés által ti valóban visszatérhettek. (taps)
Ha egy istenség, teljesen mindegy, hogy milyen szintről jön,
belépett a három világkörbe, sohasem fogja megkapni a lehetőséget, hogy
visszatérjen, ez abszolút így van. Ez szintén egy olyan dolog, amit a
történelemben senki sem mert felfedni, hiszen arról van szó, hogy az emberek
nagyon gyorsan eljuthattak volna a megsemmisülésükhöz. Ha az emberek megtudták
volna az igazságot, egy reménytelen élet minden
gaztettre képes lett volna. De a mi Dáfá-nk megtette ezt, mi is megtehetjük ezt
és ezt a hatást céloztuk meg, ezért mondtam el nektek ezt az igazságot. (taps)
A mi tanulóink valóban nagyszerűek! Az utóbbi időben sokat tettetek
a Fá-helyreigazításért, amit tennetek kellett. Ebben az időben sokan közülünk
nagyon sokat dolgoztak, hogy az embereknek tisztázzák az igazságot.
Dáfá-tanulóként, ezen világegyetem Dáfá-jának egy részecskéjeként, így kell
cselekedjetek, ha az emberek szabotálják a Fá-t. Természetesen senki sem
szabotálhatja ezt a Fá-t. Hiszen a világegyetem Fá-ja hogyan lehetne szabotálva
az emberek által? Senki sem szabotálhatja. De hogyan kellene te cselekedjél
tanulóként, egy részecskeként, ha valaki üldözni akarja ezt a Fá-t? Nem kellene
elmeséld az igazságot, hogy ezáltal tudják, mi történik? Ez a te saját
szemszögedből van nézve, te a Dáfá egy részecskéje vagy és így is kell
cselekedjél.
Egy másik szemszögből nézve, mondom nektek, tekintettel mindarra,
amit ti ma tettetek, az összes istenség a világegyetemben, teljesen mindegy,
hogy már helyre lett igazítva vagy sem, ők mindannyian azt mondják, hogy mi
hihetetlenül könyörületesek vagyunk. (taps) Abban az időben, amikor a gonosz
mindenhol mindent elárasztott, tudjátok ti, hogy a gonosz híresztelésektől és a
világraszóló csalárd hazugságoktól hány ember lett megtévesztve és kezelte
gyűlölettel a Dáfá-t és a tanulóinkat? Az ilyen emberek a jövőben garantáltan
ki lesznek selejtezve. Ámbár ez így van – de ha mi az igazság tisztázása által
elérjük, hogy világos lesz számára az igazság és elengedi a korábbi felfogásait
és gonosz gondolatait, akkor meglehet, hogy meg lesz mentve. (taps) Hogy mi
tisztázzuk az igazságot az embereknek a világon, ez nem politikai harc vagy nem
egy olyan tevékenység, ami egyes dolgokra irányul. Én mondom nektek, ez a ti
Könyörületességetek, ti tényleg azon vagytok, hogy megváltsátok a jövendő
embereket! Ha ennek az embernek nem lesznek megváltoztatva a gondolatai,
gondoljatok bele, többé már nem menthető meg. Én úgy gondolom, tanulóként és
művelőként a Könyörületesség szemszögéből is ilyesvalamit kell tenni. Ha egy
embernek elmeséljük az igazságot, ezt elmondjuk neki, szintén azon vagyunk,
hogy megmentsük őt.
Azonkívül szeretném kihasználni ezt az alkalmat, hogy szívből
megköszönjem az USA és
Kanada kormányainak a különböző szinteken az általuk adományozott elismeréseket
számunkra és számomra! (taps) Ezen speciális állapot miatt nem fejezhetem ki
nekik egyenként a köszönetemet, de én el fogom hozni számukra a jövendő
boldogságot. (taps) Úgy tűnik, hogy mi a világi emberek támogatásáért
könyörgünk, ezek a világi emberek oldalának a gondolatai, amelyek az emberek
között jelennek meg, a másik oldalon ez fordítva van. Aki a Dáfá-t támogatja és
a Dáfá-t pozitívan terjeszti, azon van, hogy megteremtse saját maga számára
életének a létezését a jövőben és hogy lefektesse az alapot, hogy a jövőben
megkapja a Fá-t. (taps)
Nagyon sok mondanivaló van, én nem szeretnék túl sokat beszélni. Ki
fogok választani egy időpontot, hogy színre lépjek és csakugyan világosan
elmagyarázzam nektek mindezen események okait és kihatásait. (taps) De én
mondom nektek, minden tanulónak, aki színre
lépett, a Mester köszöni nektek! (taps) Nagyszerű! (taps)
Mindenki közülünk azon van, hogy olyan dolgokat tegyen, hogy
helyreigazítsa és terjessze a Fá-t és hogy tisztázza az igazságot, mi nem
avatkoztunk be a politikai harcba. Mindegy hogy mi a Mennyei Béke terére
megyünk vagy Zhongnanhai-ba megyünk vagy különböző környezetekben tisztázzuk az
embereknek az igazságot. Hiszen ha a gonosz nem üldözött volna bennünket,
egyáltalán nem magyaráztunk volna az embereknek semmiféle igazságot. Nem is
véljük úgy, hogy mi zavarunk valakit, ha kérvényeket nyújtunk be és tisztázzuk
az igazságot. Az ember alapvető joga, hogy megengedjék, hogy kimondja, ha
igazságtalanul van kezelve.
Magától értetődően ezen esemény által mi világosan megláttuk
mindegyik tanuló xinxingjének a helyzetét. De mindenesetre ennek az eseménynek
a kezdetén ti a meggondolásnak egy komoly folyamatát éltétek meg, mindez nem
téves. Hiszen egy ilyen alkalom, esély lett adva nektek, hogy megfontoljátok:
Li Hongzhi milyen ember tulajdonképpen? Ez a Fá igaz, becsületes vagy sem? Aki
kijött az emberből (felülemelkedett az emberi léten) és máig kitartott, én
mondom nektek, ti győztetek. (hosszú taps) Ti már mind tudjátok, akkoriban a
gonosz erők valóban mindenhol jelen voltak, nagyon nagyok, az ilyen dolgok már
mind meg lettek semmisítve. (taps) Ami megmaradt, az csak a gonosz emberek
színjátéka. Azonkívül az összes ember, akinek őszinte gondolatai vannak, én nem
a mi tanulóinkra gondolok, minden hétköznapi
ember, akinek őszinte gondolatai vannak, ezen esemény ellen kezdett lenni.
Hiszen korábban az emberek a gonosztól lettek akadályozva. Miután ez a gonosz
el lett távolítva, az emberek felébredtek, ők azon vannak, hogy mindezt újonnan
ítéljék és tekintsék meg. A hazugságok és a csalárd színjátékok egymásután
lesznek leleplezve. (taps)
Tulajdonképpen nagyon sok mondanivalóm van számotokra, talán nektek
is nagyon sok kérdésetek van, amit meg akartok kérdezni tőlem: Helyes-e, ezt
ezen a módon csinálni vagy helyes-e azon a módon csinálni? Én mondom nektek,
nagy vonalakban, mindent összevéve ti mindent helyesen csináltatok. Ami a
részleteket illeti és még egy pár egyedi kérdést, amelyek nem lettek pontosan
megragadva, úgy gondolom, a beteljesülésetekhez vezető úton ti mindent jól
fogtok csinálni. (taps) Hiszen több mint egy éve már, a gyakorlat
bebizonyította, hogy ti valóban nagyon jól cselekedtetek, mikor én nem voltam
jelen, valóban nagyon jól, kimagaslóan jól! (taps) A pár probléma, ami
fellépett és a személyes problémák nem a Dáfá-t képviselik. Ezek szintén el
lettek rendezve, úgy is lehet mondani, hogy ezek elkerülhetetlenek, valójában
szintén el lettek rendezve. Mikor, ki miként viselkedik, mikor mit tesz egy
ember, beleértve a fogolytáborokat, korábban mindig nagyon jól viselkedett, a
végén áttért az ellentétes útra, többé már nem tanul és nem gyakorol, sőt még
másokat is lebeszél közülünk, gondoljatok csak bele, lehet-e az véletlen? A
dolgoknak talán egyike sem véletlen, mivel te művelőként a művelési folyamatban
az utolsó lépésig nem leszel elválasztva az alapvető vizsgától. És a
Dáfá-tanulóink közül, akik tényleg művelik magukat, egyetlen egy sem esett le a
megpróbáltatásnál.
Én itt abbahagyom a beszédemet. Alkalomadtán kimerítőbben fogom
elmagyarázni nektek. (taps) Akár azokról van szó, akiknek az élete el lett véve
a gonosz erőktől, akár azokról, akik a fogolytáborokban találhatóak vagy el
lettek ítélve, akár azokról, akik különböző körülmények között szenvedtek vagy
kényszerítve vannak, hogy elhagyják az otthonukat és a külföldön élő
tanulóinkról és a más környezetekben, közegekben élő tanulóinkról, minden amit
ti a Dáfá-ért tettetek, már megalapozta a ti méltóságos erényeteket. Tegyétek
meg az utolsó lépést a végéhez, én remélem, hogy jobban csináljátok és valóban
eléritek a beteljesülést! Köszönöm nektek! (taps)
Megjegyzés:
Mint szoktuk, kérjük a tanulókat, mihelyt a Mester egy műve megjelent
hivatalosan, hogy semmisítsék meg az összes anyagot, mint hangszalagfelvételek
és videofelvételek, hogy a Dáfá helyes terjesztése biztosítva legyen.
A Minghui Net szerkesztősége
2000.11.02. (azon a napon, amelyiken a fenti cikk megjelent)
A fordítás az
alábbi német változat alapján készült:
Der
Vortrag von Meister Li Hongzhi auf der Falun Dafa-Konferenz zum
Erfahrungsaustausch im Westen der USA
http://www.minghui.de/data/jingwen/1/jw138.html
Megjegyzés:
Ennek a cikknek a mélyebb megértéséhez ajánlott elolvasni előbb a Fálun Gong és
a Zhuán Fálun című könyveket, amelyek innen ingyenesen letölthetőek:
http://www.falundafa.org/hungarian/web-content/books.html
Fordítók
megjegyzése: Lehetséges, hogy idővel változtatásokat eszközölünk a fordításon a
minél jobb szöveghűség és érthetőség érdekében