Falundafa.hu
 

Fálun Fofá

 

 



Fá-magyarázat

a Fá-konferencián Új-Zélandon

 

 

 

 

Li Hongzhi

 

 

 

 

 

 

 

 

Fá-magyarázat a Fá-konferencián Új-Zélandon

 (Utolsó változtatás 2010. február)

 (1999.05.08)

(taps)

Köszöntelek benneteket mind!

Némelyeket a jelenlevőink közül éppen előbb láttam Sydneyben a Fá-konferencián, de a legtöbben közületek Új-Zélandból való tanulók. Szintén léteznek néhányan, akik más területekről jöttek. A művelés közben sok kérdést fogtok feltenni a művelésről, innen van a fő okom, ami miatt voltaképpen idejöttem, hogy találkozzam veletek, ugyanakkor megválaszolok néhány kérdést nektek a Fá-konferencia közben. Ezen a Fá-konferencián keresztül ti valóban megemelkedhettek, és ezáltal lehetővé lehet tenni, hogy eljussatok a beteljesüléshez, ugyanakkor felkínálja azt a lehetőséget, hogy megtaláljátok a lemaradásotokat másokhoz képest és hogy láthassátok, hogyan művelik magukat mások és hol van még hiányosság nálatok. Gondolom, pontosan éppen ez az a cél, amit a konferenciánk be kellene töltsön.    

Vagyis a művelés közben nektek teljes bizonyossággal lesz az egyik vagy a másik kérdésetek. Én mondom nektek, valójában sokan közülünk a Fá-tanulásnak egy hosszú ideje után saját maguk talán érezték, hogy nekik már nincs olyan sok kérdésük. Miért nincs többé olyan sok kérdésük? Úgy tűnik, hogy nem tudnak kérdéseket feltenni többé, ha látnak engem. Valójában ennek főképpen az az oka, hogy a Fá-tanulás közben ti fokozatosan megemeltétek a felismeréseiteket a Fá-ról és valóban meg tudtok emelkedni a Fá-ban. Ha te a Fá-t a Fá-val tudod felismerni, észre fogod venni, hogy mindent megértesz. Ámde mivel a Dáfá tovább van terjesztve a hétköznapi emberek társadalmában és újra és újra sok új [tanuló] létezik, aki jön a tanulásra, sok ember fog állandóan kérdéseket feltenni. Talán már mindannyian észrevettük, hogy azok a kérdések, amelyek a konferenciák közben vannak feltéve, többször ismétlődnek. Ez azt jelenti, sok kérdés egy konferencián már szintén fel lett téve más konferenciákon. Miért? Mivel nálunk mindig léteznek új tanulók, akik a tanulásra jönnek, így az új tanulók kérdéseket tesznek fel. Ezért a kérdéseik normális módon azok, amelyekkel az ember a Fá-tanulás kezdeti szakaszában találkozik. Természetesen ennél léteznek a sokéves tanulóktól való kérdések is vagy ők egy bizonyos területről akarnak valamivel többet tudni. Mindazonáltal úgy gondolom: Ameddig olvasod a könyvet és tanulod a Fá-t, tudni fogsz mindent. Ameddig olvasod a könyvet és tanulod a Fá-t, tudni fogod azt, amit neked különböző szinteken tudnod kellene. 

Természetesen, ha a művelésnél ti megértitek egy mondatnak a belső értelmét, valójában már azon a szinten vagytok. Csak úgy van, hogy itt a hétköznapi emberek között még a hétköznapi emberek gondolataival rendelkeztek. Mit jelentenek a hétköznapi emberek gondolatai? Ez azt jelenti, hogy neked még mindig megvannak a hétköznapi embereknek az érzései és vágyakozásai, neked megvan a ragaszkodásod a hétköznapi emberek különböző területein, ehhez jön még, hogy te a hétköznapi emberek érzéseivel gondolkozol a dolgokról és így tovább. Mindezek a hétköznapi emberek gondolatai. Ehhez jönnek még azok a nézetek, amelyek a születés után lettek kialakítva és a karma is, a gondolati karma. Mert a művelés közben te teljes bizonyossággal még mindig rendelkezel ilyesmivel, csak ez különbözően sok. A művelés közben talán egyre kevesebb lesz. Némelyek talán még nem művelték magukat olyan régóta, vagy nem haladtak előre olyan állhatatosan. Akkor viszonylag a hétköznapi emberek sok gondolatával rendelkeznek. Ez azt jelenti: Ti a hétköznapi emberek olyan sok gondolatával rendelkeztek; ha te a dolgokat nem tudod egy olyan beállítottsággal szemlélni, amelyik magas mércéknek felel meg, te sok-sok kérdést fogsz feltenni. Valójában ez legtöbbször arra vezethető vissza, hogy te még a hétköznapi emberek sok nézetével rendelkezel. Nem szabad veled egyszerre sok Fá-alapelvet tudatni egy szinten, úgy mintha már eljutottál volna a művelési energia felnyitásához és a megvilágosodáshoz. Mert neked olyan sok emberi gondolatod van, az nem megengedett, hogy az emberi gondolatok tudjanak a buddhák dolgairól. Az istenségek szintjein levő igaz Fá-alapelvek és az igaz adottságaik nem szabad legyenek megmutatva az embereknek. Ha te a művelésnél a Fá felszínétől fogva megértesz egy sort vagy a Fá-alapelveknek egy bekezdését a ,,Zhuán Fálun”-ban, valójában te már azon a szinten vagy. Te nem tudhatsz olyan sokat, mivel a hétköznapi embereknek a gondolataival rendelkezel. A gondolatok azon részének, amelyik a hétköznapi embereknek felel meg és amelyik nem lett készre művelve, nem megengedett, hogy tudjon a buddháknak a dolgairól. Ilyen az alapelv. Ha viszont te megérted egy sornak az igazi belső értelmét, vagy ha különböző szinteken egy másik megértést kapsz ezen sor számára, valójában te már azon a szinten vagy.            

Nektek még állandóan tovább kellene művelnetek magatokat a hétköznapi emberek között és állandóan el kellene távolítanotok a hétköznapi embereknek a rgaszkodását, ezért a művelésnél még nem lehetnek egyszerre eltávolítva a hétköznapi embereknek a gondolatai. Ha teljesen el lettek volna távolítva, nem művelhetnétek magatokat többé. Én gyakran mondom: Ha egy ember nem rendelkezik a hétköznapi emberek gondolataival, mindent tudhat, amire az emberek gondolnak. Már egyetlen egy mozdulaton, egy pillantáson (szemkifejezésen) felismerheti, mit akar csinálni az ember és milyen messze fog elmenni végezetül ez a dolog. Miért nem tudhatjátok most még ezt? Pontosan mivel nektek most még emberi gondolataitok vannak és még össze vagytok vegyülve a hétköznapi emberekkel. Ha te már nem vagy a hétköznapi embereknek a szintjén, észre fogod venni, hogy már egy pillantással tisztában vagy a hétköznapi emberek dolgaival. Ti viszont mindannyian a hétköznapi emberek között művelitek magatokat. Ha te nem a hétköznapi emberek között műveled magad, nem emelkedhetsz meg. Ha te ma eltávolítottad volna a hétköznapi emberek minden gondolatát és minden rossz tényezőjét, bezárólag a hétköznapi embereknek a legkülönbözőbb nézeteivel, ha teljes egészében egy tiszta énné váltál volna, észrevennéd, hogy nem művelhetnéd többé magad. Miért? Tudjátok, hogy az istenségek nem művelhetik magukat többé, miután eljutottak a beteljesüléshez. Mert a köd át van törve. Ha nem rendelkezel többé a hétköznapi emberek gondolataival, te nem is vagy többé a hétköznapi emberek állapotában, a köd akkor szintén át van törve. Tudni fogsz a múltadról és a jövődről, a többi emberről is tudomást fogsz szerezni, ezért aztán nagyon nehéz számodra, hogy műveld magad. De ez ugyancsak nem jelenti azt, hogy nem művelhetitek magatokat többé, ha tudtok a múltról és a jövőről. Mert amit most tudtok, az korlátozott. De a tudásnak ez a fajtája, amire én gondolok, megfelel a tökéletes megvilágosodás állapotának. Mindent tud az ember, semmi sem marad ismeretlen. Ez tehát a különbség. Ez azt jelenti, te a hétköznapi emberek közt műveled a Dáfá-t; az nem megy, ha a beteljesülés előtt a hétköznapi emberek egyetlen egy gondolatával sem rendelkezel többé. Másfelől, ha te a hétköznapi emberek gondolataival rendelkezel, ugyancsak nem szabad tudatni veled a különböző szinteknek az igaz arculatát. Ilyen az összefüggés.                

Mivel ti rendelkeztek a hétköznapi emberek gondolataival, – ha a művelésnél nem ügyeltek, teljes bizonyossággal a hétköznapi emberek gondolataival és nézeteivel fogjátok megítélni a Dáfá-t. Teljes bizonyossággal fel fog bukkanni ilyesmi. Ez tehát azt jelenti, hogy a művelés közben nektek konfliktusaitok lesznek és vizsgákon fogtok túljutni. Elő fog fordulni, hogy nem tudjátok elengedni a hétköznapi emberek gondolatait. Ez bizony pontosan művelés. A Dáfá-ban való művelésnél az emberi gondolatok rétegről rétegre el vannak távolítva. Tudjátok, ez úgy van, mint egy hagymánál: Rétegről rétegre van lehántva (lehámozva), végül semmi sincs többé ott, és csak a lényeges dolog marad. A Dáfá-ban való művelésnél nem szabad legyen minden egyszerre teljesen eltávolítva, különben nem művelheted magad többé a hétköznapi emberek között, mert a felszíned szempontjából nem is tartozol többé a hétköznapi emberekhez.        

A Dáfá-ban való művelésnél még egy probléma merül fel, nevezetesen, hogy a művelésnél nektek az az érzésetek, hogy néha nem műveltétek magatokat rosszul és abban a szempillantásban vagy abban az időben, amelyikben problémákba ütköztök, valóban levetettétek a ragaszkodást és higgadtsággal átjutottatok. De némi idő után észreveszitek, hogy ez a ragaszkodás újra felbukkan. Ugyanazokba a dolgokba és ugyanazokba a problémákba ütköztök, azonban észreveszitek, hogy a ragaszkodás nem lett gyökerestől eltávolítva és újra ott van. Valójában ez nincs úgy. Én mondom nektek, a Dáfá művelési módszere olyan, mint egy lépcső, amelyik egyedülálló fokokból áll. Ez olyan, mint az a példa, amit éppen mondtam. A hagymának a mindenkori rétege, amelyik le lett hámozva (hántva), nem létezik többé, miközben azok a rétegek, amelyek nem lettek lehámozva (lehántva), még mindig ott vannak. Ez azt jelenti, rétegről rétegre van eltávolítva. Csak ha minden el lett távolítva, akkor nincs semmi sem többé ott.      

A műveléseteknél is még többször előfordul, hogy nem értitek meg elégségesen a Fá-t és nagy nehézségeitek vannak a vizsgákon való túljutásnál. Egészen pontosan tudjátok, hogy a Fá-alapelvek szerint kellene cselekedjetek, de ennek ellenére néha ez nem olyan igazán jön össze. Vagyis néhányan azt gondolják: Én olyan szorgalmasan művelem magam, de miért van még mindig ilyen ragaszkodásom? Vajon nem juthatok el a beteljesüléshez? Sok ember gondolkozik így. Én mondom nektek, tulajdonképpen nem kellene így gondolkozzatok. Egészen mindegy, hogy te egy vizsgán jól túljutottál-e vagy sem, hogy te elengedted-e a ragaszkodásodat vagy csak egy picikét engedted el, te valójában már a művelésnél vagy. Éppenséggel pontosan ez a művelés. Mert ha a vizsgán nem jutottál túl jól, te ezt bánni fogod: Hogyhogy nem jutottam túl jól a vizsgán? Következő alkalommal a legjobbat kell kihozzam magamból, hogy jól menjek át a vizsgán. Éppenséggel pontosan ez a művelés. Ha ti mindegyik vizsgán, mindegyik nehézségen és mindegyik megpróbáltatáson nagyon jól túl tudnátok jutni, úgy én azt mondom, hogy nektek nem szükséges többé művelnetek magatokat. Akkor el kellene jussatok a beteljesüléshez. Mert ebben többé semmi sem tudna megakadályozni téged; csak a megvilágosultak, azok, akik eljutottak a megvilágosodáshoz, érhetik el ezt az állapotot.         

De vigyázzatok, úgy tűnik, hogy némelyek megértették, ámde ők egy fordított oldal szempontjához való ragaszkodással értették meg: Vagyis mindegy, hogy jól túljutott-e a vizsgán vagy sem, az ember azon van, hogy művelje magát; na jó, ne csináljak csak magamnak többé gondot ebből; ha nem is jutottam túl jól a vizsgán, nem aggódom többé. Az nem megy. Ha nem műveled magad, ha nem juthatsz előre állhatatosan, az azt jelenti, hogy te ugyancsak nem műveled magad. Éppen ebben áll ez a fajta dialektikus kapcsolat. A mi Fá-alapelveinknél ez mármost így van: az alacsonyaktól kezdve a magasakig, különböző szinteken egy ilyen út és mód húzódik keresztül, hogy megtekintsük a dolgokat és hogy felismerjük a Fá-alapelveket. Ha te a dolgokat az egyik szinten szemléled, azok talán helyesek; ha viszont egy másik szinten állsz és egy másik szemszögből tekinted meg őket, észre fogod venni, hogy ez ugyancsak másmilyenné vált. Ez azt jelenti, hogy ti a Fá-t is állandóan újólag értitek meg az állandó emelkedésnél és az állandó művelésnél.    

Azzal, amit éppen mondtam, arra gondolok, hogy ti sok kérdést fogtok feltenni a művelésnél; az szükségszerűen így van. Azonban úgy gondolom, ha ti valóban meg tudtok emelkedni a Fá-ban és a Fá-t a Fá-val tudjátok megérteni, talán nagyon gyorsan megemelkedhettek. Azonkívül talán minden kérdés, amelyikkel nem vagy tisztában és amelyiket felteszel, meg lehet válaszolva a Fá-ban. Az egyedüli módszer az, a könyvet többet olvasni, és nem csak a gyakorlatokat végezni. A fehérek vagy más népeknek a tanulói között viszonylag sok ember létezik, aki ezen a véleményen van: ,,A csigong gyakorlásánál az ember persze csak a gyakorlatokat csinálja, hol létezik hát még másvalami? Minek a könyvet olvasni?” Normális módon ezzel a gondolattal rendelkeztek. Valójában ez a legnagyobb hiba a felismeréseitekben. Utánagondoltatok-e annak, milyen különbségek léteznek a csigong-gyakorlatok mozdulatai és a torna között? Külsőleg nézve a különbségek nagyon kicsik. De miért vezetheti a csigongnak a gyakorlása az embert arra, hogy megemelkedjen, hogy betegségeket távolítson el és hogy egészséget őrizzen meg, és a torna nem? Pontosan mivel ez művelés. És a művelésnek a belső értelme nem egyedül a gyakorlatokban rejlik, a gyakorlatok csak egy segédeszköz a műveléshez. Az alapvető ok, amiért te valóban megemelkedhetsz és különböző szintekre juthatsz, a Fá-ról való megértésedben rejlik. Ez azt jelenti, csupán ha a Fá által vagy irányítva, emelkedhetsz meg ahhoz a pozícióhoz. Ezért mondtam én, amilyen magas egy embernek a xinxingje, olyan magas a művelési energiája. Ez egy abszolút igazság.           

Korábban némely emberek gyakrabban gondolkodtak így: A Tao művelésénél és a csigong gyakorlásánál vajon úgy van,  hogy az ember már felfelé művelheti magát, míg valamilyen különleges fogást, valamilyen kulcsot keres a sikerhez vagy valamilyen különleges mozdulatot alkalmaz? Ennyit szabad tudjanak az emberek; de az igazi okot, amiért az emberek felfelé művelhetik magukat, nem tudatják az emberekkel. Máskülönben mindenki egy istenséggé válna. Ez azt jelenti, léteznek módszerek és elméletek, amelyek vezetnek téged, léteznek módszerek, amelyek lehetővé teszik neked, hogy felfelé műveld magad. Ma ezt világosabban elmagyarázzuk, nevezetesen, hogy léteznek Fá-alapelvek, amelyek vezetnek téged. Ámde a művelési módszerek között, amelyek korábban lettek átadva, rendszerint viszonylag sok kis világi út létezett.   

Ami emberi gondolatokkal az igaz nagy Útnak lett tartva, az mármost az volt, amit Lao-ce, Jézus és Sákjamuni terjesztett; a többiek legtöbbször kis világi utak. Náluk ez még egyszerűbb; a gyakorlatmozdulatok bonyolultak, de a Fá-alapelvekről éppenséggel nem sokat tudnak. Ezért nagyon nehéz, hogy ezekben műveljék magukat. A művelésnél a szenvedést ragadták meg, egy hosszú időn át viselnek el szenvedést, azért hogy műveljék magukat. Szenvedést elviselni, az lehetővé teheti az embereknek, hogy megemelkedjenek és hogy eltávolítsák a karmájukat, de a Fá-alapelvek megértésénél csak nagyon lassan haladnak előre. Ezért nagyon lassan művelik magukat. Ellenben az, amit mi ma terjesztünk, a Dáfá, az összvilágegyetemnek a Fá-alapelvei. Egy ilyen nagy Fá van kinyilvánítva, avégett hogy az emberek megemelkedhessenek, és az ember természetesen gyorsan emelkedik. Azonkívül ezek a Fá-alapelvek kiirthatják az emberek összes abszurditását és tévedését, helyreigazíthatnak minden emberszívet és újra rendbe hozhatnak minden helytelen állapotot. Ezért te már azon vagy, hogy megemelkedj, ameddig ezeket a Fá-alapelveket tanulod, ameddig a könyvet olvasod. Ezért a könyvnek az olvasása és a Fá-nak a tanulása rendkívül fontos.  

Némelyek mondják: Egészen mindegy, milyen jól olvassa az ember a könyvet, csak gondolatban ismerte fel; ámde az és a művelési energia, ami fejlesztve van, kétféle dolog. És következésképpen eljutunk a művelési energia fejlesztésének a kérdéséhez. Tudjuk, hogy a csit a gyakorláson keresztül lehet megkapni és azután a művelési energiát is. Ez valami anyagi dolog. A felismerések a gondolataidban ellenben valami szellemi dolognak tűnnek és úgy tűnik, hogy semmi közük sincs az anyagi dologhoz. Én mondom nektek, valójában a szellem és az anyag egy! Mit gondolsz, a művelésnél ezek nem egyek? Te már nem azon a szinten vagy található, ha a gondolataid megértették a Fá-alapelveket azon a szinten? Ez már el lett magyarázva a ,,Zhuán Fálun”-ban. A konkrét dolgot nem magyarázom el itt, ti elolvashatjátok a könyvet. Ezért a könyvnek az olvasása nagyon fontos. Ez az, amiről a Fá mindegyik magyarázatánál elsőként beszélek. Ti mindannyian tanulók vagytok és mindenki azt akarja, hogy megemelkedhessen és valóban elérhesse a beteljesülést, így ti azért jöttetek ide, hogy tanuljátok ezt a Fá-t. Így a döntő dolog, ami nektek lehetővé teheti, hogy eljussatok a beteljesüléshez és hogy megemelkedjetek, ez a könyv – a ,,Zhuán Fálun”. Ti feltétlenül többet kell olvassátok.

Egypár nappal ezelőtt egy tanuló azt mondta nekem: ,,Én már több mint kétszázszor elolvastam és valóban nem tudom többé letenni a kezemből. Még mindig az olvasásnál vagyok.“ Az ok erre éppen az, hogy egyre több dolgot talál benne, ha egyre tovább olvassa. Ha te különböző szinteken olvasod a könyvet, észre fogod venni, hogy a megértésed ugyanazzal a sorral szemben különböző körülmények között, vagy ha te különböző alkalmakkal olvastad azt, egyáltalán nem ugyanaz többé. Mikor korábban ezt a sort olvastad, ez a jelentése volt, miután viszont megemelkedtél, észre fogod venni, hogy ez a sor nem azt jelenti többé, hanem még magasabb jelentései vannak. Ezért az elejétől a végéig létezni fog ez a jelenség. 

Tudjátok, én a nyilvánosság előtt terjesztettem ezt a Fá-t, és nem csak azt tanítom meg nektek, hogy eltávolítsátok a betegségeiteket és megőrizzétek az egészségeteket. Én meg fogom tisztítani a testeteket, úgy hogy elérje a betegségmentes állapotot. Azután a szinted állandóan emelkedni fog a beteljesülésig. Ha nem létezne ilyen magas szinteken levő Fá, amelyik vezessen téged, egyáltalán nem tudnád, hogyan kellene műveljed magadat magas szinteken, egyáltalán semmit sem tudnál az azokon a szinteken levő Fá-alapelveknek a belső értelméről, és így nem is jthatnál felfelé. Vagyis nektek olvasnotok kell ezt a könyvet, miközben a könyvet olvassátok, a szintetek is meg kellene emelkedjen, a gondolataitok és a felismeréseitek meg kellene emelkedjenek. Hogy ezt a hétköznapi emberek szavaival mondjuk, mi jobb emberekké kellene váljunk. Valójában ez nemcsak erre korlátozódik. Mert az, amit a művelésnél fogsz kapni, nemcsak egy egészséges test és egypár kis természetfeletti képesség, te el fogod érni a beteljesülést és még magasabb szinteket fogsz elérni.     

Ha ti el akarjátok érni ezt a szintet, de semmit sem tudtok ennek a szintnek a Fá-alapelveiről, hogyan tudtok akkor megemelkedni? Miközben ilyen egy magas szintet értek el, az igaz művelésnél még az emberi ragaskodásnak a különböző fajtáit is fel kellene tudjátok adni. Ezek olyanok, mint zárak és ajtók, amelyek elzárják az utadat. Ha te megértetted a Fá-alapelveket, a hétköznapi emberek minden társadalmi környezetében jobban kellene viselkedjél. Legalábbis nektek művelőkként kellene viselkednetek és egy magas szintet és egy magas mércét elérnetek. Ez azt jelenti, mindegy, bárhol is vagy, mások azt fogják mondani, hogy te egy jó ember vagy. Ha a szintetek és a szellemi látókörötök megemelkedett, nem fog akkor a művelési energiátok egyre inkább növekedni a gyakorlás által? Ebben rejlik az ok, hogy némelyek nem tudnak megemelkedni, ámbár hosszú ideig gyakoroltak csigongot. Ők sok módszert gyakoroltak és nem tudják felfelé művelni magukat. Azonfölül ráadásul még betegségeik is vannak. Nem művelték magukat hiába?   

Az igazi ok arra, hogy az ember nem művelheti magát felfelé, az, hogy nem rendelkezik Fá-alapelvekkel irányításként. A Fá, amit én átadtam nektek, az egy teljes, szisztematikus Fá, amelyik valóban eljuttathat téged a beteljesüléshez; ez a legjobb Fá. Ezért létezik olyan sok ember, aki értékeli. Az újságokban most az áll, hogy száz millió gyakorló létezik. Miért van olyan sok ember? Tudjátok, hogy az emberek, különösen az idősebb emberek Kínában, egy ilyen társadalomban sok kampányt megéltek, különösen a ,,kulturális forradalmat”. Ők hittek valamiben, szintén elvakultan rajongtak, botladoztak és eközben összegyűjtötték a tapasztalataikat. Megélték ezeket és azokat a kampányokat. Ráveheted-e te az ilyen embereket arra, hogy vakon higgyenek valamiben? Abszolút nem! Miért létezik akkor olyan sok csúcsértelmiségi, olyan sok ember, aki használja az eszét és aki tanulja ezt a Fá-t? Ez azt jelenti, ez a Fá valóban képes arra, hogy viselje a felelősséget az emberekkel szemben. Amik ki lettek nyilvánítva, azok alapelvek, Fá-alapelvek. Az emberek az alapelvektől vannak meggyőzve.        

Új-Zélandon olyan sokan vannak, akik tanulják. Én, Li Hongzhi még csak nem is voltam itt, hogy megköveteljem tőled, hogy ezt vagy azt csináld, és hogy felügyeljelek téged a tanulásnál. Ilyesmi nem létezk, vagy? De miért tudjátok ti itt mindannyian állhatatosan művelni magatokat? Mivel tudjátok, hogy a Fá-alapelvek jók. Mi a célja az ember életének? Az életében egy ember valóban át kellene-e vegye a felelősséget magáért vagy sem? Ez igazán a legnagyobb kérdése az emberi életnek.  

Ezeket a szavakat abban a reményben mondom el nektek, hogy ti hangsúyt fektettek a Fá-nak a tanulására, feltétlenül hangsúlyt kellene fektessetek a Fá-nak a tanulására. Korábban némely emberek mindenütt kutattak a Tao után és művelni akarták magukat, de nem tudták felfelé művelni magukat. Ők nem tudták megkapni a Taót, nem azért mivel nem tudták megkapni a gyakorlatokat, hanem mivel nem tudták megkapni a Fá-t. Senki sem magyarázta el az igaz művelésnek a Fá-alapelveit. Mivel ez a világegyetemnek egy ilyen nagy Dáfá-ja – gondoljátok csak át, a kozmikus Fá teremtette meg a különböző szintek élőlényei számára az életnek a létkörnyezeteit és létezési módjait a különböző szinteken. Ez azt jelenti, hogy ő a világegyetem felépítésének az alapja; minden élőlény, minden alapanyag őáltala lett megteremtve. A kis Fá-k, a kis utak, a kis alapelvek és a kis művelési módszerek, amelyeket korábban ismertek az emberek, szintén ebben a kozmikus Fá-ban vannak tartalmazva egy icipicikét vagy sem? Ezek semmi továbbiak, mint az a picike a legalacsonyabb szinten, ami az embereknek meg lehet mutatva. És amit ma megkaptok, az ellenben a kozmikus Dáfá, az igazság, amiről ti még sohasem tudtatok. Ez az az igazság, amit a történelemben senki sem magyarázott el!   

Gondolom, minden itt jelenlevő tudja azt, – azok, akik éppen beszálltak vagy azok, akik még nem léptek be az ajtón és még nem tanulták, talán úgy találják, hogy esetleg túl nagy szavakat használok-e? Ha te a könyvet valóban szisztematikusan olvasod el egyszer, úgy azt gondolom, meg fogod érteni, miről beszélek. Nálunk nem létezik az adminisztrációnak egy kifejezett formája. Ha tanulni akarod, tanulod. Ha nem akarod tanulni, nem tanulod. Senki sem törődik azzal. De ha te tanulni akrod, én át kell vegyem a felelősséget érted. De annak a rendje és módja, ahogyan én átveszem a felelősséget érted, ugyancsak nem mutatkozik meg a hétköznapi emberek között. Így néz ez ki.    

Éppen azt mondtam, hogy ti hangsúlyt kellene fektessetek a Fá tanulására. Most beszélek még néhány dologról, ami újonnan bukkant fel a társadalomban. Mindenekelőtt Kínában létezett néhány tanuló, aki Zhongnanhaiba ment, azért hogy bemutassa a helyzetet az állami vezetőknek. Ezt a kérdést is szóba akarom hozni egyszer nálatok. Ami jelenleg Hongkongban van nyilvánosságra hozva az újságokban, az egyszerűen zűrzavar. Az összes kínai újság más országokban a Hongkongból való újságkat idézte. Talán az egész világ ismeri Hongkongot, ott ugyan csak hat millió ember él, de ott olyan sok újság és folyóirat létezik. Mind a legújabb hírekkel akarnak rendelkezni és ezáltal pénzt keresni, ezért az idő folyamán úgy adódott, hogy a hírekben ők nagyon felelőtlenül tudósítanak. Tetszőlegesen találhatnak ki híreszteléseket és tetszőlegesen írhatnak össze valamit. Ennél szabadjára engedhetik a fantáziájukat és azt akkor kiadhatják úgy. Így van ez. Ezért a Hongkongból való kínai újságok az egész világnak a legkomolytalanabb újságjai. Sőt azt is hivatalos hírként merik nyilvánosságra hozni, amit csak hallomásból tudnak.        

Itt én is el akarom mondani nektek egyszer a véleményemet erről. Hogy a mi tanulóink Zhongnanhaiba mentek, azért hogy tisztázzák a helyzetet az állami vezetőknek, az nem volt sem egy tüntetés sem egy ülősztrájk. Nem csináltak ülősztrájkot. Némelyek, akik ott ültek, a gyakorlatokat végezték. Nem léteztek sem beszélő kórusok [szlogenek] sem transzparensek, nem mutattak radikális (szélsőséges) magatartást és nem is kiabáltak radikális (szélsőséges) jelszavakat. Ők azt egy jóságos szívből kifolyólag tették és tudatni akarták az állami vezetőkkel a mi valódi szándékainkat. Nem úgy volt, mint ahogyan a biztonsági hivatal értesült hallomásból. Néhány ember újra és újra hangsúlyozza, hogy a gyakorlók Zhongnanhaiba mentek és hogy az ezt és azt jelentené. Talán nem Zhongnanhai a népnek a kormányzati székhelye? A nép ott nem szabad odamenjen? Miért mentek oda a tanulók? Talán azért, hogy a kormánnyal szembeszálljanak? Vajon nem azért mentek oda, hogy bemutassák a problémáikat az állami vezetőknek, úgy hogy az állami vezetők egy szót szólhassanak a népükért? Miért mondják, hogy így és úgy lett volna megszervezve? Talán a kormány nem örül, ha emberek azért szervezkednek, hogy támogassák a kormányt?              

Természetesen, gondoljátok csak át, miért ment oda olyan sok ember? Tulajdonképpen úgy találom, hogy túl kevés ember ment oda! (taps) Az nincs úgy, hogy én itt összecsődítelek benneteket, azért hogy odamenjetek. Mit akarok ezel mondani? Száz millió ember létezik, aki ezt a Dáfá-t tanulja. Gondoljátok csak át, ehhez képest nem nagyon kevés ember ment oda? Mert bizony sok ember létezik, aki tanulja. Az nem ez az alapelv? Miért akartak tehát odamenni? Tudjátok, hogy Tianjinban a rendőrség letartóztatta és ütlegelte a tanulóinkat, azt mondta, hogy mi egy eretnek vallás volnánk. Ti mindannyian azt tanuljátok, hogy jó emberek legyetek. Ha mi valóban rossz emberként viselkednénk és te eretnekként neveznél meg bennünket, úgy azt szintén nem vennénk a szívünkre, mindegy, bárhogyan is beszélnél rólunk, nem igaz? Ámde mi valóban és igazán jó emberként viselkedünk és most te azt mondod, hogy mi eretnekek volnánk. Nem sebzed meg ezáltal a szívünket? Ha veletek nem lehet erről értelmesen beszélni és ez nem tisztázható, akkor megyünk és a központi kormányzat vezetőinek magyarázzuk el. Nincs ebben semmi kivetni való! (taps) Mert mi nem szervezünk kampányokat, nem is támadjuk a kormányzatot. Mi csak elmagyaráztuk, hogy a biztonsági hivatalnak az eljárási módja nem volt helyes. Ezért ebben nincs semmi kivetni való.         

Némely hírszerkesztők elég felelőtlenek. Ezért már hamis híreszteléseket terjeszthetnek el a világban, mihelyt megneszelnek valamit. Tehát ne is adjunk nekik alkalmat erre. Ezért a beállítottságom itt ehhez nagyon világos: Itt mi nem vagyunk a kormány ellen; mi nem is tüntettünk és nem csináltunk felvonulást, mi eközben nem is viselkedtünk radikálisan (szélsőségesen); mi csak azért mentünk oda, hogy bemutassuk a helyzetet. Te oda akartál menni, én is, így sok ember lett. A száz millió emberből csak egypárral több mint tízezer ment oda, ez még csak egy töredékrész sem abból. Nem inkább túl kevés ember volt? Ha az a dolog még elnagyoltabban és túlzóbban lett volna kezelve, úgy azt gondolom, nemcsak tízezer ember lett volna, nagyon valószínűen még több ember ment volna oda. Hiszen bizony nem lehet azt mondani, hogy az hibás volna, ha sok ember megy oda, hogy tisztázza a helyzetet, vagy? Az állami vezetésnek tisztázni valamit, az minden egyes állampolgárnak egy kötelessége, egy kötelezettsége és a joga. Létezik ebben valami kivetni való? Nem. Mi nem vagyunk a kormány ellen, nem avatkozunk a politikába, az ország törvényeit is megőrizzük, nem igaz? Mindegy, hol vagyunk, mi jó emberek vagyunk. Gondolom, ami ezt a pontot illeti, ez mármost így van.          

Tudjátok, nálunk a művelésről van szó. Mivel mármost ez művelés, a művelésünk útján semmi véletlen sem létezik. Én gyakran mondom: ellenzők és szószólók egymás mellett léteznek, hívők és hitetlenek egymás mellett léteznek, jó és rossz emberek egymás mellett léteznek, ortodox és eretnek egymás mellett létezik. Így van ez az emberiségnél. Ez is a kölcsönös hatás (támogatás) és ellenhatás (akadályozás) elve. Ha valaki ellene kellene legyen, úgy nem lehet azt mondani, hogy az rossz volna. Tudjátok, ha nem léteznének démonok, nem művelhetnétek magatokat. Ők ellened vannak – az akkor nincs úgy, hogy mi éppen eközben tekintünk a szívedre és látjuk, hogy te állhatatos tudsz-e maradni és tudod-e művelni magad? Mert a művelés egy komoly dolog. Egy egészen normál ember el akarja érni a beteljesülés szintjét, tehát gondold át egyszer, számíthat-e az, ha te azt a fajta valódi megpróbáltatást nem élted át? Ezért fognak létezni ilyen megpróbáltatások, ilyesmi fog létezni.    

Ha valaki rosszat tesz, nem lehet azt mondani, hogy segít nekünk. Ő valóban valami rosszat tesz. Mi viszont felhasználjuk a rossz cselekedetét, hogy lehetőségeket teremtsünk a művelőknek. Ha valaki ellene van, gyakorolsz-e tovább vagy sem? Ha valaki azt mondja, hogy nem volna jó, te saját magad ezt jónak vagy rossznak tartod? Nincs ennél meglátva az emberszív? Ezért nagyon komoly a művelés. Ezzel tisztában kellene legyünk. Semmiképpen sem fog előfordulni, hogy véletlenül bukkanjon fel valami. 

Elgondolkoztatok-e azon, hogy ezen az eseményen keresztül az egész világ megtudta, hogy a Dáfá megjelent? (taps) Bármilyen sokat is tettetek a Fá terjesztéséért, ennek az eseménynek a kihatása talán egy még nagyobb terjedelemmel és még nagyobb kiterjedéssel bír. (taps) Ugyanakkor a Kínában élő tanulók számára ez valóban egy nagyon komoly megpróbáltatás is. Természetesen ezek a szavak a művelőkre vannak irányozva. A hétköznapi emberek társadalmában ez mármost a hétköznapi emberek társadalmának a megjelenési formája. Előbb már elmondtam a véleményemet, tehát a véleményem mármost ilyen. Az állam egyetlen egy vezetőjénél sem, egy kormányzatba sem, egy törvénybe sem, és és és, mi nem avatkoztunk bele és nem is zavartuk ezeket, mert ti mindannyian megpróbáltok jó emberek lenni, ti csak azért mentetek oda, hogy tisztázzátok a helyzetet.      

Ennyit ehhez a kérdéshez. Mert ez itt egy Fá-konferencia, ti még tapasztalatokat kell cseréljetek és eközben saját magatoknál utánanézzetek, hogy megtaláljátok a lemaradást a többiekhez képest, úgy hogy valóban megemelkedhessetek. Ma egész nap tapasztalatokat cserélünk. Holnap délelőtt megválaszolom a kérdéseiteket. Ez a mi konferenciánk összesen másfél napot fog tartani. Remélem, hogy mindannyian találtok egy helyet és nyugodtan meghallgathatjátok a többieket. Másokat tisztelni azt jelenti, hogy saját magatokat tisztelitek. Mert a Fá-konferencia szentséges, és amit ti műveltek, az a nagy kozmikus Fá! Jó, ennyit ehhez. (taps) 

Tegnap a konferenciánál egész idő alatt a szomszédos teremben voltam és átéltem a beszámolóitokat. Úgy találom, hogy ez a Fá-konferencia nagyon jól folyt le; kibontakoztathatja egy Fá-konferenciának az igazi hatását és arra ösztönözhet benneteket, hogy hasznot húzzatok a Fá-konferenciából és hogy valóban megemelkedjetek. Ez nagyon jó. Ma délelőtt csak a kérdéseiteket válaszolom meg. Ez már szabállyá vált a Fá-konferenciáinknál. Ha tehát vannak kérdéseitek, feltehetitek azokat. A Fá-konferenciánál rendelkezésre álló időnek megfelelően lehetőség szerint meg fogom válaszolni a kérdéseiteket.  

Ami a hétköznapi emberek dolgait illeti, úgy azt gondolom, hogy nem kellene azokról kérdezzetek. Vagy a vizsgákon való túljutásnál még nem tudsz egyes dolgokat felismerni és így engem akarsz megkérdezni erről – ezen a vizsgán tulajdonképpen te kellene túljuss. Ha megválaszolnám a kérdésedet, alkalmasint semmi felismerni való sem létezne többé számodra, nem igaz? Kérdezzetek többet azokról a dolgokról, amiknek valami közük van a művelésünkhöz, kérdezzetek kevesebbet azokról a dolgokról, amiknek semmi közük sincs a művelésünkhöz, inkább ne kérdezzetek azokról. Jó, most kezdjük el.  

Kérdés: Ez az első Fá-konferencia Új-Zélandon, mi mindannyian új tanulók vagyunk. Reméljük, hogy a Mester egy picit többet magyarázza a Fá-t, hogy irányítson bennünket a művelésnél.

Mester: Hogy én kérdéseket válaszolok meg, valójában azt jelenti, hogy a Fá-t magyarázom nektek, mert a legtöbb kérdésnek valami köze van a művelésünkhöz.. Ebben a tekintetben olyan világosan magyarázom el nektek, amennyire lehetséges.

Kérdés: Én egy szobát bérelek magamnak. Valakinek egy másik szobában sok csigong-könyve és vallásos könyve van. Talán még futija is van. Szeretném – kérem – megkérdezni, hogy én ettől befolyásolva vagyok-e?

Mester: Mondjuk csak így: Amit ti műveltek, az a Dáfá, ez az igaz művelés. Ami más csigongokat illet, az csak úgy lehet, hogy a ti ortodox Fá műveléseteknek az energiájától akadályozva lesznek, ti azonban nem lesztek zavarva általuk. De egyvalamit, ha nem tudtok jól uralkodni magatokon és egy kalap alá veszitek magatokat velük, ha ti minden lehetséges könyvet elolvastok és minden lehetségest gyakoroltok, már problémákat idézhettek elő. Ha te meg tudod őrizni a xinxingedet, egy helyzetben sem leszel befolyásolva. Tulajdonképpen te már képes vagy arra, hogy felismerd, hogy sok ember rossz dolgokat gyakorol, – de utánagondoltál-e már egyszer annak, hogy a mai emberiség minden környezete tisztátalan? Ezért mindegy, hol is tartózkodunk mi művelők, ameddig ti uraljátok a szíveteket és nyíltan és őszintén művelitek magatokat, nem szükséges gondot csináljatok ebből, egy probléma sem fog létezni. Mert az aggódásod önmagában már ragaszkodás; mihelyt ragaszkodó vagy, a ragaszkodásod el kell legyen távolítva. Ez ahhoz vezet, hogy látszólag mások által zavarva leszel. Valójában ez talán a saját szívedre vezethető vissza.      

Kérdés: A verseskötetben levő két verssorral ,,Segíteni a Mesternek, a világon keresztül vándorolni“ [Támogasd a Mestert az úton a világban] és ,,Velem együtt, Fálun-t forgatni“ [Segíts engem a Fálun forgatásában] arra van gondolva, hogy a tanulók segítenek a Mesternek vagy a buddhák, taók és istenségek?  

Mester: Mindkettő. Gondoljátok csak át, mikor én akkoriban a Fá-t terjesztettem és tanfolyamokat adtam, valójában én azon voltam, hogy felneveljem a Dáfá elitjeit. Ma ti csináljátok ezt. A hétköznapi emberek között igazoljátok a Dáfá-t, sőt az új tanulóink is sokéves tanulókká váltak és szintén a Fá-t terjesztik, úgy hogy több ember kaphatja meg a Fá-t. A művelésetek és a szívetek, amelyik állhatatosan a Fá-nál marad és amelyik sziklaszilárd, erősen stabilizálja a Dáfá-t. Egyidejűleg ez még több embernek teheti lehetővé az emberi társadalomban, hogy megkapja a Fá-t. Lényegében ti már segítetek a Mesternek. Természetesen mindezt szándék nélkül teszitek, és ez is olyasmi, ami szükséges a művelésetekben. Így van ez. Természetesen ott fenn létezik az ottani fenti állapot. Így van ez hát. 

Kérdés: Hogyan kellene érteni az Ön szavait ,,Aki mondja, nagy volna a bölcsessége; Kozmikus, ámde érzelmekben táncolva.” [Aki nagyobb intelligenciát és bölcsességet akar, Érzékek közt, menny és föld büszkélkedik.]?

Mester: A történelemben, – sok híres ember, sokan az emberek által szentként megjelöltek közül, sokan a hétköznapi emberek által nagyszerűnek tartott személyek közül, sok mai tekintélyes személyiség is, ők mind hétköznapi emberek, közülük egyik sem ugrott (tört) ki az érzelmekből. Úgy vélik, ők elértek volna valamit és mások már mondják, hogy ők nagyszerűek, okosak és intelligensek. Valójában az én szememben ők mindannyian az érzelmekben táncolnak. Így van ez elgondolva. Senki sem ugrott (tört) ki az érzelmekből, mindannyian a hétköznapi emberek környezetében tartózkodnak, ezért hétköznapi emberek maradnak.  

Kérdés: A gyermekem kétéves. Szívesen nézi a Tanár gyakorlóvideóját, de az apjának erős ellenszenve van ez ellen.

Mester: A Dáfá-t művelni, az eredethez, az igazhoz visszatérni az igazi cél, amiért a mai emberek ebbe a világba jöttek. Amit mondok nektek, az abszolút igaz. Valójában a mai világnak az összes embere nem azért jött, hogy ember legyen, mindazonáltal nem is feltétlenül azért jöttek, hogy megkapják a Fá-t. Mivel az életünk és az emberek közötti ittlétünk nem a cél – éppen mondtam, hogy nem azért jöttek mindannyian, hogy megkapják a Fá-t, azonban mindannyian a Fá miatt jöttek. – Mivel az életünk és az emberek közötti ittlétünk nem az egyetlen célja az életnek, úgy itt van a kérdés, hogyan térjen vissza az ember, – ez az alapvető értelme az emberi életnek, az alapvető értelme az ittlétnek. Akkor nem az a legjobb, ha úgy cselekszünk? Tehát a gyermeknek az apja nem hagyja őt művelni, talán ezzel segít nektek a vizsgán való túljutásnál. Talán léteznek más tényezők. Nos, az jó is lehet, hogy ő valóban nem akar hagyni benneteket művelni. Hogyan kellene szemlélje akkor ezt a dolgot az ember? Csináld úgy, ahogyan helyesnek tartod. Találd meg saját magad a mértéket.     

Kérdés: Az embereknek különböző egyéniségeik [személyiségeik] vannak. Úgy van, hogy az egyéniség [a személyiség] annál inkább lecsökken, minél magasabbra műveli magát az ember?

Mester: Hogy az emberek egyéniségei különbözőek, az viszont nem azt jelenti, hogy azok a lényednek a jellemvonásait [az eredeti természetét] szemléltetik. Sok dolog az ember egyéniségéből a nem levetett ragaszkodásnak egy megjelenése. A lényünknek a jellemvonásai nem állíthatnak akadályokat a művelésünk útjába. Mert sok ember rendelkezik az eredettől fogva egy nagyon lényeges sajátossággal [alapvető minőséggel], ez mindegyik élőlénynek a különböző sajátossága. Némelyek szívesen intéznek el gyorsan dolgokat, némelyek lassan. Természetesen azok a szokások, amelyeket a születés után alakított ki az ember, nincsenek beleértve. Egészen mindegy, hogy a mindennapi életednek a ritmusa gyors-e vagy lassú, az nem hoz magával hátrányokat a művelésed számára.   

De a Fá-tanulásnál feltétlenül állhatatosan kellene előrehaladjatok, mert az életnek az ideje valóban korlátozott. Ha egy ember a hétköznapi emberek társadalmában meg akarja kapni azokat a dolgokat, amiket örökre megtarthat az élete, úgy az embervilágban erre kizárólag a művelés létezik; minden más módszer által semmit sem kaphat. Mindegy, mennyi pénzed van, milyen magas a hivatalod és milyen gondtalanul élsz, te semmit sem vihetsz magaddal. Te üres kézzel jöttél és üres kézzel fogsz elmenni. Az egyedüli dolog, amit magával vihet az ember, az az, amit a művelésnél kapott, mert az közvetlenül az ember igazi testén található. Ezért az a legértékesebb és azt a legnehezebb megkapni, ezért kellene a leginkább megbecsülni. Mert ez határozza meg azt, amit örökre bírni fog az ember, meghatározza azt az életmódot és létkörnyezetet, amelyet különböző szinteken teremtett meg saját maga számára az ember. Itt az embereknél egy nagyon rossz hely van, de itt az embereknél lehet művelődni; a mennyben nagyon jó, de a mennyben nem egyszerű művelődni. Éppen mivel itt az embereknél fájdalmas, művelheti magát az ember.  

Kérdés: Úgy van, hogy az ember könnyen művelheti magát, ha már természettől fogva egy nyugodt lénnyel rendelkezik, és hogy nehezen művelheti magát, ha könnyen felmérgelődik?

Mester: Éppen mondtam, hogy az ember rendelkezik az élete sajátosságaival. Ami azt illeti, hogy felmérgelődik: Az viszont nem tartozik azokhoz a dolgokhoz, amikkel kezdettől fogva rendelkezik az ember. Én mondom neked, ha felmérgelődik az ember, az valóban és igazán démon-természet. Miért? Némelyek azt gondolják: Azért gerjedek csupán haragra, hogy valami jót érjek el és mivel másokat meg akarok tanítani, hogy a jó felé forduljanak; csak azért gerjedek haragra, mivel szeretném, hogy mások jól végezzék el a munkát. Ennek ellenére az démontermészet, az azt is jelenti, hogy a gonosz ellen gonosszal jársz el. Mert te a démontermészetet használod, hogy valakit arra ösztönözz, hogy jót tegyen. Ha te jóságos szívvel kezeled, ha te jószívűséggel beszélsz vele és azt mondod, hogy jól kellene csinálja, úgy azt gondolom, hogy az meg fogja érinteni. Ő saját magától valóban jól fogja csinálni, akkor nem úgy lesz, hogy csupán azért csinálja jól, mivel rá lett kényszerítve általad; így még jobban fogja csinálni. Ezért a művelés közben fokozatosan el kellene távolítsátok azt a gyengeséget, hogy felmérgelődtök. Nektek gyakran van az az érzésetek, hogy csak nagyon nehezen lehet elérni, hogy ne izgassa fel magát az ember, valójában ezt nem olyan nehéz elérni. Sok dolog intézhető el jobban, ha ésszerűen jártok el vele. Ezért nem szabad felizgassátok magatokat.        

Ha te haragvó vagy egy másikkal szemben, eközben De-t is adsz neki. A felfortyanásod valóban csökkentheti a másiknak a karmáját. Ennyi szintén biztos. Mert te csak egy démoni szerepet játszottál vele szemben; mindegy, hogy a mindennapokban-e vagy a művelésnél, ez csökkentheti a karmáját. Amit viszont te kapsz, az talán a nála átváltozott karma. Ezért azt gondolom, hogy te, művelőként nem kellene ilyesmit csinálj. Ő saját maga kellene művelje magát és saját maga kellene átváltoztassa a karmáját.    

Kérdés: A művelésnél nekem nagyon sok nehézségem és problémám van. Én csak azzal tudok törődni, hogy saját magamat megváltsam. A Fá terjesztéséről szó sem lehet. Csak arháttá művelhetem magam?

Mester: Nos, ez megint nincs is így. Ez egy elmélet a buddhizmusban. Mindegyik Dáfá-tanítványnak különböző művelési állapota van, nincs úgy, hogy mindegyik kell csinálja a Fá terjesztésének a dolgait. Nem léteznek előírások arra, hogyan teendő meg valami. Ha a Fá terjesztésére tud gondolni az ember és azoknak az embereknek terjeszti, akiket a mindennapokban lát, vagy ha ezt szervezetten csinálja, az valójában egyfajta művelési jelenség a tanulók művelése közben. Az egy nagy jó dolog. Olyan, mint a mi Fá-konferenciánk ma. Némelyek tudnak mesélni a tapasztalataikról, némelyek szintén művelik magukat, de ők egyszerűen nem tudják elmesélni a tapasztalataikat. Ez azt jelenti, hogy minden egyes embernek a művelési állapota különböző. Ennél ez is játszik egy szerepet. Az nem probléma.   

Kérdés: Hogyan kellene érteni azt, hogy az ember megsokasítja a nehézségeket a saját közreműködése által? Ha túljutott az effajta nehézségeken, akkor ez a vizsgákon való túljutásnak számít a művelésnél?   

Mester: Én mondom neked, talán te túljuthatsz a nehézségeken, amelyek saját közreműködésen keresztül lettek megsokasítva. Azonban azt mondom neked, ezek csak egy hétköznapi ember mindennapi életében levő nehézségek. Miért? Mert ezek nincsenek előrelátva a művelésednek az útján. Mert mindegyik lépés nagyon szisztematikusan el van rendezve. Melyik ragaszkodást kellene eltávolítsad, a testednek melyik része kellene legyen gazdagítva, miközben megemelkedsz egy nehézségen keresztül és melyik problémák kellene legyenek megoldva, mi kellene legyen kiművelve és hol kellene legyen található a látóköröd, ez mind el van rendezve, éspedig nagyon szisztematikusan. Ha tehát valamit saját magad hozzáteszel, az azt jelenti, hogy azoknak a dolgoknak a sora, amelyek számodra szisztematikusan el lettek rendezve, össze lesz zavarva.     

Ezért nem kellene szántszándékkal szenvedés után kutassatok. Nem is kellene akarjatok valamit saját kezdeményezésből csinálni, hanem a természetes utat követve kellene műveljétek magatokat. Ha te beleütközöl valamibe és jól túljuthatsz rajta, az már nagyon jó. Egészen mindegy, bármilyen problémákba is ütközöl, te utánanézhetsz a saját hibáidnak és a saját szívedben keresheted az okot: pontosan ez a művelés. Tudjátok, hogy a hegyekben léteznek emberek, akik művelik magukat. Tulajdonképpen ők itt is léteznek a magas hegyekben, csak az emberek nem tudják ezt. Sok magas hegységben az egész világon léteznek emberek, akik művelik magukat. Némelyek közülük már néhány ezer év hosszán át művelték magukat és a szintjük nagyon lassan emelkedett. Ők csak szenvedésen keresztül művelik magukat. Szenvedésen keresztül ténylegesen lehet művelődni és a karma el lehet távolítva, de ha nem a Fá-alapelvekben műveli magát az ember, éppenséggel lassan megy. Mert semmit sem tud az olyan magas szinteknek és látóköröknek a Fá-alapelveiről, úgy ő nem tud arra a szintre felemelkedni.     

Miért művelitek ti ma ilyen gyorsan magatokat? A mai körülmények között még el sem tudjátok képzelni, milyen gyorsan megemelkedtek. Csupán egypár év óta terjesztem a Fá-t, sok ember már elérheti a beteljesülésnek a mércéjét. Ez valami elképzelhetetlen. Mert Dáfá-t tanul az ember. A kozmikus Dáfá számára nagyon egyszerű, hogy beolvasszon és nemesítsen egy embert. Emlékszem, hogy megneveztem egy példát: Ha egy kis faforgács, egy faszilánk az olvadt acélnak egy olvasztótégelyébe esik bele, egy szempillantás alatt nyomát sem látod többé. Egy ember olyan, mint ez a faszilánk, és a kozmikus Dáfá olyan, mint az olvadt acélnak az olvasztótégelye. Tehát egyszerűen rendkívül könnyű egy embert beolvasztani. De ezt nem csinálhatom így, én téged saját magadat kell hagyjalak művelődni. Ha ezt így csinálnám, az azt jelentené, hogy újólag megteremtlek téged. Talán a korábbi alakod és a sajátosságaid megtartva maradnak, de talán ugyancsak nem te vagy többé. Ezért oda akarlak juttatni benneteket, hogy ti saját magatok művelődhessetek és saját magatok emelkedhessetek meg és meg lesztek szabadítva.       

Kérdés: Szabad időnként a gyakorlatnál felmondani a gyakorlási elveket?

Mester: Ne csináljátok ezt. Gyakorlás az gyakorlás. Mert a gyakorlatok végzésénél meg van követelve, hogy nyugalomba jussatok és lehetőleg semmire se gondoljatok. Fá-t tanulni az pontosan Fá-t tanulni, ezért ezt feltétlenül szét kellene válasszátok. A gyakorlatoknak a négy mantra-verssorát is a gyakorlatok előtt kell elszavalni, és nem a gyakorlatok közben. Így könnyen nyugalomba lehet jutni.  

Kérdés: Az új tanulók meg kellene értsék a gyakorlatok elveit. A sokéves tanulóknak a gyakorlatmozdulatai néha szintén nem helyesek.

Mester: Ha nem helyesek, javítsátok ki őket. Ami azt illeti, hogy az ember nem érti meg a Fá-t, úgy tanultatni kellene vele a Fá-t. Ez el kellene legyen választva a gyakorlástól. Ti feltétlenül arra kellene ösztönözzétek azokat, akik nem tanulják a Fá-t, hogy tanulják a Fá-t, máskülönben ők hiába gyakorolnak. Én mondom nektek, mi a legsajnálatraméltóbb? Az ember már a küszöbre helyezte a lábát ennél a Fá-nál, de ennek ellenére elment mellette (elszalasztotta); ráadásul neki lett adva, de ő nem vette el. Ez éppen az, amit egy élőlény örökkön-örökké sajnálni fog! Sohasem fogja tudni felfogni, milyen nagyon kellene ezt sajnálnia! Mert sok élőlény tulajdonképpen azért jött, hogy megkapja a Fá-t. A mérhetetlenül hosszú idő folyamatában olyan élőlények is léteznek, amelyek elveszítették az őszinte érzületüket és egyre kevésbé tudják, amiért idejöttek. Ezért könnyen eltévelyednek. Mihelyt eltévelyedtek, az valóban…, természetesen a Fá-alapelvek szerencsére megoldhatják ezeket a problémákat. Csak az lenne kár, ha te nem olvasod; csak az lenne kár, ha te nem tanulod. Én mindent felnyithatok nálad és mindent eltávolíthatok, ami eltakarja az eredeti természetedet.    

Kérdés: A meditációnál szabad énekelni a gyakorlatzenét a szívben?

Mester: Ne énekeljetek. Miért kellene hallgassátok a zenét a gyakorlásnál? Mivel én figyelembe vettem, hogy a gyakorlásnál levő mai emberek különböznek a különböző állapotokban levő minden korábbi művelőtől. Mert nektek mindannyiótoknak megvan a munkája, egy intenzív, társadalmi élete vagy a tanulmánya. Így az ember agyának nagyon nehéz, hogy nyugalomba jusson. Az ember azért hallgattatja veled a zenét, hogy lehetővé tegye számodra, hogy nyugalomba jussál. Ezen az egy gondolaton keresztül, hogy hallgasd a zenét, lehetővé van téve, hogy semmi másra ne gondolj, ez azt jelenti, tízezer gondolatot egy gondolat által helyettesíteni. Mindazonáltal a zenének a hallgatása önmagában szintén könnyen idézhet elő ragaszkodást az embereknél. De szerencsés módon a zenénkhez energia lett hozzácsatolva és a Dáfá-nak a belső értelme is tartalmazva van benne. Ezért egy olyan úttá és móddá változott át, amelyik kedvezhet neked és megemelhet téged a művelés közben. A Dáfá-zenének megvan ez a hatása. Ne akaszkodjatok rá a zene külső dallamára, vagyis ne ragaszkodjatok hozzá.   

Kérdés: Én láttam egy forgó szvasztika-szimbólumot, ez az a jel, amit a Mester elhelyezett?

Mester: Normális módon a jel a homlokon található. Amit más helyzetekben lát az ember, az csak a szvasztika-jel, a buddhista iskolának a jele.

Kérdés: Mikor Sákjamuni buddha lejött, hogy embereket váltson meg, sok szenvedést viselt el. Ő még mindig a tathágata szintjén található?

Mester: Sákjamuni buddha egy tathágata. Ez tökéletesen igaz. De senki sem beszélt arról, melyik szinten található. A buddhákat, a Fá királyait különböző szinteken, mind tathágatáknak hívják. Senki sem magyarázza el ezt, nem is tudatnak semmit sem erről az emberekkel. 

Kérdés: Miért szavalják a taoisták is az ,,Amitábha buddha“ és ,,Avalokitésvara bódhiszattva“ neveket?   

Mester: Csupán a Ming-dinasztiában bukkant fel a valóban rendszeres taoizmus. A korábbi taóknál nem létezett vallás, csak egy mester irányította a tanítványoknak egy csoportját a művelésnél. Ámbár létezett embereknek egy csoportja, ez nem rendelkezett egy teljes vallásnak a formájával. A Ming-dinasztia kora után ez a forma nagyjában és egészében véve már megegyezett a buddhista kolostoroknak a formájával és a vallásnak a formájával. Mivel a taók nyaugalomban kell műveljék magukat, egyedül és teljes nyugalomban műveljék magukat, ezért ennél nem létezik az összes lény átfogó megmentésének a szempontja. Ha tehát ez egy vallássá vált, – nos, mi a vallásnak a célja? Az egyik az, hogy lehetővé tegye az embereknek, hogy művelésen keresztül eljussanak a beteljesüléshez, a másik az, hogy a vallásnak az a hatása lehet a társadalomban, hogy az emberszív a jó felé fordul. Így a taoizmus is tenni kezdte ezeket a dolgokat. Elvégzik a taoista szertartásokat az emberekért, vagy ők is embereket akarnak megváltani. Mert sok hívő tűnt fel, és akkor ők is embereket akarnak megváltani. Az emberek megváltásánál aztán nem lehet többé szó csak egy vagy két ember megváltásáról; azt nem hívják úgy embereket megváltani, hanem tanítványokat vezetni. Így ők is elkezdtek olyan megnevezéseket használni, mint buddha, bódhiszattva és arhát. Ezek a normál taók, akikről beszélek. Ők nem tartoznak a nagy taókhoz. [[A vallás] amiről éppen beszéltem az a közönséges Tao – nem a Nagy Tao.] Ez az újkorban tűnt fel.      

Kérdés: Mivel én egy másik csigongot gyakoroltam, a futi behatolt a testembe. A fiam testébe is behatolt. Én megtanítom neki a gyakorlatokat. [Ez akkor belépett a fiam testébe és azt a csigongot tanította neki.] Én kell eltávolítsam a futit a testéről?

Mester: Ha egy ember csak közeledik és nem lépett be valóban ezen az ajtón, ha elment előtte vagy csak egész idő alatt az ajtó előtt nézelődik, az a legszomorúbb! Mindezekkel a szavakkal azt akartam mondani neked, hogyan kellene viselkedjél művelőként. Ha te azokat a dolgokat, amelyekhez ragaszkodsz, nem tudod elengedni, sohasem válhatsz egy művelővé. Akkor csak szenvedve ragaszkodhatsz azokhoz a dolgokhoz, amelyek szenvedéseket hoznak neked. Az igaz művelők számára nekem ezt mind szabályoznom kell, de te egy művelő kell legyél. Mostantól fogva mindent el kellene felejtsél, bezárólag azzal a mondattal, amelyikben azt mondtam, hogy én szabályoznám számodra ezeket a dolgokat. Neked egyáltalán nem szabad arra gondolnod, mit tesz számodra a mester; én semmit sem teszek számodra. Tanuld egyszerűen a Fá-t, nemesítesd magad a Fá által. Ami a gyermekedet illeti: Neked egyáltalán nem kellene többé arra gondolnod. Ha egész életed hosszán át is ragaszkodsz ahhoz, te nem oldhatod meg. Ha elengeded a gondolatot, a megfelelő módon fogom elintézni ezeket a dolgokat.   

Hol létezik hát olyasmi, hogy egy a beteljesüléshez művelődött ember még olyan sok problémával küszködik? Hogyan lehetne hát az? Nemcsak a gyűlöletet, amit életről életre halmoztál fel, hanem a sorskapcsolatokat is, amelyeket megkötöttél, ki (meg) kell oldjam számodra. Nem könnyű dolog, hogy egy ember a beteljesüléshez művelje magát. A tartozás, amit életről életre halmoztál fel, a gyűlölet, amit életről életre vissza akarsz adni, túlságosan sok, ez mind meg kell legyen oldva számodra. Csak ha egy igaz megvilágosult vagy, aki teljesen tiszta, juthatsz el a beteljesüléshez. Ha te sok dolgot elintézetlenül hagysz hátra, ha te a sok-sok adósságot és a sok-sok gyűlöletet, amivel adós lettél, nem fizeted vissza, hogyan juthatsz el akkor a beteljesüléshez? Viszont te ugyancsak szintén semmit sem tudsz ezekről a dolgokról, nem is oldhatod meg őket, így egész életed hosszán át csak ragaszkodni tudsz ezekhez a szenvedésben, és mégsem oldhatod meg őket. Mivel már rábukkantál a Dáfá-ra, mi kellene legyen az, hogy te még ezekkel törődsz? Engedd el ezt a szívet. Vajon nem tudsz még lélegezni és vajon nincs még egy őszinte gondolatod? Műveld magad pontosan a Dáfá-ban. Ha például valóban nem tudod megőrizni a másik részeket (a többi részt), hát legalábbis az őszinte gondolatnak a részét megőrizheted! Azonkívül a jövőben te el fogsz jutni a beteljesüléshez, hogyan tudnánk mi nem törődni azokkal a dolgokkal? De te annyira ragaszkodsz az ilyen dolgokhoz, mit kellene hát csináljak veled? Mindegyik gondolat egy ragaszkodás. Ragaszkodás nem alakul ki egy-két napon belül. Olyan hosszú idő, olyan ragaszkodó, olyan félős, hogyan lehetne ez egy művelő? Ha ezt keményen fejezem ki egy picikét, az előnyös számodra.        

Kérdés: A gondolati karma néhány gondolatot hozott létre. Tudom, hogy ez egy esély. A karma át kellett volna legyen változtatva. Tanár, kérem, magyarázza el egyszer, mit kellene csináljak.

Mester: Engedd el ezt az érzületet, műveld magad nyíltan és őszintén. Csináld éppenséggel pontosan így! Ha valaki közületek, az itt jelenlevők közül, most el tudná engedni azt, amit a szívetekben nem tudtatok elengedni, úgy én garantálhatom neked, hogy te erről a dologról másképpen gondolkodnál majd, mikor ma kimész ebből a csarnokból. Az embernek a művelése egy eljárás, amelyikben a legmesszebbmenően lemond az emberi ragaszkodásról. Miért tarják ezt olyan fontosnak? Mivel az, amire gondolsz, amihez ragszkodsz és amit fontosnak tartasz, éppen egy fal, egy fal, amelyik által te nem hagyod elválasztani magadat az emberektől. Én azt akarom, hogy neked mindegyik gondolatod fokozatosan elszakadjon az emberektől és belépjen az isteni állapotba. Ámde a gondolataidnak mindegyike fennakad itt az embereknél és nem tudja elhagyni őket. Ez olyan, mint egy hajó: El akarja hagyni, de minden kötele oda van erősítve a rakparthoz. Sok-sok kötél van ott odaerősítve. Ha te nem oldod el őket, nem tudsz útnak indulni.    

Kérdés: Némely tanulók hosszú időre a karma-eltávolítás állapotában találhatóak, ez onnan ered, hogy ők egész idő alatt ezen a szinten maradnak és nem tudnak megemelkedni?

Mester: Igen, túl hosszan időznek azon a szinten. Ez azt jelenti, hogy túl hosszan ragaszkodnak ahhoz. A tanulók között rendszerint két helyzet létezik. Némelyik azt mondja, hogy túl hosszan ragaszkodik a betegségéhez. Mert tudjátok, hogy a művelésetek nemcsak egy célt követ. Miközben megemelkedsz, a karmád is el kell legyen távolítva. Ha az ember makacsul ragaszkodik a karmájához, nem tud megemelkedni és nem tudja megemelni a xinxingjét, ezen a vizsgán hasonlőképpen nem juthat túl. Akkor nagyon sokáig fog elhúzódni. Ez azt jelenti, hogy a művelésnél nem tudsz előrelépéseket tenni és egyre ebben az állapotban maradsz. Ha te valóban állhatatosan haladtál volna előre és megemelkedtél volna, ez a vizsga már régen mögötted lenne. Olyan sok idő lett elpocsékolva és mégsem tudod felismerni, sőt még egyfajta ragaszkodás is keletkezett ennek a betegségnek a vonatkozásában. És ez megrendíti az elszánt hitedet a Dáfá művelésében. Ez azt jelenti, hogy te az egyik nehézségen nem tudsz túljutni és már jön egy következő és aztán még egy. A vizsga aztán ilyen naggyá vált. Természetesen az sem zárható ki, hogy valakinek nagy karmája van. A művelés mármost bonyolult. De úgy gondolom, a legtöbbször azon múlik, hogy a szint túl lassan van megemelve, úgy hogy ez az állapot túl sokáig elhúzódik.          

Kérdés: Amikor Ön találkozott néhány kevés tanulóval, vagy amikor a tanulók Ön körül elmesélték Önnek az adottságokat és kérdéseket tettek fel, videók lettek felvéve. Az jó, hogy a Fá Ön által való magyarázatának ezt a fajtáját ebből az egyedi helyzetből lejátsszuk?  

Mester: Nem! Nagyon rossz! Az egyedi helyzetben senkinek sem engedélyezem, hogy felvegye hangszalagra vagy videóra. De némelyik feltétlenül egy kazettás magnót akar a zsebébe rejteni. Ő ezt eltitkolja előlem, valójában ezt saját maga elől titkolja el. Mert az egész művelésednél, az egész emelkedésednél te saját magadat műveled. Minden elrejtett dolog gyerekségekre hasonlít. Amit én egyedi helyzetekre vonatkoztatva magyaráztam el, annak nincs általános érvényessége. Ha nincs általános érvényessége és te nyilvánosságra hozod, a többiek akkor nincsenek megzavarva? Én mondom neked, ezek a Fá-alapelvek nagyon nagyok. Én nagy keretekben magyarázom el ezeket és egy egészként. A részleteket nem magyaráztam el neked. Ha elmagyaráztam volna azokat, nagyon nehéz lenne számodra, hogy műveld magad. Te egy elem vagy a Dáfá-ban való művelésnél. Hogy te felelősséget viselsz a Dáfá-val szemben, éppen azt jelenti, hogy te saját magaddal szemben viselsz felelősséget. Ha ez a Dáfá csak egy lépést is mellé megy, te nem térhetsz vissza. Ha a Fá nem ortodox, nem juttathat el téged a beteljesüléshez a művelés által.       

Kérdés: Ugyan megtanultam, hogy az okokat belül keressem, és ügyelek arra, hogy a mindennapi életben eltávolítsam a rossz érzületeimet; de ha néha utalok erre egy másiknak, felmérgelődik rajtam. Ennél karma van létrehozva? 

Mester: Nem. Az nagyon jó, ha van ragaszkodásunk és érzékelni tudjuk azt. De nem kellene túl elővigyázatos emberek legyünk. 

Ami azt illeti, hogy ezt másoknak felmutatod, te jó szándékkal mutatod fel ezt másoknak: Azt kellene csináld. Ti művelitek magatokat, és nem kellene vajon akkor nektek másoknak jót akarnotok? Először másokra kellene gondoljatok. Ha te látod, hogy egy másiknak hibái vannak, – mert ő is a művelésnél van – miért nem mondod meg neki? Egészen mindegy, hogyan reagál rá, ha ez meg kellene legyen mondva neki, akkor mondjátok meg neki. Ti ezt egy jóságos szívből teszitek. Ezt látta a mester. Nektek nem szükséges megmutatnotok ezt a többieknek. Ami azt illeti, hogy ő ezt nem fogadja el: Egészen mindegy, hogy elfogadja ezt vagy sem, te megérintetted azt a ragaszkodást, amit el kellene távolítson. Gondolom, hogy az minden esetre előre juttatja. Ha nem tudja ezt azonnal felismerni, úgy talán később ismerheti fel. Ha még nem tudja felismerni, úgy én másoknak a száját fogom használni, hogy még egyszer kopogtassanak nála. Ha még mindig nem tudja felfogni, akkor hagyom, hogy fejjel menjen a falnak és egy nagy dudort szerezzen. (nevetések) Ezt csak tréfából mondom! Valójában a művelésnél mármost az emberi ragaszkodás van eltávolítva. Ha viszont pontosan tudni akarod, hogyan kellene művelje magát az ember, neked a ,,Zhuán Fálun“ könyvet kell olvasnod, újra és újra olvasnod. Ha felfedezted a ragaszkodásodat és mégsem akarod eltávolítani, akkor az a te saját ügyed. Ha te saját magad nem tudod felfedezni azt és a többiek felmutatják neked és te a szívedben rosszul érzed magad, neked a kezedbe kellene venned a ,,Zhuán Fálun“-t és olvasnod. Az olvasásnál nem szükséges egy szándékkal sem rendelkezned. Vedd a „Zhuán Fálun“-t úgy egyszerűen a kezedbe, egészen mindegy, hogy kínaiul, angolul vagy egy más nyelven, üsd fel egyszerűen tetszőlegesen, ez a bekezdés garantáltan rád vonatkozik. Te megcsinálhatod ezt egyszer, garantáltan így van. De nem kellene ebből tesztet csinálj. Az érzület, hogy le akard tesztelni, aztán nagyon rossz, ez könnyelmű a Fá-val szemben. Ezért nem hat (működik), ha tesztelni akarod, nem is fog működni többé.               

Kérdés: Majdnem két év óta tanulom a Fá-t. A xinxingem is emelkedik. De a testem vonatkozásában nem voltak nagy nehézségeim. Törődik még velem a Mester?

Mester: Már két év óta műveled magad. Gondold csak át, ha nem törődtem volna veled, már régen kimentél volna ezen az ajtón. Tulajdonképpen nem kellene másokkal összehasonlítsuk magunkat. ,,Egy másik nagy nehézségbe ütközött, egy autóval ütközött össze és ennél megrongálta az autót, vele viszont semmi sem történt; velem is ilyesmi kellene történjen egyszer.” A művelésnek a körülményei mindenki számára különbözőek. Számodra talán nem úgy rendeztem el és más módszereket használtam, azért hogy segítsek neked eltávolítani a karmádat. Ha mindenkinél egyforma lenne, nem lenne szükséges többé művelnetek magatokat. Már egy pillantásra világos lenne. Mindegy, mibe ütköznél, ugyanaz lenne, mint nála: Akkor pontosan úgy viselkedek. Akkor az nem lenne többé művelés. Ezért a helyzet mindenki számára nagyon különböző. 

Kérdés: A gyermekem hozzá van szokva, hogy gyakran halgassa a Tanár Fá-magyarázatának a kazettáit. Az alvás előtt is lejátszom azokat neki. Ez ahhoz vezethet, hogy később felnőttként aludni akar, mihelyt hallja a Fá-t?

Mester: Nem! Te nagyon jól csináltad. Hogy a gyermek szívesen hallgatja, megmutatja, hogy az eredeti természetének az oldala tiszta [értelmű]. Három éves kor után a gyermekek eredeti dolgai fokozatosan kevesebbek lesznek, be lesznek fedve. Három és hat éves kor között a gyermekek még nagyon ártatlanok. Hat éves kortól már könnyen lesznek nézetek kialakítva. 

Kérdés: Hogyan vannak elvetve a sorskapcsolatok a műveléshez?

Mester: Némelyek közülük különböző szinteken lettek megkötve. Léteznek olyanok is, amelyek itt az emberek között lettek megkötve.

Kérdés: Mostanáig a mi vidékünknek a Dáfá-anyagai még nincsenek nagy mennyiségben terjesztve a nyilvánosság előtt. Léteznek erre még más okok? 

Mester: Ti nagyon jól műveltétek magatokat. A forma szempontjából ti nagyjában és egészében véve a Dáfá formájában művelitek magatokat. Ez nem probléma. Ami az anyagokat illeti, úgy némely területeken talán léteznek, másokon nem. A szárazföldi Kínában némely területeken emberek tucatjai olvasnak együtt egy könyvből. Nagy hiány uralkodik a könyvekből. Vidéken ez még rosszabb. Nagyon sok könyv hiányzik. Mindezek a problémák meg lesznek oldva. 

Kérdés: A Fá-t a Fá-val megérteni. Hogyan lehet ezt jobban elérni?

Mester: Hogy az ember nem tudja a Fá-t a Fá-val megérteni, különösen abban mutatkozik meg, hogy a hétköznapi emberek nézeteivel ítéli meg a Fá-t és és a hétköznapi emberek kifejezéseivel magyarázza a Dáfá-t, úgy ahogyan azt egy kívülálló teszi. Csak ha valóban a Fá-alapelvekkel érti meg a Fá-t az ember, ha a kimondott dolog Fá és a tettek szintén egy Dáfá-tanulónak a tettei, csupán az jelenti azt, hogy az ember állhatatosan halad előre a művelésnél. Akkor az, amit kimond az ember, éppenséggel szintén más. Arról beszélnek, hogyan kellene még állhatatosabban előrehaladni az állhatatos előrehaladásnak a folyamatában. Azok viszont, akik nem tudnak a Fá-val beszélni a Fá-ról, csak érzéki felismerésekkel rendelkeznek; vagy a hétköznapi emberek gondolataival rendelkeznek, akik a Fá-t éppen csak jónak tartják, és ők a hétköznapi emberek nyelvével beszélnek a Fá-ról. Normális módon ez így van. A különbségek nagyon nagyok.     

Kérdés: Újabban tunya és lusta vagyok. Mindennél, amit teszek, nem igazán vagyok ott. Ez lustaság?

Mester: Szorgalmasan tovább! Ébredj végre fel! Én mondom nektek, ez is a démontermészet egyfajta megjelenése. Ez a gondolati karma által van okozva. Pontosan egy ilyen állapotba hagy téged elmerülni, úgy hogy ne juthass előre. Ha te meg tudod érteni a Fá-t a Fá-alapelvek szempontjából, ha valóban állhatatosan haladsz előre, akkor le tudod ezt győzni. 

Kérdés: A hároméves unokám nagyon szívesen nézegeti a Mesternek és a Fálun-nak a képeit. Ő mondja is: „A Fálun a mennyben és a földön forog; a beteljesülés az hazafelé menni.” De az apa gyakran zavarja a gyermeket, ha a Fá-t tanulja. Némely dolgoknál persze nem avatkozhatok be közvetlenül.   

Mester: Először saját magadnál keresd az okokat. Ha az apa ezt nem érti meg, akkor először is ne hagyd őt egyáltalán látni ezt, mert ő [az apa] nem szeretné, hogy [a gyermek] művelje magát. Gondoljátok át egyszer, a művelés a legesleghelyesebb. Az apja ezt nem érti meg, és te ezt szintén nem tudod neki világosan elmagyarázni. Akkor hát később mondod el a gyermeknek ezt. Gondold csak át, ez a gyermek nem egy közönséges gyermek. Ő csupán három éves. Ezek nem olyan szavak, amelyeket hétköznapi emberek mondhatnak. 

Kérdés: Léteznek hasonlóságok a hétköznapi emberek kívánsága között, hogy előrelépéseket tegyenek és a ragaszkodás között, amiről Ön beszél?

Mester: A kozmikus Dáfá hívta életre a különböző szintek élőlényeinek a létkörnyezeteit, megteremtette különböző szinteknek az élőlényeit. Az emberek is azokban a környezetekben tartózkodnak, amelyeket a legalacsonyabb szintnek a kozmikus Dáfá-ja teremtett meg és élőlények ezekben. Ezen a szinten azok az alapelvek, amiket az emberek ismernek, az emberek számára lettek teremtve. Annak a kérdésnek a vonatkozásában, hogy ennek vannak-e hasonlóságai a Dáfá-val, úgy én nem tudok a te véleményeden lenni. Az embereknek az a kívánsága, hogy előrelépéseket tegyenek, az talán valami jó dolog az emberek számára, de ezek hétköznapi emberek. Itt én a művelőkről beszélek. A művelők jól intézhetik el a feladataikat a munkánál és a tanulásnál, de ők nem olyan makacsok ennél.   

Kérdés: Az ember ragaszkodó, ha az iskolában szorgamasan tanul és arra törekszik, hogy az első legyen?

Mester: Ezt a kérdést már nagyon világosan elmagyaráztam. Sok gyermek nemcsak a Fá-t tanulja jól, ők az iskolában is az osztályelsők. Sokaknál van ez így, nagyon sokaknál. De ők nem ragaszkodnak a jó teljesítményekhez, hanem a Dáfá tanulásánál világossá vált számukra, hogyan kellene csinálják. Ők helyesen tudják kezelni a tanulás és a Fá közötti kapcsolatot. Mert egy iskolás jól kellene tanuljon. Ez a Fá-ról való megértésükre vezethető vissza, mindenütt jó embernek kellene lenni. Ha tudja, hogy iskolásként jól kellene tanuljon, ő természetesen jól is tanul. Ameddig szorgalmasan tanul és jól intézi el a feladatait, teljes bizonyossággal egy jó iskolát látogathat vagy kaphat egy tanulmányi férőhelyet az egyetemen (bejuthat az egyetemre). De ez nem onnan ered, hogy ő a jó iskolákhoz, a jó teljesítményekhez és az egyetemhez ragaszkodik. Én gyakran mondom: Ha egy embernek megvan a kívánsága, hogy csináljon valamit, ha meg akar kapni valamit, normális módon az ellenkezőjét éri el. Ha csak arra gondol, hogy jól csinálja ezt a dolgot, ezt már természetes módon éri el.    

Kérdés: Az ember ragaszkodó, ha időt és erőfeszítést fektet be a munkánál és egyre jobban akarja csinálni a dolgait?

Mester: Ha te a munkánál nagyon hanyag vagy és nem tudod jól elvégezni a munkát, úgy azt gondolom, hogy neked nem nyugodt a lelkiismereted, mikor megkapod a fizetésedet. Mert egy művelő mindig jó ember kellene legyen. Ő nem azért jó ember, hogy jó ember legyen. Te egy művelő vagy, neked ezt mind jól kellene csinálnod. Így viszonyul ez ehhez. 

Kérdés: Én aggódom amiatt, hogy nem művelhetem magam sikeresen. El is határoztam magam, hogy a következő életben tovább művelem magam, abban az esetben ha nem tudom sikeresen művelni magam ebben az életben.

Mester: Te nagyon határozottnak tűnsz, valójában egy picikét sem vagy határozott. Mi van, ha a következő életedben újra ebben az állapotban vagy található? „Akkor hát a következő életben művelem magam tovább“, vagy? Ha te szilárdan el vagy határozva, hogy ne szalaszd el ezt a sorsalkalmat, teljes bizonyossággal sikeresen művelheted magad ebben az életben.  

Kérdés: Most már tudom, hogy a Fálun Dáfá nem lesz terjesztve a későbbi emberek között. Akkor nem szükséges többé, hogy tovább műveljem magam a következő életben. Helyesen látom ezt? 

Mester: Ez azt jelenti, hogy te tovább műveled magad a következő életben, abban az esetben ha nem művelted magad sikeresen ebben az életben, és hogy a következő életben nem létezik többé Fálun Dáfá és akkor neked nem is szükséges többé művelned magad. Te feltetted ezt a kérdést, ez azt mutatja, hogy neked még megvan a kívánságod, hogy művelni akarod magad. Haladj állhatatosan előre. Engedd el a ragaszkodást és valóban műveld magad. Mit nem tudsz hát elengedni? Tudjátok, semmi sem véletlen, ami felbukkan ebben a világegyetemben. Ilyen nagy valami bukkant fel az emberi társadalomban, lehet ez véletlen? Nekem nem szabad kinyilvánítani, mi fog történni a jövőben az emberiségnél. Különben csak azért jönnél a tanulásra. Ezt tehát ragaszkodással való tanulásnak hívnák. Gondolom, az ok, ami miatt te nem tudsz állhatatosan előrehaladni, abban is rejlik, hogy nem érted meg elégségesen a Fá-t. Azért hogy megoldd ezt a problémát, egyszerűen többet kellene olvasd a könyvet. Hiszen olyan kevés idődbe kerül olvasni a könyvet, sem az inaidat és csontjaidat nem fáraszthatja ki, sem a szívedet és az akaratodat nem hagyhatja szenvedni. Olvasd többet a könyvet, oldd meg ezt a problémát, azután nézd csak hát meg, hogy tudsz-e állhatatosan haladni előre és hogy tovább tudod-e művelni magad.     

Kérdés: A tanulók Hongkongból üdvözlik a Mestert!

Mi nagyon sajnáljuk, hogy most az újságírók Hongkongban hamisan tudósítanak a Mesterről és a Fálun Dáfá-ról. Mi már küldtünk egy nyílt levelet a médiáknak, hogy kijavítsák a hamis és elferdített tudósításaikat. Miután minden tanulótárs meghallgatta a Fá-magyarázatot a Mester által Sydneyben és Új-Zélandon, ők még elszántabban követik a mester Fálun Dáfá-jának az útját, valóban művelik magukat és terjesztik a Fá-t.  

Mester: Köszönöm nektek! (taps) Az lehetetlen, hogy a Fálun Dáfá az egész világban minden embernek adjon egy könyvet, az is lehetetlen, hogy Kínában a több mint egy milliárd ember mindegyikének adjon egy könyvet, és aztán hogy megítélje, melyik pozíciót kellene te megkapjad. Nos, egy embernek van egy tiszta oldala és neki van egy homályos oldala is. Külsőleg ő nem tiszta, valójában mindenkinek van egy tiszta oldala. Ha egy embernek szabad hallania azt a pár szót „Fálun Dáfá, Zhen, Shan és Ren“, egy gondolat fog keletkezni nála. Akkor azon múlik, milyen gondolata van ebben az időpontban. A jövője és a pozíciója már ezáltal meg lehet határozva. Ezért mindegy, hogyan is tudósítanak és hogyan is csinálják, – tegnap azt mondtam, az egész világon szinte mindegyik szöglet már tudomást szerzett erről. Minden ember alkothat egy véleményt erről. Ez nem olyan egyszerű. A Dáfá-nak a dolga olyan komoly, gondoljátok csak át, mindegy, mit is írt egy újságíró, neki mindenért vállalnia kell a felelősséget, amit csinált. Nemcsak ez, a jövőben a hétköznapi emberek társadalma mindegyik emberének, mindegyik élőlényének mindenért vállalnia kell a felelősséget, amit csinált. Ez egy abszolút igazság, ez valóban és igazán így van. Ha az ember magát a Dáfá-t támadja, az nem csekélység, mert az embernek az élete is ezen Fá által lett megteremtve. Ha ő ráadásul még ellene van, hova kellene akkor menjen?      

Kérdés: Miután én, az Ön tanítványa, elolvastam a ,,Hong Yin“ című könyvet, könnyekben törtem ki. Sok hasznot húztam belőle. Ez megint egy összehasonlíthatatlanul értékes kincs a művelésnek az útján.

Mester: Ebben a könyvben főképpen a művelésnek a dolgairól és arról írtam, aminek köze van a Fá-hoz; úgy találom, talán előnyös a művelésetek számára, ha olvassátok. Így kiadtam.

Kérdés: A pekingi eseményeknél toleranciát kellene gyakorolnunk és a Dáfá-t megszilárdítanunk.

Mester: Hogy saját magát művelheti az ember, az természetesen helyes. Ha viszont mások azt mondják, hogy te egy eretnek Fá-t gyakorolsz és aztán ezt te nem is veszed a szívedre, akkor azt mondom, hogy valami nincs rendben többé. Mert mindegyik tanuló a Dáfá-ban műveli magát és ismeri a Dáfá értékét (értékességét). Ha te megbecsülöd a Dáfá-t, az azt is jelenti, hogy te saját magadat szintén meg tudod becsülni. Miközben Dáfá-t tanultok, gyakran fog adódni néhány megpróbáltatás. Mindegy, hogy a megpróbáltatások az álmaitokban vannak-e, hogy a vizsgák a munkánál vagy a mindennapokban vannak-e, ezek olyanok, mint apró megpróbáltatások. Miután némi ideig tanultad, le leszel vizsgáztatva egyszer, hogy lássák, hogy szilárdan tanultad-e és hogy jól megtanultad-e. Ámde én mondom nektek, ha te a végén eljutsz a beteljesüléshez a Dáfá-ban, létezni fog egy vizsga.      

Kérdés: Ha az ember elkülöníti a betegség-géneket, amelyek nemzedékeken keresztül lettek átörökítve, létezik akkor ennél a veszteség és nyereség kérdése az ettől érintett embereknél, például azoknál, akik ezt véghezviszik és a gyermekeknél, akik azután születnek, és szintén a dimenziók ezen rétegének és más dimenzióknak a minőségénél?       

Mester: Mit kellene mondjak? Más dimenzióknak a dolgait te nem változtathatod meg. Az emberek tényleg állandóan továbbkutatják az életnek a területét, de az, amit megtudhatnak, csak annak a legfelszínesebb emberi testnek a dolgai, amelyik molekulákból van összeállítva. Az emberek sohasem fogják megtudni azokat a tényezőket, amelyek az emberi életnek a leglényegesebb dolgát teszik ki. Ezért az emberiség számára a mindörökkévalóságban egy rejtély marad, mi az emberi élet és mi tulajdonképpen az élet. Ezt sohasem szabad tudatni az emberekkel. Ahhoz a kérdéshez, hogy el lehet-e távolítani a betegség-géneket az örökítő anyagból és ezáltal többé nem lesz beteg az ember: Az nincs úgy. Az emberi test már olyan tényezőket rejt magában, amelyek beteggé teszik az embereket. A tudósok szintén felfedezték, hogy az emberek sok betegsége nem vezethető vissza ezekre a betegségtényezőkre. Ezért te nem érheted el ezzel, hogy az emberek soha többé ne legyenek betegek.

Én a művelés álláspontjából magyarázom ezt el: Ha egy ember nem kapna el betegségeket, a halál után teljes bizonyossággal a pokolba menne. Miért? Mert ha egy ember csak karmát hoz létre és nem fizet vissza karmát, a karmája túl naggyá válik. Ezért az embernek betegségei és fájdalmai lesznek, a mindennapokban problémái lesznek, súlyos vizsgái és fájdalmas napjai. Ennél mind az ember karmája van eltávolítva, ennél mind a karma van csökkentve. Különösen ha beteg az ember, lesz viszonylag nagy karma eltávolítva. Akkor tehát ez azt jelenti, hogy egy jó dolog betegségeket elkapni? Természetesen nem. Ha semmi rosszat sem tesz, keveset beteg az ember. Akkor tehát ez azt jelenti, hogy az embereknek nem szükséges eltávolítaniuk a géneket? Ha tehát az emberek valamit csinálni akarnak, úgy hát meg kellene csinálják. Az az emberek dolga. Én csak ezt az alapelvet magyaráztam el nektek. Vagyis az emberek mindig kutatni akarnak valami után, mindig az úgynevezett fejlődéshez ragaszkodnak és mindig ezzel az elfajult emberszívvel rendelkeznek, akkor csináld hát azt. Mert a mai tudomány behálóz minden területet, az életnek minden kis területét is. Úgy tűnik, hogy minden érte él és érte van itt. Nyugodtan csinálhatod. Mivel te már úgyis csinálod, úgy azt gondolom, hogy lehetőleg jól kellene csináld. Ennél nem létezik egy probléma sem.    

A nyereség és veszteség kérdéséhez, úgy ennek semmi köze a műveléshez. Az a te munkád. A munka és a művelés szét vannak választva, az két dolog. A munkád nem helyettesítheti a művelést, de a xinxinged és a művelésednek az állapota vissza lesz tükrözve a munkádnál és a magatartásodban minden dolog iránt. 

Kérdés: Ha a világegyetem egy rendezett rendszer és az energiája határtalan, hogyan felelhet meg a mai káosz-elmélet a világegyetem ezen fajta elrendezési rendszerének? 

Mester: Egészen mindegy, milyen kaotikus ez itt az embereknél és milyen sok elmélet is létezik, – Kínának a régi korszakaiban léteztek különböző, minden lehetséges gondolkodási irányzattal rendelkező iskolák, az újkorban léteznek különböző bölcsészeti elméletek és még különböző vallási tanok is. Egészen mindegy, hogyan mondják és csinálják, ezek mind ezen a szinten levő dolgok. Egy picikét sem zavarhatják meg a világegyetemet. Én megnevezek egy példát, úgy tűnik, hogy ez embereket tesz csúffá, de valójában nem teszi azt. Én csak egy példát nevezek meg: A szemétdomb minden lehetséges szagot áraszt, te nem akadályozhatod meg, hogy bűzöljön. Vagyis ennek nincs közvetlen összefüggése a világegyetemmel. Ez csak annak egyfajta megjelenése, hogy az embereknél ez itt kaotikus. A káoszban van megnézve az emberszív. A káoszban van megtekintve, kinek van még őszinte érzülete.    

Kérdés: Egyszer ráadásul 8 óra és 20 perc hosszat bírtam ki a lótuszülést. Azután mindig bicegtem (sántikáltam). De most már sokkal jobb lett. Ezt valóban hibásan csináltam?  

Mester: Több mint 8 órán át, az viszont nem kis próbatétel. A gyakorlásnál a lehetőségeinknek megfelelően leginkább hosszabban kellene csináljuk a gyakorlatokat, az jó. Ha viszont a határod már túl van lépve és te feltétlenül ilyen hosszan akarod csinálni a lótuszülést, ha te feltétlenül meg akarsz csinálni valamit – természetesen a műveléshez való szív nagyon jó –, az nem lehet megint egy másik ragaszkodás? Ha te valóban ragaszkodsz a lótuszüléshez, az talán okozni fog valamit, úgy hogy te felismerhesd és tisztában lehess vele. Ezért úgy gondolom, hogy a művelésnél egyetlen egy ragaszkodásotok sem kellene legyen. Ha feltétlenül az első akar lenni az ember, ha feltétlenül el akarja érni, hogy egy másik se csinálja hosszabban a lótuszülést, mint én, vagy ha egy másik ragaszkodás jött létre, garantáltan az ellenkezőjét fogja elérni az ember. A Dáfá művelésénél semmiképpen sem szabad ragaszkodás létrejöjjön, csak ragaszkodást távolíttatnak el veled.  

Ahhoz a témához, hogy te a művelésnek egy hosszú ideje után már természetes módon tudod olyan sokáig kibírni és hogy neked időd is van, ha neked semmi fontos tenni valód sincs otthon és a lótuszülést egy darabban olyan sokáig csinálod, úgy azt gondolom, akkor csináld nyugodtan. De ennél létezik még egy dolog. Én azt mondtam, hogy a mi Dáfá-nk nem szólít fel arra, hogy az ember egy hosszú időn át művelje magát a meditációban. Olvasd többet a könyvet és tanuld többet a Fá-t. Neked tiszta fejjel kellene művelned a szívedet és megemelned magad a Fá-ban. Önmagukban a művelésnek a gyakorlatai egyfajta segédeszköz a beteljesülés számára. Ezért úgy gondolom, ha te ezt a 8 órát a Fá tanulására használtad volna fel, akkor nagyon megemelkedtél volna. Tulajdonképpen korábban már mondtam nektek, hogy ezen Fá terjesztésének a kezdetén én már figyelembe vettem, hogyan kellene műveljék magukat az emberek a hétköznapi emberek társadalmának az állapotában. Mivel az idő nagyon szűkös, sok embernek, aki el van foglalva a munkájával, teljes bizonyossággal nincs ideje, hogy olyan sokáig csinálja a lótuszülést.      

Elvben én már beszéltem erről. Ha neked csak egy félórányi idő is áll rendelkezésedre a lótuszülés számára, nem foglak hátrahagyni. Semmi sem lesz kihagyva, ami a gyakorlatoknál kellene legyen megoldva. A cél éppenséggel pontosan ennek a fajta művelésnek megfelelni. Ha közületek mindenki minden nap 8 óra hosszán át meditálna, a hétköznapi emberek társadalmának a munkája többé senki által sem lenne elvégezve és úgy az emberek nem tudnának többé megérteni bennünket: Akkor valami nem lenne többé rendben. Amit én elmagyarázok, az egy alapelv. Ezzel nem arra van gondolva, hogy én nem engedem meg neked, hogy az egyiket vagy a másikat csináld. Ha nagyon sok időd van és a lótuszülést természetes módon nagyon sokáig ki tudod bírni, úgy én nem vagyok ellene, hogy te a lótuszülést csináld. Ez azt jelenti, neked egy ragaszkodásod sem kellene legyen a cselekvésednél.  

Az én gondolkodásmódom leginkább a keleti embereknek a gondolkodásmódja. Éppen pont ezen a módon beszéltem; ha mindig ilyen dialektikusan beszélek, nem tudom, hogy a fehér tanulók megérthetik-e vagy sem. Meg tudjátok érteni? (taps) Jó. Az én gondolkodásmódom a Fá magyarázatánál gyakran a keleti embereknek a gondolkodásmódja, azért kérdeztem meg ezt tőletek.  

Kérdés: Ha egy élőlény a három világkörön belül jött létre, akkor az nagyon nehéz, ha a művelésen keresztül ki akar jutni a három világkörből?

Mester: Nem feltétlenül. Korábban ez nagyon nehéz volt a művelésnél. Lehet mondani, az lehetetlen volt. Ugyan az összes lény átfogó megváltásáról beszéltek, de valójában ők csak azokat váltották meg, akik az ő saját világaikból jöttek le. Sákjamuni buddha és Jézus azért jöttek le, hogy embereket váltsanak meg. Az ő emberfajaik területén mindenkit megváltanak. De létezik egy bizonyos korlátozottság is. Most a világegyetem minden élőlénye újólag meghatározza a pozícióját. Akkor talán ebben a tekintetben is léteznek esélyek. Csak azon múlik, hogyan jár el mindezzel egy élőlény.   

Kérdés: A Dáfá-nk tartalmazza a buddhista, a taoista és a különleges iskoláknak az alapelveit. Van-e a más tathágaták által tanúsított és felismert Fá-alapelveknek egy vezető hatása ránk? 

Mester: Nem. A Dáfá mindent felölel, de neked nem szabad hozzácsatolnod valamilyen kis útnak, egy kis iskolának vagy egy tathágatának az alapelveit. Különben ez ahhoz vezethetne, hogy félreértsd. Mert azok nem helyezhetik magukat egy sorba a kozmikus Dáfá-val. Különböző szinteknek minden felismerése és gyümölcshelyzete a Fá által van teremtve. Minden, amit ti ebben a Dáfá-ban műveltek, tartalmazza a ti saját tényezőiteket is, hogyan tanúsítottátok és ismertétek fel a Fá-t. Ez a gyümölcshelyzet, amit ti saját magatok kaptok meg.  

Mellékesen mondok nektek még egyvalamit. A jelenlevők között némelyek első alkalommal vannak nálunk. Még nem olvasták a könyvemet. Őket a tanulóink vagy a rokonaik hozták magukkal. Hogy mi együtt ülünk itt, talán a sorskapcsolat által történik. De én mondom nektek, nekem nincs időm megválaszolni azokat a kérdéseket, amiket feltesztek. Miért? Nem olyan egyszerű számomra, éppenséggel eljönni egyszer ide. Egypár év óta ők csak ezt az egy Fá-konferenciát szervezték meg. A művelésnél nekik sok kérdésük van, amit meg kellene válaszoljak. Ezért ez az idő rendkívül értékes a művelők számára. Ezért nem adhatom nektek ezt az időt. Én bocsánatot kérek. Miért? Mivel azok a kérdések, amiket feltesztek, normális módon a hétköznapi embereknek a kérdései; és a hétköznapi emberek társadalmának a dolgaival nem foglalkozom. Szintén léteznek még emberek, akik éppen kérdezték, miért nem hozza a Mesteretek, akinek olyan nagy képességei vannak, lendületbe az ország gazdaságát? Mindenki tudja, hogy az emberi társadalom bizonyos törvényszerűségek szerint fejlődik. Melyik lépésnél hogyan kellene kinézzen, istenségek által van meghatározva. Minden buddha, tao és istenség megőrzi mindezt. Semmiképpen sem megengedett, tetszőlegesen esztelenséget űzni. Ha olyan sok istenség azt csinálná, amit akar, – még csak arról sem szükséges beszélnünk, hogy lendületet hozni a gazdaságba, – a menny alatt már régen minden egy káosz lenne.             

De ennek a kérdésnek a szempontjából nézve: elsősorban ő nem az egyik művelőnk; másodsorban provokálni akar; harmadsorban a gondolkodásánál az emberek álláspontjából indul ki. Az istenségek meg kell csinálják számodra azt, amit te emberként akarsz csinálni? A menny meg kell csinálja számodra azt, amit te emberként akarsz csinálni? Az istenségek a te parancsodra, [amit] emberként [adsz], kellene hallgassanak? Te úgy találod, hogy fontos az országnak a gazdaságát lendületbe hozni; tudod, az istenségek egészen más dolgokat tartanak még fontosabbnak! Tudod, az embereknek nincs szerencséjük, mivel az erkölcsük romlott és az emberszív túl rossz. Ha az emberszív újra jó, az embereknek szerencséjük lesz és fel fognak virágozni. Megérted ezt az alapelvet?! Az emberek olyan rosszá váltak, és mégis ezt és azt akarnak bírni, ki adja azt neked?! Itt én nem valamilyen népről vagy valamilyen országról beszélek; én itt egy általános érvényű Fá-alapelvet magyarázok el. Ilyen az alapelv. Ha szerencsét akarnak, ha az emberek szerencsével akarnak rendelkezni, le kell csökkentsék a karmájukat és nagy De-vel kell rendelkezzenek, csupán akkor lehetnek gazdagok és erősek. Először az emberszív a jó felé kell forduljon és a karma csekély kell legyen. Máskülönben nemcsak a gazdaságnak menne rosszul, futószalagon léteznének a természeti katasztrófák és az emberi szerencsétlenség is. De az emberek nem ismerik ezt fel. Nem tudják, hogy ez mind el lett rendezve. Úgy vélik, hogy az emberek ezt pontosan úgy csinálhatják, ahogyan ők akarják.        

Kérdés: Minden rossz embernél a világon, aki csak rosszat tesz, ez már így van lerögzítve a sorsában. Meg lehet bocsátani nekik? 

Mester: Nem. Hogy minden előre el van rendelve, ezzel arra van gondolva, hogy az embernek az életútja egy rend(szer) szerint van elrendezve. A Fá-ban már megmondtam, hogy két helyzet létezik, amelyikben a sors és az elrendezés az emberek számára meg lehet változtatva. Az egyik az, hogy egy ember a művelésnek az útját járja; az életed útján nem létezik művelés, tehát az egész életutad újólag meg kell legyen változtatva. A másik eset az, hogy ez az ember rosszat tesz. Ez megváltoztathatja a sorsát. Ha ő vég nélkül rosszat tesz, az ráadásul az egész életének a sorsát megváltoztathatja. Ha egy ember nem tesz semmi rosszat, nem fog karmát létrehozni. Ha tehát rosszat tesz, a sorsa meg lehet változtatva, a korábbi elrendezés meg lehet változtatva. De őt a rétegről rétegre való megsemmisítés várja, aminél mindent visszafizet, amit tett. A művelés megváltoztathatja az életutat, erre nem léteznek más módszerek.    

Kérdés: A ,,Zhuán Fálun“ olvasásánál gyakran fordul elő, hogy sok magas és mélyreható alapelvet olvasok és azonnal elfelejtem megint. Miután meghallgattam a Fá-magyarázatnak a kazettáit, azonnal újra elfelejtek mindent.

Mester: Ez is normális. Egyik ok erre az, hogy az ember éppen elkezdte ezt és túl sok rossz dolog van a fejében. A másik az, hogy neked az az oldalad, amelyik megkapta a Fá-t, megjegyzi azt; ez azt jelenti, hogy az az oldal, amelyik készre van művelve, az állandó művelésednél egyre gyorsabban emelkedik meg. Így neked az a részed, amelyik jól tanult, egyre gyorsabban lesz leválasztva. Miután te ezt jól megtanultad, le lesz választva. Mihelyt le van választva, nincs többé kapcsolata a felszínen levő részeddel, amelyik még nem készre művelt, ezért neked az az érzésed, hogy mindent elfelejtettél. Ez azt jelenti, hogy neked az a részed már mögötted fekszik [távozik]. Ő elérte a mércét, a színvonalat. Miután elérte a Fá követelményeit, megemelkedik. Miután megemelkedett, ez a rész istenséggé vált. Semmiképpen sem szabad legyen emberekel összkeverve. Természetesen ez szintén nincs abszolút így. Mert korábban a hegyek és erdők mélyén való művelésnél nem így volt, mivel nekik nem volt érintkezésük a hétköznapi emberek társadalmával. Ezzel ellentétben a Dáfá-tanítványok éppen a hétköznapi emberek társadalmában művelik magukat. Hogy az isteni rész ugyanazt csinálja, mint az emberek, az egyáltalán nem megengedett, ezért le kell legyen választva. Egészen mindegy, hogy te ezen az oldalon jól csinálod-e vagy sem, az az oldal, amelyik készre művelt, nem mozdul és nem is vesz részt abban, amit az emberek tesznek. Így biztosítva lesz, hogy a készre művelt részed ne essen le és hogy te csak állandóan felfelé emelkedhess. Ez a legjobb módszer.  

Ezért van néha az az érzésed, hogy megint elfelejtetted. Vagy te már túljutottál ezen a vizsgán, némi idő után észreveszed, hogy úgy tűnik, hogy ez a ragaszkodás ismét feltűnt. Ez éppenséggel pontosan onnan ered, hogy a készre művelt rész, amelyik elérte a mércét, már le van választva. De ugyancsak nincs egészen így. A te állandó valódi művelésed közben neked az a részed a felszínen, emberként egyre erősebben megváltozik, és szintén egyre többet tudsz megjegyezni a Fá-ból. Ezért ez egy olyan probléma, olyan helyzet, amelyik egy bizonyos időben fog feltűnni. Ez normális. 

Kérdés: Most egyre kevesebbet akarok beszélni. Eléggé könnyedén is veszek mindent és még állandóan el is felejtek valamit. Ez egy helyes állapot?

Mester: Hogy könnyen elfelejt valamit az ember, még egy másik körülménytől is függ. A hétköznapi emberek mindennapjaiban, különösen ott Kínában, sokan foglalkoznak ármánykodással, küzdelmekkel és emberek közötti súrlódásokkal. Ez nagyon rossz gondolatokhoz és gondolkodásmódokhoz vezetett, amelyek abszolút nem felelnek meg a művelők gondolatainak. Ehhez már hozzá vannak szokva az emberek. Mihelyt töprengésbe jutsz, a gondolataid ebbe az irányba mennek és rossz gondolatok kelnek életre. Mi a teendő? Először is lezárom a gondolataitoknak ezt a részét, avégett hogy egyáltalán ne is bontakozhasson ki, és avégett hogy a jó gondolataidnak a része bontakozhasson ki. Ebben a szakaszban fordul elő, hogy könnyen elfelejtesz valamit. Ez a javadra történik. Mihelyt gondolatok bukkannak fel nálad, azok rossz gondolatok. Az abszolút nem megy. Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, milyen rossz ő [ez]. Csak a gondolkodásmód egyszerűen nincs rendben, ilyen egy gondolkodásmód bukkan fel azonnal, ezért meg kell legyen változtatva. Hogy egy bizonyos időben könnyen elfelejtetek valamit, a művelésetekre szolgál. Ez azonban nem fogja befolyásolni a munkátokat vagy a tanulmányotokat. Ami azt illeti, hogy ti észreveszitek, hogy valami nincs egészen rendben azzal, amit csinálsz, úgy talán ez a megemelkedéseddel függ össze. Mert a Fá-alapelvek állandóan megemelkednek. Amit most felismertél, az helyes; ha megemelkedsz, ugyancsak meg fogod állapítani, hogy az, amit felismertél, szintén ugyancsak nem abszolút. Ha újra megemelkedsz, azt fogod találni, hogy amit éppen felismertél, az úgy már megint nem helyes többé. Talán erről az állapotról van szó. Ezért minél magasabbra műveli magát az ember, annál helyesebb kellene legyen.         

Kérdés: A művelés az életnek az őseredeti dolgánál kezdődik és a beteljesülésig megy; a művelési energiának a pillére a fejtetőn kezd el növekedni, amíg az ember eljut a beteljesüléshez. Milyen összefüggés létezik ezen két folyamat között?

Mester: A test nagyenergiájú anyaggá való átváltoztatásánál a benti megváltoztatásáról van szó. A nagy megvilágosultak nagyon nagy energiát birtokolnak. Ennek az energiának a megtestesülése a művelésnél a művelési energiának a pillére. Ez a művelők Fá-ja külső megjelenésének egy része. Ez két létezési forma. Minden, amire a művelésnél szükség van, bezárólag a molekulák megváltoztatásával, erre az energiára van utalva, ez mindent megváltoztathat. A Dáfá művelése az életnek a legmikroszkopikusabbjával kezdődik. De egy művelőnek a felszíne szintén változik, csak a változásnak az aránya csekély, körülbelül egy százalék.    

Kérdés: A művelés az emberi testen megy végbe. A Fá-alapelvek is egyre világosabbak lesznek. Törekvés nélkül magától jön. Helyes ez a fajta felismerés és érzékelés?

Mester: Helyes! Ez az állapot nagyon jó. Ha az ember eléri ezt az állapotot, megkönnyebbültnek fogja érezni magát és mindkét lábával szilárdan fog állni az életben. Miközben állandóan és állhatatosan halad előre, egyre inkább tisztában van a Fá-alapelvekkel, ezért ez egyre egyszerűbb lesz a művelésnél. Sok dolog nem tűnik többé olyan bonyolultnak, mint az emberek szemében. Egy pillantásra már világos. Ha a hétköznapi embereknek konfliktusaik vannak, körös-körül vitatkoznak, és senki sem tudja alárendelni magát a másik véleményének. Ha viszont te nem tartózkodsz a vitájukban és józan pillantással oldalról [kívülállóként] szemléled őket, megítélheted, kinek van igaza. Ha te egyáltalán nem tartózkodsz a hétköznapi emberek között és figyelemmel kíséred őket a nézeteltérésüknél, már egypár szó után tudod, mi a baj. Az lesz az érzésed, hogy semmi megvitatni való sem létezik, minden világos, mint a nap.         
Kérdés: Mivel én már öreg vagyok és a csontjaim túl merevek, nagyon nehezemre esik a lótuszülést megcsinálni. A féllótusz szintén nem sikerül. Csak törökülésben tudom végezni a gyakorlatot.  

Mester: Mindegy, milyen idős az ember, nem probléma számára a művelés. Az idősebb emberek számára önmagában nem létezik az a probléma, hogy a művelés nehéz. Ennek semmi köze a korhoz. Annál hogy megértsd a Fá-t, nem játszik szerepet, hogy te öreg vagy fiatal vagy. Ami a lótuszülést illeti: Természetesen ennél különlegesen fogom kezelni az idősebb embereket. Mi a teeendő, ha te az egész életed hosszán át sohasem végezted a lótuszülést és a csontjaid és az inaid sohasem lettek így megnyújtva? Gyakorolj nyugodtan tovább, ne aggódj. Gondolom, hogy hát legvégül meg tudod csinálni. Mert még azok is, akik több mint nyolcvan-, szinte kilencvenévesek és sohasem végezték a lótuszülést, most szintén meg tudják. Neked bíznod kellene magadban. Korábban egészen szokásos volt, hogy a művelők csupán akkor kapták meg a Taót, mikor több mint nyolcvan-, kilencven- vagy százévesek voltak.   

Kérdés: A későbbi emberek semmit sem fognak megtudni erről a Fá-ról. De a ,,Fa Ding“ című jingwenbwn az áll: ,,A beteljesülés csupán akkor lehet elérve, ha az ember azt a művelési utat követi, amit én mindenkinek személyesen hagytam hátra. Ez érvényes a mindörökkévalóságig.“

Mester: Mikor elmagyarázom nektek, én ezt csak az emberi nyelvvel tudom elmagyarázni. Ez a Fá sohasem fog megváltozni a különböző világkörökben és a világegyetemnek a különböző szintjein; sohasem lehet újra megváltoztatva. Ezért ez a mi kozmikus Dáfá-nk örökre legyőzhetetlen fog maradni. Azonkívül rendelkezik még önszabályzó erők fölött és állandóan harmonizálhatja magát, úgy hogy örökre elpusztíthatatlan. Tudjátok, hogy az emberek nem méltóak arra, hogy egy ilyen nagy Fá-t halljanak. Nincs úgy, hogy Sákjamuni buddha nem magyarázta el az igaz Fá-t, nincs úgy, hogy Jézus nem akarta alaposan elmagyarázni az embereknek; hanem úgy van, hogy az embereknek csak olyan sokat volt szabad tudniuk. Az nem megy, hogy az emberek tudjanak a buddhák és istenségek alapelveiről. Ma én olyan sok égi titkot elmagyaráztam nektek. Ha ti eljutottatok a beteljesüléshez, akkor nem embereknek magyaráztam el, hanem istenségeknek.      

Azoknak az emlékezete [memóriája], akik nem jutnak el a beteljesüléshez, a jövőben ki lesz törölve. Nem lesz megengedve, hogy tudják ezt. Ebben a Dáfá-ban még olyan emberek is léteznek, akik a Fálun világba mennek. Ez még ennek az iskolának a tartalmait is magába zárja. Ezért ez egy későbbi kornak az ügye, hogy ilyesmi hátra lesz-e hagyva az embereknek a jövőben vagy sem. De erről a Dáfá-ról önmagában és rólam semmit sem fog tudni a későbbi emberiség. Az emberek egy nagyon hosszú időn keresztül fogják ezt úgy továbbadni, mint a mítoszokat, az emberek nagyon hosszú időn át fognak erről beszélni és jól megjegyezni azokat a mélyenszántó leckéket, amelyek abban az időben lettek hátrahagyva az embereknek, amikor ennek a szintnek az élőlényei véglegesen meghatározták a pozíciójukat.    

Kérdés: A Fálun Gong-ban Zhen, Shan és Ren-ről van beszélve. Tehát szintén Ren-t kellett volna gyakorolni, mikor a Fálun Gong-tanítványok igazságtalanul lettek kezelve Tianjinben?

Mester: Erről már beszéltem veletek. Erről nem akarok többé tovább beszélni. Ren van tartalmazva a művelők minden cselekedetében, ez viszont nem jelent tétlenséget. Egy ilyen nagy Fá van tetszés szerint szabotálva az emberek által, ők vajon nem kellene kinyilvánítsák a véleményüket? Még egyszer mondom nektek: A tanulók, akik Pekingbe mentek, nem azért voltak ott, hogy tiltakozzanak vagy felvonulást csináljanak. Sem szavalókórusok sem transzparensek nem léteztek, nem jöttek gonosz szándékkal (rosszhiszeműen), ők mindannyian jó szándékkal (jóhiszeműen) akarták bemutatni a helyzetet az állami vezetőknek. Gondolom, ilyesmi kellett hát legyen csinálva. Mert láthatólag ők úgy találták, hogy az igazságtalanság a Dáfá-tanítványokkal szemben egy saját magukkal szembeni igazságtalanságot jelentett. Ha te azt mondod, hogy ő eretnek, az azt is jelenti, hogy én eretnek vagyok. Mindenki így gondolja, mindenki helyre akarja igazítani a Dáfá hírnevét és tisztázni a helyzetet az állami vezetőknek. Mindegyiknek megvan ez a gondolata, ebben nincs semmi kivetni való. Hiszen sok ember ment oda? Én mondom, hogy nem ment oda sok ember. Mert száz millióan léteznek, akik gyakorolnak. Ha közülük mindegyik odament volna, ott baj lett volna. Peking nem is fogadhatta volna őket be. A száz millió emberből az egész országból csak kevéssel több mint tízezer ment oda. Hogyan lehetne ez sok (Miért kellene ez sok legyen)? Ha valóban eretnek vallásként bélyegzik meg, véleményem szerint nemcsak tízezer ember menne oda. Hiszen hibás-e bemutatni a helyzetet a kozponti kormánynak? Nem hibás! (taps)       

Mi megmondtuk, hogy nem vagyunk a kormány ellen és nem avatkozunk a politikába. Mindannyian jó emberek vagyunk. Hibás-e valami ebben? Feltétlenül azt kell mondani akkor, hogy ő eretnek? Ha valaki azt teszi, amit a hétköznapi emberek tesznek, akkor talán mindegy neki, mit mondasz róla. Ha viszont ő valóban egy jó ember és te őt akkor ennek ellenére eretnekként nevezed meg, ez akkor nem találhatja-e szíven?  

Kérdés: Egy ember jószívűségének a mértéke a kezdeti élete szintjének a magassága által van meghatározva?

Mester: Valójában a jószívűség az az eredeti természet. Az embervilágban csak azt lehet mondani, hogy az az ember jóságának az eredeti megtestesülése. Különbözik azoktól az esetektől, amelyekben igazi állatok vagy más élőlények születnek emberként újra. Ami az embereket illeti, úgy mindegyiknek van egy jóságos szíve, mivel az az élőlény megfelelt azon szint mércéjének, mikor az élete meg lett alkotva azon a szinten. Csak mindazon különböző, a születés után kialakított nézetek miatt – azért hogy megvesse a lábát a hétköznapi emberek társadalmában, azért hogy megvédje saját magát és azért hogy megőrizze a picike személyes érdekeket –, az ember állandóan megsebez másokat, és így a szívnek a jósága egyre inkább lecsökken.     

Kérdés: A buddhák a legmagasabb szinten találhatók. Az emberiség a legalacsonyabb szinten található. Milyen sok szint létezik a buddháktól az emberekig?

Mester: Úgy tűnik, hogy te nem tanultad a Fá-t. Én már többször elmagyaráztam a tanulóimnak a világegyetem szerkezetét. Te elolvashatod a könyveket. Mert ha ezt elmagyarázom, ez nagyon nagy és én is nagyon hosszan kell beszéljek. Nem hagyja magát olyan gyorsan elmagyarázni. A buddhák nem is a legmagasabbak; nincs úgy, mint ahogyan te ezt elképzeled magadnak. Korábban a legmagasabb istenségek alak nélküliek voltak. Nekik nem volt alakjuk. Az összvilágegyetem szempontjából nézve az alakkal rendelkező istenségek a középső és alsó szinteken találhatóak. A magas szinteken és fölöttük levő összehasonlíthatatlanul nagy istenségek mindannyian alak nélküliek. Ők olyanok, mint a lebegő anyag. De nekik vannak gondolataik és életük. Minél magasabb a szint, annál nagyobb az energia, annál erősebb az erő; minél magasabb a szint, annál nagyobb a bölcsesség. 

Kérdés: Én csupán egy fél év óta művelem magam és még nem éreztem egyetlen egy gyakorlatreakciót vagy gyakorlatállapotot sem. Nem törődött velem a Mester? Néha azt gondolom, hogy talán egy nagy alapképességgel rendelkező ember vagyok. Szabad legyen ez a gondolatom?   

Mester: Neked talán lesz ez vagy az a gondolatod. Ez mind nem tesz semmit. De nem kellene hagynod ezeket a gondolatokat egy ragaszkodássá válni. Gondoltad, hát gondoltad. Minden egyes valaki művelésének az útja számára léteznek bizonyos elrendezések. Neked csak művelned szükséges magadat. A Dáfá az összes lény számára van itt. Ha én nem törődnék veled, a tanítványommal, az az én dolgom [problémám] lenne. Valójában te láthatod a Fá-alapelveket és művelheted magadat benne. De azt a részt, amelyik át van változtatva, nem érezheted. Az nem jelenti azt, hogy te nem műveled magad. Mert némelyek valóban nagyon érzékenyek (fnomérzésűek). Némelyek valóban nem érzékenyek (fnomérzésűek). Nos, mindenki más művelési állapottal rendelkezik. Könnyen lehetséges, hogy te egy nagy alapképességgel rendelkező valaki vagy, vagy szintén nem. Ez azt jelenti, minden lehetséges.

Kérdés: Azok, akik csak az égi emberek szintjéig művelték magukat, olyan sokáig kell várjanak, míg a hús-vér testük meghalt, azért hogy aztán oda mehessenek, ahová menniük kellene? 

Mester: A három világkörön belüli égi emberek nem rendelkeznek azzal a testtel, amelyik a legnagyobb molekuláris részecskéknek a rétegéből van összeállítva. Az ő testük azokból a részecskékből van összeállítva, amelyek mikroszkopikusabbak, mint az emberek rétegének a részecskéi. Ezért nem rendelkezhetnek ezzel a réteg testtel. Megmondtam, hogy a három világkörön belül nincs szó beteljesülésről. Ha az ember nem ment túl a három világkörön, az nem számít a beteljesüléshez. Valójában némelyek, akik egy picit jobban csinálják, vagyis azok, akik jó emberek a hétköznapi emberek között és viszonylag csekély karmával rendelkeznek, vagy azok, akik ebben az egy életben nagyon sok jót tettek – az ilyen emberek felemelkedhetnek a különböző rétegeknek a mennyországaiba a három világkörön belül és égi emberekké válhatnak, anélkül hogy művelték volna magukat. Ezért nem kell műveljék magukat. De ilyen és ilyen sok év után még le kell jöjjenek, hogy reinkarnálódjanak. Ami a kis utaknak a művelését illeti, léteznek még más okok arra, hogy ők nem juthatnak ki a három világkörből. Ez a kis utaknak a dolga. Mi nem törődünk az ő dolgaikkal.    

Kérdés: Ha az ember mindennél, amit csinál, határozatlan és könnyen hagyja magát másoktól magukkal rántani, akkor ez az állapot azt jelenti, hogy nem halad előre állhatatosan?  

Mester: Ez az éssszerűségnek egy dolga. Egy művelő mindennél, amit tesz, kellene rendelkezzen a határozottsággal, amelyik egy őszinte érzületnek felel meg.

Kérdés: Az a műveléssel függ össze, ha az ember jól végzi a munkáját?

Mester: Hogyan kellene neked jól csinálnod annál, amit te a hétköznapi emberek között teszel, ennél nem lesz megérintve a xinxingetek kérdése, az csak a technikának egy kérdése. Azt gondolom, hogy ennek semmi köze a művelésetekhez. Ha annak, amivel szembesítve vagy, valami köze van a xinxinghez, vagyis ha az, amit elintézel, valami jó vagy rossz lehet, úgy azt gondolom, hogy az a helyes, ha te lehetőleg a művelők mércéjéhez tartod magad.   

Kérdés: Az a test, amelyik már egészben vagy részben át van alakítva nagyenergiájú alapanyagokká, korlátozva van az anyagi dimenzióknak az objektív törvényszerűségeitől? 

Mester: Ha teljesen át van alakítva nagyenergiájú alapanyagokká, nem lesz többé korlátozva ezektől. Az a rész, amelyik nincs alakítva, befolyásolva lesz az emberiség dimenziójától. Talán befolyásolva lesz ettől a dimenziótól.

Kérdés: Ha túl sok energiát adó élelmet [forró ételt] eszik az ember, túlzott belső láztól fog szenvedni; meg fog fázni és köhögni fog; ha túl sokat eszik ebből, kövérebb lesz.    

Mester: Úgy tűnik, ez a kérdés egy hétköznapi ember által van feltéve. Ennek semmi köze sincs a művelőkhöz. Mert az az energia, amit te művelőként leadsz, így is úgy is meg tudja változtatni a testnek az állapotát. Ezért létezik egy különbség közted és a hétköznapi emberek között. Ha egy művelőnő fél, hogy a forró étel miatt túlzott belső láztól szenved, akkor az ragaszkodás. Egyébként az egyáltalán nincs is úgy. Egy művelő a Fá-t a Fá-val kellene megértse és saját magát a rendkívüli alapelvekhez mérje. Ha te mindig a hétköznapi emberek alapelveihez méred magad, úgy én azt mondom, hogy az nincs rendben, nem igaz? Ez akkor a xinxingnek egy problémája. Aki fél a megfázástól és a köhögéstől, az egy hétköznapi ember. Tudom, hogy te még nem műveled magad. Nekünk, művelőknek a teste végezetül eléri a tiszatfehér testet, azután túlmegy a három világkörön és egy olyan testté változik át, amelyik nagyenergiájú alapanyagokból áll. A művelés közben talán nem magas mércéket kellene felállítanunk magunkkal szemben? Ha azt mondja az ember: Ameddig ezt még nem értem el, az emberi nézetekhez igazodok és ezeknek megfelelően provokálom magam, akkor hát örökre egy ember marad. Mert hogy te elérted-e vagy sem, azt te saját magad nem tudod. Mindkét esetben magas mércéket kellene felállítanod magaddal szemben.     

Ha művelni akarod magad, akkor próbáld meg egyszer. Korábban némely tanulók nem mertek hideg vizet inni, most megisszák és az semmit sem számít nekik. Ők nem mertek ezt és azt, de most ez mind nem probléma többé. Az emberek nézetei azok pontosan csak emberi nézetek. Tegnap elmeséltem egy példát. Egy tanuló mesélte nekem: Őt elütötte egy autó, és ennél a válla és más testrészei és a medencéje szét lett roncsolva. Magatehetetlenül lett beszállítva a kórházba. Az orvos azt mondta, ennek az embernek alig lenne még esélye, hogy újra lábra álljon; már elég rosszul áll a szénája, kész és vége, készüljetek csak elő a temetésre. De a következő napon egyedül kimászott az ágyból és sétálni ment. Ez felfoghatatlan volt a kórház számára. Az orvos tűnődött: Hogyan élhet még ez az ember? Ez az ember hazament. Később a kórházban egyszer érdeklődni akartak az iránt, hogy van ez az ember; így megkérdezték: Jár még? Ezzel arra gondoltak, hogy tud-e még járni. Azt mondták, hogy most már nem jár. ,,Látod”, mondta az orvos, ,,hiszen megmondtam, hogy abból sem lesz többé semmi”. De rögtön azután azt mondták neki: ,,Most még futni is tud.” (taps) Természetesen ezt nem lehet emberi nézetekkel megérteni. Ez tehát azt jelenti, művelőként neked tisztában kellene lenned azzal, mit teszel; nem kellene mindig egy kalap alá venned magad a hétköznapi emberekkel.            

Kérdés: A Mester embereket vált meg és egy olyan nagy kaput nyitott meg. Miért van a különböző dimenziók sok-sok istensége megérintve ettől?

Mester: Mivel én azon vagyok, hogy helyreigazítsam a Fá-t! Ők mindannyian a helyreigazítás tárgyai. (taps) Minden élőlény azon van, hogy újólag megállapítsa jövendő életének a pozícióját.

Kérdés: Szövegekben gyakran van idézve a Mester könyveiből. Mit kellene tegyünk ilyen esetekben?

Mester: Egyszerűen elégethetitek őket. Mert te egy művelődő tanuló vagy és ezzel nem vagy tiszteletlen, és azonkívül sehol sem tudod megőrizni őket. Némelyek kérdezik, mi a teendő, ha a könyv leírásánál hibákat vétettek. Elégethetitek, az nem probléma. A Fá a jeleknek (az írásjegyeknek) a más dimenzióiban található. Az embervilágnak a tüze nem érheti el. Amik meg lesznek semmisítve, csak azok a lapok, amik a legnagyobb részecskéknek a rétegéből állnak, és a felszínen levő tinta.   

Kérdés: A meditációnál nem kellene mozogni. Ha a testtartásunk észrevétlenül megváltozik, úgy hogy nem felel meg többé az utasításoknak, szabad akkor kijavítani, úgy hogy megint megfeleljen nekik? 

Mester: Igen. Az egyáltalán nem tesz semmit. Ha észreveszitek, hogy valami nincs rendben, feltétlenül ki kellene javítsátok. Különben az a mechanizmus is deformált lesz, ha hozzászoktatok ahhoz. Feltétlenül ki kellene javítsátok. Ez viszont ugyancsak nem azt jelenti, hogy minden egyes valakinek a gyakorlómozdulatainál a legcsekélyebb különbség sem szabad létezzen és hogy azok mind egyöntetűek kellene legyenek. Az lehetetlen. Az teljes bizonyossággal lehetetlen. Az már elmegy, ha nagyjában és egészében véve az utasításoknak megfelelően tudjátok végezni őket. Lehetőleg közösen kellene végezzétek őket. A gyakorlásnál ez egységes kellene legyen.    

Kérdés: Ha két óra hosszán át meditál az ember és a következőképpen osztja be az időt: A gömb alakú képességeknek az erősítésére, az oszlop alakú képességek erősítésének a két pozíciójára, mindegyikre egy fél óra, és a mély meditációra egy fél óra. – Jó ez a beosztás? 

Mester: Ha semmi sem zavar téged vagy nagyon sok időd van és ha még olyan sokáig is tudsz ülni, nem vagyok ellene. De ez nem kellene befolyásolja a normális mindennapi életedet, ez nem kellene befolyásolja a munkádat és a tanulmányodat. Ugyanakkor neked az első helyre kellene tenned a Fá-tanulást. Ilyesmit saját magad kellene meghatározzál. Nem lehet azt mondani, hogy hibásan csinálod. Mindenki másképpen osztja be az idejét. Mindazonáltal a Fá-tanulás feltétlenül az első helyen kellene álljon.   

Kérdés: Én ötvenhét éves vagyok. Több mint két éve művelem a Dáfá-t, de még nem jött meg újra a havi vérzésem.

Mester: Minden egyes valakinek más a helyzete. Nem kell mindenkinél úgy legyen. De általánosságban ez úgy van. Az egyedi esetekről semmit sem szabad mondjak. Amit ma mondok, az ugyancsak általános érvényességű. Ez mindenkinél más. Művelőnőként ne vedd ezt olyan fontosnak. Ha állandóan erre gondolsz, ebből megint egyfajta ragaszkodás keletkezik. Talán kellett volna létezzen, de az is lehet, hogy nem jön meg újra. Ha meg is jön, nem hagynak téged azt látni, a testben az már át van alakítva. Ezért nem kellene különösen ügyelj erre. Ha létezik, hát létezik. Ha nem, akkor nem. Mindenesetre a helyzet mindenkinél más. Nincs úgy, hogy te művelheted magad, ha megint megjön, és hogy nem művelheted magad, ha nem jön meg. Az nincs úgy.     

Kérdés: Én Új-Zélandon lakom. Ha nem kapnék eltartást (támogatást) a kormánytól, nem tudnám, hogyan kellene menjen ez tovább nálam. A De elvész ezáltal? Vissza kellene térjek Kínába, hogy ott műveljem magam?   

Mester: Az ugyanaz, mindegy, hol műveli magát az ember. Ezzel nem törődöm. Ami a mindennapi életnek a problémáit illeti, úgy az a legjobb, ha az ember saját maga tudja megoldani azokat. Ha nem tudod megoldani azokat, nem is lehet azt mondani, hogy az a te hibád. Mert ebben az országban éppenséggel létezik ez a fajta szociális segély. Azonban azt gondolom, mindegy, hogy te a kezedben tarthatod-e a problémát vagy sem, és mindegy, hol műveled magad, ha ebbe a helyzetbe jutsz, nem kellene túl fontosnak tartsd. El lehet jutni a beteljesüléshez, mindegy, hol műveli magát az ember. Azt mondtam, olyannyira, mint lehetséges, a hétköznapi emberek állapotának megfelelően kellene művelje magát az ember. Ennek egy nagy belső értelme van. Ha viszont úgy találod, hogy pillanatnyilag viszonylag jó, hogy itt műveld magad, akkor műveld itt magad. Azonban úgy gondolom, ha te makkegészséges és erős vagy, lehetőleg meg kellene oldanod ezt a problémát. Ha már öreg vagy, nem kellene túl fontosnak vegyed. Sok dolog nincs úgy, ahogyan a felszínen jelenik meg. Különleges esetekre különleges megoldások léteznek. Mivel ennek nincs általános érvényessége, semmi többet nem akarok erről mondani.        

Kérdés: Mire gondol Ön konkrétan a ,,teljes lemondás“-sal a ,,Tökéletes harmónia“ című jingwenben?

Mester: Ez azt jelenti, hogy minden ragaszkodásodról mondj le. Még ha csak egy ragaszkodásod is van, az hasonlít egy zárra, egy szorosra (hágóra, vizsgára) vagy egy hajókötélre, amelyik nem hagy téged elhagyni (a kikötőt) [ami megakadályozza, hogy elvitorlázz]. Mindez le kellene legyen rövidítve [Neked át kell törnöd mindegyikükön]. Természetesen már beszéltem arról, hogyan kellene műveljétek magatokat a művelés közben és hogyan kellene feladjátok a ragaszkodást. A ragaszkodásnak a feladásával nincs arra gondolva, hogy minden anyagi dologról le kellene mondjunk és koldulni kellene menjünk. Az nincs így elgondolva. Ebbe nem fogok még egyszer belemenni. Ti, új tanulók és azok, akik számára ez még nem olyan világos, olvassátok a könyvet.       

Kérdés: A Fá-helyreigazításnak az időszakában némely magas szintekről való élőlények tulajdonképpen együtt akartak működni a Dáfá-val és valami jót tenni. De ehelyett akadályokká váltak és szintén el lesznek takarítva. 

Mester: Én mondom nektek, csupán mivel minden élőlény hátat fordított a Dáfá-nak, van helyreigazítva a Fá. Vagyis gondoljátok csak át, ha ők segíteni akarnak ennél és jót tenni, akkor a korábbi nézeteikre hivatkoznak-e vagy sem? Azok az ő régi mércéik vagy sem? Tehát, amikor ezt teszik, az még rosszabb, mintha nem tennék meg ezt. Ők még járulékos nehézségeket tudnának okozni. Ha makacsul kitartanának emellett, az szabotázs. Ilyen az alapelv. Senki sem segíthet ennél. De ha a tevékenységüknél abszolút az én szavaimhoz tartják magukat, úgy az nem probléma; az igazán a legnagyszerűbb.   

Kérdés: Az „Óriási parányi a tíz égtáj, mennyboltozatokat szemlélni [A makróból és a mikróból, 10 irányból nézik az égboltot,]“ mondat a Tanár „Hong Yin“ című kötetében úgy értendő, hogy a Tanár a rendkívül mikroszkopikusban szemléli a mennyei rendszereket?  

Mester: Így van az elgondolva. Az óriási szóval az „Óriási parányi“-ban a legnagyobb részecskék vannak elgondolva, amelyek messze túlmennek azokon a részecskéken, amelyeket ti felismerhettek. Ha ezt világosan kifejezi az ember, a nagyon nagy terjedelemmel rendelkező világegyetem valójában nem szintén egy nagy golyó (gömb)? Ez is egy részecske. Az az út és mód, ahogyan a világegyetemnek az élőlényeit és a világegyetemnek az állapotát szemléli az ember, más, mint az az út és mód, ahogyan az emberek szemlélnek dolgokat. Ez nem ugyanaz a szemléleti mód. Parányi rendkívül mikroszkopikusat jelent. Ennek az ,,óriási parányi“-nak még a legmikroszkopikusabb jelentése is van. Az óriási önmagában óriási nagyot is jelent. „Óriási parányi a tíz égtáj“, úgy a legnagyobb, mint a legkisebb is látva kellene legyen, egyidejűleg a lehető legnagyobb szemszöggel is kellene rendelkezzen az ember. A buddhista rendszer tíz égtájának a fogalma tartalmaz fentet, lentet és nyolc további irányt – vagyis tíz irányt. Így van ez elgondolva. Egy pillantásra minden látva van. „Óriási parányi a tíz égtáj, mennyboltozatokat szemlélni“, ha te át akarod tekinteni a mennyei rendszereket, pontosan ezen a módon kell szemléld őket. Természetesen olyan sokat ért meg az ember, amennyit megérthet. Többet nem magyarázok el.    

Kérdés: Valaki bemutatta a kollégáinak a Fá-t. A többiek azt mondták, ők tanulnák a Dáfá-t, ha ki lenne gyógyítva a betegségeiből. Ez az ember aztán kórházba ment kivizsgálásra. Az eredmény nem volt jó. Most tanácstalan.

Mester: Az okokat viszont a xinxingednél kellene keresd. Már egyedül ezen a kérdésen keresztül tudja az ember, hogy a Fá jelenleg nincs elegendően tanulva. A felszínen nagyon egyszerű a kérdésed. Te már olyan régóta gyakorolsz és voltaképpen valami jót akartál tenni, de miért nem lehetett a többieknek ezt bebizonyítani? Az nem olyan egyszerű. A művelésnél a te emelkedésed és a ragaszkodásodnak az eltávolítása áll az első helyen. Ami azt illeti, hogy másokat hagyjunk megkapni a Fá-t, az az ő dolguk. Ez mind a második helyen áll. Az első helyen a te megemelkedésed áll. Amit csinálsz, semmi sem választható el a saját megemelkedésedtől. Vagyis az okokat először a te xinxingednél kellene keresd, ha ilyesmibe botlasz. Te olyan hosszú időn át nem voltál beteg és nem is vettél be gyógyszereket, és egész idő alatt jól érezted magad. És milyen állapot az, amelyikben betegségei vannak az embernek? Ha beteg vagy, a munkád, az életed és a tanulásod befolyásolva van ettől. Ha az ember rosszul érzi magát, az akkor nem azt jelenti, hogy beteg? Netalán még mindig nyugtalan a szíved – vagy ha valamit egy nagyon erős ragaszkodással teszel, talán egy csalóka kép lesz teremtve számodra a diagnózisnál. Ez könnyen lehetséges. A művelés valóban nagyon komoly, mert ez a legeslegkomolyabb dolog. Egy másik szemszögből nézve azok az emberek csupán akkor akarják tanulni, ha látják, hogy a betegségeid meg vannak gyógyítva. Milyen érzülettel jönnek ők be? Mi azokat akarjuk, akik azért jöttek, hogy a Dáfá-t tanulják és hogy műveljék magukat.            

Kérdés: Én meg akarom tanítani a Fálun Dáfá-t azoknak a gyermekeknek, akik kínaiul tanulnak nálam; de aggódom is, hogy ennél bizonyos veszélyek merülhetnének fel.

Mester: Semmiképpen sem fognak veszélyek felmerülni. Ez csak jó lehet az embereknek. A gyermekeknél nem létezik a karma kérdése és a vizsgán való túljutásnak a dolgai, mint a felnőttek esetében. A gyermekek a gyermekek állapotában találhatóak. Ilyesmi semmiképpen sem fog létezni. 

Kérdés: Szabad a gyakorlóknak fogtöméseket végeztessenek vagy fogkoronákat tetessenek fel?

Mester: Az nem probléma. Ha a testednek azok a részei, amelyek a felszínen találhatóak, még nem lettek megváltoztatva, és ha te úgy találod, hogy a tönkrement fogak nem néznek ki jól és töméseket csináltatsz magadnak, az nem probléma. Úgy, mint ahogyan mi emberek ruhákat veszünk fel és rendesen és tisztán öltözködünk. Ennél ugyanarról az elvről van szó.

Kérdés: Szeretném – kérem – megkérdezni a Mestert, hogyan találja meg az ember a helyes mértéket a „tevékeny [szándékkal]“ és „tétlen [szándék nélkül]“ között?

Mester: Ezt már elmagyaráztam. A mi Dáfá-nkban való művelésnél a „tevékeny“ és a „tétlen“ más, mint a korábbi művelésnél. Korábban minden tett valami tevékenyteljesként lett szemlélve. Úgy vélték, hogy az evés és a járás is valami tevékenyteljes dolog volna, ezért hosszabb ideig maradtak meditációban és nem mozogtak. Egyszerűen meditáltak ott, és azt már „tétlen“-ként szemlélték. De az a tétlen, amiről én beszélek, a Dáfá mai művelésformájára vonatkozik. Mindenki a hétköznapi emberek társadalmában él. Az nem megy, hogy semmit se tegyél. Ezért mondjuk mi, a leggyorsabb mód, hogy megemelkedjen az ember, az az emberszívnek a megemelése. Az a legalapvetőbb. Egészen mindegy, hogy ők a „tétlen“-ről vagy a keserves művelésről beszéltek, valójában az ő végső céljuk az emberszívnek a megemelése volt. Én viszont ma közvetleül az emberszívre irányulok. Mi közvetlenül az emberszívet emeljük meg, ezért a Dáfá-ban való művelés a leggyorsabb.      

„Tétlen“ a Dáfá-ban azt jelenti, hogy te ezt nem kellene szántszándékkal saját magad elrendezzed és nem kellene fájdalom után kutass; te nem kellene saját magad elrendezd a művelésnek az útját és módját; te nem kellene feltétlenül csinálj valamit, amit jónak tartasz és nem kellene saját kezdeményezésből nehézségek után kutass, vagy valamit feltétlenül így vagy úgy akarj csinálni. Mindez ,,tevékenyteljes”. Ennél mind lehetőleg tétlenek kellene maradjatok és a természetes folyamatnak megfelelően kellene műveljétek magatokat. Ha dolgoznod kellene, akkor menj dolgozni; ha a könyvet kellene olvasnod, akkor olvasd a könyvet; ha a gyakorlatokat kellene végezned, akkor végezd a gyakorlatokat. Ha problémák merülnek fel, kellene tudjad, hogy ezek a művelés folyamatában merültek fel és arra szolgálnak, hogy hagyjanak téged megemelkedni. Ha te állandóan emelkedsz és állandóan olvasod a könyvet, már azon vagy, hogy folytonosan (állhatatosan) haladj előre. Minden más, ami után saját kezdeményezésedből kutatsz és amit te jónak vagy előnyösnek tartasz, vagy valami más – már egy akadály lehet. Ezért az ilyen kérdéseknél azon a véleményen vagyok: Ha egy ember, aki Dáfá-t művel, nem mondja azt, amit nem kellene mondjon és nem teszi azt, amit nem kellene tegyen, az már tétlen.       

Kérdés: A Fá tanulásánál néha fel tudom ismerni, amiért a Mester ezen a módon magyarázza el. Normális ez a természetes reakció?

Mester: Ezek mind normális állapotok a művelésnél. Ez rendszerint fel fog tűnni. Mikor a Fá-t magyarázom, létezik egy különlegesség. Ha a kérdések megválaszolásánál észreveszem, hogy azok nem vonatkoznak minden emberre, hanem csak egyediekre, vagy ha a kérdések nem olyan fontosak, akkor gyakran nem pontosan a feltett kérdésekre válaszolok. Voltaképpen azon vagyok, hogy a Fá-t magyarázzam, és nekem nem szabad egy felesleges dolgot sem mondjak. Amit kimondtam, hátra kell legyen hagyva az embereknek; minden lény fogja hallani. Ezért nem szabad belemenjek azokba a kérdésekbe, amelyek már meg lettek értve, és nem kell feltétlenül megválaszoljam azokat. A kérdésedet arra fogom használni, hogy más dolgokat magyarázzak el, azokat a dolgokat, amelyeket még több ember és még több élőlény kellene tudjon. Azonkívül én észreveszem, amikor a Fá-magyarázatnál kérdéseket válaszolok meg, hogy te ezt már megértetted, miközben a cédulád még nincs teljesen elolvasva. Mivel te már megértetted, már nem olvasom fel. Akkor arra fogom használni ezt a kérdést, hogy más dolgokat magyarázzak el. Ez gyakran van így. Ezért annak a rendje és módja, ahogyan én a Fá-t magyarázom, nem felel meg annak a rendnek és módnak, ahogyan a hétköznapi emberek válaszolnak meg valamit.  

Kérdés: Néha tudom érzékelni és fel tudom ismerni a létezésnek az alapelveit és az alapanyagok és élőlények mozgásának a törvényszerűségeit a mennyei rendszerekben és a világegyetemben. Milyen lényeges különbség létezik a megértésnek ezen fajtája és a jövendő gyümölcshelyzet között?  

Mester: Ez onnan ered, hogy egyfajta jelenség mutatkozik meg a gondolatokban. Ez gyakran is fordul elő. A Fá-tanulásnál sok tanuló megértette a Fá-alapelveket, amelyeket a Fá különböző szinteken nyilvánít ki. De nem tudják kifejezni azokat. Mihelyt kimondják azokat, többé nem olyan nagyszerűek és a hétköznapi emberek alapelveinek tűnnek. Mert a magas szinteken levő Fá nem lehet elmagyarázva az emberi nyelvvel. Amit én elmagyaráztam nektek, csak összefogóan magyaráztam el. Az igaz Fá-alapelveknek a megjelenései viszont nem ilyenek. Tehát, ha ti valóban felismerhetitek annak a szintnek a Fá-alapelveit, egyszerre mintha hályog esne le a szemetekről; csupán akkor emelkedtetek meg valóban, értettétek meg és fejlődtetek felfelé.     

Normális módon az helyes, amit felismertetek a Fá-alapelvekben. Ismerjétek fel ragaszkodás nélkül, akkor minden helyes. De az is lehet, hogy te ragaszkodsz a ragaszkodásodhoz és konokul kutatsz az alapelvek után, amelyekért makacsul odavagy, akkor a ragaszkodásod nagyon valószínűen ahhoz vezethet, hogy a gondolati karmád egy csalóka képet teremt neked; az viszont nem a Fá-alapelvek által van kinyilvánítva, ezért hibás. Csak bármiféle ragaszkodás nélkül, bármiféle nézet nélkül lehet látni az igaz Fá-alapelveket. Ha például te valamilyen ragaszkodással egyszer éppen meg akarod ítélni a Dáfá-t és úgy véled: Itt igaza van; ott nincs igaza, itt egyetértek ezzel, ott még más nézeten vagyok: Úgy semmit sem láthatsz. Mert a Fá-nak megvan a méltósága; a Fá-alapelvek, a buddha-alapelvek nem szabad legyenek megítélve emberek által, ezért nem láthatod azokat. Ha arról van szó, mit ismertél fel te konkrétan, akkor könnyen lehet, hogy ez azokkal az állapotokkal függ össze, amelyeket különböző szinteken érzékelsz; és ez még különbözik a te végérvényes gyümölcshelyzetedtől. Különben ma nem tettél volna fel egy kérdést sem és mindent megértettél volna. Ezek tehát csak azoknak a Fá-alapelveknek a konkrét megjelenései, amelyeket különböző lépcsőfokokon és különböző szinteken tapasztaltál meg.        

Kérdés: Én szeretném a Mestert megkérdezni – kérem –, miért lett újonnan felvéve a gyakorlózene. A fehér tanulók úgy találják, hogy ők nem boldogulnak olyan jól ezzel. 

Mester: Mivel a régi eredeti kazetták már olyan kopottak voltak, hogy többé nem voltak használhatóak, mi ezt megint felvettük újonnan. Mert az összes eredeti kazetta nem volt többé használható, túl gyakran lettek lemásolva, és így a minőségük nem volt többé elfogadható. Ezért lettek talán alkalomról alkalomra rosszabbak azok a kazetták, amiket kaptatok. Létezett ez a probléma. Ezért még egyszer megcsináltuk őket újonnan. 

Gondolom, ha te ezekkel nem boldogulsz olyan jól, a régi kazettákat is hallgathatod. Az nem probléma. Az újakat is lehet használni. Ti bizonyára úgy találjátok, hogy az újak egy picikét világosabbak (érthetőbbek), mert újonnan vannak felvéve, az eredeti kazetták világosak (érthetőek), ezért biztosan tisztábban hangzanak. Így van ez éppen. Vagyis a saját érzések különbözőségén kívül a gyakorlatok végzésénél a művelésnél lényegében nem létezik különbség.   

Kérdés: Mester, kérem, magyarázza el egyszer a szuperanyagot.

Mester: Ez nem szabad legyen elmagyarázva. Ha elmagyaráznám, a jövendő emberek ki tudnák nyitni ezt a dimenziót. Az embereknek nem megengedett, hogy kinyissák ezt a dimenziót. Erről semmit sem szabad tudjanak az emberek.

Kérdés: Mivel nem értek kínaiul, nem tudom, hogy a fordítás helyes-e.

Mester: Ha ti nem értetek kínaiul, megkérdezhetitek egyszer a jelentésről azokat a tanulókat, akik tudnak kínaiul. De ez nagyon nehéz, mert az nagyon nehéz, hogy valaki lefordítsa neked az egész kilencnapos tanfolyamot. De szerencsére ez a felvétel már létezik az USA-ban, éspedig szinkrontolmácsolással. Így ez a probléma meg van oldva. 

Kérdés: Én egy kórházban dolgozom és minden nap van kapcsolatom betegekkel. Az ő karmájuknak van befolyása rám? 

Mester: Ha némely betegeknek a karmája viszonylag erősen mutatkozik meg egyedi testrészeken, egy betegség jelenik meg ezen a helyen. Tulajdonképpen sok embernek szintén nagy karmája van, csak ez nem betegségek formájában mutatkozik meg, hanem azáltal, hogy ők általában nem vezetnek egy szerencsés és kellemes életet. Sok dolog mutatkozik meg ezen a módon. Ez azt jelenti, tulajdonképpen mindenütt létezik karma. Ennek nincs befolyása a művelésetekre. Egy kórháznak a munkakörnyezetében szintén nincs befolyása. Mert amit ti műveltek, az művelési energia. A karma csakugyan nem zavarhat benneteket.   

Emlékszem, hogy az USA-ban létezik egy tanuló, aki állítólag a patológia (kórtan) területén foglalkozik kísérletekkel. Baktériumokat tenyészt. Észrevette, hogy minden baktérium elpusztult azokon az üveglapocskákon, amiket a kezébe vett. Ez azt jelenti, az energia, amit a keze leadott, megölte a baktériumokat. Ilyesmi fog előfordulni. Mert a mi energiánk mármost a művelési energia. A művelési energia saját magad által van művelve és a te alakoddal és a te gondolataiddal rendelkezik. Ha te arra gondolsz, hogy éppen kísérleteket végzel és nem kellene megöljed őket, a művelési energia nem öli meg azokat. Némely tanulók ezáltal fel lesznek izgatva. Ámde nem kellene minden nap arra gondolnod: Tehát a baktériumok, hadd jöjjenek csak, már meg fogom ölni őket. Semmiképpen sem kellene így gondolkodnod. Ez ragaszkodássá válhat. Ezzel nem kellene törődj, ez természetes módon meg tud védeni téged, mert teáltalad van kiművelve.       

Kérdés: Nagyjában és egészében véve már hozzá tudok igazodni egy gyakorló mércéihez és követelményeihez. Álmomban viszont gyakran rossz xinxinggel csinálok valamit, veszekszem másokkal.

Mester: Normális módon, ha tiszta a fejünk, jól összeszedhetjük magunkat és jól végezhetjük a dolgainkat. De ez a mód, összeszedni magát, általában nem jelenti feltétlenül azt, hogy a xinxing túljutott a vizsgákon. Ez néha onnan ered, hogy az ember nem akar megszégyenülni (nem akarja elveszíteni a látszatot) vagy hogy úgy találja, az alapelv szempontjából így kellene csinálni, valójában gondolatilag ez még nem lehet elérve. De az értelem (ésszerűség) útján keresztül a felszínes alapelvek megfékezhetik az embert. Csak ti még nem értétek el, hogy belsőleg olyan megerősítettek legyetek, hogy minden esetben így cselekedjetek, ezért aztán álmotokban lesztek levizsgáztatva. Valójában világosan is lesz neked utalva arra, hogy ezen a területen még erőfeszítéseket kellene tegyél. Így van ez elgondolva. Az álmok azok nem művelés, viszont egyfajta felülvizsgálat számotokra, a műveléseteknek egyfajta felülvizsgálata.    

Kérdés: Az emberek mindig babonának tartják a buddhákat, taókat, istenségeket és kísérteteket. Hogyan kellene ezt elmagyarázzuk a Fá terjesztésénél?

Mester: Ezekről egyáltalán semmit sem szükséges mesélned nekik. Mert a Fá-terjesztéseddel azt akarod elérni, hogy az emberek megkapják a Fá-t, te nem akarod visszariasztani az embereket. Tudod, ha te ilyen magasan magyarázod ezt, az azt jelenti, hogy másokat visszariasztasz. Mikor éppen elkezdted, a te megértésed is a Fá legalacsonyabb szintjének az alapelveinél kezdődött. Mert a Dáfá biztosan azzal a ponttal kezdődik, hogyan kellene jó embernek lenni. Ezt neked is el kellene magyaráznod, midőn ezzel a ponttal kezdesz. Ez a Fá eltávolíthatja az emberek betegségeit és egészségesen tarthatja a testüket. Nemes emberekké hagyhatja válni az embereket. Ezekből az alapelvekből kiindulva magyarázd el. A további kérdéseket természetes módon érthetik meg az emelkedésük folyamatában. Ha te egy csapásra nagyon magasan magyarázod, akkor ő nem gyakorol. Az az érzése lesz, hogy ezt nem tudja elfogadni.  

Kérdés: Felismerve, de nem megvalósítva, ez azt jelenti, hogy a legjobb tudása ellenére hibát követ el?

Mester: Ez onnan ered, hogy az ember nem tartja magát művelőnek. De némely embereknél úgy van, hogy a vizsgákon való túljutásnál ők nem ismerték fel, hanem csupán később, mikor újra hideg fejjel rendelkeztek. Ez szintén ahhoz számít, hogy te megértetted, csak akkoriban nem csináltad meg. Ha viszont ugyancsak nem tudod megcsinálni, miután már megértetted, az azt jelenti, hogy nem művelted magad szilárdan. Ha a probléma még egyszer felbukkan és meg tudod csinálni, akkor az azt jelenti, te átjutottál. Ha már megértetted és annak ellenére nem jutsz át, akkor szedd össze egyszer végül magad és valóban tegyél erőfeszítéseket. 

Kérdés: Négy, öt éve művelem magam. Hogyan tudhatom, milyen messzire műveltem magam?

Mester: Szintén léteznek egyesek, akik egyáltalán semmit sem éreznek. A döntő az, hogy az ember művelőként szemlélje magát. Nem kellene az az érzése legyen, hogy még sok éve lenne élni és lassan művelhetné magát. Műveli is magát, nem is akarja feladni a Dáfá-t, valóban azon van, hogy művelje magát; ámde viszont nem is tett erőfeszítéseket úgy igazán, ez azt jelenti, nem halad állhatatosan előre – ámde az nem megy! Mert a Dáfá-nak megvan a méltósága, nem lehet hát egy ilyen érzülettel fellépni vele szemben. Ha ezek kis Fá-k és kis utak is, neked nem szabad ilyen érzülettel fellépned velük szemben. Mert ez a Dáfá, és nektek meg kellene tudnotok ezt becsülni. Amit ez ad neked, a kis utak nem adhatják neked; ezért egy megfelelő érzülettel kellene fellépned vele szemben.     

Kérdés: A démontermészet nagyon erős. És a környezet sem jó. Mi a teendő?

Mester: Gondolom, ennek mind a művelésedhez van valami köze. Segít neked vagy a karmádat eltávolítani, vagy a xinxingedet megemelni. Ezért helyesen kellene eljárjál ezzel. Némelyeknek nagyon nehéz életkörülményeik vannak, – mivel ti művelők vagytok, ez garantáltan előnyös számotokra. Ti azt hiszitek, hogy ez nem előnyös számotokra, mivel még nem tudjátok elengedni az emberit. Te úgy véled, hogy igazságtalanul vagy kezelve. Te úgy véled, hogy ő nem ezen a módon kellene kezeljen téged, hogy jobban kellene kezeljen téged. Ha viszont ezt a gyakorlók szempontjából tekinti meg egyszer az ember: Mindannyian olyan kedvesek hozzád, hogyan tudsz te akkor művelődni? Hogyan lehet felfedve a ragaszkodásod? Hogyan emelkedhetsz meg? Hogyan távolíthatod el a karmádat? Nem erről a problémáról van szó? Ezért nem kellene hagynod semmi ellenszenvet feljönni, ha mindezekbe a nehézségekbe ütközöl. Te feltétlenül az őszinte úton és módon kellene eljárjál ezzel. Mert ti művelők vagytok és nem olyanok vagytok, mint én. Ha valaki engem és a Dáfá-t ezen a módon kezel, az egy rosszindulatú szabotázs, amelyik akadályozza a Fá-helyreigazítást.    

Kérdés: 1997 júniusában a férjemnek volt egy vizsgája, hogy túljusson rajta és hogy karmát távolítson el. Ez úgy nézett ki, mintha agyvérzés lenne. Ő nézte tovább a Fá-magyarázatnak a videokazettáit. Huszonegy nap múlva újra tudott állni, és ő hallgatta tovább a Fá-t. 1998 elején le tudta gyűrni a testi nehézségeit és a gyakorlótérre tudott menni, azért hogy ott tanulja a Fá-t és végezze a gyakorlatokat.

Mester: Korábban a Fá-tanulásnál nem haladt olyan állhatatosan előre, ezért tudott ilyesmi megtörténni. De mivel műveli magát, nekem művelőként kell kezelnem őt. Ugyan nem tud állhatatosan előrehaladni, de én, Mesterként művelőként szemlélem őt. Mindazonáltal ő tanulja és műveli magát. Egy agyvérzésnek a következményei normális módon nagyon rosszak, sok ember lesz béna féloldalára. De nála nagyon csekélyek a következmények. Ha ő saját magát őszinte érzülettel és nem egy betegként szemlélte volna, úgy az én véleményem szerint nem kellett volna ebbe az állapotba jusson. Ha ezt elérhette volna, jobb lett volna. Egy másik lehetőség az lenne, hogy neki ezen a területen talán nagy karmája van és ezen a módon kellett legyen eltávolítva. Ugyanakkor meg van nézve, hogy ebben a helyzetben állhatatos tudsz-e maradni. Ez is könnyen lehetséges lenne. Különböző helyzetekben különböző művelési állapotok léteznek. Ez mindenkinél más. A leginkább viszont azon aggódom, hogy egyvalaki művelőként tudja-e szemlélni magát. Innen látható, hogy ő azon van, hogy tanulja és hogy tovább művelje magát, de neki még van ragaszkodása, amit el kellene távolítson.            

Létezik még egy másik szempont is: Ha a családtagjai szintén tanítványok és ennek a dolognak sok figyelmet szentelnek, akkor az is ragaszkodás, és az is ahhoz fog vezetni, hogy a dolog hosszan elhúzódik. Mert a művelésnél a ti beteljesüléseteket tartja szem előtt (veszi tekintetbe) az ember, eleget kell tenni a felelőségnek a megemelkedésetekre. Én nemcsak vele szemben kell viseljem a felelősséget és eltávolítsam a karmáját, még a ti ragaszkodásotokat is el kell távolítsam. Te valóban egy művelő kell legyél és valóban állhatatosan kell előrehaladjál. Ha te mindent el tudsz engedni, akkor nézd csak meg, hogyan van ez. Ha túlzottan ragaszkodsz ehhez és nem tudod elengedni, az egy nagy ragaszkodáshoz vezet, amelyik befolyásolni fog másokat is. Erre is kellene ügyeljetek. Természetesen az is meglehet, hogy az egész nincs úgy, ahogyan mondtam. Egy másik állapotról is lehetne szó. Vagyis ez azt jelenti, hogy neked nem kellene makacsul odalenned ezért. Amiket elmagyarázok, azok Fá-alapelvek.        

Kérdés: Hogyan felelhetek meg a művelésnél a különböző követelményeknek, amelyeket a Dáfá állít fel velem szemben különböző szinteken?

Mester: Sok tanulónak van meg ez a gondolata. Hogy te teljes egészében megfelelhess azoknak a követelményeknek, amelyek veled szemben vannak felállítva a te állapotodban, és azon szint mércéinek, az nagyon nehezen érhető el. Én hátrahagyom az emberi részedet, úgy hogy te továbbra is a hétköznapi emberek között művelhesd magad. Mi a legrosszabb érzületnél kezdjük el, azután egyiket a másik után távolítjuk el. Némely dolgok fokozatosan, rétegről rétegre lesznek eltávolítva. Ha egy réteg el van távolítva, jön a következő réteg. Mindenesetre egyre jobban megy oda a felszínhez. Ha minden el van távolítva, az ember eljut a beteljesüléshez. Ha még nincs eltávolítva, az embernek még mindig emberi cselekvési módjai vannak és egy emberi állapota. Ezzel az egyedüli és szintén a legjobb módszert adom nektek, amelyik lehetővé teszi nektek, hogy úgy éljetek is a hétköznapi emberek között, mint műveljétek is magatokat a hétköznapi emberek között. A hétköznapi emberek dolgai még ott vannak – az akkor azt jelenti, hogy mától fogva ellazultan hátradőlhetünk? Nem! Amit elmagyaráztam nektek, az egy alapelv. Neked viszont állandóan előre kellene haladnod és szigorú követelményeket kellene felállítanod magaddal szemben. Ez igazán művelés. Ha te ebben alábbhagysz, az ugyancsak nem művelés többé. Legalábbis nem haladsz állhatatosan előre. Így viszonyul ez ehhez. Mert a hétköznapi emberek dolgai, amelyek mindegyik szinten el kellene legyenek távolítva, saját magad által kell legyenek művelve, te saját magad kell erőfeszítéseket tegyél.     

Kérdés: Hogyan lehet elérni a Fá terjesztésénél, hogy az ember ne keverjen bele emberi dolgokat a Dáfá-ba?

Mester: Mivel az emberi szív jelen van, az megmutatkozhat. A döntő az, hogyan szabadultok meg ti a hétköznapi emberek ragaszkodásaitól és érzületeitől, miután felfedeztétek azokat, az a legeslegfontosabb. Ha problémákat fedeztek fel és el tudjátok távolítani azokat, amit ti akkor ebből csináltok, az a legjobb és a legszentségesebb. 

Kérdés: Melyik szintekhez tartoznak azok az élőlények, amelyek a világegyetemben való keletkezésük után nem fognak leesni? Melyik mennyországhoz tartoznak? 

Mester: Mérhetetlenül nagy ez a világegyetem. Mindenütt van a Fá, mindenütt vannak világok, amelyeket a Fá teremtett meg. Sőt ezek számosabbak, mint azok a porszemek és homokszemek, amelyeket látsz. Még számosabbak, számtalanok, mérhetetlenek, a homokszemekben is számtalan, számtalan van tartalmazva. A mennyei rendszerek mindegyik rétege teremthet élőlényeket. Az élet keletkezésénél mincs szó szintekről és mennyországokról. Amiről én beszéltem, nevezetesen, hogy az élőlények leesnek, az egy olyan eset, amelyik sokkal-sokkal ritkábban fordul elő, mint egy a billiárdhoz. Azonkívül ez egy mérhetetlenül hosszú időközben játszódik le. Az élőlényeknek a száma a mennyben mérhetetlen, és hány pár ember létezik a földön? Ezt nem lehet emberi gondolkodással elképzelni.  

Kérdés: Ha léteznek buddhák, léteznek démonok; csak ha léteznek démonok, művelheti magát buddhává az ember. Azok az emberek, akik démonok voltak és emberként születtek újra, meg lesznek semmisítve, ha nem is tettek semmi gonoszat?

Mester: Ebben a világegyetemben léteznek a démonok királyai és a Fá királyai. A Fá-nak a királyai a tathágata buddhák. Bizonyos szinteken ők ezen a módon léteznek. Ez a kölcsönös hatás és ellenhatás elvének az egyik létezési módja. De most megint nem is létezik olyan sok démon. Akik mindenütt léteznek, azok ortodox istenségek. Mert a negatív nem tudja legyőzni a pozitívat, de mindkettő létezik. Vagyis ez azt jelenti, hogy a démonok is a világegyetemnek egy teremtménye. Démonok nélkül te valóban nem művelheted magad. Tudjátok, ha ti a hétköznapi emberek között művelitek magatokat, az emberek sok nehézséget okozhatnak nektek az emberi démontermészetükön keresztül, és ti így állandóan megemelkedtek és állhatatosan haladtok előre. De a még magasabb szinteken az emberek nem okozhatnak neked többé nehézségeket. Mert ha az emberek látnak téged, a pár emberi dolog nem tud hatni többé. Mert túl gyengék, és te már bizonyos szinteken műveled magad. Azok, akik zavarnak téged, látszólag emberek, valójában démonok által vannak ellenőrizve és sodortatva. Különböző szintek démonai léteznek, amelyek ellenőrzik és magukkal ragadják az embereket, hogy akadályokat fektessenek a művelésednek az útjába, úgy hogy ne művelhesd magad. De az a tény, hogy ők nem akarják megengedni, hogy műveld magad, önmagában a legjobb esély számodra, hogy eltávolítsd a karmát és megemeld magad. Így tekintendő ez a dolog.    

Ami azt illeti, hogy ők újraszületnek a világegyetemben és tovább követnek el minden lehetséges gonosztettet – tudjátok, a tantrizmusban, vagyis lámaizmusban való művelésnél léteznek olyanok, akik démonokká művelik magukat. Miért kell még művelje magát, ha egy démon akar lenni? Mert ha az ember a démonok királyává akarja művelni magát, a művelésen keresztül szintén el kell távolítsa a hétköznapi emberek összes érzését és vágyakozását, minden fajta ragaszkodást és az emberihez való ragaszkodást. Csupán akkor érheti el azt a szintet. De miért válik egy démonná? Nem műveli a könyörületességet, ezért válik a démonok királyává. Szintén elérte azt a mércét és azt a szintet, de ő a démonok egy királya. Ha a hétköznapi emberek között valaki vég nélkül rosszat tesz, akkor mindegy, hogy egy istenségként vagy egy démonként jött, mindannyian a megsemmisítés előtt állnak. Így van ez. Ha egy démon emberként születik újra és semmit sem csinált, ami zavarja az embereket, nem szabad legyen megsemmisítve. Ha megkaphatja a Fá-t, szintúgy művelheti magát, éspedig a beteljesülésig.     

Kérdés: ,,A művelési energiának a felnyitása után az ember többé nem művelheti tovább magát.“ Ez azt jelenti, hogy nem kell többé a gyakorlatokat végezni és nem szükséges többé a xinxinget emelni?   

Mester: Mert te már tanúsítottad és felismerted a gyümölcshelyzetedet. A megvilágosodás után nincs többé emberi gondolkodás. Ez egy teljesen más gondolkodási mód és egy másik fajtája a létezésnek. Mindent láthatsz a szinted alatt, mindezeket a szinteket láthatod. Az egészen más, mint azt te most emberként elképzeled. Te már tanúsítottad és felismerted a gyümölcshelyzetedet és a művelésed már be van fejezve. A művelés nem örökre a létformája az élőlényeknek, hanem egy folyamat, amellyel valaki itt az emberek között visszaemelkedhet az eredeti pozíciójába, ez nem az élőlények egy örökkévaló folyamata.  

Kérdés: Az ember egy alacsony szinten jut el a művelési energia felnyitásához, mit kellene csinálni, hogy aztán ezen a szinten is maradjon? Ebben az életben művelheti-e magát még tovább felfelé? 

Mester: Miért jusson hát egy alacsony szinten a művelési energia felnyitásához? A három világkörön belül egyáltalán nem létezik gyümölcshelyzet. Viszont hogy lehetővé tegyem számotokra, hogy valóban eljussatok a beteljesüléshez, – jelenleg nem kevés ember létezik, aki elérte a megvilágosodás állapotát – egyiket sem nyitottam fel és juttatam el a megvilágosodáshoz közületek, mert erre a dologra egy egységes elrendezést láttam előre. A ti művelésetek nagyjában és egészében véve szisztematikusan van elrendezve azon képességed szerint, hogy elviselj valamit és aszerint, amit magaddal hozol. Ez nagyon precíz. Ezt nem lehet emberi gondolkodással felfogni. Ha te egy darab acél vagy, semmi esetre sem hagynak téged egy darab vassá válni.   

Kérdés: A csan buddhizmus hatodik pátriárkája egy bódhiszattva? A vita közte és Shen Xiu között ragaszkodás volt? 

Mester: Ő a kezdeti gyümölcshelyzetnek egy arhátja. Ennek szintén semmi köze a művelésünkhöz. Én egy nagy Fá-t és egy nagy Utat tanítok neked, te viszont feltétlenül annak a kis útnak a dolgai iránt érdeklődsz. Mert már Bódhidarma saját maga sem egy buddha, hanem a helyes gyümölcsnek egy arhátja, a tanítványai is természetesen legfeljebb arhátok. Ha már nem egy buddha, akkor azok az alapelvek, amelyeket kinyilvánított (kimondott), lehetnek-e buddha-alapelvek? Természetesen szintén nem. Valójában így van: Hogy most Bódhidharmáról van-e szó vagy az utána jövő öt pátriárkáról, valójában velük a buddhák törődtek. Máskülönben még csak arháttá sem művelhették volna magukat. Bódhidharmának a szavai nem Fofá, azok csak az arhát gyümölcshelyzetének az alapelvei, amelyeket a szintjén ő saját maga ismert fel. 

Ami a Shen Xiuval való vitát illeti, az az emberi szívnek egy megjelenése a művelés közben. Gondolom, egészen mindegy, hogy fokozatos vagy hirtelen megvilágosodás-e, a művelési módszer önmagában helyes. Gondolom, az ő állapotukban ez mármost így van. Egyszerűen mondva, ez nincs úgy, hogy egyszerre érti meg az ember vagy fokozatosan érti meg? Vagyis egyszerre vagy fokozatosan jut el az ember a beteljesüléshez. Ameddig a beteljesüléshez művelheted magad, ameddig egy ortodox Fá-t művelsz, minden megy, mindegy, hogyan műveled magad. – Ez nem egy és ugyanaz az alapelv? Ez a művelési módszerről való vita volt. Úgy van, mint ahogyan az emberek a vallást védik. Itt az emberek között az helyes, de az istenségeknek és a buddháknak a szemében ez mind ragaszkodás. A vallásnak a védelmezése önmagában már eljuttathat téged a beteljesüléshez? Melyik ragaszkodást tudod ezáltal eltávolítani? Semmi sem lehet eltávolítva, ellenkezőleg, az a ragaszkodás, hogy önmagában ilyesmit védelmez, fel lesz erősítve. Ezért mondta Sákjamuni buddha, hogy minden szándékos tevékenység illúzió és szappanbuborék, ez mind tevékenyteljes. Ha te a vallást védelmezed, az nem jelenti azt, hogy már a buddhákat védelmezed. Ez egyáltalán nincs úgy. Az emberek ezt az emberi gondolataikkal idézték elő.     

Kérdés: Léteznek köztünk emberek, akik eljutottak a félmegvilágosodáshoz?

Mester: Léteznek emberek, akik a fokozatos megvilágosodás állapotában találhatóak. Tulajdonképpen ez a félmegvilágosodáshoz tartozik. Csak a mindenkori fok különböző. Sok ilyen ember létezik.

Kérdés: Én egy olyan valaki vagyok, aki nagyon keveset tud a Fálun Dáfá-ról. Az ragaszkodásnak számít, ha a művelésnél nekem megvan az a kívánságom, hogy a jövőben buddha legyek? 

Mester: Természetesen az ragaszkodás. Egy iskolásnak a feladata az, hogy tanuljon, így tehát te jól kellene tanuljál, akkor természetesen jó teljesítményeid lesznek, és következésképpen természetesen jó tanulmányi férőhelyet kaphatsz az egyetemen. Ha te jól végzed a munkádat, természetesen sikeres leszel. Nem lehet azt mondani, hogy önmagában az a kívánság, hogy művelje magát, hibás. Buddhává válni azt jelenti, hogy visszatérni az eredethez és az igazhoz, ez végül is a világegyetemben levő élőlényeknek az otthona. Lehetne az hibás? Úgy ahogyan az emberek pontosan haza akarnak menni, lehetne az hibás? Nem, az nem hibás. De ha állandóan az a gondolat van a fejedben: Én buddhává akarom művelni magam, mikor fogom majd elérni, hogy buddha legyek? Én pontosan buddha akarok lenni. Ilyen erős gondolatokkal az ragaszkodás.  

Sok dolgot a buddhizmusban az emberek már nem tudnak többé. Az öreg buddhista szerzetesek már meghaltak, az új szerzetesek egy olyan hosszú időre tértek vissza a világi életbe a kulturális forradalom közben. A kulturális forradalom után újra visszatértek és szerzetesek és apátok lettek. Köztük létezett egy nagy bevágás [rés]. Ők semmit sem tudnak többé a korábbi időkből való igaz művelésnek a dolgairól. Különösen miután a buddhizmus néhány alkalommal Fá-katasztrófákat élt át, az emberek többé egyáltalán semmit sem tudnak a legőseredetibb dolgokról. Nem is értik meg többé azokat. Tulajdonképpen már nemzedékek óta mondják, hogy a csan buddhizmus a bivalytülökbe mászott volna be. Bódhidharma is elismerte, hogy csak hat nemzedéken át lehet továbbadni és hogy azután nem létezik többé Fá; és a Fá-ja nem lehet többé továbbra is átadva, az emberek között nem is lehet többé hatása. De a mai emberek még mindig görcsösen ragaszkodnak hozzá és nem engedik el. Körülbelül ezer év telt már el a földön, mióta a hatodik pátriárka, Hui Neng bement a nirvánába. Ha át is van adva továbbra is, nincs elismerve. Közben ráadásul már hatvan nemzedék múlt el, és az emberek még mindig nem engedik el. Amit Bódhidharma magyarázott el, az az arhát Fá-ja volt. Az arhát Fá-ja van a legközelebb a három világkörhöz, és következésképpen a legalacsonyabb is. A legalacsonyabb Fá-alapelvek vannak a legközelebb az emberek bölcsészeti elméleteihez és az emberek szintén könnyen elfogadhatják azokat. Ezért tűnik úgy, hogy sok ember megértette a bölcsészetnek a legmagasabb alapelveit és a hétköznapi emberek alapelveiként értik meg azokat. Így van ez jelenleg.

Kérdés: Miért tudatják minden élőlénnyel a világegyetem alapvető Dáfá-ját?

Mester: Mivel ők a beteljesülésük után mindannyian istenségek lesznek. Mindannyian, akik nem juthatnak el a beteljesüléshez, az új történelem előtt újólag meg fogják határozni a pozíciójukat vagy meg lesznek újítva vagy ki lesznek selejtezve a történelem által. Én mondom nektek, ti ugyan látjátok, hogy én olyan sok égi titkot mondtam el, és hogy egy ilyen nagy Fá-t magyaráztam el nektek, de ténylegesen ezt összefoglalva magyaráztam el az emberi nyelvvel; és az igaz Fá-alapelveknek a lényegéről jelenleg semmit sem tudtok. Nektek az a részetek, amelyik ezt megértette és tudomása van róla, az a készre művelt rész. Ez szintén csak egy része a mindenkori szinteteken levő Fá-alapelveknek, amelyeket tudatni kellene veletek; az szintén nincs úgy, hogy nektek minden ki lesz nyilvánítva a mindenkori szinten. Mert a világi embereknek nem megengedett, hogy tudjanak az igaz arculatról. Régi koroktól fogva van ez így a világegyetemben. Ezért ők is csak azt tudhatják, amit nekik tudniuk kellene.     

Kérdés: Hogy az élőlények leesnek, az azt jelenti, hogy ők nem művelték magukat annak a szintnek a mércéihez?

Mester: Ez viszont nincs úgy. Ha te nem tudod ahhoz a gyümölcshelyzethez művelni magad, egyáltalán nem juthatsz oda. Egy élőlény, amelyik közvetlenül azon a szinten jött létre, mármost pontosan megfelel azon szint mércéinek. Ha nála egy olyan gondolat jött fel, amelyik az ő szintjén nem kellett volna feljöjjön, vagy ha olyasmit tett, amit az ő szintjén nem lett volna szabad megtenni, akkor talán leesik emiatt. Valójában az nem is ilyen egyszerű. Az emberi gondolatok mindig mozgásban vannak, minden lehetséges gondolat felmerülhet. Mert az eltévelyedett nézetek, amelyek a születés után jöttek létre és a karma minden fajtája megteszik a hatásukat. Ha nincsen ilyesmi ott, észre fogod venni, hogy az embernek a gondolatai tiszták. Ha valaki eléri a buddhának a szintjét, egyáltalán nem rendelkezik ilyen primitív dolgokkal. Minden nemes. Mindent tud az ember, még a marhák és a lovak gondolatai is ismertek egyvalakinek. De ez egyáltalán nem érint meg senkit. Még csak gondolni sem akar erre. Nem szükséges ezen töprengenie, mégis mindent tud az ember.    

Kérdés: Hogyan lehet felismerni, hogy az ember biztosan elakadt egy szakaszban? Hogyan lehet ezt áttörni?

Mester: A tulajdonképpeni ok a művelésetek lelassulására abban rejlik, hogy a Fá-tanulásnál nem tesztek olyan sok erőfeszítést és hogy nem állítotok fel magatokkal szemben olyan szigorú követelményeket. Normális módon ez innen ered. Nem szabad alábbhagyjon a kívánság, hogy állhatatosan haladjatok előre. Ezt feltétlenül a szemetek előtt kell tartsátok! Műveljétek magatokat egy huzamben a végéig! Egy ilyen nagy Fá-t használ az ember, hogy lehetővé tegye az embereknek a művelést, ez semmiképpen sem fog sokáig elhúzódni, ezért minden esetre állhatatosan kellene előre haladjatok.   

Kérdés: Ha a Fálun Gong már a Fofá fölött áll, miért van akkor még Fálun Fofá-nak nevezve?

Mester: Én tudom, mi a baj veled. Tulajdonképpen te ezt nem értetted meg. Én ezt már nagyon világosan elmagyaráztam. ,,A Fofá fölött“, mi a Fofá? A Fofá az, amit Sákjamuni buddha magyarázott el. Sákjamuni buddha azt mondta, hogy őelőtte is még hat ősbuddha létezett. Most a hat ősbuddha Fá-ja Fofá vagy sem? A jövendő buddhának, Majtréja buddhának a Fá-ja Fofá vagy sem? És azoknak a tathágatáknak a Fá-ja, akikből olyan sok létezik, mint homokszem a Gangeszben, Fofá vagy sem? Mi tulajdonképpen a Fofá? Képviselheti-e Sákjamuni buddha az összes tathágatát? Nem. Képviselheti-e Sákjamuni buddha az egész Fofá-t? Nem. Tulajdonképpen az, aki ezt a cédulát írta, nem értette meg.

Miért van Fálun Fofá-nak nevezve? Szintén Fálun Dáfá-nak nevezve? A Fálun Fofá könnyen megkülönböztethető a mai buddhizmustól. Ez egy megnevezés, hogy megkülönböztessük attól. Tulajdonképpen ezek mind a hétköznapi emberek között levő nevek (megnevezések), a Fálun Dáfá is, ezek mind olyan nevek, amelyek a hétköznapi emberek társadalmában vannak kinyilvánítva az embereknek. Valójában ez a világegyetemnek az alapvető dolga, ez  teremtette meg a világegyetem minden élőlényét, ez minden dolognak az alapvető dolga.  

Kérdés: Nagyon sok művelési iskolája létezik a Fofának. Különböző emberek számára különböző művelési iskolák léteznek?

Mester: Ilyesmi nem létezik. Különböző embereknek még speciálisan különböző iskolákat kellene felajánlani, így gondolod azt? Ilyen kevés méltósága van a Fofá-nak? A Fofá nem az emberek számára lett megteremtve. Nem arra van ott, hogy embereket váltson meg. A buddhák azt csak az emberekkel szembeni könyörületességből teszik. Sákjamuni buddha is mondta, olyan sok tathágata-buddha létezik, mint homokszem a Gangeszben. Csak Sákjamuni buddha jött. Úgy véled, hogy a buddhák rosszul érzik magukat, ha nem váltanak meg téged, vagy hogy ennek a szenvedélynek a rabjai? A buddhák nem az emberek miatt jöttek létre. Az nincs úgy.  

Kérdés: A Fálun Gong-nak egy könyve már minden művelőt eljuttathat a beteljesüléshez?

Mester: Én tudom, mi miatt jöttél. De ennek ellenére elmagyarázom neked. Mikor Sákjamuni buddha ezen a világon volt, elmagyarázta az embereknek a Fá-t; akkoriban nem is léteztek szútrák. Később, mikor Sákjamuni buddha már nem ebben a világban volt, az emberek visszaemlékeztek a szavaira és szútrákként felírták azokat. Az eltérések már nagyon nagyok voltak. Nem rendelkezett többé az akkori időnek, a helyeknek és a környezetnek a sajátosságával. Ha ez így is volt, még sok ember tudta kiművelni magát ezen szútrák szerint. Nem tudod ezt elismerni? Csak egy ilyen buddhista szútra. – Te, hogyan akarod te emberként művelni magad?   

Kérdés: A Fálun Dáfá a világegyetemnek a Dáfá-ja. De a Dáfá miért ugyancsak egy iskola a nyolcvannégyezer iskola között? 

Mester: Az emberek szintén csak ennyit érthetnek meg. Ha magasabban lenne elmagyarázva nekik, nem érthetnék meg. Tulajdonképpen elgondolkodtatok-e egyszer azon: Az egész világegyetemnek az összes Fofá-ja, ámde ez bizonyára nemcsak nyolcvannégyezer iskola. A tathágata-buddhák olyan számosak, mint a homokszemek a Gangeszben. Mindegyik tathágata-buddha rendelkezik Fá-alapelvekkel, amelyeket ő saját maga tanúsított és ismert fel. Azonban mindannyian ahhoz a szinthez tartoznak. Egy nyolcvannégyezres mennyiség felölelheti ezt mind? Nyolcszáznegyven millió sem foglalhatja össze. Nagyon sok van! Nagyon sok művelési módszer létezik. Ezeknél az iskoláknál netalán nem azokról a különböző iskolákról van szó, amelyeket a mi Dáfá-nk, a kozmikus Dáfá teremtett meg a mindenkori szintek élőlényei számára? Ezek vajon nem a Fá-nak egy része, amit a különböző szinteken levő élőlények a Dáfá-ból tanúsítottak és ismertek fel? Vagyis tartalmazva van-e ebben az a rész, amit mi ma magyarázunk el az embereknek és amit az emberek megérthetnek? Ennek a szintnek a Fá-ja tartalmazva van-e vagy sem? Ez nincs így? Én csak azzal a módszerrel, azokkal a fogalmakkal tudom elmondani az embereknek, amelyek ismertek az embereknek. Valójában ezt nem foglalhatja össze sem nyolcvannégyezer iskola, sem nyolc milliárd, sem nyolcvan milliárd, nyolc billiárd szintén nem. Nagyon sok van. Azonban ez mind a Dáfá-ból lett tanúsítva és felismerve. A mi Dáfá-nkban szintén létezik valami a legalacsonyabb fokon és ami ki van nyilvánítva a hétköznapi embereknek. Akkor vajon nincs minden tartalmazva benne? Én csak a nyolcvannégyezer iskola azon fogalmának a segítségével, amit Sákjamuni buddha hátrahagyott az embereknek és amit a világi emberek kellene tudjanak, foglaltam össze egy alapelvet, amit tudhatnak az emberek, azért hogy egy őszinte érzületet ébresszek fel bennük.                

Kérdés: A Fá jelenlegi helyreigazítása után megint fog létezni egy eltérülés a világegyetemben?

Mester: Ilyen dolgok nem kellene legyenek kérdezve általad, ezt nem is lehet felfogni emberi gondolatokkal. Csak annyit mondok neked, hogy a Dáfá ez alkalommal birtokolja azt a képességet, hogy mindent harmonizáljon és helyreigazítson. Ezért ez egy elévülhetetlen Fá. (taps)

Kérdés: Gyakran üres a fejem és egyáltalán nem vagyok tudatában annak, amiről a többiek beszélnek. Mi történik (a baj) ott tulajdonéppen? 

Mester: Önmagában ez egy jó állapot. Néha a gondolataink a hétköznapi emberek között valóban nagyon agyafúrtak. Mihelyt a többiek csak egy picikét rosszat beszélnek rólad vagy a szavaik csak egy picikét is nem felenek meg az ízlésednek, te azonnal teljesen éber vagy és azon töprengsz, hogyan védheted meg magad és indíthatsz egy ellentámadást. Ez egyáltalán nem felel meg egy művelő állapotának. Mi a teendő? A művelés közben rendbe kell legyenek hozva a gondolataid. Ezen időszak közben nem hagynak téged tovább használni ezeket a gondolatokat, amelyekhez hozzászoktál, amelyek téged saját magadat védenek és amelyek megsebezhetnek másokat. Ezért észre fogod venni, hogy ezek a gondolatok nincsenek többé ott, mikor használni akarod őket; üres. Ez gyakran van így. Ezért ez előnyös a művelők számára. Ezáltal meg lesz erősítve az őszinte érzületed, aztán már fogsz tudni uralkodni magadon. Ez egy jó jelenség a művelés közben.      

Kérdés: A világegyetemben több alkalommal mentek végbe megsemmisítések. Hogyan nézett ez ki a magas élőlényeknek és minden más lénynek a megsemmisítésénél? 

Mester: Milyen felfogása ez a világegyetemnek, amiről te beszélsz? A gondolkodásod nem foghatja fel, milyen nagy tulajdonképpen a világegyetem. Ezért te saját magad nem is tudod, milyen nagy a világegyetem, amire gondolsz. Ez azt jelenti, ha te ki is tudod szélesíteni az elképzelésedet, egészen mindegy, milyen nagynak tudod ezt elképzelni magadnak, rendkívül kicsi marad, rendkívül parányi. De bármilyen nagy is legyen, ha ilyesmi történik egy bizonyos területen a világegyetemben, minden élőlény meg lesz semmisítve ezen a szinten. Semmi sem marad meg. Ennél létezik egy különbség a rossz élőlényekhez képest, amelyek egyenként vannak megsemmisítve. Az élőlények, amelyek egyenként vannak megsemmisítve, a megsemmisítésnél rétegről rétegre fizetik vissza a karmájukat. Tehát ők vissza kell fizessék a karmájukat és mindent, amivel tartoznak, ha meg is halnak. Annál a fajta robbantásnál azonban minden egy szempillantás alatt feloszlik, semmi sem marad többé fenn. Természetesen az nagyon szörnyű, valóban szörnyű. 

Kérdés: Hogyan lehet biztosítani, hogy mindegyik gondolat, amit lead az ember, a Fá-n nyugszik és hogy egyidejűleg a középutat válassza az ember és ne menjen a végletekbe.  

Mester: Én mondom nektek, ezt nem így kellene megértsétek. Ha a művelésnél, illetve a mindennapokban problémákba vagy nehézségekbe ütköztök és aztán meg tudjátok találni a hiányosságaitokat, úgy ti már a művelésnél vagytok. Ha a saját hiányosságaitok után kutattok és később jobban csináljátok, az művelés. Ami azt illeti, hogyan lehet a Fá-nak megfelelően beszélni, vagy mit lehet tenni, avégett hogy mindegyik szó és mindegyik tett megfeleljen a Fá mércéjének – az egészen természetes módon jön a megemelkedés közben. A xinxingednek a magassága természetesen a szavaidban és a tetteidben is megmutatkozik. Anélkül hogy a Fá-tanulásra ügyelnél, ezt nem éred el, ha szándékosan is törekszel arra.  

Én csak azt mondom nektek, mindegy, mit csináltok, mindegy, mire gondoltok vagy mit tesztek, ha konfliktusok merülnek fel és ti látjátok a problémákat saját magatoknál, tudjátok művelni saját magatokat és jobban tudjátok csinálni – ez az, amit én elvárok tőletek. Ez szintén egy Dáfá-tanítványnak a legalapvetőbb művelési módszere. A munka az nem művelés. De minden, ami vissza van tükrözve a hétköznapi emberek között, az a művelőknek a szellemi megtestesülése. A művelésnél való tettek a munkánál fognak megmutatkoznak. Ez azt jelenti, az életed az nem művelés, de a művelésednek az állapota vissza van tükrözve a szavaidban, a tetteidben és a mindennapi életedben. Ami a középút választását illeti – a Fá-alapelvek általam történő magyarázatánál az egy különleges helyzetekben való követelmény veletek szemben. Ha például mi azt mondjuk, valami nem jó és árt a Dáfá-nak, akkor ő hirtelen a másik végletbe megy. Ha viszont azt mondod neki, hogy az nem megy úgy, megint egy másik végletbe megy. Erre a helyzetre való tekintettel magyaráztam ezt el.     

Kérdés: Néha javaslatokat teszek a megbízottaknak. Különböző kifogásokkal élve elutasítják a javaslataimat.

Mester: Erre talán két ok létezik: Az egyik az, hogy a véleményét helyesnek találja; a másik az lenne, makacsul ragaszkodik valami máshoz és az akadályozza őt. De emiatt nem lehet azt mondani, hogy ő nem jó. Mert nagyon valószínűen már sok ragaszkodást távolított el. Mindazonáltal ő még mindig a művelésnél van és még mindig rendelkezik a hétköznapi emberek érzületeivel, amelyeket még nem távolított el. Így rendelkezni fog ragaszkodással. A hétköznapi emberek nézeteivel fog rendelkezni. Ezért a hétköznapi embereknek a szíve meg fog mutatkozni nála, ha tesz valamit, ha a Dáfá-nak a dolgait is intézi. Az biztos. Ezért mondom én, hogy az is művelés, ha a Dáfá-nak a munkáját végzi. A Dáfá-nak a munkája össze kellene legyen kombinálva a  műveléssel. Ő is a művelésnél van. Azonkívül nálad sem kellene hagynod nézeteket létrejönni. Mindegy, mit csinálsz, ha a Dáfá érdekeiből indulsz ki, jól intézheted el. Létezik még egyvalami. Először te is meg kellene nézzed, hogy neked saját magadnak van-e valamilyen ragszkodása. Ha a javaslataid nincsenek elfogadva, akkor arra gondolsz először, hogy másoknak problémáik vannak, vagy saját magadnál nézel utána először?     

Kérdés: Melyik három tanra van gondolva a három tannal a ,,Hong Yin“-ben?

Mester: Normális módon Kínában ezzel konfucionista, buddhista és taoista tanokra van gondolva. Ez főképpen a kínai környezetre vonatkozik. 

Kérdés: Ha mindegyik tanítvány egy Fálun-nal jut el a beteljesüléshez, hogyan kellene megérteni, hogy az egész világegyetem buddháinak és istenségeinek a különböző világai mind rendelkeznek Fálun-okkal?

Mester: Ezt a kérdést már régen elmagyaráztam nektek. Ez a tanuló semmit sem olvasott vagy hallott erről. Sok ember nem a Fálun-világba fog menni. Az a Fálun, amit én adok nektek, viszont csak arra szolgál, hogy mindent, amt ti eredetileg birtokoltok, a világegyetem legjobbjához hasonultassa. A Fá helyreigazítása után te odamész, ahonnan származol. Te azzá válsz, ami voltál, egészen mindegy, hogy te egy buddha, egy tao vagy egy istenség voltál. Ami azokat illeti, akik a Fálun-világba mennek, azokból nagyon kevés létezik. Minden, amit csinálok, arra szolgál, hogy a kozmikus Fá-hoz hasonultassalak benneteket.   

Kérdés: A vallások úgy vélik, nekik igazuk van, de nincsenek bizonyítékaik erre. A Fálun Gong-nak sincsenek bizonyítékai, amelyek alátámasztják, hogy nektek igazatok van. Te megköveteled, hogy a te tanításodban higgyenek és ne másokban. 

Mester: Az nincs úgy. Ámbár te nem vagy az én tanulóm, nekem nincs semmi ellenvetésem az ellen, hogy te egy ilyen kérdést tettél fel. Mert ha valaki még nem ismeri a Fá-t, mindenkinek lehet ez vagy az a gondolata. Valójában én nem követelem meg az emberektől, hogy feltétlenül bennem higgyenek. Amiket én elmagyarázok az embereknek, azok mind Fá-alapelvek, mind Fá-alapelvek. Ha te ma kimész az ajtón, azt csinálhatsz, amit akarsz; senki sem fog beleavatkozni. Nincs úgy, hogy én feltétlenül rá akarok venni valakit a tanulásra. Én csak a valódi művelésnek az igaz körülményeit magyarázom el az embereknek. Ami azt illeti, mit akar valaki művelni, az az ő saját dolga. Csak félő, hogy te még csak el sem olvasod az ilyen alapelveket. Ez viszont olyasmi, amivel ezer éven belül, tízezer éven belül sem fogsz újra találkozni. Korábban senki sem magyarázta ezt el. Korábban nem is volt megengedett, hogy az égi titkokat elmagyarázzák az embereknek. Ezért én csak megadtam a lehetőséget az embereknek, hogy megismerjék. Mit akar művelni egyvalaki, az az ő saját dolga. Ugyanakkor megmondtam az embereknek, hogy többé egy vallásban sem léteznek istenségek, akik törődjenek ezzel. Korábban ti valóban tudtátok érzékelni a gyónásnál, hogy az istenségek meghallgattak benneteket; sőt léteztek némelyek, akik megkapták a választ a fejükben. Most nem létezik többé ilyesmi. Ezért remélem, hogy a kérdező belenéz egyszer a könyvbe és megpróbálja megérteni, miről van szó. Mi, emberek mindannyian tudunk gondolkodni, ti mindannyian képzettek vagytok. A könyvek elolvasása után tudni fogod, hogy igaz-e vagy hamis.        

Kérdés: Kellene segítsek annál, hogy megtanítsam másoknak a gyakorlatokat, vagy a saját Fá-tanulásomra és a gyakorlatok végzésére kellene öszzpontosítsak? Vagy mindkettőt kellene csináljam? 

Mester: A te megemelkedésed és művelésed a legfontosabb. Ha van időtök, természetesen segíthettek másoknak, hogy megkapják a Fá-t. Az is a legeslegjobb. Az emberek nem tudják, milyen szörnyű helyzetbe fejlődött már bele az emberiség. Te ezt emberekkel akarod tudatni, hozzá akarsz járulni ahhoz, hogy jó emberekké váljanak, úgy hogy ne jussanak abba a helyzetbe, hogy ki legyenek selejtezve, még ha nem is művelik magukat. Azt mondom, ez nem rossz dolog. Természetesen az még jobb, ha művelni tudják magukat! Mert végül is ez az emberi létnek a célja. 

Kérdés: Ez úgy van, hogy ez a héj (burok) annál könnyebben törhető át, minél egyszerűbbek a gondolatok; és az embernek a héja annál nehezebben törhető át, minél messzebb van eltávolodva az ember a kozmikus tulajdonságoktól?  

Mester: Igen, az úgy van. Észrevettem, hogy sok fehér nagyon egyszerű és nagyon tiszta. Mindenekelőtt némely, a vidéken élő fehérek valóban nagyon egyszerűek. Nekik nincs ez vagy az a nézetük. És ha igen, akkor kevés. Így csak nagyon kevés akadályuk van a Fá megkapásánál. Így jön az, hogy sok fehérnek az égi szeme fel van nyitva, mihelyt műveli magát. 

Kérdés: Néha valóban nem tudom, mi értelme van még az embervilágban maradni?

Mester: Mi meg kellene tudjuk becsülni az embervilágban való művelést és állhatatosan (folytonosan) kellene haladjunk előre a Fá-alapelvekben. A művelők számára a hétköznapi emberek között semmi sem rendelkezik többé vonzerővel, ez onnan ered, hogy a művelőknek a szintje magasabb, mint a hétköznapi embereké. Az ember nem akar itt maradni az embereknél és nem találja érdekesnek, egy ilyen állapot fog felbukkanni. Ha viszont te felismerted, milyen értékes egy alkalom a művelésre ez az időszak és hogy ez egy esély, hogy visszaemelkedhess; ha te a Dáfá-művelés megvizsgálásának egy picikét több súlyt tulajdonítasz, nem lesz többé ez az érzésed.     

Ennyit a kérdésekhez. Tulajdonképpen ez a konferencia másfél napot kellett volna tartson, ma délután némi idő lett hozzávéve. És én megválaszoltam néhány járulékos kérdést. Úgy találom, hogy a konferenciánk nagyjában és egészében véve nagyon sikeres. Ezen konferencia által különböző mértékekben teljes bizonyossággal mindannyian megemelkedtetek. Ezen konferencia után ezt mindannyian ösztönzésként vehetitek, úgy hogy még állhatatosabban haladhassatok előre és még jobban csinálhassátok. Ez az a cél, ami el kellene legyen érve a konferenciával. Hogy lehetővé tehesse a megemelkedéseteket, az az igazi célja a konferenciánknak. Máskülönben – mi semmiképpem sem szorgalmazzuk ezt egy formalitásként. Egyetlen egy formalitás sem teheti lehetővé az embereknek, hogy műveljék magukat; egyetlen egy formalitás sem változtathatja meg az emberszívet.       

A közös Fá-tanuláson keresztül ti mindannyian megtalálhatjátok a hiányosságaitokat és a művelésnél megnézhetitek egyszer, hogy mások és ti saját magatok hogyan műveltétek magatokat. Remélem, hogy ezzel az ösztönzéssel még gyorsabban haladhattok előre és olyan hamar, mint lehetséges, eljuthattok a beteljesüléshez.

Mivel minden kérdés, amit itt megválaszoltam nektek, a művelést érinti és az, amiről beszéltem, különböző szinteknek a kérdései, a hétköznapi emberek számára ez talán egy picikét túl magas. Természetesen a ti felfogóképességetek is korlátozott. Némely dolgokat talán nem tudtok egészen elfogadni. De bárhogyan is, ti bejutottatok ebbe a mezőbe és ez nagyon valószínűen egyfajta sorskapcsolat. Ti elolvashatjátok egyszer a könyvet; ha te a kezedbe veszed ezt a könyvet és olvasod, anélkül hogy valami nézeted lenne eközben, talán sok-sok dolgot láthatsz majd. Miért létezik olyan sok ember, aki műveli magát? Egyedül ebből az okból kifolyólag egyszer oda kellene menjen az ember és megnézze, miért van ez így tulajdonképpen. Az embereknek megvan a gondolkodásuk és rendelkeznek értelemmel, a mai emberek birtokolnak tudást. Hogy ez jó-e vagy rossz, igaz-e vagy hamis, ott saját magatok utánanézhettek és kielemezhetitek. Mindannyian, akik itt ülnek és művelik magukat, senki által sincsenek arra kényszerítve, hogy feltétlenül tanulják. Itt mindannyian saját kezdeményezésből akarják tanulni ezt és valóban művelhetik magukat a Dáfá-ban, ezért lehetett megtartani a mai konferenciánkat. Úgy találom, hogy ez a konferencia nagyon jól lett befejezve. Remélem, hogy később még gyorsabban haladhattok előre. Köszönöm! (taps)         


Szójegyzék

Amitábha                   szanszkrit, egy buddha neve, a Szukhávati-világ kormányzója

Arhát                         szanszkrit, egy gyümölcshelyzet a buddhista rendszerben

Benti                           szó szerint: „tulajdonképpeni test“; egy összefoglaló kifejezés az alacsony szinteken történő művelésnél, a különböző dimenziókban levő testekre vonatkozik, bezárólag a hús-vér testtel

Bódhidharma            a csan iskola alapítója; Indiából jött Kínába a Déli és Északi dinasztiák idején

(? – 528/536)               (420-589 Kr. u.)

Bódhiszattva              szanszkrit, egy gyümölcshelyzet a buddhista rendszerben

Csi                               formátlan, alaktalan anyag

Csigong                      egy modern kifejezés a hgyományos művelés számára

Dáfá                           nagy Fá, a nagy kozmikus Törvény

De                               erény, egyfajta fehér anyag egy másik dimenzióban

                              Törvény, a kozmikus Törvény; a buddhizmusban úgy hívják „Dharma“, a legmagasabb igazság, amiről a buddhista rendszerben beszélnek

Fálun                          a Fá kereke, egy intelligens lény, a Fálun Dáfá jelképe

Fofá                            szó szerint: „Buddha-Törvény“, a világegyetem legmagasabb igazsága, amiről a buddhista rendszerben beszélnek

Futi                             állatok vagy más élőlények más dimenziókban, amelyek az emberi testre tapadnak

Hui Neng                    a csan iskola hatodik pátriárkája

Karma                       szanszkrit, egyfajta fekete anyag egy másik dimenzióban

Nirvána                      szanszkrit, a szerzetesek halála; a hús-vér test le van vetve és az ősszellem a mennybe jut a művelési energiával

Reinkarnáció             az újraszületés, amiről a buddhista rendszerben beszélnek

Ren                             Elnézés, Tűrés, Tolerancia, Türelem

Shan                           Könyörületesség, Jószívűség

Shen Xiu                    Hui Neng-nek, a csan iskola hatodik pátriárkájának egy iskolatársa. Shen Xiu a „fokozatos megvilágosodás“ egy szószólója volt és Hui Neng a „hirtelen megvilágosodás“ egy szószólója volt.

Tao                             - Út

- taoizmus

- a Tao, a legmagasabb igazság, amiről a taoista rendszerben beszélnek

                                    - a tao, egy ember, aki a taoista rendszerben elérte a Taót

Xinxing                       „a szív természete“, „a szív minősége“

Zhen                           Igazság, Igazságosság, az Igaz

Zhen, Shan, Ren       a világegyetem legmagasabb tulajdonságai, szó szerint: „Igazságosság, Könyörületesség, Elnézés“

Zhongnanhai             Kína központi kormányának a székhelye Pekingben

 

 

 

A Fálun Fofá könyvek listája

Zhuán Fálun *

A kínai Fálun Gong *

A Zhuán Fálun-nak a Fá-magyarázása  *

A Fálun Dáfá jelentéseinek a magyarázása

Fálun Gong - Út a Megvilágosodáshoz *

Fálun Fofá (Esszenciák a további haladásra) *

Zhuán Fálun (II kötet) *

Fálun Fofá (Fá-magyarázat Sydneyben) *

Fálun Fofá (Fá-magyarázat az USA-ban)

Fálun Fofá (Fá-magyarázat Észak-Amerika első Fá-konferenciáján) *

Fálun Fofá (Fá-magyarázat az európai Fá-konferencián) *

Fálun Fofá (Fá-magyarázat az asszisztensek Fá-konferenciáján Csangcsunban) *

Fálun Fofá (Fá-magyarázat a Fá-konferencián Szingapúrban) *

Fálun Fofá (Fá-magyarázat a Fá-konferencián Svájcban) *

Hong Yin (Li Hongzhi Mester verseskötete) *

Fálun Fofá (Fá-magyarázat a Fá-konferencián az USA nyugati partján)

Fálun Fofá (Fá-magyarázat a Fá-konferencián az USA keleti partján)

Fálun Fofá (Fá-magyarázat a Fá-konferencián Új-Zélandon) *

Fálun Fofá (Fá-magyarázat a Fá-konferencián Kanadában)

* : német nyelven kapható

 

Falun Dafa internet-címek

http://falundafa.de

http://falundafa.at

 

http://falundafa.org

http://falundafa.ca

 

(Lefordítva <németre> az eredeti kínai változatból, 2001. április, Németország)

 

A fordítás az alábbi német változat alapján készült:

Weitere Falun Dafa Bücher auf Deutsch

Falun Fofa (Fa-Erklärung in Neuseeland 1999)

http://www.falundafa.de/

http://www.falundafa.de/herunterladen/Neuseeland_1999.doc

 

Megjegyzés: Ennek a cikknek a mélyebb megértéséhez ajánlott elolvasni előbb a Fálun Gong és a Zhuán Fálun című könyveket, amelyek innen ingyenesen letölthetőek: 

 http://www.falundafa.org/hungarian/web-content/books.html 

Fordítók megjegyzése: Lehetséges, hogy idővel változtatásokat eszközlünk a fordításon a minél jobb szöveghűség és érthetőség érdekében.