Falundafa.hu
 

Fálun Fofá

 

 


 

Fá-magyarázat

a Fá-konferencián az USA nyugati partján
 

 

 

 

 

Li Hongzhi

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(Fordítás 2007. április)

 

Fá-magyarázat a Fá-konferencián az USA nyugati partján

 (1999. február 21-22. Los Angeles)

 

 

Legyetek üdvözölve! (taps)

 

Tulajdonképpen ez egy helyi tapasztalatcsere-konferencia kellett volna legyen a nyugati régió számára. A cél itt az, hogy a tanulók a nyugati régióban jobban művelhessék magukat és egy jobb művelési környezettel rendelkezhessenek, a cél egyszerűen ez. Mivel ez egy helyi konferencia, ami arra szolgál, hogy megoldjuk azokat a problémákat, amik itt léptek fel, ez nem lett megosztva még több tanulóval, a világ más területei sem lettek tájékoztatva erről. Egy fontosabb ok erre az, hogy én hagylak benneteket egy nyugodtabb környezettel rendelkezni, hogy ezáltal teljes nyugalomban művelhessétek magatokat és semmiféle zavarásban ne legyen részetek. Manapság nagyon sok egyesület és tanácsadóhely létezik különböző vidékeken, így sok tevékenység is létezik. Ha ti követtek engem, bárhova is megyek, akkor nincs többé időtök művelődni és egy nyugodt művelési környezetetek sincs többé, ennek semmiféle előnye sincs a művelésetek számára, emiatt nem szeretném, hogy még több ember menjen mindenhova oda. Természetesen ti is értitek az értelmét, de éppen a Mestert akarjátok látni. Ezt a szívet meg tudom érteni. Ha viszont te készre művelted magad, tulajdonképpen még könnyebben láthatsz.

 

Ha már jöttünk, akkor hadd halljuk és lássuk teljes nyugalomban, minő emelkedést és milyen sikereket tapasztaltak meg a tanulók a nyugati parton az utóbbi időben. A beszámolóikon és tapasztalataikon keresztül láthatjuk a saját lemaradásainkat, úgyhogy a művelésnél még jobban megemelkedhetünk. Ti is egyszer vissza kellene pillantsatok saját magatokra, lemaradásokat megtalálni és egymást segíteni. Ez a lényeges célja a Fá-konferenciánknak. Ha a Fá-konferenciánk nem tudja megcélozni ezt a hatást, akkor nem kell legyen megrendezve, ez akkor egyenlő lenne a nullával és nem is lenne semmi értelme. A Dáfá minden művelési formája és minden, amit teszek, arra szolgál, hogy ti olyan gyorsan emelkedjetek, mint lehetséges. Ha nem így lenne és nem lehetne elérni ezt a célt, akkor nem csinálnék ilyesmit. A mostani művelési formáitok a gyakorlatokon kívül természetesen még tartalmazzák a Fá-terjesztés formáját. Ez az, amit a Fá-terjesztésemből akkortól kezdve máig hátrahagytam, és szintén nagyon fontos. Ez ténylegesen hozhat egy jó hatást, emiatt a Fá-konferenciák a különböző vidékeken továbbra is meg kellene legyenek rendezve. De gondolom, a legjobb az, hogy különböző vidékeken helyi és kis Fá-konferenciák lesznek rendezve. Gondolom, az már elég, ha egy vagy két alkalommal lesz egy nagy Fá-konferencia megrendezve. Nem kellene túl gyakran legyenek és csupán formalitások maradjanak. Csak az megy, ha azt a hatást hozzák, hogy valóban szilárdan megemelkedtek.

 

Tudjátok, hogy már nagyon magasan magyaráztam el ezt a Fá-t. Könnyebb számotokra, hogy a ,,Zhuán Fálun“-on keresztül értsétek meg a Fá-t. A Fá-t, amit később magyaráztam el, ugyan szintén megérthetitek ezeknek a különböző vidékeken előadott Fá-magyarázatoknak az olvasása által, ha még nem is olvastátok el a ,,Zhuán Fálun“-t, azonban nem tudnak összefüggően, áthatóan irányítani a művelésnél. Hiszen a Fá helytálló és hézagmentes, az egész Fá folytatólagosan van összekötve, egészen mindegy hogyan olvasod, mindent megmagyarázhatsz. Egészen mindegy milyen módon és hogyan olvasod, hogy az elejétől a végéig vagy fordítva vagy hogy a közepétől kezded, mind össze lehetnek kötve egymással és megmagyaráztatják magukat egymás által (tisztázzák egymást), egy összefüggő hatás áll fenn egymás közt. Ez éppen az a tényező, ami ahhoz vezet, hogy a Dáfá helytálló és elpusztíthatatlan marad. A Fá-t, amit más vidékeken magyaráztam el, tulajdonképpen különböző vidékekre és ottani körülményekre irányulva magyaráztam el. Különösen az USA-ban és néhány európai országban magyaráztam valamivel többet a világegyetem szerkezetét, ez természetesen szintén nem lehet elválasztva a művelésetektől. Mi is hát a művelésetek célja? A beteljesülés után természetesen nem lesztek többé ebben a dimenzióban. Természetesen más dimenziókra vonatkozik, valamint a világegyetem szerkezetére, ezért magyaráztam ezt el. Különböző vidékek tanulóira és különböző körülményekre irányulva, mindig különböző szemszögből és különböző módon magyaráztam el. Ez éppen a Fá-magyarázatomnak a különlegessége.

 

Mivel mindenki rendelkezik néhány ragaszkodással bizonyos dolgokhoz, mindegyik azt hiszi, hogy ő felismert volna egy igaz alapelvet az emberi társadalomban, így ragaszkodik hozzá és ezáltal tartja fenn az emberi életét. Tulajdonképpen én mondom nektek, mindegy milyen alapelveket ismertél fel te a hétköznapi emberek között, az emberiség szintjénél magasabban fekvő összes szint élőlényeinek a szemszögéből nézve, ezek hamisak, mert az egész emberi társadalom ellentétben áll velük. Azért hogy ezt az akadályotokat, nevezetesen ezeket a nálatok kialakult nézeteket áttörjem, amelyek komolyan akadályoznak benneteket, hogy megkapjátok a Fá-t, különböző vidékeken különböző emberekre irányulva, különböző módon magyaráztam el a Fá-t, és így át van törve az akadály a fejetekben, nevezetesen az akadály a Fá megkapására. Sokan, akik Kínából az USA-ba jöttek, magas [szintű] értelmiségiek és nagyon sikeresek, sokan szereztek közülük egyetemi diplomát (akadémiai titulust, címet). Úgy hiszik, hogy nekik világosabb ismereteik vannak a modern tudományról. Azonban ez a okosság (világos megértés), amiben hiszel, valójában már önmagában egy akadály. Már többször magyaráztam arról, hogy ez a tudomány önmagában egyáltalán nem tudományos. Csak egy olyan dolog, amit a földönkívüliek kényszerítettek rá az emberekre, ami már az egész társadalmat befolyásolta, minden területre behatolt. Ha viszont te már benne tartózkodsz, akkor természetesen nem ismerheted fel, micsoda tulajdonképpen [a tudomány]. Miért magyaráztam hát én a Fá-t a modern tudománnyal kapcsolatban? Az ok abban rejlik, hogy az emberek nézetei, valamint magatartása már meg van változva a tudomány által. Az emberiség létfeltételeinek a változása ahhoz vezetett, hogy az emberek viselkedése és az emberiség összes kultúrája megváltozott. Az emberek ma nem értenek meg többé más kultúrákat és különböző népek kultúráit sem, kivéve a tudományt. Csupán ha a modern tudományon keresztül magyarázom el a világegyetem körülményeit, értethetem meg ezt a mai emberekkel, úgy hogy tudják, mi az alapvető oka a valódi anyagnak a világegyetemben és az életnek és mi az alapvető oka a világegyetemnek. Ezáltal ki lesznek irtva az úgynevezett igaz alapelvek, amikről azt hiszitek, hogy az emberek között szereztétek meg őket. Csupán ha ezek a dolgok ki vannak irtva, előnyös (kedvező) számotokra, hogy megkapjátok a Fá-t – az igaz alapelveket. Ha észreveszitek, hogy azok nem igaz alapelvek, könyebben megkaphatjátok a Fá-t. Így ez szintén egyik különlegessége a Fá-magyarázatomnak, hogy én különböző emberekre, különböző körülményekre és különböző területekre irányultam. A Fá-t a mai emberek elidegenedett nézeteivel kapcsolatban magyaráztam el. Természetesen sokan közülünk, különösen azok, akik egy nagasabb képzettségi szinttel rendelkeznek, szokássá változtatták azt a nézetet, hogy szívesen kutatnak a tudomány és a tudás után és arról beszélgetnek. Mihelyt ilyen dolgokkal kerülnek érintkezésbe, kutatni akarnak és megpróbálják megérteni őket. A tudásszomjat szokássá változtatták, azonkívül egy ember kielégületlen szívállapota is játszik egy szerepet, úgyhogy ők mindig kutatni akarnak valami után. Az emberi gondolatokkal, emberi nézetekkel, a mai vagy a jövendő színvonallal, valójában sohasem kutathatod ki, mi tulajdonképpen a világegyetem. Egyáltalán nem lehetséges kikutatni ezt, mivel az emberek gondolkodásmódja és nyelve csak egy bizonyos területen írhatja le a dolgokat. Egy enberi nyelv sem létezik többé, ami leírhatná azt, ami túlmegy ezen a területen. Nemcsak hogy nem létezik egy nyelv sem leírni őket, hanem szavak sem léteznek már erre. A mai szavak nem felelnek meg már erre. Mindegy hogyan próbálod meg, nem írhatod le. Ez éppen az oka, hogy néha csak nehezen magyarázhatom el, miközben a Fá-t magyarázom nektek.

 

Azonkívül az emberi gondolatoknak van egy olyan folyamata, amelyik nem alkalmas többé, így egyáltalán nem magyarázhatod el többé helyesen a világegyetemet. Legtöbb időben a tanulók még a Fá-tanulásnál is csak a szívükkel érthetik meg, de nem tudják kifejezni a nyelvükkel. Minden tanulónak megvan ez az érzése, hogy bár megértheti, de nem tudja igazán kifejezni. Ez azt jelenti, nem igazán fejezhető ki a hétköznapi emberek gondolataival és nyelveivel. Azonban megpróbálom, hogy lehetőleg jól magyarázzam el az emberi nyelvvel és lehetőleg sokat értessek meg veletek. Mikor utolsó alkalommal Genfben magyaráztam nektek a Fá-t, már igazán nehéznek találtam. Az az érzésem, hogy a részemen szintén nem magyaráztam el világosan.

 

Újabban hat könyv lett kiadva tőlem, a Fá-magyarázat Szingapúrban a tavalyi évben, a Fá-magyarázat Genfben, a Fá-magyarázat Frankfurtban, a Fá-magyarázat az első konferencián Észak-Amerikában és a Fá-magyarázat a Fá-konferencián az asszisztensek számára Csangcsunban. Azonkívül létezik még egy könyv négysorosokkal (négysoros mondatokkal), amit a tanulók számára írtam, költeményeknek is lehet nevezni, ilyen könyv az. Összesen hat könyv lett kiadva. Mi hát a cél? Ez azt jelenti, az, amit én különböző régiókban elmagyaráztam, csak arra alkalmas, hogy azon körülmények között hallgassák. Ha egy másik környezetbe viszik és meghallgatják, ugyan szintén lehet egy hatása, mert az bizony Fá, de nincs arra ráhangolva. Még ahhoz vezethetne, hogy azok, akik nem hallgatták rendszeresen a Fá-t, tévesen értsék meg. Azért, hogy helyrehozzam (jóvátegyem) ezeket az elégtelenségeket (tökéletlenségeket), átdolgoztam őket, most ki lettek adva. De mihelyt megkaptátok a könyveket, le kell töröljétek a videoszalagokat, amik különböző területeken vannak terjesztve. Tudjátok, létezik még egy nagyobb különlegesség a videóknál, ha ti engem a kérdések megválaszolásánál hallgattok, néha nem a feltett kérdésekre válaszoltam. Miért van ez így? Ennek az az oka, hogy nagyon kevés időnk van. Némelyek feltettek egy kérdést, mikor felolvastam, ti már megértettétek, ezért valami mást magyaráztam el ezen a kérdésen keresztül. Ha ezeket a videókat, ahol a válaszok nem igazodnak a kérdésekhez, meghallgattatjátok kint a többiekkel, ők nem érthetik meg. Az ilyen problémákat mind meg kell oldjunk, emiatt lett egy pár könyv kiadva. Amit éppen mondtam, azt jelenti, hogy a mindenkori régiónak a dolgait a különböző régiók körülményeire irányulva magyaráztam el.

 

Mikor utolsó alkalommal Kínában voltam, nevezetesen röviddel mielőtt az USA-ba jöttem, mondtam a tanulóknak, hogy össze kellene hívják a professzorokat a tudományos és technológiai körből Pekingben, valamint a tanulókat, akik a kutatási területen tevékenykednek, és a Dáfá néhány illetékesét is, avégett hogy kimerítően elmagyarázhassam nekik a dolgokat a tudományról. Végül azt, amit tenni akartam, nem lehetett olyan tökéletesen keresztülvinni. Sok más tanuló jött, és a feltett kérdések és a válaszaim nem azt célozták meg, emiatt nem magyarázhattam el többé. Semmi ellenvetésem az ellen, hogy ti egyszer látni akartok engem és hallani a Fá-t, azonban különböző vidékeken különböző körülmények léteznek. Ma nem szeretnék olyan sokat beszélni, hiszen ez mindazonáltal egy Fá-konferencia és sokan akarnak még előadni. Holnap megválaszolom a kérdéseiteket.

 

Mivel mindannyian már itt ültök, szeretnék mellékesen még néhány témát megemlíteni.

 

Elsősorban beszélek egyszer a Fá-terjesztésről. Ti valóban nagyon sokat fáradoztatok, de létezik egy probléma. Észrevettétek, hogy az utóbbi időben valamivel kevesebb új tanuló jött. Miért merült hát fel ez a helyzet? Az oka abban rejlik, hogy ez a dolog akkoriban nagyon szisztematikusan lett elrendezve. Ez az elrendezés viszont nem lett elismerve általam, mert a világegyetemben levő korábbi régi erők által lett elrendezve, éspedig olyan körülmények között, hogy semmit sem tudtam erről és nem is értettem ezzel egyet. Ezt csak így összefoglalva lehet elmagyarázni. Mindazonáltal a Fá-helyreigazításról van szó. Mi lesz hát helyreigazítva? Pontosan minden régi, ami el van térülve a Fá-tól. Az álnok dolgok korábbról már elsajátítottak (eltulajdonítottak) egy hatalmat és egy rendszerré fejlődtek. Ezek a dolgok fentről lentig negatív kihatásokkal rendelkeznek. Miközben terjesztem a Fá-t, szeretném hagyni, hogy még több ember kapja meg a Fá-t. Mivel a régi erők már lépésekre osztották fel ezt a dolgot és azon a véleményen vannak, hogy az emberek száma már elégséges erre a dologra, így ők akadályozták ezt a dolgot. Kezdetben én lerögzítettem, hogy 200 millió ember kapja meg a Fá-t, hogy meghallgassa, végül a régi gonosz erők által ez 100 millió emberre lett korlátozva, emiatt van egy kevés nehézségetek, hogy előre vigyétek a Fá-terjesztést. Ez viszont nem azt jelenti, hogy az emberek később nem kaphatják meg többé a Fá-t. Később is fognak létezni emberek, akik lassanként felismerik a Fá-t és megkapják a Fá-t. Ti teszitek, amit nektek tennetek kell. Még ha így is van, szintén nem szükséges unszolni valakit, hogy feltétlenül kapja meg a Fá-t. A művelés önkéntes. Ha nem akarja művelni magát az ember, akkor kérem szépen. A régi erők beavatkozása miatt nem kellene megváltoztassunk valamit nálunk. Ha ti az emberekkel, akik még nem ismerték fel a Fá-t, felismertetitek és az emberekkel, akik még semmit sem tudnak a Fá-ról, tudatjátok, akkor már megtettétek a tőletek telhető legjobbat. Így van ez. Azzal, amit az előbb mondtam, pontosan azt akartam mondani, hogy létezik egy tényező, amelyik ezt a helyzetet okozta. De nem kellene tévesen megértenetek a szavaimat: ,,Ó”, úgy tűnik, hogy megint megértettetek valamit és kitépitek ezt az összefüggésből (a szövegkörnyezetből) és továbbmesélitek ezt a saját beállítottságaitokkal és ragaszkodásotokkal. Ez mind nem megy. Legyél normális! Csak azt mondtam neked, hogy ez így néz ki.          

 

Mindazonáltal én összekötöttelek benneteket a Fá-val, miközben ma teszem ezt a dolgot. Miért művelhetitek magatokat olyan gyorsan? Egy fontos ok erre az, hogy nagyon sok tényező rejlik ebben. Azon vagyok, hogy ezt a Fá-t terjesszem. A Fá-helyreigazítás egész ideje alatt léteznek különböző szinteken élőlények, akik hallgatják a Fá-t. Azok, akik a legalacsonyabb szinten hallgatják a Fá-t és művelik magukat, pontosan ti vagytok. Így ti össze vagytok kötve ezzel a Fá-val. Bár azok vagytok, akik a legalacsonyabb szinten hallgatják a Fá-t, de a jövőben nem fogtok örökre a legalacsonyabb szinten maradni. El fogtok jutni a beteljesüléshez és különböző horizontokra és szintekre fogtok menni. Az egész így megy végbe. Ha ez a dolog a jövőben be lesz fejezve, azoknak, akik később jönnek a műveléshez, semmi közük nem lesz már a mai Fá-helyreigazításnak ehhez a dolgához. Ők a normális művelésbe fognak belépni.  

 

A kozmikus Dáfá-val, amit ma terjesztek, a legnagyobb esélyt is adtam az embereknek, hiszen korábban egyszerűen elképzelhetetlen volt, hogy egy ilyen nagy Fá-val műveljék magukat. Ti a mostani időben megkaphatjátok a Fá-t és személyesen hallgathatjátok a Fá-magyarázatomat, és azonkívül össze vagytok kötve a Fá-helyreigazítás dolgával, ebben a pillanatban még nem tudjátok elképzelni, milyen egy nagyszerűséget jelent ez a dolog! Ha a tanulók nem tudnak néha szorgalmasak lenni, az igencsak felelőtlenség saját magukkal szemben. Mindazonáltal ezek bizony emberek, és náluk még léteznek emberi gondolatok, ilyesminek nem is lehetnek a tudatában, ez csakis így lehet. Valójában ezt nem lehet beszéddel (szavakkal) kifejezni. Később tudni fogjátok, milyen szerencsétek van! (taps)

 

Létezik még egy dolog, a művelésnél mindannyian tudjátok, hogy a mi környezetünk nagyon jó. A gyakorlócsoportban mindannyian kitárhatjátok a szíveteket és nyíltan kimondhatjátok, mit gondoltok. Ez sehol másutt nem lehetséges az emberi társadalomban. Így mindegyik tanuló érezheti, mihelyt a Dáfá egyik gyakorlócsoportjában tartózkodik az ember, úgy érzi magát, mint egy tiszta földön (vidéken) és a legszentségesebb helyen. Az emberek ott gondoskodnak egymásról, ilyesmit az emberiség semmilyen más környezetében nem lehet találni. Miért lehet így? Az oka abban rejlik, hogy mindegyik Dáfá-tanítvány saját magát műveli. Ha problémák vagy konfliktusok merülnek fel, az okot mindannyian saját maguknál keresik és kérdezik, az lenne-e az oka, hogy az ember saját maga nem csinált jól valamit. Mindannyian tudnak így cselekedni. Azonban szintén léteznek egyesek, akik nem érik el, hogy folytonosan tanulják a Fá-t, ők még nem tudnak így cselekedni. Ha már erről az egyedi problémáról beszélek, el is fogom magyarázni egyszer. Természetesen különböző környezetekben azt már többször is elmagyaráztam nektek, hogy befelé kell kutasson (belül kell keressen) az ember, mihelyt konfliktusokba ütközik. De némelyek ennek ellenére nem tudnak befelé tekinteni, ha konfliktusokba ütköznek. Némelyek fel tudják ismerni. Némelyek még csak gondolni sem akarnak rá, sőt teljesen elfelejtették, hogy ők művelők. Én mondom, akkor nem cselekedtek jól. Mindegy hogy a tanulók közt vagy a munkakörnyezetedben tartózkodsz, vagy valamilyen körülmény közepett a hétköznapi emberek társadalmában vagy; mindegy milyen konfliktusok adódnak a tanulók között vagy a tanulók és az asszisztensek (megbízottak) között, te nem gondoltál arra, hogy az okot saját magadnál keresd.         

 

Én sokszor magyaráztam el nektek ilyen eseteket, nevezetesen ha két személynek konfliktusai vannak egymással, mindegyikőjük magánál kell keresse az okot: ,,Milyen problémák léteznek nálam?” Mindegyikőjük magánál kell megnézze, milyen problémái vannak neki saját magának. Ha egy harmadik személy látja a konfliktusokat kettejük között, úgy én azt mondom, ennek a harmadik személynek a számára szintén nem véletlen, hogy látja ezt, ő is el kell töprengjen ezen egyszer: ,,Miért kaptam alkalmat, hogy lássam a konfliktusaikat? Nekem magamnak is van valami gyengeségem?” Csupán így megy. De mihelyt konfliktusokba ütköztök, félretoljátok őket mind és másoknál keresitek a gyengeségeket vagy hibákat, akkor nem cselekedtetek helyesen. Azáltal veszteségeket okozhatsz a Dáfá-munkának és a Dáfá-nak. Nem tűnt fel nektek, hogy ti a Dáfá-t vagy a Dáfá-munkát használjátok, hogy egy kifogást találjatok a ragaszkodásotok számára és hogy elrejtsétek a saját gyengeségeteket. Ha azt hiszed, hogy a többiek nem cselekedtek helyesen és kiegyensúlyozatlannak érzed magad a szívedben, már el kellene töprengj ezen: ,,Miért érzem magam a szívemben kiegyensúlyozatlannak? Valóban van egy problémája vagy saját magamnak van belsőleg egy problémám?“ Te igazán el kellene töprengj ezen. Ha megállapítottad, hogy saját magadnak valóban nincs egy problémája sem, és az valóban az ő problémája, jóakarattal ezt megmondhatod neki, aztán egy konfliktus sem fog létezni, ez teljes bizonyossággal így van. Ha a szembenálló fél ezt nem érti meg, akkor az az ő problémája. Ha megmondtad neki, akkor már ez volt.    

 

Konfliktusok nélkül nem is fog emelkedés létezni. Némelyek igazán jónak találják, ha ez a környezet nagyon harmonikus, hiszen mindenki meglehetősen jól művelte magát. Én mondom neked, valójában ez egyáltalán nem jó. Egyszerűen szeretnék néhány konfliktust okozni neked. Az szintén nem megy, ha nincsenek konfliktusaid, hiszen csupán a konfliktusok között lehet megmutatva a ragaszkodásod, azért hogy te saját magad lássad, a többiek is kellene lássák, aztán el lesz távolítva. Ha viszont nem léteznek konfliktusok, a te hétköznapi emberi érzületeid nem lehetnek eltávolítva. Így feltétlenül kell ügyeljetek erre, mindegy milyen környezetben tartózkodtok, különösen ha a hétköznapi emberek között művelitek magatokat, teljes bizonyossággal konfliktusokban álltok, a xinxingeteket biztosan csak a xinxingeteken való rágódás által emelhetitek meg. Mindegyik Fá-magyarázatnál beszéltem erről. Ebben a pillanatban, mikor itt ültök és hallgatjátok a Fá-t, ez nagyon világos számotokra, de mihelyt kimentek, megint nem éritek el ezt, és újra elfelejtitek.

 

Az utóbbi időben, különösen az utóbbi egy-két évben, a tanulók ugrásszerűen megemelkedtek, egyre érettebb felismeréseik vannak a Fá-ról, ez igazán nagyon jó. Amióta a Dáfá nyilvánosan lett terjesztve, az út, amelyiken én a műveléshez vezetlek benneteket, a legőszintébb (legegyenesebb), hogy a Fá-terjesztés formájáról vagy a társadalomban való terjesztés formájáról van-e szó, és minden, amit tanítottam nektek, az mind egy nagyon őszinte (egyenes, becsületes) úthoz tartozik. Mivel mi pontosan őszinték (becsületesek) vagyunk, úgy mindannak, ami nem őszinte (becstelen), van egynéhány véleménye rólunk. Minden, ami nem őszinte (becstelen), fel lesz fedve a Dáfá által, így természetesen meglehet, hogy néhány negatív kihatása van a Dáfá-ra, ők megforgatják a nyársat és állítják, hogy a Dáfá ilyen és olyan lenne. Ennyi biztos.  

 

De másrészt, ha nem kellett volna negatív tényezők létezzenek és a Dáfá súrlódásmentesen kellett volna legyen hátrahagyva, akkor én mondom nektek, az olyan dolog lenne, amelyiknek ugyanolyan az erkölcsi színvonala mint a mai emberiségé. A mai emberiségnek semmi kivetnivalója sem lenne többé ellene. Pontosan mivel mi nagyon őszintén (becsületesen) járjuk az utat, nyilatkozhat meg minden becstelen dolog, a becstelen dolgaitok el lehetnek távolítva és minden becstelen dolog a hétköznapi emberek társadalmában ki lehet javítva. A társadalomban levő dolgok természetesen nem általatok lesznek elintézve. Ha a rossz dolgok megmutatkoznak, a hétköznapi emberek már saját maguk is látják. Az emberek még rendelkeznek egy jóságos szívvel és egy saját jószívű személyiséggel. Ha az emberek látják a gyengeségeiket és hibáikat, az emberiség saját maga is tudhatja, hogyan kellene cselekedjen. Ez biztosan azt a hatást idézheti elő a hétköznapi emberek társadalmában, hogy az emberek szíve helyre lesz igazítva. A művelésnél, főleg abban a tekintetben fáradozzatok sokat (tegyetek sok erőfeszítést), hogyan kellene szorgalmasan előrehaladnotok. Ne fektessetek olyan nagy hangsúlyt arra, hogyan néz ki a hétköznapi emberek társadalma és mit szeretnétek ti tenni a társadalomért. Nem ez a feladatotok. Én szintén nem mondtam, hogy ilyesmit kellene csináljatok. Ti művelők vagytok, a művelés lényege az, hogyan emelitek a saját xinxingeteket.      

 

 

Mindannyian tudjátok, hogy most 100 millió ember létezik, aki a Fá-t tanulja és a Dáfá szerint műveli magát. Ez a szám önmagában már egy [olyan] változást okozott a társadalomban, hogy az emberszív helyre van igazítva. Ez elkerülhetetlen. Ez viszont nem az, amit én akarok csinálni. Különösen a terjesztés közben fog a Dáfá nehézségekbe ütközni, kifogások léteznek a hétköznapi emberek részéről. Hogyan jártok el ezekkel a problémákkal? A tanulók nem használtak olyanszerű erőszakot, mint a hétköznapi emberek, szintén nem használták az emberek módszerét, mint például, ha te így kezelsz engem, akkor én ugyanúgy kezellek téged (ha te így velem, én is úgy veled)  vagy akár még rosszabbul. Nem így cselekedtetek, hanem ezt mind egy jóságos szívvel kezeltétek. Ez is egy tényező, ami egészségesen hagyja fejlődni a Dáfá-t. Minden nehézség, ami rátok szakadt, szintén arra szolgál, hogy megalapozza a hatalmas erényt számotokra és a Dáfá számára.

 

Láttátok, olyan sok ember fog eljutni a beteljesüléshez a jövőben, éspedig a művelés által fogja elérni a beteljesülést. Az istenségek a mennyben kérdezni fogják: ,,Hogyan jutottál el a beteljesüléshez? Hogyan művelted magad felfelé? Melyik Fá-val művelted magad felfelé?“ Természetesen tudjátok, hogy a kis utak egy embert sem válthatnak meg. Normál utakkal az ember nem lehet egy olyan istenséggé megváltva, amelyik túlmegy a három világkörön. Olyan nagyok és magasak, mint a Fá, ilyen magas szintek által lehetnek csupán megváltva emberek, avégett hogy olyan magas istenségekké válhassanak. Ha a jövőbe pillant az ember, hogyan művelted felfelé magad, látja, hogy te valóban méltó vagy rá, mert a Dáfá szerint művelted magad felfelé. A hatalmas erény, amit a Dáfá saját maga alapozott meg, szintén rendkívül fontos. Ha valaki közületek jól cselekedett, az a saját művelésének egy kérdése. Ha egy régióban jól cselekedtek az emberek, akkor ennek a régiónak a tanulói jól cselekedtek. Ha mi az egész világon vagy mindenütt, ahol Dáfá-tanítványok léteznek, nagyon jól cselekedtünk, akkor az többé nem egy régió vagy egy személy kérdése, hanem az egész Dáfá az, amelyik jól csinálta meg és jóravaló.     

 

Most egy másik dologról beszélek. Az USA-ban természetesen szintén léteznek ilyen tanulók, de csak nagyon kevesen, a szárazföldi Kínában sokkal többen léteznek. Némelyek korábban laikusak (laikus, világi hívők) voltak a buddhizmusban és nagy érdeklődéssel viseltetnek a buddhizmus vagy más vallások iránt. Némelyek természetfeletti képességeken vagy másoknak az elbeszélésén keresztül tudták meg vagy némelyek látták vagy a társadalomtól tudták meg, hogy a Dáfá embereket válthat meg; hogy most ez a Dáfá az egyedüli, amelyik megmentheti az embereket. Egyes dolgokat, amik a vallásokban bukkantak fel, szintén megtudtak és felfogtak. Ők már tudják, hogy a vallások egyáltalán nem menthetik meg többé az embereket. Mivel az istenségek többé nem törődnek azzal, bármelyik szentírás mögött nem létezik többé tartalom, így a szentírások már elveszítették a valódi hatásukat az emberek megváltására. Ilyen emberek ezt felfogták és aztán szintén jöttek, hogy tanulják a Dáfá-t. De lényegében nem mondtak le az eredeti dolgaikról és a vallásukhoz való ragaszkodásról. Ragaszkodnak az eredeti dolgaikhoz és a Dáfá-t akarják használni, hogy elérjék saját céljaikat. Az egy nagyon rossz érzület. Természetesen, ha némelyek szándékosan és teljesen tiszta értelemmel így cselekszenek, mind ki lesznek zárva általam. Semmi esetre sem hagyom, hogy kapjanak valamit, mert ők kihasználják a Dáfá-t. Az önmagában nagyon rossz egy ember számára, az egy nagyon rossz érzület. Ha nem szándékosan cselekszik így vagy ha az emberi felszín nem nagyon van tisztában ezzel vagy ha nem tiszta a feje, lehetőleg helyre fogom igazítani ezeket az embereket, avégett hogy tisztában legyenek ezzel a problémával. Ma elmagyarázom ezt azért, hogy tudják: ez abszolút nem megengedett.

 

Mindannyian tudjátok, amit terjesztek, az a kozmikus Fá. Minden iskola és minden tan bele van foglalva a világegyetemben, mind ebben a Dáfá-ban van tartalmazva. Minden szint élőlényei ezen kozmikus Dáfá által lettek megteremtve. Mindegyik világ, egy istenség vagy egy buddha minden egyes világa, mindegyik kozmikus réteg és az égitest mindegyik rétege a világegyetemben ezen Dáfá által lett teremtve. Talán nem foglalt bele mindent? Sokan a Dáfá-ban korábban a buddhista iskolák élőlényei voltak, sokan bírtak egy taó életével és sokan voltak a nyugati emberfajok istenségei, ők világuk élőlényei. Még nagyon sok élőlény létezik, amelyekről ti és az emberiség nem tudtok, ők az istenségek különböző világaiból jöttek, hogy megkapják a Dáfá-t. Miért hagyhatja a Dáfá visszatérni őket? Az ok arra, hogy én valóban hagyhatom visszatérni őket, abban rejlik, hogy az, amit elmagyarázok, a világegyetem lényegbevágó (alapvető) Dáfá-ja. Mindegyik világ Fá-ja azok az alapelvek, amiket a világegyetemnek a különböző szintjein felismerés által tanúsított az ember. Ezek mind nem lehetnek összehasonlítva a Dáfá-val.    

 

Miért nem hagylak bennteket más dolgokat gyakorolni, hanem csak a Dáfá-t? Az ok abban rejlik, hogy a Dáfá különböző szintek és különböző élőlények helyzeteivel van összekötve és az egyedüli út, amelyik lehetővé teszi nektek, hogy valóban visszatérjetek. Az eredeti dolgaitok egyike sem lesz megváltoztatva, egyúttal megválthat és visszahozhat benneteket. Tudjátok, sokan a tanulók között már látták, hogy ők egy taó (hogy ők taók). Némelyek szintén látták, hogy ők egy nyugati istenség külsejével rendelkeznek. Léteznek még olyanok, akik egy buddhista iskolából való külsővel rendelkeznek. Ők mindannyian a Dáfá-ban művelik magukat, de a dolgaik közül egyet sem fogok hagyni elvesztődni vagy összekeveredni. Mindegy melyik iskolában művelték magukat korábban, mindannyiójukat visszahozhatom művelés által. Ez az egyetlen út. Csak a kozmikus Fá érhet el ilyesmit. Ez a legnagyobb különbség a Dáfá és valamelyik korábbi művelési út vagy vallás között.

 

Az emberek mind nem tudják ezt, sokan beszélnek a buddhában való hitről és az istenségekben való hitről. Tulajdonképpen úgy van, ha te nem tartozol annak az istenségnek a világához, egyáltalán nem fog megváltani téged. Korábban mondtam, hogy most a kereszténység-e vagy a katolicizmus az, egy keleti ember sincs a világaikban, ez az abszolút igazság, és olyasmi, amit az emberek nem értenek. A nyugati vallások ott a misszionáriusok (hittérítők) által lettek közvetítve, már eredetileg rossz módon kötöttek ki ott. Hiszen Jézus és Jehova korábban megmondták, hogy a tanítványaiknak nem volt megengedett, hogy a hitet keleten terjesszék, ami azt jelenti, hogy az emberfajok nem kellett volna összekeveredjenek. Ők nem értették meg ezt. Korábban én mondtam: olyan sok nagyszerű kép létezett Jézusról, amit nem akartatok venni, hanem azt a képet veszitek szimbólumként, ahogyan keresztre lett feszítve. Ez talán nem azt jelenti, mintha legszívesebben örökre megfeszítve szeretné bírni őt az ember?! Sőt az emberek azt hiszik, hogy valami jót tesznek. Tulajdonképpen azok a dolgok, amiket az emberek tenni szeretnének vagy tettek, nem feltétlenül jó dolgok. Miért törődnek még az istenségek az emberekkel? Ez abban rejlik, hogy az emberek még rendelkeznek egy szívvel, amelyik hisz az istenségekben. Mit tudhatnak az emberek, ha a ködben tartózkodnak?!

 

A Dáfá lehetővé teszi minden élőlénynek, hogy visszatérjen oda, ahol meg lett teremtve. Ez olyasmi, amit én mindenesetre el tudok érni. A Fá-helyreigazítás gyakorlatában már megtettem ezt az élőlényeknek, bármilyen magasak is a szintjeik. Az utóbbi években elég sokan léteznek a tanítványaim között, akik már sikeresen (készre) művelték magukat. Elég sokan léteznek, akik már elérték a beteljesülést vagy hamarosan el fogják érni. Mivel az egész dolognak még nincs vége, gátolva fognak lenni. Ők mindent tudhatnak és mindent láthatnak, azonban nincs engedélyezve, hogy kibontakoztassák a Fá-ból származó isteni képességeiket és erőiket, mert ezt nem tudja elviselni ez a földgolyó. Ternészetesen a tanulók fokozatosan tisztában vannak az ilyen dolgokkal. A tapasztalatcserén vagy az egymás közötti beszélgetéseken keresztül, egyre több tiszta megértésük van ilyen dolgokról. Így én tisztázom nektek ezt a dolgot, vagyis, ha te nem tartozol ahhoz az emberfajhoz vagy a világához, ő nem fog felvenni téged.  

 

Sákjamuni mondta: olyan sok tathágata létezik, mint a homokszemek száma a Heng-folyamban (Gangeszben). Ha különböző világoknak az élőlényei rosszabbá váltak, lefelé esnek. Hova esnek hát le? A világegyetem közepébe esnek, nevezetesen a legalacsonyabb helyre. A középső hely nevezetesen a mi földgolyónk, ez egy különleges környezet. Ők mindannyian ideesnek, vagyis leesnek. Mivel a buddhák könyörületesek, az élőlényeket, akik leestek a világukból, meg akarják menteni és emiatt nem akarják elhagyni őket. Így tulajdonképpen minden istenség csak azokat az embereket akarja megmenteni, akik az ő világához tartoznak. Nekik egyáltalán nem szabad megérinteniük más világoknak az élőlényeit. Miért? Mert az összes tényező, ami ezeket az élőlényeket megalkotta, az ő világaiknak a tényezői. Ha ezek a tényezők el vannak véve, ez az élőlény feloszlik. Senkinek sem szabad tetszőlegesen megérinteni őket. Korábban az emberek hittek a buddhákban és imádták a buddhákat és istenségeket, tulajdonképpen az csak egy őszinte gondolat, amelyik hisz az istenségekben. Az a buddha egyáltalán nincs abban a helyzetben, hogy törődjön vele, még ha szeretne is, nem tudja azt. Az olyan istenségek, mint Sákjamuni és Jézus, akik lejöttek, hogy embereket váltsanak meg, természetesen a speciális esetekhez tartoznak, és nagyon sok dolog forgott szóban, azt már nem magyarázom el. Ez azt jelenti, a Dáfá hozhat egy ilyen hatást. Azoknak, akik a szívük mélyében még nem engedték el az eredeti dolgaikat, adok ezáltal még egy esélyt, ha én ma ezt kimondtam. Ha ők ezt még mindig nem akarják elengedni, többé nem kapnak egy ilyen esélyt. A Dáfá komoly, a művelés komoly.        

 

Most egy másik dolgot magyarázok el nektek, nevezetesen a ,,menny“-et, amit a tanulók a művelésnél nem mindig tudnak világosan felismerni. A modern tudomány szerint, az űrhajók már előrenyomultak a világmindenségbe és sok bolygóra is leszálltak, ahol nem voltak láthatóak emberek vagy az istenségek világai. Olyan egy állapotot szintén nem látott az ember, mint különböző mennyek a három világkörön belül. Így a mai emberek ezen az elméleten keresztül megdöntik a vallások tanításait és az ősi legendákat, és következésképpen megtagadják egy embernek a lényeges dolgait. Tulajdonképpen a ,,menny“, amire az istenségek gondolnak egyáltalán nem ugyanaz a fogalom, mint az a ,,menny“, amire az emberek gondolnak. Én gyakorta mondtam, pontosan a molekulák azok, amik mindent összeállítottak az ember anyagi dimenziójából, és a mikroszkopikus alapanyagok (szubsztanciák) az ok a molekuláknak az összeállítására és a még mikroszkopikusabb alapanyagoknak minden egyes rétege az alapvető ok a különböző rétegek részecskéinek az összeállítására. Az istenségek elég mikroszkopikus, mégis elég kiterjedt világokban, vagyis kiterjedt dimenziókban tartózkodnak. Én mindegyik alkalommal elmagyaráztam nektek a mikroszkopikus világot. A dimenziók, amelyek a mikrokozmoszban (mikroszkopikusban) vannak összeállítva, azok a helyek, ahol az istenségek élnek. Gondoljatok csak bele, ami az istenségeket illeti – ahogyan azon a napon elmagyaráztam – minden ebben az emberi dimenzióban, mint levegő, alapanyagok (szubsztanciák), föld, kövek, acél és vas, minden ebben a dimenzióban, bezárólag a testeddel, minden molekulákból van összeállítva. És a molekulák a legdurvább, legfelszínesebb és legpiszkosabb anyag a világegyetemben. Pontosan ezek a molekulák az istenségek szemében csak föld, ők sárnak tartják ezeket a világegyetemben. Ez csak a tathágata szintjén való felismerés. Ebből az okból kifolyólag igaz, ha korábban azt mondták, hogy Jehova vagy a teremtő [istennő] Nü Wa az embereket földből teremtette. Mivel a húsod molekulák, az istenségek szemében ez mind sár és föld, tehát a legdurvább dolgok. Akkor gondoljatok csak bele, bármilyen magasra is repülhetnek az űrhajók, kirepültek ők a molekulák horizontjából (látóköréből)? Ha a repülőgépek az égen repülnek és ha Ázsiából Amerikába repülsz, azt hiszed, hogy te már nagyon magasan és messze repülsz, valójában még mindig egy halom molekulában mozogsz, még mindig a Földön mozogsz. Ez egyáltalán nem menny. Az istenségek szemében ezek csak különböző távolságok ugyanazon szint alapanyagai között. És [azok] a dimenziók, amelyek mikroszkopikus világokból vannak összeállítva, igazán a valódi menny, amire az istenségek gondolnak. Minél finomabbak (apróbbak) és mikroszkopikusabbak az alapanyagok, annál finomabb és esszenciálisabb (tömörebb) a felszínük összeállítása (összetétele).    

 

Minden alapanyagnak (szubsztanciának) van energiája, a molekuláknak is van energiája. Csak, mert az emberi test és minden körülötte molekulákból van összeállítva és mert a műszerek, amikkel mérni lehet az energiát, szintén molekulákból vannak összeállítva, te nem mérheted meg a molekulák energiáját. Minél mikroszkopikusabbak az alapanyagok, annál erősebb az energiájuk, és annál rádióaktívabbak és nagyobbak a mikroszkopikus területen. Ez nevezetesen az oka, miért van az istenségeknek ilyen energiájuk és ilyen egy létformájuk. Most elmagyarázom ezt nektek valamivel még világosabban. Ha a Földön az emberek a Holdat, a Napot, a Vénuszt, a Marsot, beleértve a tejútrendszert, amiket láttál, a külső világmindenséget és a nagy távolságokban levő égitesteket látják, ők ezt mind mennynek (égnek) tartják. De ha te a Marson megnézed a földgolyót, mond csak hát, hogy a mennyben van-e? Hát szintén a mennyben van. Ez az a felismerés, ami kitágítja (kiszélesíti) az emberi gondolgodásmódot.

 

De ha valamivel még mélyebben szeretné felismerni az ember, gondoljatok csak bele, mi a menny. Mihelyt bemész a mikroszkopikus dimenzióba, az pontosan a menny. Én egy legegyszerűbb példát nevezek meg nektek, nevezetesen elmesélek egy történetet. Régebben létezett egy ember, aki Taót művelt. Pálinkát ivott, miközben az utcán járt. Hirtelen meglátott egy embert maga előtt, és ez pontosan az az ember volt, akit ő keresett, aki alkalmas volt a Taóhoz való művelésre. Így meg akarta váltani és felvenni tanítványként. Megkérdezte ezt az embert: ,,Szeretnél velem menni Taót művelni?“ Ennek az embernek egy nagyon jó művelési alapja és megvilágosodási képessége volt és azt mondta akkor: ,,Szeretnék veled jönni.“ ,,Mersz követni engem?“ Azt mondta: ,,Merlek!“ ,,Mersz mindenhova követni engem, bárhova megyek is?“ ,,Igen.“ ,,Jó, akkor gyere velem!“ Mikor ezt mondta, a pálinkásbutykost, ami olyan nagy, mint a tenyér (ami tenyérnyi nagyságú), a földre állította, felnyitotta a fedelét és egyszerre csak beleugrott a pálinkásbutykosba. Ez az ember látta, hogy a mestere beleugrott, így utánozta a mestert és ugrott egyszer, ő is beleugrott a pálinkásbutykosba. A bámészkodók mind lefeküdtek a földre és a pálinkásbutykos nyílásán keresztül belepillantottak. Ah, ott bent hiszen egy széles világ van, nagyon nagy. Ilyen egy kicsi pálinkásbutykos, egy ilyen nagy ember, egy ember gondolkodásmódja szerint, hogyan ugorhat be oda? Ha te be akarsz lépni abba a dimenzióba, egy testnek az összes állapota meg kell feleljen azon dimenzió állapotának, csupán akkor léphetsz be. Miközben keresztülhatolsz a dimenziók elválasztásain, a tested szükségszerűen be fog lépni abba az állapotba. Hiszen minél mikroszkopikusabbak az alapanyagok részecskéi, annál szélesebb és nagyobb a szintjüknek a felülete (területe). A mikroszkopikus részecskéknek a szintjein a pálinkásbutykosnak a megjelenési formája többé nem az a forma, amit az emberek látnak, minden részecske hozzáférhető (kapcsolódik) egymáshoz. A nagy és a kicsi, amit az emberek látnak csak egy megjelenési forma abban az időtérben, amelyik ugyanolyan részecskékből van összeállítva. Akkor ez pontosan azt jelenti, ennek a tartálynak (butykosnak) a felszíne molekulákból van összeállítva. Ugyan te egy ilyen formában látod, de a mikrokozmoszban (mikroszkopikusban) ez a tartály (butykos) már nem így néz ki, össze van kötve a világegyetemmel azon a szinten. Világos számotokra, mire gondolok? (taps) Csak az elgondolást magyaráztam el. Ez olyasmi, amit az emberek nem érthetnek meg, amit az emberek a felfogásukban nem érthetnek meg.

 

Ha arról van szó, hogy egy ember a mennybe emelkedik, úgy én mondom nektek, ha te hirtelen behatoltál egy kőbe, nem emelkedtél a mennybe? Az nem megy, hogy behatolj a felszínbe, ami ennek a kőnek az alapanyagaiból van összeállítva. Ha viszont te a mikroszkopikus részecske horizontjába hatoltál be, amelyből a molekuláris részecskék vannak összeállítva, talán nem emelkedtél a mennybe? Ha te saját magad visszahúzódsz a tested mikroszkopikus rétegébe, nem emelkedsz a mennybe (az égbe)? Ha te behatolsz valamelyik réteg dimenziója felszínes részecskéinek a mikroszkopikus magvaiba, vagyis azokba a részecskékbe, amelyek kisebbek egy réteggel, már a mennyben vagy. Csak a menny szintjei és a mikroszkopikus fokok mások. Miután behatoltál a mikrokozmoszba (mikroszkopikusba), bár úgy tűnik, hogy te egy kőbe, a testbe vagy valamilyen tárgyba hatoltál be, valójában abba a kiterjedt világegyetembe hatoltál be, amelyik össze van kötve azzal a dimenzióval. Ez azt jelenti, ez nem az emberi gondolkodásmód. Én gyakrabban mondtam, a világegyetemben nem létezik: kelet, dél, nyugat, észak, lent, fent, bent és kint, ahogyan az emberek értik meg, ez nem ugyanaz a fogalom az emberi gondolatokból. Ha így magyarázom el, világossá vált számotokra: Ó! Ha az emberi gondolattal képzeli el az ember, már egyáltalán nem találó. A mai tudomány elég felszínes, nem látja a valódi mennyet és nem is tudja felismerni (megismerni), mert csak a kéznél levő anyagi dimenzióban evickél (mászkál, csúszik-mászik), ez által korlátozott. És a tudomány, amit a földönkívüliek rákényszerítettek az emberekre, éppen ilyen nagyon korlátozott. A földönkívüliek szintén ebben a dimenzióban levő élőlények és szintén nem ismerhetik meg a világegyetem igaz arculatát.   

 

 

Az nem egy normális probléma, ha az emberek nem hisznek Istenben. Az emberek azon vannak, hogy megsemmisítsék az emberek erkölcsét. Ha emberek hisznek abban, hogy létezik kölcsönös karma-visszafizetés, hogy a jó jóval és a rossz rosszal vagy gonoszabbal van visszafizetve, hogy léteznek istenségek, akik megnézik, ha tesz valamit az ember, az emberek nem fognak merni többé rosszat tenni. Az emberek azt hiszik, ha jót tett az ember, De van gyűjtve, és a jövőben szerencsével, boldogsággal lesznek megjutalmazva, azonkívül ez abszolút igaz. Ha az emberek nem hisznek többé ebben, például a mai tudomány éppenséggel nem hisz ebben és ezt babonának tartja, az semmi más mint felemelni a tudomány botját azért, hogy leverjék az emberek jóravaló gondolatait. Ezzel talán nem az emberek lényegét verik szét? Ha az erkölcs, az igaz (ortodox) hit és a jóravaló gondolatok mind félre lennének verve (söpörve), az emberek gátlástalanul (lelkiismeretfurdalás nélkül) mindent megtennének, amit tenni akarnak. Minden elgondolható eszközt alkalmazhattak volna azért, hogy elérjék a saját céljukat. Ez az egyike a lényeges okoknak, miért romlott meg (züllött el) az emberi társadalom. Úgy tűnik, hogy a nyugati társadalomban az emberek hisznek Istenben, de ők nem hisznek valóban Istenben. Amiben valóban hisznek, az a tudomány. Isten nem is olyan, mint ahogyan ők azt elképzelték, nevezetesen egy emberi érzelmekkel bíró élőlény. Éppen korrigáltam nektek egy kulcsfogalmat, nevezetesen a mennyről való felismeréseket. Az a menny, amit az istenségek értenek [ezen fogalom alatt], más, mint ahogyan az emberek értik meg azt.  

 

Sokan látták néha a művelés közben, hogy úgy tűnik, hogy behatoltak a saját testükbe. A testben úgy tűnik, mintha egy kiterjedt menny állna fenn és ők saját maguk a mennyben mozognak vagy forognak vagy egy égitestben futnak. Az ajtók egyik a másik után nyílnak ki, és ők saját maguk előrefelé száguldanak. Ha pontosan odanéznek és gondolataikat még egy lépéssel tovább kitárják, úgy azt látják: Ó! A meridiánok és az akupunktúra pontok azok, amik kinyílnak. Gondoljatok csak egyszer utána ennek, a művelésünk közben a tested a legmikroszkopikusabbtól (mikrokozmosztól) fogva meg lesz változtatva. Mit jelent ,,a legmikroszkopikusabban (mikrokozmoszban)“? A te másik tested nincs talán a mennyben és azon a horizonton? Csak az emberek leestek a hétköznapi emberek közé, te mindezekkel együtt leestél a hétköznapi emberek közé, sőt a legmikroszkopikusabb rész is leesett a hétköznapi emberek közé. De ha te vissza akarod művelni magad, mindez helyre lesz igazítva számodra, ezért merül fel egy ilyen állapot. A történelemben sok művelő látott egy ilyen jelenetet, de semmit sem tudtak mesélni erről. Néha azt mondják az emberek a buddhizmusban, hogy Buddha a szívben található. A taoista iskolában az van mondva, hogy az emberi test egy kis világegyetem, ez vagy az. Vagyis ők szintén láttak egy ilyen jelenetet.

 

Miközben a tudományról beszélek, elmondom, hogy a tudomány egy rossz hatást is fejtett ki. Nem csak az emberiség környezetét szennyezi be  és az emberi test szöveteit pusztítja el (rombolja szét), hanem a földönkívüliek végső soron még az embereket is helyettesíteni fogják. A dolgai már behálózzák (átjárják) az emberi társadalom összes területét. Az emberiség már nem tud többé megszabadulni a tudománytól, minden általa van teremtve. Ami a Dáfá-tanítványainkat illeti, bármilyen hivatásod van, nyugodtan űzheted. Már rendben van, ha jól végzed a munkádat. Ami mindezt illeti, ne törődjetek ezzel. Nem mondtam, hogy a tudomány ellen kellene legyetek és azt sem mondtam nektek, hogy elnyomjátok, nem így van elgondolva. Én csupán elmagyaráztam nektek, mi a tudomány. A tudomány megértése sok dologról túl felületes. Még az ebben a dimenzióban levő dologról is hiányos a megértés. Mivel nem ismerheti fel az istenségek létezését, korlátozta a saját fejlődését. Például, most a tudósok mondják, hogy az ipar általi szennyezés az emberiségnél nagyon rossz, úgy vélik, hogy olyan dolgok, mint a hűtőfolyadékban levő FCKW (freon), például, elpusztíthatja az ózonréteget az atmoszférában és a Déli-sarknál el lett pusztítva az ózonréteg, úgyhogy egy ózonlyuk keletkezett. Valójában ők nem tudják felismerni a kihatást az istenségek által, így azt mondják, hogy ott egy lyuk keletkezett, mert az ózonréteg el lett pusztítva. Az egy tény, hogy az ipar általi szennyezés ahhoz vezetett, hogy a levegő, amelyikben az emberiség él, olyan szennyezetté vált, míg nem megy már.

 

De az óriási mikroszkopikus világegyetemben a számtalan anyag, formával vagy anélkül, mind istenség, ők a mikroszkopikus dimenzióban találhatóak és láthatatlanok az emberiség számára. A levegő molekuláris részecskékből van összeállítva és a molekuláris részecskék ugyancsak még mikroszkopikusabb részecskékből vannak összeállítva. Még a levegőben is mindannyian istenségek, amelyek további mikroszkopikusabb dimenziókba vannak elosztva – rétegről rétegre – nem tudni hány réteg létezik. Ők látták, hogy az emberi környezet olyan messzemenően megváltozott, akkor egy ablakot, nevezetesen egy ajtót nyitottak ki, azért hogy kiengedjék a földgolyóból a szennyező gázokat (hulladékgázokat). Azok az istenségek, akik ezt tették, szándékosan nyitották ki és aztán újra bezárták. Ha az istenségek nem óvnák az embereket, az emberek nem élhettek volna meg. Az emberek nemcsak nem hisznek Istenben, hanem még azt is merészelik, hogy tiszteletlenek legyenek Istennel szemben. Egy egyszerű példát veszünk. Tudjátok, hogy a helyek, ahol az ipar általi környezetszennyezés a legrosszabb, azok a helyek, ahol az emberek száma a legnagyobb – a nagyvárosok. Miért nem létezik hát egy ózonlyuk sem ezek felett? Az ok erre az, hogy az istenségek úgy találják, hogy az emberiség számára az biztonságos, ha ők a Déli-sark fölött nyitnak meg egy lyukat. Tulajdonképpen ott, ahol több szennyező gáz (hulladékgáz) van termelve, kellene létezzen egy lyuk. Miért nincs hát ez úgy? Az egyáltalán nincs úgy, mint ahogyan az emberek azt elképzelték maguknak. Kínában a Qingzang fennsík felett szintén létezik egy. Mindig olyan helyek azok, ahol kevés ember van, ott létezik egy nagy lyuk. Ez nem csak az az ózonréteg, amit mi láttunk (tudunk látni), hiszen az anyagban (matériában) nagyon sok mikroszkopikus anyagi tényező van tartalmazva. Nekik is szabad utat kell hagyniuk, avégett hogy szabadon lehessen engedni azokat [a szennyező gázokat]. Természetesen ezt istenségek tették meg az emberek számára.

 

Léteznek még rosszabb problémák az emberiségnél a szennyezés (fertőzés) alapján. Mint mindannyian tudjátok, ma szinte már nem létezik tiszta édesvíz a világon. Hogy ez a földről való (talajvíz) vagy föld alatti víz (rétegvíz), bárhogyan is van szűrve vagy tisztítva, nem érheti el többé a valódi tisztasági fokot. Azonkívül a víz ismételten fel van használva az emberek által és ezáltal egyre tovább van szennyezve, mivel az emberiség vize kering (körforgásban van). Az édesvizek keringő (körforgásban levő) alapanyagok (szubsztanciák). Az édesvíz nem fog összekeveredni a tengervízzel, mert ezek nem tartoznak ugyanahhoz az alapanyaghoz. Mindegyik alapanyagban (szubsztanciában) és mindegyik tárgyban létezik az élet. Te látod, hogy az felszínesen víz, de abban létezik élet. Ha a föld (talaj), a víz, a levegő stb. egyre tovább lesznek súlyosan szennyezve (megfertőzve), ez szintén egyre nagyobb károkat okoz az emberiség számára. Az emberiség társadalmának a mai fejlődése az emberiség társadalma utolsó fejlődésének az ismétlése. Az utolsó alkalom egy kísérlet volt ezen alkalom számára. Ha ez így menne tovább, az emberek mind torzszülöttek lennének. Mivel a szennyező gázok és szennyvizek az emberek torzszülöttségét (fejlődési rendellenességét) okoznák, az emberek nagyon visszataszítóan néznének ki. Sem embereknek, sem kísérteteknek nem néznének ki. Ha ez így menne tovább, akkor így lenne. Ehhez jön még a gyalázatos magatartás, ami az erkölcsileg romlott tényezők által van okozva.        

 

Mellékesen itt beszélek egy másik témáról. Mint már tudjátok, ez a mai tudomány a földönkívüliek által lett továbbadva az emberiségnek. Nyugaton már az ipari forradalom kezdete óta bejött (bejutott). Számtannal és vegytannal kezdődött, nevezetesen az elnagyolt ismeretekkel a legkorábbi időszakban, és áthúzódik a modern gépeken keresztül és végül a mai számítógépig fejlődött. Ha tovább fejlődik, a végső célja abban rejlik, hogy kicserélje az embereket. Hogyan lesznek kicserélve? Azt mondtam, ma szinte mindegyik embernek van az ő emberi testében egy testrétege, amelyik a földönkívüliek által lett létrehozva. Miért? Az ok abban rejlik, hogy ez a beléd csepegtetett tudomány azokat a gondolatokat alkotja meg, amelyek az emberiség elfajulásához vezetnek. Az emberiség egyetlen civilizációs periódusában sem léteztek ilyen emberek. Ha ilyen gondolatai vannak az embernek, akkor ennek megfelelően egy ilyen teste is van. Mindannyian tudjátok, mindegyik sejt a testedben te vagy. Az agyad össze van kötve mindegyik sejted agyával (sejtjeid mindegyikének az agyával). Így testednek számtalan sejtjében a gondolkodásmód az elfajult embereké. Ez történik az egész testben. Ez is egyike az okoknak, amiért az istenségek az embereket nem tekintik többé embereknek. Az emberek nem emberek többé. Minek kellene még megváltsák őket az istenségek?  

 

Mindannyian tudjátok, ha egy ember meghal, nem fog valóban meghalni. Csak a legnagyobb molekuláris rétegnek a héja van leválasztva. A testnek a mikroszkopikus részecskékből álló része, amelyek kisebbek a molekuláknál, nem halt meg. Elhagyta a testet, úgy, mint ahogyan az ember kibújik egy darab ruhából (levet egy darab ruhát), nem halt meg valóban. De az ember ebben a dimenzióban eltűnt, mert a test el kell legyen hamvasztva vagy a föld alá temetve és a test szét van bomlasztva és feloszlatva (mert a testet el kell hamvasztani vagy a föld alá temetni és a test szétbomlik és feloszlik). Ebben a dimenzióban nem létezik többé, vagyis ez a réteg részecske eltűnt. A földönkívüli kultúra, amit előbb említettem, arra szolgál, hogy az emberek a saját gondolataikkal öntudatlanul megteremtsék ezt a testréteget, amire nekik [a földönkívülieknek] szükségük van. Hogyan fogják hát végül kicserélni az embereket? Mindannyian tudjátok, lehetővé kell tenni, hogy ki lehessen cserélni egy ember legfelszínesebb héját, ez pontosan a ,,klónozás“ módszere, amit a mai emberiség használ. Az istenségek törődnek az emberekkel. Ha az istenségek nem törődnek többé az emberekkel, már egy élettényezőt sem fognak adni egy embernek.

 

Ez azt jelenti, ha te emberként élsz a világon, nem azon múlik, hogy neked egy ilyen tested van. Nem úgy van, ha neked egy hús-vér testet adott az édesanyád, te már élhetsz, hanem mert neked megvan az ősszellemed és minden más szellemed, úgy élhetsz csupán. Miért nem élhet az az ember, aki meghalt és ott fekszik, akinek viszont szintén megvan ez a teste? Az ok abban rejlik, hogy minden ősszellem elhagyta. Ez azt jelenti, ha az embernek a születés után nincs adva egy szellem és nincs adva neki egy másik élet, a születés után is halott. Mit lehet akkor csinálni? A földönkívüliek fognak akkor tudniillik belebújni. Pontosan ez a végső módszer, amin keresztül ők helyettesítik az embereket, ezek nevezetesen a klónozott emberek. Emberek saját maguk használtatják ki és semmisíttetik meg magukat a földönkívüliek által, ők még csak nem is tudják. Sőt védik ezt a tudományt és megsemmisítik az emberiséget. Ha a jövőben klónozott emberek bukkannának fel, éspedig tömegesen bukkannának fel, a földönkívüliek az emberi testben születnének újra, aztán később egy ember sem létezne többé. Természetesen, ha ezt most kifejtettem, ilyen problémák már kezelve vannak. Sőt sok dolog már el van intézve. Azzal, amit ma kifejtettem, az emberiség mai fejlődése igazságának néhány aspektusát akarom elmesélni (Azzal, amit ma elmondtam, el akarom mesélni az igazság néhány aspektusát az emberiség mai fejlődéséről).    

 

Ennek a földgolyónak az összeállítása (létrejötte) sem úgy van, ahogyan azt az emberiségünk elképzelte, mint például az elméletben úgy mondják, hogy ez a csillag [bolygó] egy nagy robbanás által keletkezett. Egyáltalán nem ez a helyzet. Mi által keletkezett hát? Az anyagi alapról, az élet alapjáról és a világegyetemről való felismerések a mai tudomány által mind tévesek. Az istenek teremtették ezt a földgolyót. Hogyan teremtették meg hát? Tudjátok, már többször létezett egy földgolyó. Különböző vallásokban katasztrófákról beszéltek. Ha ezen a földgolyón egy katasztrófa fog történni és az emberiség már nem jó, meg lesz semmisítve, tehát meg lesz semmisítve a földgolyón, ez nevezetesen a nagy katasztrófa. Léteznek még nagyobb katasztrófák, nevezetesen az egész földgolyó nem lesz többé megtartva. Mivel a reinkarnációnál az emberek karmát visznek, hordoznak magukkal az újraszületés közben, minél több rosszat tett az ember, annál több karmája van. Ha növényként születik újra, ez a növény karmával van borítva. Az emberi szem ezt nem láthatja. A karma abban a dimenzióban létezik, amelyik alacsonyabb mint a legnagyobb molekuláknak a rétege. Az emberek növényekként, alapanyagként vagy állatként születhetnek újra, sőt a reinkarnáció közben földként vagy kőként születhetnek újra, mindenütt karma van. Micsoda hát ez a földgolyó? Úgy néz ki mint egy karmagolyó. A rothadt almával pontosan erre az alapelvre gondoltam. Minek van szükség egy ilyen dologra a szentséges és tiszta világegyetemben? Nem tartható meg többé! Lehet, hogy valóban nem lesz megtartva többé.  

 

A buddhák, akik az emberekkel szemben könyörületesek, azok, akik a földgolyó közelében vannak, ők hangsúlyt fektetnek a könyörületességre. Az elég magas szinteken levő istenek számára: ugyan mi a könyörületesség? Ők a könyörületességet is ragaszkodásnak tartják. Könyörületesek-e ők vagy sem? Ők is könyörületesek. De az ő könyörületességük látóköre (horizontja) és fogalma más. Úgy van, ahogyan mondtam, a gondolkodásmódjuk más. Azokkal az élőlényekkel szemben könyörületesek, amelyek a közvetlen közelükben tartózkodnak. A nagyon alacsony[szintű] istenségeket szintén szokványos (hétköznapi, közönséges) embereknek tartják. Mit számítanak hát az emberek? Még csak annyit sem érnek mint a mikroorganizmusok és baktériumok. Ha az emberek baktériumokat tapostak szét az útjukon, ugyan ki gondol arra, hogy az ölés, nem igaz? Ami nem jó, mint például az ürülék vagy egy trágyagömb, ki lesz dobva. Hol létezik hát erre a fogalom, hogy könyörületes vagy könyörtelen? Egyáltalán sehol (Egyáltalán nem létezik). Az emberek saját magukat nagyszerűnek tartják, a még magasabb istenségek szemében ők semmik. A grandiózus világegyetemben különböző látókörök (horizontok) léteznek a különböző élőlények létezésformáiról való felismerések közötti elég nagy különbségeknek megfelelően. Ha én nektek egy ilyen nagy és ilyen magas látókört (horizontot) magyarázok el, próbáljatok meg egyszer visszaemlékezni, a nagyon nagy kozmikus szint csak egy porszem a grandiózus égitestben. Mit számít hát a földgolyó és mit számítanak az emberek? Az nem így van? Az emberek így csak saját maguk tartják magukat kitűnőnek és nagyon csodálatosnak. Ez a földgolyó már többször ki lett cserélve. Így van ez.   

 

A grandiózus világegyetem történelmében ez a földgolyó már többször ki lett cserélve. Hogyan lett hát kicserélve? A földgolyó legfelszínesebb rétege ennek a rétegnek az alapanyagaiból van képezve (megalkotva), azokból az alapanyagokból van képezve (megalkotva), amelyek ennek a dimenziónak a molekuláiból vannak összeállítva, így a földgolyó ennek a dimenziónak az alapanyagaiból kellett legyen megteremtve. Különböző égitestek ebben a kozmikus dimenzióban mind a megújulás és kicserélődés állapotában vannak. A grandiózus istenségek a világegyetemben összegyűjtötték és osztályozták a port vagy a törmeléket bizonyos égitestektől, amelyek fel lettek oszlatva, és ezzel egy új földgolyót teremtettek. Ha a mai tudósok a történelmet vagy a földrajzot kutatják és mondják, hogy az alapanyag (szubsztancia) némely fajtái a Földön már ilyen és ilyen régóta léteznek, vagy milyen hosszú a Föld történelme, úgy ők ezt egyáltalán nem határozhatják meg ilyen módszerekkel. Hiszen némely alapanyagok éppenséggel egy nagy kő vagy egy nagy darab égitest voltak, mielőtt a földgolyó meg lett teremtve. Ide lettek hozva. Már léteztek, mielőtt a földgolyó meg lett teremtve. Így te kutatás által egyáltalán nem fedezheted fel, milyen hosszú a földgolyó történelme. Sok dolog meseként hangzik, ha erről beszél az ember. Én a művelőim számára magyarázom el a Fá-t, ti megérthetitek ezt. Hiszen a Fá nem a hétköznapi embereknek vagy az emberi társadalom számára van elmagyarázva.

 

Mikor én előbb a vízről beszéltem, megemlítettem a tengert. Micsoda tulajdonképpen a tenger? A víz és a tenger teljesen más fogalmak. Csak az édesvíz víz, a tengervíz az emberek által lett vízként megnevezve. De tulajdonképpen egy más anyag (szubsztancia). A víz az élet megteremtéséhez való tényező. Ti mindannyian tudjátok, egy nagyon kicsi szint szemszögéből nézve a földgolyó úgy néz ki a világegyetemben mint egy porszemecske. Egy grandiózus istenségnek a teste egy elég nagy térfogattal (terjedelemmel) rendelkezik. Ha egy könnycseppet ejtene, az egész földgolyó el van árasztva. Valójában a tengervíz egy istenség könnycseppje. Ha így magyarázom el, ez úgy hangzik mint egy mese. Megvizsgálhatjátok egyszer a tengervizet és megállapíthatjátok, hogy ugyanaz-e az összetétele, mint egy ember könnyeinek. Sőt pontosan ugyanaz az összetétele. Ha a könnyeid meg lennének nagyobbítva úgy, hogy a tengervíz térfogatával rendelkezzenek, akkor nézd meg csak, milyen élőlények találhatóak benne. Talán bálnák is léteznek. Ez tréfának hangzik. Valójában ez a tényállás. Én elmagyarázhatom a Földön levő összes anyagnak és az emberiségnek az eredeti származását. Azonban nem szeretném ezt elmagyarázni, mert ennek semmi köze a művelésetekhez. A Földön tulajdonképpen mindennek megvan a származása.

 

 

Tudjátok, micsoda a sárga föld, ami a földgolyó felszínét borítja? Valójában az az élőlényeknek az ürüléke abban a dimenzióban, amelyik egy szinttel magasabb mint a hétköznapi embereké. Talán nem megmondták korábban az istenségek, hogy az emberek egy piszkos világban tartózkodnak? Ez pontosan a jelentése. Mivel a magasabb szinten levő élőlényeknek az anyagai tiszták és jók, úgy az ürülékük éppenséggel tiszta az emberek számára. Az emberek csak azokat a dolgokat tartják piszkosnak, amelyek alacsonyabbak, mint az emberiség. Ami viszont magasabb, mint az emberiség, tisztának lesz tartva az emberek által. Viszont azokban a dimenziókban, amelyek magasabbak mint az emberiség, nem léteznek tápanyagok. Mivel nem piszkosak, nem is rendelkeznek tápanyagokkal. Ez az oka, amiért a növények nem nőhetnek olyan egyszerűen a sárga földben. A fekete földben léteznek elrothadt növények, így ott nőhetnek a növények. Az elrothadt növények a sárga földet fekete földdé változtatták, így az tartalmaz tápanyagokat. Ebben szerves anyagok vannak tartalmazva és az emberiség arra használja, hogy beültesse [növényekkel]. A dolgok, amelyek magasabbak mint az emberek, nem tartalmaznak tápanyagokat a növények számára.

 

Tulajdonképpen sok kő pontosan olyan mint a föld. Általánosan mondva, ami a földgolyó teremtésénél tömörre lett préselve, kővé vált és az, ami lazább volt, nevezetesen földdé vált. De nem mindig van így. A vörös föld és a vörös kövek tulajdonképpen az óriási nagy élőlényeknek a vére. A jelenlevők közül sokan a fizika vagy a vegytan ágazatában tevékenykednek. Ha nem hiszed, egyszer megvizsgálhatod és tanulmányozhatod ezeket. Biztosan ugyanaz az összetételük, mint a vérnek. Csak úgy van, hogy azokban a vér már hosszú idő óta megszilárdult. A vörös föld nagy mennyiségű vasat tartalmaz, ez így van egy ember vérével is. Azért mondom én nektek, a világegyetemben a vörös vér normális módon a jóravaló élőlényeké. A démonok vére fehér. Így a mészkő tulajdonképpen a démonok vére. Természetesen az elhalt anyagokhoz tartozik és nincs többé hatása ebben a dimenzióban. Miután fel lettek robbantva és szét lettek rombolva, olyan dolgokká vannak feldolgozva mint kövek, homok és föld, ezért nincs többé démoni természetük. Ha az emberiség által a falak meszeléséhez vagy festékként vannak használva, nem áll fenn semmi probléma.

 

A tudósok ma tudják, hogy a szén nagyon nagy növényekből (mennyiségű növényből) jött létre. Ez olyasmi, amit a modern tudomány által tudhat meg az ember. Hogyan létezhetett viszont olyan sok növény, ami ilyen sok szénné lett átváltoztatva? Ez olyasmi, amit nem tudnak. A mai tudósok tudják, hogy a kőolaj az élőlények testei (élőlénytestek) maradványainak az átváltozása által keletkezett. Ennyit tudnak. Hogyan létezhet viszont olyan sok maradvány, ami olyan sok kőolajjá lett átváltoztatva? Ezt viszont nem tudják, még ha ezen is törnék a fejüket, nem találhatnak rá választ. Ebből az okból kifolyólag szeretnék elvetni némely emberek manapság ezt az elméletet. Azt kérdezik, hogyan létezhetett olyan sok maradványa az állatoknak. Hogyan létezhetett olyan sok élőlény? Olyan sok kőolaj létezik. Valójában az élőlények periodikusan fordulnak elő a világegyetem hosszú történelmében. Azonkívül ennek a földgolyónak a megteremtése közben, az anyagoknak ez a fajtája szándékosan lett az új földgolyóba hozva (beépítve), avégett hogy ott később energiaforrásként szolgáljon. Ez az oka, amiért egy olyan nagy mennyiségben fordul elő. Az élőlényeknek nem csak ebből a korszakából való. Ez azt jelenti, az élőlények is a Földön periodikusan jöttek létre, nem egy időközből valók. A mai tudomány kutatása függ a történelemnek a mai felismerésétől. És a tudomány felismerése a mai történelemről szintén téves. Észrevették, még ha az összes állat a kőkorszaktól kezdve a mai emberiségig meg lett volna ölve, nem létezhetett volna olyan sok kőolaj. Azonkívül még olyan sok szén és növény létezik. Nem egy korszakból valók. Ha tovább szeretném mesélni, természetesen még nagyon sokat mesélhetnék erről, egyszerűen túlságosan sokat.

 

Léteznek még olyan dolgok mint gyémántok, arany és ezüst stb. Természetesen még létezik néhány fémes elem, ezek nélkülözhetetlen tényezők, amelyek a világegyetem különböző szintjeit alkották meg, ezek azonban különböznek a földgolyó alkotórészétől. De az arany és ezüst, ezek nem tartoznak a világegyetemben levő fémes elemekhez. Ami az aranyat illeti, tudjátok, hogy egy buddhának a teste aranyból van. Az összes istenségnek a teste, aki elérte a tathágatának a szintjét, aranyból van. Ez azt is jelenti, hogy az arany az óriási jóravaló élőlények testeinek a maradványa. Egy óriási nagy világegyetem feloszlatásánál minden egy szempillantás alatt össze van törve. Én azt is elmagyaráztam, hogy az aranynak különböző szintjei vannak és ennek a részecskéi különböző nagyságúak. Korábban beszéltem erről. Az ezüst azon élőlények testeinek a maradványa, amelyek alacsonyabb szinten vannak mint a buddhák, nevezetesen a bódhiszattva szintjén.

 

Sok ember tudja, hogy a gyémánt rendelkezik egy funkcióval, nevezetesen a heretikus dolgok nagyon félnek tőle. Ez azt jelenti, a negatív dolgok, amelyek nagyon kevés energiával rendelkeznek, félnek a gyémántoktól, mert a gyémántok elnyelhetik az energiájukat. Így némely emberek azt mondják, hogy a gyémánt elűzheti a gonoszt. Nem űzi el feltétlenül a gonoszt, de a gyémánt szétrobbantott energia, olyasmi, mint a gong. Természetesen már halott és nincs többé hatása. Mindazonáltal ilyen dolgokhoz tartozik, emiatt birtokolja ezt az erőt.   

 

Ha elmagyaráztam ezt a dolgot, nem kellene hagynotok viszont semmiféle ragaszkodást keletkezni nálatok és nem kellene azonnal gyémántokat vásárolnotok, mikor hazamentek. Amit elmagyaráztam, az a Fá. Semmit sem vihet magával az ember ebből a dimenzióból, azonkívül ezek nem is működnek a művelőknél. Miért lett felrobbantva? Úgy van, ahogyan éppen mondtam, ugyan arany volt, azonban már nem volt tiszta arany, emiatt fel lett robbantva. Miért lett szétrobbantva a gong? Mivel már nem volt tiszta. Felszínesen nézve még nagyon tiszta, ha a mikroszkopikusban és a rendkívül mikroszkopikusban figyeli meg az ember, többé nem tiszta. Ma már nem szeretnék olyan sokat beszélni, most hadd hallgassuk csak meg a tanulók beszámolóit.    

 

Holnap nyújthattok be cédulákat és meg fogom válaszolni a kérdéseiteket. De legjobb lenne, ha az újonnan beszállt tanulók egy cédulát sem nyújtanának be, mert az idő nagyon értékes. Olyan sok tanuló létezik, ha mindegyik feltesz egy kérdést, akkor többé nem válaszolhatom meg mindet. Sokan a jelenlevők közül már elértek egy bizonyos szintet a művelésnél, ezért a kérdéseik nagyon fontosak a művelésük és emelkedésük számára. Ez a célja ennek a Fá-konferenciánknak. Ha az újonnan beszállt tanulóknak vannak kérdéseik, nektek nem szükséges engem kérdeznetek, megkérdezhetitek a hosszú éve tanulókat. Azok, akik mellettetek ülnek, már megválaszolhatják a kérdéseiteket, ezért nem szükséges igénybe vennetek ezt az időt, ez az egyik. Azonkívül ha azokról a dolgokról van szó, amelyeknek semmi köze a műveléshez, akkor lehetőleg kevés kérdést kellene feltegyetek ezekről, mint például az ismeretek megvitatására vagy kutatására való kérdéseket stb. Amit éppen elmagyaráztam nektek, nem arra szolgál, hogy gazdagítsa a tudásotokat (az ismereteiteket), hanem mert valami közük van a művelésetekhez. Jó, ennyit mára. (taps) Most maradjatok ülve mindannyian és teljes nyugalomban hallgassátok meg a tanulók előadásait. Én sem megyek el, én is meghallgatom. De ne keressetek, ti nem is találhattok meg engem. (taps)

 

Jó napot! Tegnap ennek a konferenciának a kezdetén találkoztam veletek és beszéltem néhány dologról. Mondtam, hogy ez főként egy tapasztalatcsere-konferencia az USA nyugati vidéke számára, nem egy nagy konferenciának lett elgondolva az egész USA számára vagy még több résztvevő számára. Hiszen saját maguknak van még néhány problémájuk, amit meg kell oldani, ezzel a céllal jöttem. Ahogyan tegnap kinézett, úgy léteznek [olyan] tanulók is, akik más országokból utaztak ide, talán ma szintén jöttek tanulók más vidékekről és új tanulók erről a vidékről vagy emberek, akik érdeklődnek irántunk és akik még nem tanulók. Talán szeretnétek megismerni a Dáfá-t. Ha már jöttetek, akkor megválaszolok néhányat a kérdéseitek közül a Dáfá-ról, ez is a Fá-magyarázat a Fá-konferencián. Most megválaszolom a kérdéseiteket. (taps) 

 

Kérdés: A Mester azt mondta, ha egy művelő a szíve mélyében még ragaszkodik saját alapvető előnyökhöz, akkor az a hamis művelés.

 

Mester: Én mondom nektek, a művelésnél pontosan egy embernek a szíve kell legyen művelve, az az igazi művelés. Például, most léteznek törvények, léteznek még követelmények és korlátozások az emberekkel szemben, mindez nem változtathatja meg az embereket. Ha például te felszínesen meg tudsz változni, hagyod magad megfékezni és felszínesen elérheted, hogy ne tegyél semmi hibás dolgot, jobban tudod csinálni, de valójában, ha nem látnak és a személyes előnyeid vannak kockára téve, megint rosszat fogsz tenni. Az oka abban rejlik, hogy a szíved nem változott meg. Vagyis a művelésnél egy embernek a szíve valóban meg kell legyen változtatva. Ha te egy magas szintet, tehát egy istenségnek a szintjét akarod elérni, akkor neked gondolatban el kell érned egy istenség látókörét (horizontját). Ha te csak a felszínt, de nem a lényeget változtattad meg, akkor az hibás. Egy bizonyos időben, a döntő pillanatban az újra meg fog mutatkozni. Tehát ha egy embernek a szíve nincs megváltoztatva, az csak egy csalóka elkendőzés. Ha a lényében változott meg az ember, az csupán az igazi művelés akkor. Az azt is jelenti, a művelésnél felelős kell legyél önmagaddal szemben és saját magadat valóban meg kell változtassad, el kell engedjed a ragaszkodást a szíved mélyében a rossz dolgokkal szemben, akkor valóban elengedted őket. Ha te felszínesen látszólag jóravalónak mutatkozol, de a szíved mélyében még ragaszkodsz az egódhoz, az abszolút nem megy. Tudjátok, hogy a taók, a buddhák és az istenségek le tudnak mondani az életükről az összes élőlényért és a világegyetem javára. Ők mindenről le tudnak mondani, azonkívül ennél higgadtak tudnak maradni. Ha téged ebbe a pozícióba hoznának, el tudnád-e ezt érni? Ezt nem tudod elérni. Természetesen, én azt mondanám, hogy a buddhák és a taók nem fognak valóban egy ilyen helyzetbe ütközni, de ők ezen a horizonton vannak. Saját magát valóban meg kell változtassa, csupán akkor érheti el az ember ezt a horizontot.

 

Korábban sok ember mondta a vallásokban: ,,Ameddig te hiszel a vallásban, a mennybe, illetve a paradicsomba fogsz jutni. Ameddig te hiszel a vallásban, egy buddhává válhatsz.“ Én mondom, az csalás. Mit jelent egy buddhává válni? Mit jelent a paradicsomba jutni? Mindegyik szinten léteznek megfelelő követelmények az élőlényekkel szemben. Az úgy van, mint mikor ti iskolába jártok. Mikor az első osztályba jársz, az első osztály színvonalával kell rendelkezzél. Ha a második osztályba jársz, akkor a második osztály színvonalával kell rendelkezzél. A középiskolában aztán a középiskola színvonalát kell elérhesse az ember. Ha neked egyre az elemi iskola tankönyvei vannak meg és az első osztály színvonalával jársz az egyetemre, te még mindig az elemi iskola egy tanulója vagy, így nem is tanulhatsz az egyetemen, ez már csak így van elgondolva. Ez csak a felszínen való magyarázat. Amire mi gondolunk, az az, csupán ha valóban elérted a szíved mélyében ezt a kritériumot, mehetsz a paradicsomba és érheted el a beteljesülést. Némely emberek hisznek a vallásban, az imádságnál ők nagyon ájtatosak: ,,Valamit hibásan csináltam…“ De mihelyt kimegy az ajtón, ugyanazt a hibát követi el. Az imája nem használ semmit, hiszen a szíve nem változott meg valóban. Úgy véli, ameddig megvan a hite és imádkozott, már a paradicsomba mehet. Ha viszont te egyre így imádkozol tovább és egyre ezen a szinten tartózkodsz, sohasem mehetsz a paradicsomba. Jézus azt mondta: ,,Ameddig hiszel Bennem, a paradicsomba juthatsz.“ De ez nem azt jelenti, ameddig te hozzá imádkozol és a szívedben hiszel Benne – tehát betartod ezt a formát, már a paradicsomba mehetsz. Az nincs úgy. Csupán ha az imádkozás után nem ismétled meg többé ugyanazt a hibát és egyre jobban viselkedsz, folyton Jézus elvárásait követed és így közeledsz a paradicsomhoz, érheted el a paradicsom kritériumát, az csupán az igazi hit. Hiszen minek beszélt Jézus olyan sokat? A célja nem abban rejlett, hogy a szavai szerint kellene cselekednetek és egyre jobban csinálnotok? Ez pontosan az, amire én gondoltam. Manapság az emberek a vallásokban, valamint a buddhizmusban már nem a szívükben művelik magukat, ők csak ezt a formát tartják be, ez mind hamis. Ennyit ehhez a témához.  

 

Kérdés: Ha egy embernek az ősszelleme elhagyta a testét és nem jön vissza, mennyi ideig tart míg a hás-vér teste meghal?

 

Mester: Milyen hosszan hagyja el egy embernek az ősszelleme a testét – az nincs lerögzítve. Mondjuk egyszer csak úgy, ha te a tudatodban azt mondod: ,,Én egyszerűen nem jövök többé vissza“, mihelyt ez a gondolat létrejön, a hús-vér test talán már meg fog halni, mert hát te nem szeretnél többet visszatérni. Azonban a Dáfá-ban nem léteznek ilyen esetek, kivéve azokat, akik a Dáfá-ban művelik magukat, de szintén egyidejűleg más dolgokat gyakorolnak, tehát azokat, akik nem tudnak egy iskolára összpontosítani. Azoknál, akik nem érik el, hogy egy iskolára koncentráljanak, létezhetnek ilyen veszélyek. Azoknál, akik nem művelik magukat valóban és egyidejűleg két csónakban eveznek (két csónakba helyezik a lábaikat), nehéz megmondani, mi történhetne még ezen körülmények között.

 

Kérdés: Mikor az első alkalommal olvastam valamit Sákjamuniról a New York-i Fá-magyarázatnál, nem tudtam elkerülni, hogy sírjak és a Mester után kiáltottam a szívemben. Én magam sem tudtam, miért?

 

Mester: Az ok a sorskapcsolatban rejlik. Szeretnék egy másik témára is rátérni. Sokan közülünk alaposan felfogták a Fá tanulásán keresztül, hogy egy vallás sem létezik többé a világon, amelyik megválthatja az embereket. Ez egyfelől azon múlik, hogy a kritériumok nincsenek rendben többé és másfelől azon, hogy az istenségek nem törődnek többé az emberekkel. Sokféle ok létezik, amiért az istenségek nem törődnek többé az emberekkel. Egy ok erre az, hogy a mai emberek gondolatai az elfajult emberi gondolatokhoz tartoznak, amik a földönkívüliek által lettek megteremtve. A történelemben még sohasem léteztek ilyen emberek, mint a maiak. A történelem ismétlődik. Több alkalommal léteztek emberiségek különböző korszakokban. De az emberiségek egyike sem volt valamikor is olyan, mint a mai emberiség. Jézus, buddhák és istenségek tényleg mondták, hogy majd elviszik az embereket és minden élőlényt meg fognak menteni, ha egy katasztrófa adódik az embereknél. Azonban ezek az emberek az ő szemükben többé már nem emberek, így nem is fogják többé elvinni őket. Azok, akiket el szeretnének vinni, azok, akik még embereknek számítanak. Természetesen ez egy összefoglalt magyarázat. Ehhez jönnek még emberek, akik sokféle tekintetben el vannak fajulva. Az istenségek nem tekintik többé embereknek ezeket, az éppen a legveszélyesebb.    

 

Nekünk nem szükséges azokról beszélnünk, akik a politikusnak egy szerepét játszák a vallásokban és pénzt szednek be. Én csak azokról beszélek a vallásokban, akiknek még megvan a szívük, hogy műveljék magukat, így létezik egy résznyi ember, amelyik nagyon ügyel a művelés dolgára. Ők tudomást szereztek a Dáfá-nkról, vagy léteznek más istenségek, akik bizonyos körülmények között utalást adtak nekik, hogy csupán az a Fálun Dáfá válthatja meg és viheti őket vissza. Sok ember kapott egy ilyen információt és értette meg, így ők is jöttek, hogy tanulják a Dáfá-t. Azonban egész szilárdan kitartanak a korábbi dolgaik mellett és nem akarják feladni azokat. Az a szándékuk, hogy ragaszkodjanak a régi dolgaikhoz és visszatérjenek a Dáfá-nk segítségével. Én mondom, az egyáltalán nem lehetséges, az semmi más mint saját magát, valamint másokat is becsapni. Ha a korábbi dolgaidat nem adod fel, egyáltalán nem lehetsz megváltva, azzal csak saját magadat csaphatod be.  

 

Ti mindannyian tudjátok, más dimenziók és más idők szemszögéből nézve, ennek a dimenziónak az ideje nagyon lassan telik. Mindegy mire gondolsz, azoknak a dimenzióknak a szemszögéből nézve, ez egy nagyon lassú folyamat. Bármire is szeretnél gondolni, mielőtt még a gondolatra jutsz, már tudják, mire fogsz gondolni és mit szeretnél tenni. Ezt nagyon világosan lehet látni. Az emberek azt hiszik, bármire is gondolnak, a többiek semmit sem tudnak erről, ezzel csak a hétköznapi embereket lehet becsapni, de az istenségeket nem. Ez azt is jelenti, ha te nem kezeled ezt a komoly dolgot tiszta gondolatokkal, amelyekben felelős vagy saját magaddal szemben, nem lehetsz megváltva és nem térhetsz vissza. Az én Dáfá-mban sokan vannak, akik korábban Sákjamuni tanítványai voltak, szintén léteznek mások, akik korábban más buddhista iskolák tanítványai voltak, valamint más vallások tanítványai. Azonkívül, köztetek jelenlevők között némelyek úgy néznek ki, mint a nyugati emberek vagy mint a sárga emberfajok emberei. Vagy talán egy másik néphez tartozol, talán te nem tartozol valóban ahhoz a fajhoz. Ez azt is jelenti, nem tudni melyik paradicsomból jöttél. Ugyan egyik népben születtél meg, az a nép viszont nem kell az eredeti néped legyen. Ezt nem lehet megállapítani a felszínen keresztül. Azonkívül egy ember már minden lehetséges népben megszülethetett a reinkarnáció közben. Mindazonáltal én elérhetem, hogy tökéletesen az igazi helyedre vigyelek vissza téged.   

 

Nem foglak mindannyiótokat a Fálun világba vinni a megváltás által, hanem a kozmikus Fá-t magyarázom el a Buddha Fá alapján, egy ilyen nagy Fá-t magyaráztam el. A világegyetemben bármelyik művelési iskolának vagy bármelyik művelésnek a Földön hátrahagyott összes művelési formája az istenségek által lett hátrahagyva különböző szinteknek a mennyében (ezzel azokra a művelési módszerekre gondolunk, amelyek valóban az emberek számára lettek hátrahagyva az istenségek által). És különböző szinteknek ezek az istenségei, akik embereket váltanak meg, szintén különböző szinteknek az élőlényei a világegyetemben. Az én szememben ők különböző szinteknek a népei a világegyetemben. Ez a kozmikus Dáfá teremtette meg annak a látókörnek (horizontnak) a létkörnyezetét valamint a létezési kritériumait (létfeltételeit) különböző szintek élőlényei számára. Ilyen egy nagy Fá ez, magába foglalja az összes élőlényt, ezért oldhatom meg én a problémáitokat, válthatlak meg vissza ezzel a Dáfá-val benneteket. Mindegy milyen iskolához tartozol, én elérhetem ezt. Egyik vallás sem és a művelési iskola egyik formája sem tudta ezt elérni a történelemben, mert csak a saját iskolájuk dolgait művelik és más iskolák dolgait nem szabad megérinteni. Hiszen ezek azoknak a szinteknek a dolgai, amiket saját maguk tanúsítottak felismerés által ebből a kozmikus Dáfá-ból. Amit én ma terjesztek, az viszont a kozmikus Dáfá, ez másként van, mint a művelési módszereknél, amiket korábban ismertek. Ha viszont te nem tiszteled a Dáfá-t és még valami máshoz ragaszkodsz, akkor az egy komoly probléma.

 

Kérdés: Hasonlítanak a kozmikus szintek a művelési szintekhez?

 

Mester: Éppen mondtam, hogy a Dáfá teremtette a világegyetemben levő különböző szintek élőlényei  számára a létkörnyezetet. Ez azt is jelenti, különböző környezetekben a Dáfá-nak is különböző követelményei és kritériumai vannak az élőlényekkel szemben. Tehát, ha te a művelésnél különböző szinteket szeretnél elérni, akkor meg kell feleljél a Dáfá követelményeinek különböző szinteken. Így a művelésnél való emelkedés, a szellemi látókörnek az emelkedése és a folytonos emelkedés pontosan a szintek áttörése, nevezetesen a kozmikus szinteknek az áttörése. Ha te ma a művelés által megfelelsz az első szint kritériumának a mennyben és egy pár nap múlva a művelés által megint megfelelsz a második szint kritériumának a mennyben, akkor az a kozmikus szinteknek az áttörése illetve a művelési szinteknek az áttörése. Ha tovább műveled magad és áttörted a három világkört, vagyis kijutottál a három világkörből, akkor nem tartózkodsz többé a reinkarnáció hat útjában. Ha még tovább műveled magad, akkor a mennyei rendszernek egy még nagyobb területére jutsz. Minél tovább műveli magát az ember, annál magasabbak a művelési szint kritériumai, vagy még számosabb állapotban mutatkoznak meg.    

 

Kérdés: Minden korábbról már nem létezik. De lehet-e, hogy ez mind még megmarad az összes élőlény emlékezetében vagy egy lényegbevágó leckét hagyott hátra?

 

Mester: Te egy nagyon nagy kérdést tettél fel. Némelyek még tudhatnak valamit erről, de némelyek nem. Miért terjesztem én a kozmikus Dáfá-t? Az ok abban rejlik, hogy különböző kozmikus szinteken minden élőlény eltérült a Fá-tól, ezért kell legyen helyreigazítva a Fá. A világegyetem újra vissza lesz helyezve a legjobb állapotába. Tudjátok, hogy sok próféta megmondta, hogy az XX évben egy nagy katasztrófa kellene létezzen. Az emberek csak azt tudják, hogy egy katasztrófa fog létezni. De miért kell hát létezzen? Az ok abban rejlik, hogy az emberiség már eddig a mértékig elzüllött. Tudjátok, hogy a mai társadalomban létezik olyasmi mint maffia, homoszexualitás, kábítószerfüggőség, szexuális szabadság és vérfertőzés, ez egyszerűen szemét. Emberek, akik ilyen tetteket követnek el, már nem néznek ki emberként, és emberek, akik nem követik el ezeket a tetteket, olyan messzemenően szennyezettek és közömbösek, úgyhogy ők már szintén nem hasonlítanak az emberekre. Ha te bele vagy merülve ebbe a nagy festékeskádba, a nézeteid észrevétlenül ezekhez fognak igazodni és ezeket fogják követni, úgyhogy te egyre messzebb távolodsz el az emberitől. Az emberek ezen romlottságának a jelensége azonban nem véletlen. Miért nem törődnek hát az istenségek ezzel? Miért engedik meg, hogy olyan messzemenően romlottak legyenek? Az ok abban rejlik, hogy különböző szinteken az élőlények már eltérültek az alapvető kozmikus Fá-tól. Ha egy szint eltérült a Fá-tól, ez az eltérülés fel lehet ismerve más szintek által. Ha egy élőlény rossz lett, le lehet taszítani, vagy leeshet. Ha viszont az egész világegyetem eltérült egy nagyon hosszú idő lefolyása alatt, akkor az élőlények már nem ismerhetik fel benne a romlottságot. Ez pontosan úgy van mint az emberiségnél, nem tudják többé, hogy a mai emberiség már eddig a fokig elzüllött. Csak mi, a Dáfá-ban művelődők, találjuk ezt nagyon szörnyűnek, ha egy bizonyos szintről visszapillantunk egyszer – az emberiség ma már ilyen messze jutott. 

 

Mindez vissza kell legyen helyezve a legjobb eredeti állapotba. Így mi nem hagyjuk megtörténni a katasztrófát a világegyetemben, nevezetesen nem hagyjuk megtörténni a katasztrófát az emberiségben. Pillanatnyilag már létezik egy változás. Az emberiségben sok ember már megjavult, most 100 millió ember létezik, aki a Dáfá-ban műveli magát. Mindegyik azt a követelményt állítja fel magának, hogy egy jó ember illetve egy még jobb ember legyen. Ha ezen a világon még több ember létezik, aki így cselekszik, ha az emberek szíve és az erkölcs újra megemelkedik, megtörténhet-e még ez a katasztrófa? Egyáltalán nem történhet meg többé. Nem léteznek természeti jelenségek, minden el lett rendezve. Egyáltalán nem létezik egy úgynevezett ,,véletlen“ sem. Pusztán úgy van, hogy az emberek nem hisznek többé az istenségekben, így ők mindent, amit nem foghatnak fel, természeti jelenségnek tartanak és szintén mindent, amit nem tudnak megmagyarázni, természeti jelenségnek tartanak. Semmi sem természetes. Mindegyik szinten léteznek istenségek, akik ott ellenőriznek. De ha minden szinten eltérültek a kritériumok az élőlények számára, akkor az olyan, mint a lövészetnél: ha egy icike-picikét eltérül a céltól, akkor egyáltalán nem tudják többé, hova repült a golyó. Ez azt is jelenti, ha ott fenn létezik egy kicsi eltérülés, akkor nem tudják többé, milyen messzemenően térült el a Fá ott lenn. Ha ez visszatükröződik az emberiségnél, akkor megmutatkozik, milyen messzemenően van megromolva a mai emberiség. Ezért mindezt vissza kell vezetni az eredeti állapotához.

 

Miközben ez a dolog van csinálva, talán léteznek némely emberek, akik különböző szintekről jöttek. Ha egyszer ők visszatértek, talán észreveszik, hogy az eredeti élettereik és környezeteik már másmilyenné váltak. Te tudod, hogy körülbelül úgy néznek ki, mint korábban, és hogy az ugyanaz a világ. Azonban teljesen megváltozott ott és sokkal pompásabb mint abban az időben, amelyikben létre lettél hozva. Hiszen sok élőlény csupán akkor lett létrehozva, miután az összes élőlény egy nagyon hosszú idő folyamán eltérült a Fá-tól, emiatt nem is tudják, hogyan nézett ki a világegyetem kezdetben.

 

Ami a döntő leckét illeti, a megvilágosultak számára, akik eljutottak a beteljesüléshez, az szóra sem érdemes. Mihelyt te addig a magas szintig művelted magad, az számodra pompás, csodálatos. Azonban fogsz tudni az eseményekről a világegyetemben, csak így van ez. Mi van akkor az emberiséggel a jövőben? Sok ember van azon, hogy művelje magát, a művelés célja a beteljesülés. Feltéve, [hogy] sok tanítvány közületek eljutott a beteljesüléshez, akkor még fennmaradnak a rossz emberek és ők még nem kapták meg a Fá-t. Mi a teendő, ha ezek az emberek még tovább romlanak? Semmi esetre sem lesz megengedve, hogy még tovább romoljanak! Semmi esetre sem megengedett, hogy egy rakás trágya létezzen a világegyetemben, úgyhogy minden élőlénynek és magas élőlényeknek kell szagolniuk, ezért el kell legyen távolítva. Természetesen, ezzel nem a katasztrófára gondolok. Az a fajta katasztrófa, amire az emberek gondoltak korábban, nem fog létezni. Én mondom nektek: A katasztrófa az XX évben, amiről az emberek beszéltek, nem fog létezni többé. Szintén sok próféta tudta, ha az XX évben létezne egy esemény, akkor a jóslataik nem bizonyulnának igaznak többé. Pontosan azon múlik, hogy a Dáfá ma van terjesztve és olyan sok ember létezik, akinek a szíve megemelkedik. Ha valóban fel kellett volna merüljenek ilyen dolgok, mit kellene tenni ezekkel a jó emberekkel? Ilyen a probléma. De azok, akik meg lesznek őrizve és beléphetnek a következő korszakba, meg fogják tartani az emlékezetükben a mélyreható leckét a végső szakaszban.

 

Kérdés: Sokan közülünk a tudományos területen tevékenykednek, hogyan kellene szemléljük ezt a dolgot?

 

Mester:  Sok magas[szintű] értelmiségi létezik, aki tanulja a Dáfá-t. Ez azt is jelenti, sokan lettek közülük a tudomány által kiképezve (felnevelve). Tulajdonképpen manapság miden ember – mihelyt látogatta az iskolát – a tudomány által lett kiképezve. Hiszen ez a tudomány már átjárta az emberi társadalom összes területét. Minden, amit használsz, minden, ami érintkezésbe kerül veled és minden, amit látsz a szemeddel, ezen tudomány által lett megteremtve. Így te nem tudsz ez elől kitérni, akkor nem létezik többé ez a kérdés, amit éppen feltettél. Mivel az egész emberi társadalom ilyen, már elég, ha egyszerűen jól végzed a munkádat. Ami a művelést illeti, annak semmi köze a munkához. Azonban a művelésen keresztüli gondolati (szellemi) látóköröd valamint a művelési állapotod meg fog mutatkozni a munkánál. Te jól fogsz viselkedni. Mindegy hol vetnek be, ott leszel mindig egy jó ember. Sok ember tevékenykedik a tudományos területen, miután idejöttek és tanulták a Dáfá-t, észreveszik, hogy ezek igazán a valódi alapelvek. Azonkívül észreveszik, hogy a mai emberi tudomány egyáltalán nem hasonlítható össze a Dáfá-val. Az itt jelenlevő Dáfá-tanítványok, a ti ismereteitek a világegyetemről és az igaz alapelvekről messze túlhaladják a modern emberi tudományt. Még a legelőrehaladottabb tudomány sem hasonlítható össze a ti ismereteitekkel. A hétköznapi embereknek sohasem lesz megengedett, hogy megtudjanak valamit, ami túlmegy az emberiségen. A világegyetem állapotait, amelyeket elmagyaráztam nektek, sohasem fogják tudni kikutatni, felfedezni. Mindegy melyik területen tevékenykedsz, tanulhatod a Dáfá-t. Ha idővel egyre mélyebben érted meg a Dáfá-t, a gondolatod természetes módon fog megváltozni, mivel tekintettel az igaz alapelvekre meg lesz győzve az ember. Egyet még világosan meg kell mondjak: Egy ember sem juthat el a beteljesüléshez egy hétköznapi ember ragaszkodásaival, a tudománnyal szembeniekkel sem. Ti beszállhattok különböző emberi érzületekkel, de a művelés közben mind el kell legyen engedve.         

 

Kérdés: Egy hétköznapi ember személyisége csak ebben az egy életben való megjelenés? Mennyi köze van ennek a látókörhöz (horizonthoz), amelyiken a Fá megteremtette ezt az élőlényt? 

 

Mester: Ha egy embernek a lénye egy magas szintről van, úgy ő ennek a magas szintnek egy nagyon erős személyiségét hordozza magával. Ez csak nagyon nehezen lehet felismerve a hétköznapi emberek által. A legtöbb tetteitek és cselekvési módjaitok olyanok mint a hétköznapi embereké, ezek az ebben az egy életben való megjelenések (megnyilatkozások). A cselekvési módod, a magatartásod és a gondolkodási módod az életről, az anyagról és az objektív világról ebben az életben való megértéseid által keletkeztek. Azonban az eredeti dolgaid csak azon feltételek között kerülnek (jutnak) halványan a felszínre (napvilágra), ha te nagyon könyörületes vagy. Ha nagyon makacsul ragaszkodsz a hétköznapi emberek dolgaihoz, ha mérgelődsz vagy helytelen gondolataid vannak, egyáltalán nem fognak a felszínre kerülni (napvilágra jutni).   

 

Ami azt a részt illeti, amelyik a művelésnél már elérte a megfelelő kritériumot, neki nagyon nehéz, hogy még tovább megmutatkozzon a hétköznapi emberek között, mielőtt eljutottál a beteljesüléshez.

 

Kérdés: A hatalmas könyörületesség mellett egy buddha még kell rendelkezzen azzal a képességgel, hogy embereket váltson meg. Ez a képesség is meg fog mutatkozni részben a művelés folyamatában?

 

Mester: Ti mindannyian a Dáfá-t tanuljátok, ennél valóban el kell engedjetek ilyen ragaszkodásokat. Egy istenségnek, egy élőlénynek is, mihelyt túljutott az emberi társadalmon (túlszárnyalta az emberi társadalmat), sőt az alacsony élőlényeknek is a három világkörön belül, mindezeknek már megvan a képességük, hogy embereket manipuláljanak. Minden buddha és bódhiszattva a három világkörön kívül tud embereket megváltani, mindazonáltal ők istenségek, így birtokolják ezt a képességet. Ez olyan mint az embereknél, némelyik a magatartásukból velük született. Ha egy istenségről van szó, akkor ő pontosan birtokolja ezt a képességet. Nem úgy van, mint azt elképzeltétek magatoknak, hogy a művelés folyamatában mutatkozik meg valahogyan. Neked nem szabad a szívedben ilyen dolgokra gondolnod: ,,Ezt és ezt szeretném megváltani a beteljesülésem után.“ ,,Szeretném megváltani a családtagjaimat, rokonaimat és barátaimat.“ ,,Szeretnék élőlényeket megváltani.“ Én mondom, ez álmodozás és ragaszkodás, ez egy nagy akadály és ahhoz vezethet, hogy a művelésed nem fog sikerülni. Engedjetek el minden nézetet és ragaszkodást, csupán akkor tudsz akadályok nélkül előrejutni a művelés útján.

 

Némely emberek megesküdtek a vallásban, hogy a művelésük sikere után ide akarnak jönni, hogy embereket váltsanak meg. Valójában ez az ő érvényesülési vágya, amelyik a hétköznapi emberek között különféle, bonyolult pszichés állapotokként mutatkozik meg. Ők egyáltalán nem tudják, milyen egy buddhának az állapota. Ameddig megvan ez a gondolatod, nem művelheted magad a sikerhez, mert ragaszkodsz az emberek megváltásához. Hogy egy buddha embereket vált-e meg vagy sem, ez egy természetes állapot. Tudjátok, hány buddha létezett ezernyi évek óta, aki azért jött, hogy embereket váltson meg? Nyugaton létezett egy Jézus, keleten létezett egy Sákjamuni. Miért léteztek csak ketten egy ilyen hosszú időben, akik lejöttek? Az ok abban rejlik, ha valamelyik buddha a világba akar jönni, hogy embereket váltson meg, szüksége van az összes istenség jóváhagyására a mennyben, csupán akkor jöhet le. Hiszen minden, amivel találkozik és ami érintkezésbe kerül vele, valami általános érvényű jelleggel bír. Ez érinti más buddhák, istenségek, sőt taók dolgait is, nagyon bonyolult. Nincs úgy, mint azt az emberek elképzelték, úgy mintha hirtelen kedve van az embernek és felbukkant a ragaszkodás, hogy embereket váltson meg. Ez az emberi érzület, érvényesülési vágy és ragaszkodások kihatása, amiket nem tud elengedni az ember.  

 

Kérdés: Úgy találom, a Zhuán Fálun-ból nem tudok olyan sok alapelvet felismerni, mint a Mester Fá-magyarázataiból. 

 

Mester: A Zhuán Fálun egy rendszerezett nagy Fá, amelyik az embereket a beteljesüléshez juttathatja, a mennyei titkok azok. A Jinan-i Fá-magyarázat, a Dalian-i Fá-magyarázat és a Guangzhou-i Fá-magyarázat hivatalosan nyilvánosságra hozott videoszalagjai mellett, amelyek azonosak a Zhuán Fálun-nal, a más helységekben való Fá-magyarázatoknál csak meghatározott témákról, különböző szintekről vagy a helybeli tanulók helyzeteire célozva magyaráztam, nem rendelkeznek semmi általános érvényű dologgal. Sok embernek megvan a ragaszkodása, hogy erre vagy arra törekedjen, úgy tűnik, mintha a művelésnél nagy boldogságtól lennének eltöltve, ha ezt megkapták. Ez mind ragaszkodás. Ha nem művelitek magatokat szilárdan, ti azon vagytok, hogy elpocsékoljátok az időtöket. Ha a jelenlegi Fá-terjesztés nem lett volna elrendezve a történelemben, gondoljatok csak bele, létezhetett volna még egy másik elrendezés az emberiség fejlődésére? Ti nem kellene felelőtlenül eljárjatok saját magatokkal [szemben]. Mihelyt elszalasztotta a sorsalkalmat (a sors adta alklamat) az ember … Ha ez az én Dáfá-m ma nem válthat meg téged, senki sem szabad megváltson, senki sem tud még megváltani téged.  

 

Ti még nem tudjátok, miért aggódtam én, mikor akkoriban ezt a Dáfá-t a nyilvánosság előtt terjesztettem? Mert túlságosan sok tanítás létezik az emberiségnél, az emberek semmiben sem hisznek már, beleértve azt, ami a vallásokban lett elmagyarázva. Hány ember hisz még valóban Jézusban vagy a buddhákban? Sok ember a vallásokban azon van, hogy fenntartsák a vallást, ők nem akarják valóban művelni magukat. Van-e még az embernek egy szentséges érzése Jézussal (és a buddhákkal) szemben? Hány ember művelheti még magát? Ti kell olvassátok a könyvet. Akkoriban én már tekintetbe vettem ezt a kérdést. Én számos emberrel állok szemben, a jövőben nem irányíthatom mindegyik embert személyesen, hogyan kellene művelje magát és nem törődhetek mindennel.

 

De avégett hogy te művelhesd magad és eljuthass a beteljesüléshez, hogy felelős legyek veled szemben, hátrahagytam nektek a Zhuán Fálun-t. A Zhuán Fálun által már eljuthatsz a beteljesüléshez. Mindent, amit meg kell kapjál belesajtoltam (belepréseltem) ebbe a Fá-ba. Ha ezt a Fá-t olvasod, érezheted a tested változását és érzékelheted és felismerheted különböző szinteknek a Fá-alapelveit. Te megemelkedhetsz ebben a Dáfá-ban. Ez a Fá egyszerűen értékes. Mindegy, hogy személyesen magyarázom-e a Fá-t vagy mindegy, milyen konkrétak a felismeréseitek, csak [olyan] dolgokat magyaráztam, amik a Zhuán Fálun-ban állnak. Minden, ami a Zhuán Fálun-ban áll, bele van foglalva a ,,Lunyü”-be.

 

Kérdés: A Fálun Dáfá Egyesület megbízhat-e néhány tanítványt, hogy lefordítsa a könyveket a Mester tengerentúli Fá-magyarázatairól? 

 

Mester: Az nagyon jó. Ami a megbízást illeti, csak úgy lehet mondani, saját magatok kell rendelkezzetek az elkötelezettséggel. Azok közülünk, akik képesek erre, mind végezhetik ezt a munkát. Azonban meg kell állapodjatok a helyi illetékessel és jól kell kommunikáljatok. Úgy a kutatóintézetnek (kutatótársulatnak) is könnyebb, hogy összeköttetésbe lépjen veletek és ellenőrizze a fordításokat.  

 

Kérdés: A rövid információban a Dáfá-ról szerepelnek idézetek a Mestertől. Ez az információ el lesz dobva. Talán ez nem jó?

 

Mester: Ha ez a dolog Kínán kívül van csinálva, úgy pillanatnyilag csak azt mondhatom, ez megengedett. Csinálhatjátok ezt. A szárazföldi Kínán belül azonban ez nincs megengedve, hiszen ott szinte minden ember tud a Dáfá-ról, nem szükséges továbbcsinálni ezt a dolgot. Hogy műveli-e magát, az egyedül rajta múlik. Külföldön sok vidéken az emberek még semmit sem tudnak a Dáfá-ról, még nem ismerik, így megengedem nektek, hogy ezt csináljátok. Ha a mögött, amit éppen elmagyaráztam, nem léteznének tényezők és tartalom, akkor az csak egy darab papír lenne fekete írással, annak nem lenne hatása. Amiatt nem szükséges aggódnotok. Azonban saját magatok kellene tudjátok megbecsülni a Dáfá-t, mindegyik szót kellene tudjátok értékelni. Kellene tudjátok mindezt komolyan kezelni.

 

Kérdés: Némely tanulók a házasságkötésük által szeretnének rábírni másokat arra, hogy tanulják a Fá-t. Hogyan fogja ezt elrendezni a Mester Fá-teste? 

 

Mester: Erről a dologról azt szeretném mondani nektek, nem kellene összekeverjétek az életeteket a műveléssel. A munkátokat sem kellene összekeverjétek a műveléssel. A művelés nagyon komoly, a Dáfá nagyon komoly. Nem úgy van, hogy mi feltétlenül meg akarunk kérni valakit, hogy megkapja a Fá-t. Ha nem szeretné megkapni az ember, akkor hagyjuk azt. Természetesen a tanulók szíve jó: ,,Én hagylak téged magkapni a Fá-t, ennek érdekében a házassági ígéretemet adom jutalmul.” Én látom, a szív ennél nagyon jó. De gondolom, nem is kell feltétlenül így cselekedned, mivel a Fá komoly. A jutalom, amit adsz neki, számára a törekvést jelenti valami után a Fá megkapásán keresztül. Ha megkapja azt, tanulja csupán a Fá-t. Ez számára nincs rendben. Már a kezdetben nem érte el a kritériumot. Nem úgy van, hogy mi feltétlenül kell hagyjuk őt megkapni a Fá-t. Némelyek mondják: ,,Tanár, te így vagy úgy kellene magyarázd a Fá-t.” ,,Miért nem váltják hát meg a buddhák az embereket ezen vagy azon a módon?” Azt hiszed, hogy a buddháknak már semmi más tennivalójuk sincs és feltétlenül meg kell váltsanak téged? A buddhák pusztán könyörületesek az emberekkel szemben, azonban ők nagyszerű istenségek. És a könyörületesség semmi esetre sem az elemberiesített jószívűség, ahogyan az emberek elképzelték maguknak. A buddhák könyörületesek, az biztos. Azonban ez a könyörületesség a Buddha Fá nagyszerű (csodálatos) erejének a megnyilvánulása. Mindegy milyen jó vagy rossz néhány dolog, sőt olyasmi mint acél és vas, ez mind meg fog olvadni a könyörületesség hatalmas erejétől. Ha a démonok látják ezt, félnek, valóban rettegnek, hogy fel lesznek oszlatva és eltűnnek. Az semmi esetre sincs úgy, ahogyan azt elképzelték az emberek.         

 

Kérdés: A Zhen és Shan horizontjának (látókörének) a pompázatossága könnyen érezhető. De a Ren-ben csak fájdalom és keserűség létezik?

 

Mester: Ez a te emberi gondolataidból kiinduló megértés. Úgy van, mint az alapelvnél, amit elmagyaráztam. Ha te ragaszkodsz egy dologhoz és nem érheted el a célodat, nagyon felmérgelődsz ezen. Azonban nem merészeled, hogy szabadjára engedd a haragodat, mert nem akarod elveszíteni a becsületedet és nem akarsz ártani a tekintélyednek. Én mondom, ez egy hétköznapi embernek a Ren-je, és egyáltalán nem egy művelőnek a Ren-je. Te ezt teljesen tévesen értetted meg. A mi Ren-ünk azt jelenti, hogy egyáltalán nem ragaszkodik valamihez az ember és egyáltalán nem keletkezik harag. Mi ezt a Ren-t akarjuk, ez igazán a Ren, ami megfelel a kritériumnak. Ha a szíved egyáltalán nem mozdul meg az ilyen dolgoktól, az mások szemében olyan, mintha el tudnád viselni, valójában a szíved egyáltalán nem mozdult meg. Ez igazán a Ren a művelésnél. 

 

Némelyek azt mondták, mikor kezdetben megkapták a Fá-t és éppen elolvasták a Zhuán Fálun-t, úgy vélték: ,,Ó, ezt a Zhen-t és Shan-t elérhetem.“ Tulajdonképpen te ezt a Zhen-t és Shan-t szintén nem érted el. Ennél te csak a már megromlott emberi kritériumokkal ítélted meg saját magadat. Ha valóban beszálltál a művelésbe, észre fogod venni, hogy messze el vagy távolodva ettől. Azonkívül miközben folytonosan emeled a szintjeidet a művelésnél, észre fogod venni, hogy a korábbi felismeréseid a Zhen, Shan, Ren-ről különböző szinteken szintén nem elég magasak. Ha a művelési szintjeidet folyamatosan emeled, különböző szinteken a Zhen, Shan, Ren-nek szintén különböző megtestesülései és követelményei lesznek és különböző állapotokat fog mutatni, ez tudniillik a horizont (látókör) és a gyümölcshelyzet. A Ren egy csodálatos horizontot hozhat, csak így értendő. Ha te egy foglalatosságnál nem tudod elérni a célt és makacsul továbbmész, úgyhogy többé nem tudsz jól enni és aludni, akkor a te érzelmed (lelkületed) teljesen emberek által lett irányítva és az emberek ösztönzése alatt élsz. Nagyon fáradságosan élsz és nem ébredsz fel, eközben más emberekért élsz. Ha te valóban vissza tudsz lépni egy lépést és el tudod engedni – ,,őrizd meg a zöld hegyet, ne aggódj a tűzifa miatt“ – ez ugyan a hétköznapi emberek egy mondása, de ha te valóban vissza tudsz lépni egy lépést, észre fogod venni, hogy a tenger végtelenül széles és az ég határtalan. Ha te bármiféle aggodalom nélkül feladod a célodat, azonnal egy másik látókörön vagy. Ezen körülmények között a tested mentes a tehertől, ez nevezetesen a Ren. De amire én felszólítalak, az az, hogy tanuld többet a Fá-t és érj el egy még magasabb horizontot.

 

Kérdés: Néha nem lehet világosan felismerni a határt egy művelő és egy hétköznapi ember között.

 

Mester: Erről nem szükséges sokat magyarázzak neked. Ameddig a művelésnél folyamatosan és szorgalmasan jutsz előre, mindennel tisztában leszel. Te még a művelésnél vagy és lehetetlen számodra, hogy egyszerre elengedjél minden ragaszkodást. Mint már mondtam is, a horizont a művelésnél mindenféle környezetben meg fog mutatkozni. A munkahelyen, az életben, a családban és a társadalomban mindannyian azt fogják mondani, hogy te egy jó ember vagy. Miért? Az ok abban rejlik, hogy a művelési állapotod mindenhol megmutatkozik az életedben. Nem úgy van, hogy szándékosan tesz valamit az ember. Ami szántszándékkal van megtéve, az erőltetett. Azonban művelőként saját magát kellene megfékezze az ember, és egy békés és nyugodt szívet megőrizzen. Minden dolgot könyörületességgel kezelünk, ez az, amit nekünk tennünk kell, ez nem lehet ragaszkodásként megnevezve. Eközben akadályozva lesz a démontermészet és el lesz érve a könyörületesség kritériuma. Az igyekezet, hogy magasabb szinteknek a követelményeit és kritériumait érjük el, az nem ragaszkodás.

 

Kérdés: Ha az ember racionálisan ismeri fel a Fá-t, az emberi nézeteket közvetlenül el lehet távolítani, ezen a módon gyorsabban művelheti magát.

 

Mester: Nevezetesen úgy van, miközben ti felismeritek a Fá-t, mindannyian rendelkeztek egy kezdeti szakasszal a felismerések számára. Sok ember olvasta a Zhuán Fálun-t és mondja, hogy jó és valóban jó. Milyen jó hát? Ha valóban megkérdeznéd őket, nem tudnák ezt elmagyarázni. Akkor ez egy érzéki felismerés, jónak érzékeli az ember. De hol rejlik hát a jó? Csupán ha te valóban ebben műveled magad, veheted észre, hogy valóban jó. Ezáltal már a racionális felismerésekre emelkedsz. Ha az összes cselekedeted az életben elérte egy művelő kritériumait, ha te a Fá-t nem is emberi gondolatokkal és nézetekkel érted meg, úgy te a Dáfá-t nagyon ésszerűen és racionálisan értetted meg, akkor te felelősségteljes is vagy saját magaddal szemben.  

 

Kérdés: A hétköznapi emberek dolgait visszafizethetjük-e a művelésből származó dolgokkal?

 

Mester: Nem. Én nem mondtam, hogy te ilyesmit kellene csinálj. Hiszen a művelésből származó dolgok felmérhetetlen értékűek. Amit a Mester tett a beteljesülésedért, nem tudod megbecsülni. Ebben nemcsak a művelésedből származó dolgok léteznek, hanem olyasmi is, amit a Mester viselt el és tett meg érted. Még csak erre a gondolatra sem szabad jussatok. Ilyen alapelv nem létezik.  

 

Kérdés: A tanítványok, akik félmegvilágosultak, láthatják más dimenzióknak a Fá-alapelveit?

 

Mester: Ti nem kellene ezután kutassatok. Sokan a tanulóink közül, különösen azok, akik gyorsan és a korábbi időben (időszakban) kapták meg a Fá-t, már beléptek ebbe az álapotba. Ők mindent tudnak és mindent láthatnak, ők mindent megérthetnek. Azonban az ő szintjeiken ezt nem tudják szavakkal kifejezni, ezért nem is beszélnek erről, alig mesélnek valamit, mindazonáltal ők tudnak mindent. Az egyedüli dolog az, nekik nem szabad használniuk az isteni képességeiket és más képességeket, hiszen ti még a művelésnél vagytok. Ha használnák egyszer a képességeiket, nem is bírhatná ki a földgolyó. Sok ilyen ember létezik.

 

Kérdés: Némely emberek nagyon bíznak a Buddha Fá-ban a művelésnél, úgyhogy a mindennapi problémákat nem szeretnék a hétköznapi emberek intézkedéseivel megoldani. 

 

Mester: Én mondom nektek, a művelésnél létezik egy ilyen állapot. Némelyek mondják: ,,Mihelyt megkaptam a Fá-t, nem szeretném többé ezt vagy azt csinálni. Nem is szeretnék dolgozni vagy üzleteket kötni többé.“ Én mondom neked, úgy tűnik, mintha te a Fá-t az első helyre tetted volna és a művelést tartod a legeslegfontosabbnak. De a másik oldalról nézve, te nem értetted meg valóban a Fá-t. Én mindannyiótoknak mondom, a művelésnél, olyannyira, mint lehetséges, nektek a hétköznapi emberekhez kellene hozzáigazodnotok. Normális módon nem fektetnek megfelelő hangsúlyt ezekre a szavaimra. Gondoljatok csak bele, nálunk 100 millió ember létezik, aki műveli magát. Mi lenne, ha a jövőben még több ember jönne ehhez? Ha egyikőjük sem tesz többé semmit, mi lenne akkor a társadalomból? Hogyan fogják az emberek megítélni a Dáfá-t a társadalomban? Ez nem azt jelenti, hogy ártunk a Dáfá hírnevének? Természetesen, nem szükséges arról az állapotról beszélnem, amelyikben az ember elérte azt a látókört (horizontot). Én csak a mostani, általános esetről beszélek. Ha te nem érted el azt az állapotot és szándékosan ilyen vagy olyan akarsz lenni, akkor az nincs rendben. Ami azt illeti, ha a mindennapokban valamilyen problémába ütközöl és hogyan jársz el azzal, az a te művelésednek a dolga. Nem is fogom megválaszolni neked a konkrét kérdést. Hogyan jársz el azzal és hogyan emelkedsz meg, az a te saját dolgod.

 

Kérdés: A Tanár azt mondta: Ha az ember megkapta a Fálun-t, az azt jelenti, hogy már félkészre (félig sikeresen) művelte magát. Némely tanulók a ,,félkészre (félig sikeresen) művelt“-et félsikerként értették meg. 

 

Mester: A művelés dolga – Miért van a mai kínaiaknak egy ilyen gondolkodásmódjuk? Az ok pontosan abban rejlik, hogy a gondolkodásmódotok már a régi koroktól fogva egyre tovább lett felépítve, avégett hogy ezzel a gondolkodásmóddal ti megérthessétek a Fá-t. A műveléshez nektek már oda lett adva a Zhuán Fálun, a Fálun be lett ültetve számotokra. A Mester mindeneteket megtisztítja a nagy Fálun-nal, ez valóban megoldotta a problémák felét számotokra, ez valóban igaz. De ez még nem minden, hiszen ez a Dáfá önmagában nagyon hatalmas, úgyhogy az ember még gyorsabban művelheti magát. Ha azt gondolja az ember: ,,A Mester már beültette számomra a Fálun-t, így már rendelkezem a siker felével. Még ha fel is hagynák ma a műveléssel, már rendelkezem a siker felével.“ Ez nem így értendő. 

 

Kérdés: Ön elmagyarázta, hogy Ön egyszer együtt volt négy vagy öt nagy megvilágosulttal illetve taóval. Nem tudom jól megérteni, miért mesélte el Ön ezt?

 

Mester: Ennek az az oka, hogy akadályok léteznek az emberi gondolataidban. A Fá-t nem lehet elmagyarázni a te óhajod szerint. Ha te ezt nem tudod megérteni, akkor az azt jelenti, hogy nagy a ragaszkodás, illetve az akadály a szívedben. Nem szükséges szántszándékkal kutass a szavak után. Ha te mindegyik mondatnál és mindegyik sornál szőrszálhasogatás végzel, akkor teljességgel tévedsz. Én mindig mondtam nektek, hogy a Zhuán Fálun olvasásánál ti végig át kellene olvassátok, azonban kell tudjátok, mit olvastok éppen. Ha neked meg kellene értened valamelyik szintet, a buddhák, taók és istenségek azonnal utalni fognak arra neked, így azonnal meg fogod érteni a mondatot. Amit nem kellene felismerjél, arra nem lesz utalás adva neked. Mindegy milyen nagyon próbálod, hogy megérts valamit a jelekből, nem sikerül neked. Ha az a kívánságod, hogy feltétlenül megértsd a jelekből azokat az olyan magas szintű alapelveket, az akkor egy kényszercselekvés (kényszereljárás). A művelés egyvalakin saját magán múlik, a gongnak a fejlesztése a mestertől függ. Mindegy milyen módszert alkalmaz saját maga, nem sikerül neki, hogy a mennybe jusson. Ilyen a jelentése. A Zhuán Fálun-ban létezik néhány fejezet, amit némelyek nem szívesen olvasnak, ők csak a xinxingről szóló részt szeretnék olvasni. Én mondom nektek, amiket elmagyaráztam, némely helyeken ugyan a gongnengről vagy más dolgokról való magyarázatoknak tűnnek, de ezekben különböző alapelvek és a művelésnél különbözően megkövetelt állapotok vannak tartalmazva. Folyamatosan kell legyen olvasva. Mindegyik alkalommal az olvasásnál nem szabad átugornod egy mondatot és egy jelet sem. Így kell legyen olvasva. Az elrendezésnek a sorrendje egy elég szigorú kihatással van a művelőkre.

 

A Fá-nak ezt a paragrafusát tetszőlegesen magyaráztam el, ennél nem is meséltem el nektek valamilyen történetet. Felszínesen nézve azt magyaráztam el nektek, milyen annak a látókörnek a nyugodt (nyugalmi) állapota és hogyan éreztem magam, miközben összekötöttem magamat velük, mikor nekem még elintézendő dolgaim vannak a hétköznapi emberek között, még emberi testet birtoklok és még meg kell váltanom benneteket. Máskülönben az ő nyugalmuk biztosan nem lenne nyugalom az én látókörömön. Ha ti – egészen normál emberekként – összekötöttétek volna magatokat velük, azonnal semmi sem lett volna többé a gondolataitokban, a hétköznapi emberek összes gondolata nyomtalanul meg lett volna semmisítve. Az ő gondolataik pontosan ilyen erőteljesek. Talán egy szempillantás alatt elérted volna nagyon magas szintek követelményeit, de ez nem a te művelésedből származik (jön). Ebben egy nagyon mélyreható tartalom (belső értelem) létezik. Ti nem emberi gondolatokkal kellene megítéljétek a Fá-t.

 

Kérdés: Mi a különbség a világegyetemben levő két nagyon mikroszkopikus anyag és a Zhen, Shan, Ren tulajdonságok között? Miért annál ellentétesebb ez a két anyag, minél tovább mennek lefelé?

 

Mester: Ti az emberi gondolataitokkal tesztek fel ilyen kérdéseket, ez tulajdonképpen valóban tiszteletlen. Ha ti úgy tudnátok cselekedni, mint egy istenség, semmi esetre sem merészelnétek, hogy egy ilyen kérdést tegyetek fel. Én csak így magyarázhatom el neked: Ezt a kozmikus Dáfá teremtette az élőlények számára, ez a két anyag is a Dáfá által lett teremtve. Egy élőlénynek az élete sokrétű kell legyen egy környezetben. Vegyük csak egyszer az embereket példaként. Ha embereknek nem lenne egy emberi szórakozásuk sem, az emberek unottnak és értelmetlennek éreznék magukat, ez alkalmasint egy ilyen érzés. Az élőlények mindenesetre egy értelemteli élettel kellene rendelkezzenek. A Dáfá teremthet a különböző szintek élőlényeinek egy virágzó társadalmat, az nem olyan egyszerű, mint ahogyan azt elképzeli magának az ember. Én pusztán elmagyaráztam, hogy a ,,kölcsönös hatás és ellenhatás“ elve, valamint a yin és yang ennek a két anyagnak a létezése által keletkezett. Miközben én a yin és yang eredetét, valamint a ,,kölcsönös hatás és ellenhatás“ elvét magyaráztam, említettem meg csupán ezt a két anyagot. Azonban a világegyetemben túlságosan sok bonyolult tényező létezik; aminek mindazonáltal semmi köze a ti mostani művelésetekhez, éppenséggel nem magyarázom el. Én kiválasztottam a dolgokat, amelyeken keresztül összefogóan felismerhetitek a Fá-alapelveket és megemelkedhettek. Ha túl sokat tudsz, egyre azzal fogsz foglalkozni a gondolataidban, az zavarni fogja a művelésedet.

 

Kérdés: Sok tanuló megy hétvégén mindig egy parkba, hogy ott művelje magát. De nem lenne jobb, ha különböző parkokba oszlanának el, hogy jobban terjesszék a Fá-t? 

 

Mester: Hogyan csináljátok ezt, az a ti saját konkrét ügyetek. Úgy vélitek, ha sok gyakorló van együtt, az energiamező is erős, talán ennek egy nagyobb hatása van. Mások látják: ,,Ó, olyan sok ember létezik, aki Fálun Gong-ot gyakorol! Az energia olyan erős. Mi is csináljuk velük.“ Némelyek megint csak azt gondolják: ,,Az emberek ezen a helyen már ismerik, de más helyeken még nem ismerik az emberek. Szétoszlunk különböző helyekre és ott biztathatjuk az embereket, avégett hogy megkapják a Fá-t. Ez mind a ti konkrét dolgotok. Tegyetek, amit akartok. Ilyen dolgokat nem kell meghatároztassatok velem. Különböző vidékeken különböző helyzetek léteznek, ehhez jönnek még a különböző szintjeitek felismeréseinek a különböző állapotai. Ez is a ti saját művelésetek egy részéhez tartozik. Ha kitaláltátok, hogyan kellene ezt csináljátok vagy hogyan találjátok ezt jobbnak, akkor egyszerűen tegyétek azt.   

 

Kérdés: Némelyek azon a véleményen vannak, hogy a Fá-terjesztés számára csak a gyakorlatokat szükséges végezni és a Dáfá könyveket rendelkezésre bocsátani, és hogy nem lenne szükséges, hogy közösen végezzük a gyakorlatokat vagy hogy bemutassuk a Fá-magyarázatok videoszalagjait.

 

Mester: Hogyan csináljátok ezt konkrétan, az a ti saját ügyetek. Ez pontosan olyan mint a művelésetek. Én mondom nektek, a videoszalagokat bemutatni, közösen tanulni a Fá-t, közösen végezni a gyakorlatokat valamint a Fá-konferenciák, mint ez itt, ez mind a Dáfá művelésének az egyetlen formája, amit én hátrahagytam nektek. Minden más lazább. Még ha te jössz is vagy sem, ennél szintén nem lesz felolvasva a neved. Ti mindannyian önként jöttetek. A művelés a saját szívtől függ. Ha nem szeretnél jönni és magadat művelni, akkor az a te saját dolgod.  

 

Kérdés: A nyugati tanulók nagyon elkötelezik magukat a társadalmi munkára a lakónegyedekben. Ők ezt a könyörületesség és egy jó ember kifejezésének tartják. 

 

Mester: Ezt csak úgy lehet szemlélni mint a hétköznapi embereknek a szeretetét, azonban semmi ellenvetésem sincs ellene, hiszen nekem is az a követelményem veletek szemben, hogy minden helyzetben jó emberek legyetek. De én azt mondanám, ha ti ezt a munkát egy fontosabb helyre tennétek, mint a Fá-tanulást és a művelést, akkor az hibás lenne. Ha kitart valami mellett az ember, az talán már egy ragaszkodás lehet. De másképpen, ha te egy környezetben sem tudtál volna jól viselkedni, akkor nem érted volna el egy művelő mércéjét. Ez azt is jelenti, miközben te állandóan szorgalmasan haladsz előre a Fá-ban, ilyen problémák meg lehetnek oldva, aztán szintén tudni fogod, hogyan kellene eljárjál ezzel.  

 

Kérdés: Ha télen mindig fáradhatatlanul kint végezzük a gyakorlatokat, ez a módszer a karma eltávolítására helyettesítheti-e a módszert, mint a dupla lótuszülésnél?

 

Mester: Nem arról van szó, hogy az ember saját maga számára kikeres egy módszert a nehézségek megoldására, szeretne egy művelési utat találni, amelyiknél nem kell szenvedni vagy egyszerűbbé teszi magának, hogy szenvedéseket viseljen el, ez mind nem megy. De gondolom, a művelésnél pontosan emelkednie kellene az embernek, nem fog mindig ugyanabban az állapotban maradni. A lótuszüléstől való félelem talán nem szintén egy ragaszkodás?

 

Kérdés: Még ha a mellék-ősszellem egy megvilágosulttá is művelte magát, a fő-ősszellem ennek ellenére beléphetett a reinkarnáció hat útjába. Úgy tűnik, mint ha különböző egyedek (egyének) lennének. 

 

Mester: Ezt már nagyon világosan elmagyaráztam. Számodra úgy a főtudat mint a melléktudat is te vagy a világon. Az nem megy, hogy te valamelyiket nem akarod elismerni közülük, ők mind a te nevedet viselik, ugyanazt teszik mint te és ugyanazon agy fölött rendelkeznek mint te, vagyis ők mindannyian te vagy. De ami egy embernek a valódi urát illeti, ha te valóban a legtisztább (legértelmesebb) állapotban vagy, minden öntudatod a fő-ősszellem által lesz irányítva. Miért? Az ok abban rejlik, ha a mellék-ősszellem eljutott a beteljesüléshez a művelésen keresztül, te semmit sem tudsz arról. Ő pontosan olyan, mint te és pontosan úgy néz ki, mint te. Ő készre (sikeresen) művelte magát és elment, de te megint a reinkarnáció hat útjába kell belépjél. Ha a főtudatod művelte készre (sikeresen) magát, te tudod azt: ,,Ó, én készre (sikeresen) műveltem magam és eljutok a beteljesüléshez.“ Azonban a melléktudat neked egy részed, ezért ha te műveled magad, ő is műveli magát veled. Ha eljutsz a beteljesüléshez, ő is eljut a beteljesüléshez. Így viszonyul ez. 

 

Kérdés: Én korábban gyógyszerész voltam és ismerem a masszázs pár technikáját. Szabad most még térítésmentesen bevessem a masszázst mások számára? 

 

Mester: Ezzel itt te a ,,térítésmentesen“-t hangsúlyoztad ki, tehát anélkül, hogy ezzel pénzt keresnél. Jótett-e viszont ez? Én mondom nektek, a művelés egy komoly dolog. Én állandóan tisztítom a testedet, amit te nem szabad újra beszennyezzél, ilyen a jelentése. Hiszen az emberek közti bőr- és testkontaktus által a mezők összekapcsolódhatnak egymással. Miért nagyon erős az energiamező a közös gyakorlásaitoknál? Az ok abban rejlik, hogy mezőiteknek mindegyike – olyan jó mezők – össze van kapcsolva egymással, úgyhogy gyorsan megemelkedhettek. Ti nagyon jól érzitek magatokat eközben. De egy hétköznapi ember nem műveli magát, testének a mezője tele van karmával. Ha így magyarázom, akkor sokan gondolják közületek: ,,Ó, ez talán azt jelenti, hogy a családtagjaimmal szintén nem szabad többé együtt maradnom?” Te egy művelő vagy, ezt a problémát már megoldottam számodra. Ebből kifolyólag egyáltalán nem szükséges töprengened ezen, nem is szükséges szándékosan félned valamitől. Vagyis, ha valamit szándékosan akarsz tenni, akkor az semmi más, mint hogy te szándékosan akarsz elfogadni valamit. Miközben maszírozod, az a gondolatod van: ,,Szeretném meggyógyítani a betegségét”. Ennél te nem a modern orvosi módszereket vagy gyógyszereket, hanem a testedet vetetted be, hogy meggyógyítsd a betegségét, akkor nagyon valószínűen szennyezést idézhetsz elő. Így van ez elgondolva (Ìlyen az elgondolás). Ha arról van szó, hogy tanulóink némelyike masszás-orvos (masszőr, masszázsterapeuta) és azon körülmények között, hogy ők valóban nem tudnak más állást találni és létfenntartásuk miatt ezt a munkát kell végezzék, akkor le fogom pecsételni a testeteket, hogy megoldjam a létfenntartásotok problémáját. Ha viszont neked nincs egy ilyen hivatásod, akkor inkább ne tedd ezt. Így értendő. Ami az akupunktúrát illeti, ha te orvos vagy és másokat gyógyszerekkel vagy injekciókkal kezelsz, akkor az nem probléma, az a technikához tartozik.     

 

Kérdés: Valakinél volt egy szellemi beteg a családjában, saját maga viszont nem szellemi beteg. Szabad végezze a gyakorlatokat?

 

Mester: Én azt mondanám, ha a családodban létezik egy szellemi beteg, te nem kell feltétlenül megkapd a szellemi betegséget. Mi talán nem így kellene nézzük ezt? Mind a két oldalról meg kellene szemlélni a dolgot. Ez azt is jelenti, egy nagyon erős főtudattal rendelkező, nagyon ésszerű ember számára nem probléma, hogy végezze a gyakorlatokat. Ha a családi kórtörténetben léteznek szellemi betegek, akkor elővigyázatosak kellene legyetek. Ha neked van egy szellemi betegséged, ne gyakorold, mivel egy szellemi beteg normális módon  nem rendelkezik tiszta főtudattal. Nem lehet engem hibáztatni (megvádolni) azért, hogy nem váltalak meg. Ez az én Fá-m a főtudatnak van adva, ezt az embert kellene megváltsa. De ennek az embernek nem tiszta a feje (az értelme). Kinek kellene hát adjam ezt a Fá-t? A rohamnál a karma, a rossz gondolatok és más élőlények játszanak közre (szerepet). Odaadhatjuk-e mi nekik? Nem. Pontosan ez az oka. Ebből kifolyólag azok, akik a szellemi betegség egy kórtörténetével rendelkeznek a családban, feltétlenül vigyázzanak a gyakorlásnál! Mihelyt az az érzésed, hogy nem tudod többé ellenőrízni (kontrollálni) magad, akkor ne vegyél részt rajta. Azok, akik saját maguk rendelkeznek egy szellemi betegséggel, nem szívesen látottak a gyakorlóhelyeken, ti a Fá-konferenciákra szintén nem kellene jöjjetek, hogy hallgassátok a Fá-t.

 

Kérdés: Egy tizenkétéves gyermek hetente egyszer műveli magát. Este, mielőtt az ágyba megy, hallgatja a Fá-t. Annak az útja és módja, ahogyan a gyakorlatokat végzi és ahogyan a Fá-t tanulja, rendben van?

 

Mester: A gyerekeknek megvannak a saját állapotaik. Ha kapcsolatba jut a Fá-val, tanulja is és a gyakorlatokat is végzi, akkor tulajdonképpen már műveli magát, annyi biztos. A mi követelményeink a gyerekekkel és a felnőttekkel szemben szigorúan különböznek egymástól. Mivel a gyerekek nem rendelkeznek olyan nézetekkel és dolgokkal, amik bonyolult gondolatok által vannak képezve, mint a felnőtteknél, ők nagyon egyszerűek, így ők nagyon gyorsan megkaphatják a Fá-t.

 

Kérdés: Mihelyt rosszra gondolok a fejemben, rossz anyagok keletkeznek más dimenziókban. Mit tehetnék ellene?

 

Mester: Lehetőleg ne gondolj rosszra, te az idő múlásával műveled magad. Még ha arra is gondolsz, ne törődj vele és ne is félj. Ha félsz: ,,Mit kellene tegyek ellene?“, akkor az egy ragaszkodás. Innen eredően lehetőleg többet kellene tanulnunk a Fá-t és többet olvasnunk a könyvet és leginkább egy tiszta szívet megőriznünk. Azonban lehetetlen egyáltalán semmi rosszra sem gondolni. Ameddig nem jutottál el a beteljesüléshez, azt nem éred el. Ami a dolgokat illeti, amik ezáltal fognak keletkezni, én mondom neked, te már egy művelő vagy. A mennyben egy művelő többé nincs emberként tekintve. Az ő véleményük szerint ti istenségek vagytok. Ha eljutottatok a beteljesüléshez, különböző szintek jövendő istenségeivé váltok. Mihelyt túlmentetek a hétköznapi embereken és emberfölötti dolgokat hordoztok a testetekben, különösen ha ti a Fá-helyreigazítás közben művelitek magatokat, nemcsak általam lesztek védve, ti valóban rendelkeztek a nyolc részleg mennyei sárkányaival, amelyek megőrzik a Fá-t számotokra, csak ti saját magatok nem tudtok erről semmit. Sok embernél van úgy, mihelyt ők a gyakorlatokat végzik, nagyon bátrak. Miért? Ez nem csak a saját tényezőiteken múlik, mivel nektek van egy oldalatok, amelyik tud erről, emiatt lettetek nagyon bátrak.    

 

Kérdés: Én gyerekkorom óta mindig is nagyon szégyenlős, félénk voltam. Ez egy nagyon erős ragaszkodás?

 

Mester: Ha egy ember szégyentelen, arcátlan, akkor én azt mondanám, hogy az egy nagyon rossz ember. De ha te egy művelőként ragaszkodsz ahhoz, akkor pontosan egy ember vagy. Korábban viszont létezett sok [olyan] ember, [aki] mióta művelte magát, nem is gondozta többé a külsejét, ápolatlan (lompos) és koszos volt. Ha egy Dáfá-tanítványként így viselkednél, akkor azt mondom, hogy te azon lennél, hogy beszennyezd a Dáfá-t. Tudjátok, minden körülmények között, mikor én nektek a Fá-t magyarázom, véleményem szerint viszonylag rendesen felöltöztem. Valójában én meg akarom mutatni nektek ezt. Ráadásul léteznek emberek, akik utánozzák a beszédstílusomat (beszédmodoromat) vagy az életstílusomat (életvitelemet), ezért nagyon ügyelek az ilyen dolgokra, nem hagyhatok hátra nektek egy rossz viselkedést sem. Ti a hétköznapi emberek között éltek, ezért egy keveset ügyelnetek kellene erre.

 

Én láttam egy esetet. A kínaiak nem ügyelnek a külsejükre, ők elég lazák. Úgy, mint ahogyan utolsó alkalommal egy tréfát meséltem el, hogy a kínaiak nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a tartalomra, tartalomgazdag gondolatokkal rendelkeznek a fejükben és egy csomó képességük van, bármit is főznek, nagyon is ízlik (jó is az íze), azonban a külsejük elhanyagoltnak (lomposnak) és koszosnak néz ki. Ami a nyugati embereket illeti – csak egy tréfaként tekintsétek ezt – a nyugati emberek ugyan nem főznek olyan jól, mint a kínaiak, de nagyon gondosan helyezik az evőeszközöket az asztalra. Nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a külsőségre, például mit milyen evőeszközzel esznek és mit milyen pohárból isznak, ők nagyon előzékenyek, udvariasak. Ez a különbség a nyugati emberek és a kínaiak között. De gondolom, ha ez a két jellem össze lenne kombinálva egymással, például ha a kínaiak valamivel többet ügyelnének az előkelő (választékos) viselkedésre és a nyugati emberek még többet a tartalomra, akkor az jobb lenne. (taps)

 

A nyugati emberek nagyon ügyelnek az előkelő viselkedésükre, az az ő kultúrájuk. Miért dühösek rátok néha a nyugati emberek? Sőt némelyek úgy gondolják, hogy ők alaptalanul dühösek rájuk. Ha te a hagyományaikat szabotálod, még ha csak egy apróságról is van szó, ők valóban nagyon fel fognak mérgelődni azon. Sok ember nem ügyel az apróságokra. Például ha egy boltba megy be, miután kinyitotta az ajtót, nem figyel másokra, akik mögötte vannak, egy ,,bumm“-mal egyszerűen hagyja becsapódni az ajtót maga mögött és megy tovább. Ha ez egy nyugati embernél történik meg, nagyon fel fog mérgelődni ezen, mivel szabotáltad a hagyományait, ő nem tartja ezt egy apróságnak. Nagyon fel fog mérgelődni a vele szembeni udvariatlan viselkedéseden és a szavaidon. Ti másoknak egy társadalmában éltek, ezért valamivel több figyelmet kellene szentelnetek [a dolognak] ebben a tekintetben.    

 

Kérdés: Én egy tanuló vagyok, aki Kínából jött. Mikor ez alkalommal megláttam a Mestert, nem tudtam visszatartani a könnyeimet, ezt nem tudom szavakkal kifejezni.

 

Mester: Látjátok, mivel én az utóbbi fél évben az USA-ban ismételten találkoztam veletek, úgy ez nagyon egyszerűnek tűnik. De a szárazföldi Kínában olyan sok tanuló van, aki nem láthat engem, ők nagyon hiányolják a Mestert, én is gondolok rájuk, ez már csak így van.  

 

Kérdés: Mindegyik dimenzióban létezik egy én. Ezek a dimenziók mind a három világkörön belül vannak?

 

Mester: Így van ez, ezek a három világkörön belül vannak. A három világkörön belüli dimenziók a legbonyolultabbak is. Ha később alkalom adódik, még egyszer elmagyarázom nektek az anyag szerkezetét, annak a bonyolultságnak a foka nagyon meglepő. De nem léteznek szavak, hogy leírjuk azt, nem is lehet lefesteni azt. Ez az oka annak is, mikor én néha a Fá-t magyarázom nektek, úgy minden lehetséges emberi szót felhasználtam, ennek ellenére nagyon nehéz, hogy leírjam a világegyetem nagyszerűségét (pompázatosságát). 

 

Kérdés: Az lett mondva, hogy a tudományos kutatóhivatalok Kínában azon vannak, hogy pandamedvét másoljanak le. 

 

Mester: Arra gondolsz, hogy klónozzanak, nem igaz? Nektek szintén nem szükséges ilyen dolgokkal törődnötök. Az emberiség azon van, hogy elpusztítsa saját magát. Azon a napon azt mondtam, hogy az emberiség azon van, hogy ezt vagy azt lemásoljon. Mihelyt az emberiség elkezdi az emberek klónozását, akkor kezdődik el az az idő, amelyikben a földönkívüliek fel lesznek véve ide, hogy embereket helyettesítsenek. Pontosan [azért,] mivel az emberek nem láthatják az istenségek létezésének az oldalát, találják úgy az emberek, hogy az ő vég nélküli törekvésük – ez az úgynevezett kutatás – jól hangzik. Valójában azon vannak, hogy megsemmisítsék az emberiséget, vagyis az emberek azon vannak, hogy megsemmisítsék saját magukat. 

 

Kérdés: A buddhizmus körében léteznek némely emberek, akik rátámadnak a Dáfá-ra, és mondják, hogy a Dáfá nem lenne egy ortodox (igaz) út. 

 

Mester: Nem szükséges ezzel törődnötök. Ők már a Végső Fá Idejének az utolsó szakaszában találhatók. Ha mi ilyen problémáknál pontosan úgy cselekszünk mint ők – vagyis ha ők rátámadnak a Dáfá-ra, mi is anyagokat osztogatunk, hogy rájuk támadjunk – akkor talán a Dáfá nem pontosan olyan lenne mint ők? A mi Dáfá-nk a kozmikus Dáfá. Bár szabotázsokat követnek el, valójában egyáltalán semmit sem érnek el. Mikor Sákjamuni akkoriban a nyilvánosság elé lépett, a brahmanizmus is csinált ilyesmit. 

 

Kérdés: A mikroszkopikus résztől a makroszkopikus részig való fejlődésnek a folyamata egy olyan folyamat, amiben a benti (saját test) átváltozik?

 

Mester: Ezt értheted úgy. Minél gyorsabban műveli magát az ember, annál gyorsabban történik az átváltozás.

 

Kérdés: Miért létezik a világegyetem egy bizonyos területének sok különböző dimenziójában egyidejűleg egy ő?

 

Mester: Ez a világegyetem pont egy ilyen bonyolult szerkezettel rendelkezik. A születésednél sok más dimenzióban létezik egy te, aki szintúgy megszületett. Szinte ugyanúgy néznek ki, szinte ugyanazt teszik és mindnyájuknak ugyanaz a neve mint neked itt. Ők egyidejűleg születnek és egyidejűleg is halnak meg. Azonban az életminőségük más. Mi közük van hát hozzád? Előbb  kijelentettem, ők egyidejűleg születnek és egyidejűleg halnak meg, több közük nincs egymáshoz. Éppen mondtam, ámbár ők egyidejűleg születnek, ha viszont nem születnek meg, te nem jöhetsz a világra, még ha szeretnél is. Ha nem halnak meg mindannyian, akkor az is nehéz számodra, hogy meghaljál, még ha szeretnél is. Ez az oka, amiért mondják, hogy a magányos lelkek és hontalan kísértetek nem születhetnek újra, mert minden többi ő még nem halt meg. Csak az egyik közülük követett el öngyilkosságot és szeretne feltétlenül meghalni, ezért ez a halott nem találhat egy helyet sem, olyan hosszú ideig kell várjon, amíg minden még élő ő befejezte az életfolyamatát (életútját), csupán azután találhatnak közösen nyugalmat. Ami az ősszellemet illeti, azt már előbb elmagyaráztam, az ősszellem pontosan te saját magad vagy. A fő-ősszellem te saját magad vagy. A gondolataidnak a forrása pontosan te vagy. Ami az ősgyermeket illeti, az egy buddha-test, amelyik a művelésed közben a bölcsességed és a Fá-d által jött létre. Ez a mi Fá-nk ráadásul az emberi test egy lényeges változásához vezethet. Maga a test is átváltozhat egy buddha-testté.

 

Kérdés: A Mester azt mondta: ,,Ha te eléred a Taót, sok ember talán szintén hasznot fog húzni belőle.“

 

Mester: Így van ez. Gondoljatok csak bele, ha egy ember buddhához műveli magát, lehet-e, hogy a szüleinek és testvéreinek ne legyen szerencséjük? Beszéljünk csak a szüleiről, ők egy olyan jó gyermeket hoztak a világra. Biztosan szerencséjük van. De mennyi szerencséjük van és hova lesznek elhelyezve, az biztosan aszerint lesz elrendezve, mennyi szerencsés fizetségben van már részük. Ha ő elérte a beteljesülést és egy buddhává vált, az mégsem lehet, hogy a szülei is buddhává váljanak anélkül, hogy művelnék magukat, hiszen ők nem művelték magukat. A szerencse (boldogság) mennyiségén és a xinxingen múlik, a karmának a mennyisége is egy nagyon jelentős szerepet játszik. Ez nem csak a szülőkre és a testvérekre vonatkozik, hanem sok emberre és élőlényre is, amelyiknek kapcsolata volt ezzel az emberrel a világban, valamint a bűnös sorskapcsolatokra. Ha te valamikor élőlényeket öltél és most buddha leszel, mi van akkor ezekkel az élőlényekkel, amelyeket megöltél? Te meg kell váltsad őket. Természetesen ilyen dolgok a Mester által lesznek elintézve, ha te a művelésen keresztül eljutsz a beteljesüléshez. Ők is azokhoz az élőlényekhez számítanak, amelyek általad vannak megváltva, hiszen nekik a te világodba kell menniük. Ezek a problémák pont ezen az úton és módon lesznek megoldva. Ehhez jön még nagyon sok ember, akiből egyszer hasznot húztál. Az sem megy, ha mi nem törődünk velük, mindenféle tekintetben léteznek ilyen tényezők. Ez azt jelenti, a művelés szintén nem egy egyszerű dolog. Sok dolognál te nem tudsz megoldani minden lehetséges sorskapcsolatot, ez is a Mester által lesz elintézve.

 

Kérdés: Mikor a Mester találkozik egyes tanulókkal különböző területekről, egyik sem szeretné elszalasztani ezt az esélyt. Ez talán nem szintén egy ragaszkodás?

 

Mester: Talán ma léteznek ilyen esetek. Mikor én Kínában terjesztettem a Fá-t, minden tanuló tudta, talán ti is hallottatok erről, hogy a tanfolyam első napján minden résztvevő az elülső helyeket akarta felkeresni, hogy közelebb üljenek a Tanárhoz és erősebb energiát kaphassanak. A harmadik nap végén egyik sem kereste fel többé az elülső helyeket. Mindannyian az idősebbeknek vagy másoknak engedték át a jobb helyeket, egyik sem próbálta, hogy fenntartsa magának a helyeket. Az egész teremben egy harmonikus légkör uralkodott. Mindenkinek szüksége van egy folyamatra a változásához. Természetesen ma sokan jöttek más vidékekről, vagy némelyek már hosszú ideje nem láttak engem, ti előre akartok jönni, hogy jobban lássátok a Tanárt. Én meg tudom érteni ezt a gondolatot. Ami azt illeti, hogy jobb helyeket tartsanak fenn maguknak, ilyesmit viszont nem fognak tenni a nyugati emberek. Nagyjában és egészében véve ezek mind csak a felszínen levő dolgok.

 

Kérdés: A sokéves tanulóknak magas xinxingjük van, a művelési energiájuk is egyre erősebb lesz; a szavaiknak és viselkedésüknek nagyon nagy befolyása van az új tanulókra. Hogyan találhatnák meg a helyes mértéket saját maguk számára úgy a sokéves tanulók, mint az új tanulók is?

 

Mester:  A sokéves tanulóknak a legnagyobb része nagyon jól művelte magát. De szintén nem lehet azt mondani, hogy mindegyik sokéves tanuló olyan jó. Én szintén nem mondhatom, ha te nem érted el a kritériumot, nem szabad jöjj a gyakorláshoz. Csinálhatok én ilyesmit? Nem. Sok szó és magatartásmód befolyásolhatott volna másokat, de létezik a Fá, semmi gond. Ha ő egy új tanuló is, többszöri Fá-tanulás után mindent meg lehet ítélni a Fá-val. Ámbár egy sokéves tanuló vagy, te is tudod, mit csináltál hibásan. Az emberek azt gondolhatják, még létezik a Fá, ezek mind nem problémák, ti is mindannyian így jutottatok át. Mikor egy asszisztens vagy sokéves tanuló talán aggódik emiatt, a szándék és a gondolat jó. Ha ilyesmit láttok, akkor próbáljátok megoldani ezt, szóljatok másoknak, hogy lehetőleg ügyeljenek erre. Egy sokéves tanulóként, neked valóban valamivel többet kellene figyelned saját magadra, tekintettel az új tanulókra. Még ha te nem is vagy tekintettel a saját tekintélyedre, mégis tekintettel kellene legyél a Dáfá hírnevére. Itt egy darab tiszta föld van. Éppenséggel nem szeretném, hogy ti ne nézzetek magatokba, ha konfliktusokba ütköztök. Az nem megy, hogy úgy nézzen ki mint egy cégnél a társadalomban.

 

Kérdés: Mielőtt műveltem magam, egy éjjel nagyon hidegnek éreztem magam és nem tudtam többé mozogni.

 

Mester: Én azt mondanám, ami a személyes állapotot érinti, úgy inkább nem kellene kérdéseket feltegyetek erről. Te egyedül rendelkezel már az állapotok ezreivel vagy millióival, hogyan kellene ezt mind elmagyarázzam neked? Én mondom neked, ezek mind jó dolgok. Tegnap elmagyaráztam egy dolgot, mindegy hogy neked saját magadnak egy jó vagy rossz érzésed van, valójában te ezt nem tudod megkülönböztetni. Én csak egyet mondok neked, ezt mind tartsd egy jó dolognak, az már elegendő. (taps) Megnevezek nektek egy példát, egyszer gondolkodjatok el azon is, a föld az emberi társadalomban magas[szintű] élőlényeknek az ürüléke. Az emberek ilyen egy piszkos környezetben tartózkodnak. Ez olyan, mintha egy pöcegödörbe ugrott volna az ember. Ha már egy pöcegödörben van, minek van még az embernek igénye arra, hogy itt vagy ott valamivel kényelmesebb? Műveld gyorsan magad! Mindegy mibe ütközöl, hidd el, hogy az egy jó dolog. De valóban is jó dolgok. Ha nem műveled magad, semmiképpen sem lenne ez az érzésed, beleértve a kellemetlenséget. Bármilyen jó változás is létezik, ha visszatükröződik a testedben, rosszul éreznéd magadat, mivel minden létező gong és az energia rendelkezik elektromossággal, ezek testi reakciókhoz vezethetnének. A gong olyan erős, és neked még mindig egy emberi tested van. Ha egyszer megmozdul a testben, a test természetesen rosszul érzi magát. Ha te egészen készre művelted magad, akkor nincs is többé ez az érzésed. Némely embereknél az égben bukkantak fel egyes állapotok, miközben az égbe emelkednek. Ne törödjetek vele, ezek mind jó dolgok. Minél inkább félsz, annál több kerülőutat járatnak veled, mivel ha félsz, az hát szintén nincs rendben.

 

Kérdés: Saját magáért létezik az ember és egyidejűleg egó nélkülinek és önzetlennek kellene lennie. Hogyan értse ezt az ember?

 

Mester: Gondoljatok csak bele, egy ember egy individuális élőlény. Ha te olyan messzemenően önzetlen lennél és egód sem lenne, úgyhogy nem szeretnéd többé művelni magad és a visszatérés a valóhoz és az eredethez szintén nem létezne többé, akkor valóban nem lenne többé éned. Lehet ezt így érteni? Talán nem saját magadért végzed a művelést? Azonban a művelésetek folyamatában egyre könyörületesebbek lesztek, olyan könyörületesek, hogy állandóan másokra gondoltok, egy önzetlen élőlény lesz belőletek. A művelést is saját magad számára végzed (teszed). Ha a művelésen keresztül eljutsz a beteljesüléshez, ugyanakkor a művelésen keresztül egy nagyszerű élőlénnyé váltál, amelyik másokra gondol és mások számára áldozatot hozhat. Az individuális élőlénynek örökre léteznie kell. Hogyan mehetne, hogy a művelésen keresztül nektek mindannyiótoknak egy énetek se legyen többé? Úgy én mondom nektek, ti vissza kellene térjetek felfelé és el kellene érjétek a beteljesülést, az áldozataitok mindenképpen végtelen boldogságot fognak hozni nektek, ezt az áldozataitokon keresztül kaptátok meg. Az ember visszatér a még magasabb és pompázatosabb horizontra (birodalomba), ez azt jelenti, hogy a jó és a magas szintek felé fordul. Némelyek úgy értették ezt a ,,wuwei”-t [tétlenséget], mintha az egó vagy az én nem létezne többé. Valójában ez egyáltalán nem így értendő. A világegyetemben léteznek a szintek, szigorúan mondva léteznek rangsorok az élőlények között, ezek a gyümölcshelyzet által jönnek létre, amit a saját művelésnél a felismeréseken keresztül igazolt az ember, valamint a hatalmas erény által.    

 

Kérdés: Ha a lábak olyan kemények (merevek), az a nagy karmából jön?

 

Mester: Ezt már elmagyaráztam. Némelyeknél a karma által van okozva a fájdalom a lábakban. Némelyek merevnek (keménynek) találják a lábakat, mert sohasem keresztezték így a lábakat, az a fizikai állapot a testnek a felszínén. De mindegy, hogy a karmából vagy a fizikai tényezőkből jön, mindenki tudja keresztezni a lábakat. Ha azt mondja az ember, nem kellene fájjon, ez az eset nagyon ritkán létezik.

 

Kérdés: Most világszerte több mint 100 millió ember létezik, aki megkapta a Fá-t. A Fá-terjesztés még mindig olyan fontos, mint korábban?

 

Mester: Olyan nem szívesen szeretnéd csinálni a Fá-terjesztést? Ti mindannyian tudjátok, a művelésnél a Könyörületesség van művelve. Ha valakit nehézségekben lát az ember, szeretne segíteni neki, hogy megkapja a Fá-t, ez azokhoz a dolgokhoz tartozik, amiket a művelés közben lassanként birtokolnotok kellene. Bármit is ad az ember másoknak, az nem jobb, mint a Fá. Még ha olyan pompás dolgokat is adsz neki, bármennyi pénzt is adsz neki, ő csak egy életre vagy egy pillanatra boldog (szerencsés). De ha a Fá-t adod neki, az egy örök boldogság (szerencse) lesz ezen élőlény számára. Hiszen hát micsoda még jobb, mint a Fá? (taps) Úgy azt gondolom, ha másoknak bemutatja az ember a Fá-t, az már önmagában a Fá-terjesztés és az egy jó dolog. Azonban ti nem kellene ezt másokra rákényszerítsétek. Ha ő nem akarja tanulni, de te feltétlenöl akarod, hogy tanulja, az nem megy. Az már elegendő, ha már megpróbáltátok és adtatok neki egy lehetőséget, hogy megismerje a Fá-t. Hogy műveli-e magát, az az ő saját dolga. Sokan szakítottak nagyon sok időt maguknak, hogy bevessék magukat a Fá-terjesztésért, az semmiképp sem értelmetlen. Az időt, amit arra szakítottál, vissza fogod kapni a művelésnél. Mindenképpen a Dáfá-ért teszel valamit és az egy jó dolog. Természetesen a jövőben szintén ügyelnetek kellene egy dologra, nevezetesen ne próbáljatok meg sürgetni (unszolni) másokat. Az már elegendő, ha egyszerű utakon keresztül tájékoztatjátok őket. Ha már ismerik, de nem akarják tanulni, akkor hagyjátok azt.

 

Kérdés: A ,,Légy megfontolt (Éles elméjűség)“ című jingwenben azt mondja, hogy feltétlenül különbséget kellene tenni a gondolati karma és a rossz gondolatok között.

 

Mester: Igenis. A hétköznapi emberek számára nehéz, hogy világosan felismerjék a zavarásokat a gondolati karmán keresztül. Ha egy művelő nem halad előre szorgalmasan és nem keresi meg a gondolatainak az alapvető okát, akkor nagyon nehezen is érheti el. Miért nem lehet még mindig eltávolítani némelyeknél a gondolati karmát hosszú idő után sem? Az ok éppen abban rejlik, hogy ők nem próbálják meg, hogy megkülönböztessék saját magukat ezektől. Miért kellene művelned magad? Mindenekelőtt a rossz gondolatokat kell eltávolítanod művelésen keresztül. Te eltávolíthatod ezeket a rossz dolgokat, mert te nem ismered el őket önmagadként, ezért távolíthatod el őket. Valójában azok nem te vagy. Azok nézetek, amiket te a születés után sajátítottál el a foglalatosságoknál és ráadásul kialakították a karmát, azok pont ilyen dolgok. Mégis az emberek saját maguknak tartják ezeket a dolgokat: ,,Én nagyon okos vagyok. A társadalomban senkitől sem hagyom magam megelőzni (fejbe kólintani). Én minden területen erősebb vagyok másoknál.“ Saját magának tartja ezeket a születés után megszerzett dolgokat és még a legjobbnak (a legjobb dolognak) tartja őket. Bármit is szeretne az ember, arról saját maga dönt. Csupán ha te nem akarod ezeket a dolgokat, távolíthatod el őket.

 

Miért lehetnek csak nehezen megváltva a szellemi betegek? Az ok abban rejlik, hogy ők egyáltalán semmit sem tudnak többé megkülönböztetni. Egy új tanulónak valóban nehéz, hogy felismerje a gondolati karmát és hogy megkülönböztesse, mely gondolatok nem tartoznak hozzá. De ha eléri ezt az ember, akkor az valóban nagyszerű. Ha te a Dáfá-val ítéled meg, akkor egy rossz gondolat sem származik tőled. Ha elérheted ezt, akkor már különbséget tudsz tenni: ,,Ó, ez a gondolat nem jó, el kell legyen távolítva, el vele. Én nem kellene így gondolkodjak.“ Ez önmagában már az eltávolítás. Azt hiszitek, hogy az emberek, akik rosszat tesznek, például gyilkosságot, gyújtogatást, sőt homoszexualitást, saját maguk akarják azt tenni vagy hogy ez velük született? Az ok abban rejlik, hogy a hibás nézetek, amiket a születés után sajátítottak el, egyre erősebbek és erősebbek lettek, úgyhogy ezek az emberek a nézetek által vannak irányítva, ezért váltak ilyenekké.

 

Kérdés: A megvilágosultak, akik megváltják az embereket, normális módon tathágaták. Hogyan fejleszthetik ki ők a művelési energiát egy művelő számára az anyag őseredetétől fogva?

 

Mester: Ilyesmit én sohasem mondtam neked. Én sohasem mondtam, hogy Sákjamuni ilyesmit tett? A Tathágata-Fá nem hasonlítható össze a kozmikus Dáfá-val. Egy normál istenség a jövőben ezt szintén nem érheti el. Korábban szintén nem érte el ezt egy istenség sem. Korábban a Fá, amivel embereket váltottak meg, kicsi volt. Az emberek megváltása más tathágaták vagy még magasabb istenségek segítségével lett csinálva. Ő is kellett imádja a mennyet és tisztelje a még magasabb istenségeket. Nincs úgy, mint azt az emberek elképzelik, mintha egy tathágata a legmagasabb lenne a mennyben. Az nincs úgy. Ha egy kicsi Fá-val váltanak meg egy embert, azt nem is lehet elérni egy életben, csupán több élet után lehet megváltva ez az ember. De a Dáfá elérheti azt. (taps) Hiszen ez a kozmikus Dáfá és túlmegy mindegyik további Fá-n. Mindegyik Fá a kozmikus Fá felismerése és tanúsítása által jön létre egy nagy megvilágosult művelése közben. Nem tudom, hogy megértettétek-e ezt a kapcsolatot. A saját világának a tulajdonságai és a gyümölcshelyzete az összes megvilágosultnak, aki megváltja az embereket, és a mennyben levő összes tathágatának, buddhának és taónak a kozmikus Dáfá általa való felismerésén és tanúsításán keresztül jött létre. (taps) Ők ezeket nem egyszerűen úgy vették át a kozmikus Fá-ból, hiszen korábban nekik egyáltalán nem volt megengedve, hogy megismerjék a kozmikus Dáfá-t (hogy tudjanak a kozmikus Dáfá-ról). Csak azt tudták, hogy a különböző szintek élőlényei el kell érjék annak a látókörnek a mércéjét, csak azt tudták. Így felismerés által tanúsítani tudták a saját megértéseiket, és azt is, hogyan lehet elérni ezt a mércét, ezek [olyan] dolgok, amiket ők felismerés által tanúsítottak. Amit Sákjamuni felismerés által tanúsított, az Törvény (Parancsolat), Meditáció (Nyugalom) és Bölcsesség. Ezt nem magyaráztam már el világosan? (taps) Nekik a kozmikus Fá illetve még magasabb istenségek segítettek, ők saját maguk ezt nem tudták magcsinálni.

 

Azonkívül némely tathágaták szintén mások (másmilyenek). Például: Sákjamuni szintén nem egy normál (szokványos) tathágata volt, mint ahogyan ti azt elképzeltétek magatoknak. Ezen a szinten egy tathágata volt, valójában nála léteznek még [olyan] mikroszkopikus állapotok, amiket más buddhák nem ismernek. Egy nagyon magas szintről való. Felismerés által tanúsította a ,,négy nagy”-ot: föld, víz, tűz és szél. Talán némelyek közületek olvasták korábban a szútrákban ezt a megnevezést. Ezek már elég magas szintről valók és már messze túlmentek a mennyei rendszeren, amiben a normál élőlények léteznek. Vagyis ő már tanúsított valamit nagyon magas szintekről felismerés által, ez azt jelenti, hogy a származása nagyon magas. De pusztán a tathágata-szintre jött a Fá erejével, hogy embereket váltson meg.  

 

Kérdés: Az emberi társadalom elfajulásának az egyik oka abban rejlik, hogy a legtöbb hétköznapi embernek a molekuláris sejtjei már meg vannak változtatva földönkívüliek által?

 

Mester: Az élet és az emberi testnek az alapanyagai, amikre az emberek gondolnak, ennek az emberi testnek az összetétele. A gondolatok elfajulása egy ember magatartásának és életmódjának a változásához vezethet. Az életmód ugyanakkor megváltoztathatja egy emberi test részecskéinek az alkotórészét. Ha ez az elfajulás passzívan történik és valamilyen fajta élőlény által van irányítva, akkor az nagyon szörnyű az emberek számára. Miért keletkeznek például nézetek egy embernél a születés után? Miért irányíthatják ezek a nézetek másfelől az embert? Ha te nem távolítod el őket, akkor egy részeddé fognak válni ebben az életben, sőt egy [olyan] résszé, ami irányít téged. Ez azt is jelenti, ez a földönkívüliek által a világ embereire rákényszerített kultúra már viselkedések és szokások egy sorát alkotta meg a gondolataidban, hogyan kellene élni és hogyan kellene megérteni az anyagi világot, ez már ilyenné vált. Ha ők viszont ilyen dolgokat birtokolnak, ilyen egy testté fejlődhetnek. Hogyan vezeti az ember az autót? Neked az ő módszereiket kell alkalmaznod. Hogyan építi meg az ember a gépet? Hogyan kezeled az általuk előállított dolgokat? Ilyen dolgok sora szövi át az emberek minden életmódját. Ilyen egy testet, illetve ilyen gondolatokat alakítottak ki. Ilyesmi lett kialakítva. Utolsó alkalommal elmagyaráztam, hogy a földönkívüliek minden embert, aki számítógépet használ, megszámoztak. Az valóban igaz. Azonban a mi tanítványainknak nincs ez a problémája, mivel én ezt már eltávolítottam. Azonkívül a földönkívüliek a végső eltávolításban találhatók. Azonban léteznek olyanok, akik el vannak rejtőzve. Csak nagyon ritkán látja őket az ember. Korábban egy anyagontúli (szuperanyagú) dimenzióban rejtőzködtek és onnan ellenőrizték az embereket. Utolsó alkalommal beszéltem anyagontúli (szuper) alapanyagokról. Ők ott rejtőzködtek és nagyon nehezen voltak felfedezhetőek. Az emberek hiszik csak, hogy a mostani molekulák a leganyagiasabbak. Valójában léteznek dolgok, amelyek még anyagiasabbak mint a molekulák. Ők ott rejtőzködtek és irányították az embereket. Abban a dimenzióban a dolog már el van intézve, ott már kitakarítottunk (kitisztítottuk).

 

 

Kérdés: A világontúli Fá nem az arhát-gyümölcshelyzet talán? Miért van még a közönséges élőlények között?

 

Mester: Te még mindig nem olvastad figyelmesen és nem értetted meg helyesen a Fá-t. Némely emberek művelik magukat, viszont nem művelték készre (sikeresen) magukat. Ők csak egy a három világkörön belüli szinten élhetnek, ha elérték annak a szintnek a mércéjét. Az emberek a mennyben, vagyis a mennyei emberek az emberek számára szintén istenségek. Ha egy ember túljutott a három világkörön, az első gyümölcshelyzet pontosan az arhát. Létezik egy különleges eset, nevezetesen az ember ugyan nem művelte magát, mégis egy nagyon jó mércét ért el. De ő nem kap gyümölcshelyzetet. Könnyen lehetséges, hogy neki sorskapcsolata van egy buddhával, vagy sorskapcsolata van közületek az egyikkel, aki később buddhává válik a művelés által, akkor lehet, hogy ő egy élőlény lesz a te világodban, vagyis egy polgár a te világodban. Egy buddha világában nem csak buddhák vagy bódhiszattvák léteznek, az egy sokrétű világ. A buddha egy Fá-király, ő könyörületes. Így néz ez ki. Ha az emberi gondolatokkal próbálod megérteni a helyzetet a mennyben, sohasem fogod elérni. Ha a fejed ilyen dolgokkal van tele, nem tudod többé művelni magad. Én elmagyaráztam nektek, hogy egy ilyen nagy mennyei rendszer csak egy porszem. A világegyetem leírhatatlanul bonyolult, nem lehet leírni. Te látod, hogy a Földön léteznek fehér, sárga és fekete emberek, és hogy bizonyos különbségek léteznek az emberek között. De a mennyben nagyon sok emberfaj létezik, ezek különfélék, léteznek még tarka emberek. Ez azt jelenti, a világegyetem nagyon óriási és sokrétű.   

 

Kérdés: Az emberiségnél egyre több karma halmozódik fel. Miért van még mindig meghosszabbítva az átlagos élettartam (életelvárás)?  

 

Mester: Ti valószínűleg már láttátok, hogy a mai emberek valóban egy hosszabb élettartammal (életelvárással) rendelkeznek mint a korábbiak. Abban az időben, amelyikben a Dáfá széleskörűen terjeszkedik, az már egy szerencse egy ember számára, ha ebben az időben jön a világra. (taps) Ami azokat az embereket illeti, akiket szeretnék megváltani, úgy én biztosan kell egy esélyt adjak minden embernek. Az ember ugyanabban az időközben él a világon, amelyikben a Dáfá széleskörűen van terjesztve, ha találkozik a Dáfá-val, az szintén nem egyszerű, az embereknek egy esély van adva. Azonban az az emberen saját magán múlik, hogy műveli-e magát. Még sok terület létezik, ahol a Dáfá még nem lett terjesztve, ezekkel az emberekkel fenntartatják az életüket, avégett hogy később hallhassák a Fá-t, ezen körülmények között meg van nézve, hogyan mozdul meg a szívük. Innen eredően fontos, hogy tájékoztassuk az embereket a Fá-ról, az nagyon fontos. Amire gondolok, az az, hogy a Fá terjesztésénél nektek tájékoztatnotok kellene az embereket a Fá-ról. Hogy művelik-e magukat, az az ő saját dolguk. Ha ebben az időben jött a világra az ember és érintkezésbe jutott a Fá-val vagy valamit hallott róla, és mégsem reagált erre, nem művelte magát és nem tanulta, akkor az számára sajnálatos! A  kérdés, amit előbb tettél fel, arról szól, miért van az embereknek nagyon sok karmájuk és ennek ellenére az életük nem megrövidítve van, hanem még meghosszabbítva. Ez éppen az oka. 

 

Kérdés: Az helyénvaló, hogy a sokéves tanulók otthon tartják a buddha-képeket, mint például Bódhiszattva Avalokitésvaráét (Guanyin), aminek a Mester képe által fel lett nyitva a fény?

 

Mester: Ez mind nem probléma, hiszen ők mind nagyszerű istenségek. Ha a fény már fel van nyitva, akkor nem probléma egyszerűen odahelyezni őket. Azonban a szívedben te tisztában kell legyél, melyik iskolában műveled magad. Neked a szívedben tisztában kellene lenned, kit szeretnél tisztelni.

 

Kérdés: Érthetjük-e úgy, hogy mi mindannyian a Mester testében élünk?

 

Mester: Úgy is értheted. (taps) Tulajdonképpen én mondom nektek, a művelésed közben a tested térfogata állandóan növekedni fog. Az emberek ebbe a dimenzióba estek, most vissza akarnak térni, vagyis visszaművelni magukat, akkor a test meg fog változni. A változás a legmikroszkopikusabb szinten kezdődik, úgy az ember meg kell feleljen azon mikroszkopikus szint kozmikus mércéjének és vissza kell térjen a legmikroszkopikusabb szintre. Akkor a testének a térfogata meg kell feleljen azon dimenzió őseredeti állapotának, úgy nagyobb lesz. Minél mikroszkopikusabb, annál nagyobb térfogata van. A változás mindegyik művelőnél meg fog történni. Ezt nem láthatják a hétlöznapi emberek, nem megengedett nekik, hogy ezt láthassák. Sok tanuló látta, hogy a Tanár mögött rétegről rétegre számtalan test létezik. Hogy jön az, hogy rétegről rétegre léteznek a Tanár testjei? Egyik rétegnek a testjei nagyobbak mint a másik rétegé. Némelyek olyan nagyok, hogy a szélüket egyáltalán nem lehet látni, mindent beborítottak. Ha a test beborította a földgolyót, akkor te nem ezen a földgolyón vagy? Ez a jelentése. (taps)   

 

 

Kérdés: Nálunk a fő-ősszellem van művelve. Miért vált körülöttünk minden ismételten idegenné és furcsává egy bizonyos idő után?

 

Mester: Léteznek ilyen esetek is egy ilyen érzés számára. Ha a gondolataidnak egy része meg lett tisztítva vagy ha a gondolkodásmódod meg lett változtatva, akkor eljuthat ehhez az esethez. Mindenesetre tudod, hogy te vagy ott és hogy te vagy az, akkor az nem probléma. 

 

Kérdés: Úgy találom, a Zhuán Fálun-ban már minden nagyon világosan el lett magyarázva, nem szükséges másokkal beszélgetni vagy kicserélni másokkal a tapasztalatokat. 

 

Mester: Ez csak a te saját művelési állapotod. Ezt szintén nem lehet másokra rákényszeríteni. Azt szintén nem lehet mondani, hogy te tévedsz, hiszen mindegyik ember rendelkezik a saját állapotával. Szintén folyvást léteznek új tanulók, akik csatlakoznak, így kell rendelkezzetek egy darab tiszta földdel. 

 

Kérdés: Lehet úgy mondani, minél mélyebbre esett a hétköznapi emberek közzé, annál nagyobb a hatalmas erény, ha egyáltalán visszatérhet és sikeresen művelheti magát? 

 

Mester: Az nem úgy van, hanem minél mélyebbre esett, annál kevesebb remény létezik ennél az embernél. Ha a Dáfá nem lenne széleskörűen terjesztve, ennek az embernek vége lenne.

 

Kérdés: Az a dolog, hogy a mester eltávolítja a karmát a tanítványai számára, miért nem lett olyan világosan elmagyarázva a vallásokban?

 

Mester: Erre nem létezik egy ok sem. Miért más az, amit Jézus elmagyarázott, mint az, amit Sákjamuni magyarázott el? Miért kell hát minden ember egyforma legyen? Nem úgy van, hogy Sákjamuni nem magyarázta el a karma eltávolítását, ő elmagyarázta azt. A mai buddhizmusban is beszélnak a karma eltávolításáról. Sákjamuni sok dolgot elmagyarázott, miközben 49 éven át magyarázta a Fá-ját. Amit viszont az emberek nem értettek meg, nem lett átadva. A későbbi emberek az olvasásnál kedvük (szívük) szerint keresték ki a tartalmat. Az olyan, mint némely tanulóknál, akik az olvasásnál bizonyos fejezeteket választanak ki a Fá-ból, ők úgy találják, hogy ezek a fejezetek jók, úgy ők csak ezeket a fejezeteket olvassák. Ha csak ezt a részt értette meg az ember, úgy ez a rész lesz átadva. Amit viszont nem tud megérteni vagy ami nem felel meg a saját nézeteinek, az akkor nem lesz továbbadva. Amikor Sákjamuni az ő idejében magyarázta a Fá-ját, nem léteztek feljegyzések. Csupán 500 évvel később lettek feljegyezve a szavai írásba. Hány hiba csúszott ennél be a szóbeli terjesztés közben az 500 év keretén belül? A buddhizmusban beszélnek a karma eltávolításáról, te nem tudtál meg semmit erről. Jézus keresztre lett feszítve, talán nem azt mondják a kereszténységben, hogy Jézus viselte el az emberek számára a bűnöket?

 

Kérdés: ,,Művelőtárs“ gyakran van használva néhány tanuló által egy megszólításként más tanulók számára. A Tanár sohasem beszélt erről a megszólításról. Ezt nem találom helyénvalónak. A buddhizmusban létezik egy ilyen megszólítás. 

 

Mester: Ez a megszólítás a világi emberektől származik. Nem is csak a buddhizmusban létezik, ez nem egy speciális kifejezés. Valójában a speciális kifejezése egyáltalán nem ,,művelőtárs“. Ez a kifejezés csupán az utóbbi években lett kitalálva az emberek által. Számunkra nem olyan fontos, milyen megszólítást használunk. A Dáfá a felszínen nem fektet hangsúlyt erre, mi lehetőleg a hétköznapi emberek állapotának megfelelve műveljük magunkat. Korábban kérdeztek engem, hogyan kellene nevezzenek. Azt mondtam, Zhang XX vagy Li XX, minden oké. Ha mi mindannyian egy speciális megszólítást állapítanánk meg, akkor mások valóban egy vallásnak tartanának bennünket. Az jobb, hogy ebben a tekintetben a hétköznapi emberek formájához igazodunk hozzá. 

 

Kérdés: Hogyan szemléljük azt a kérdést, hogy az emberek saját magukat bezárják (körülzárják, körbekerítik)?

 

Mester: Ez egy nagyon átfogó kérdés. Ez a probléma minden tekintetben létezik az emberiségnél. Egy egyszerű példát nevezek meg, vegyük a törvényeket. Tudjátok, hogy a régi korokban nem léteztek törvények, mert az embereknek mind jó szívük volt, úgy nem kellett nekik olyan sok törvényt előírni. Már saját maguk tudták, hogyan kellene cselekedjenek és jól is cselekedtek. Ma az emberek szíve már nincs rendben, rosszabbá vált, emiatt lett csupán olyan sok törvény hozva, hogy ellenőrizzék az embereket. Emberek állatokként vannak ellenőrizve. Ez egy láthatatlan ketrec. Azonban az emberek továbbra is rosszabbakká válnak, így szintén egyre több törvény lesz hozva. Milyen messzire jutott hát ez? Olyan sok törvény létezik, úgyhogy még csak azt sem tudja az ember, mikor vétett a törvények ellen. Olyan sok törvény van, amit már egyáltalán meg sem jegyezhet magának az ember. A végén úgy lesz, mihelyt egyszer megmozdul az ember, vagyis ha kimegy egyszer a ház ajtaján, már vétkezett valamilyen törvény ellen. Talán nem juthatna el ez ilyen messzire? Az emberiség éppen azon van, hogy bezárja (körbekerítse) saját magát. Ez nemcsak a törvényeket érinti, hanem az emberek minden tekintetben bezárják saját magukat. A végén olyan messzemenően be lesznek zárva, hogy többé semmi további intézkedés nem fog eszükbe jutni. Az emberek által megállapított törvények majd megforgatják a lándzsát és el fogják kezdeni megbüntetni az embereket. Az emberek, akik a törvényeket hozzák, mindenki mást meg akarnak büntetni ezekkel, mert az emberi szívük által nem szenvedhetnek másokat, irigységből meg akarnak büntetni másokat. Nem gondoltak arra, hogy saját maguk szintén az emberekhez tartoznak, ők is ellenőrizve lesznek a törvények által. A végén az emberek úgy be lesznek zárva, hogy többé egy helyet sem találhatnak, ahol fellélegezhetnek. Semmi további nem jut az eszükbe már. Hogyan élhetnek aztán még az emberek? Ebből kifolyólag az emberek alapvető problémáira a megoldás nem a törvényekben rejlik, hanem az emberek szívében. (taps)     

 

Mindegyik országnak vannak nehézségei a társadalom nyugtalan és instabil tényezőivel, például a társadalom biztonságának a problémája. Többé nem ellenőrizhető (tartható ellenőrzés alatt). Mindannyian célzottan erre a jelenségre akarnak törvényeket hozni, hogy ellenőrizzék a társadalmat. Egyre több törvény lesz hozva. De azok, akik rosszat akarnak tenni, ennek ellenére rosszat fognak tenni, ha nincsenek a törvények ellenőrzése alatt. Tulajdonképpen senki sem találta meg közülük az alapvető okot erre, nevezetesen, hogy az ember szívét megzabolázza, úgyhogy az emberek a szívüket a jó irányába fejlesszék. Ha az emberek szíve jobbá vált, akkor nem is szükséges olyan sok törvényt hozni. Ha nem is létezne rendőrség, az emberek nem követnének el egy bűntényt sem. Az emberek saját magukat fékezik meg, hogy semmi rosszat se tegyenek, akkor nincs is szükségük rendőrségre többé. Nézd csak meg, milyen társadalom lenne az? Az nem úgy van? Ha később olyan sok rendőr is létezne, hogy mindegyik ember egy rendőr által lenne ellenőrizve, az ember szíve annak ellenére rossz lenne és az ember annak ellenére rosszat tenne. A rendőrök is emberek. Léteznek rendőrök is, akik rosszat tesznek. Mit csinálhatnának akkor? Egy bíró is egy hétköznapi ember. Mit csinálnak, ha bírók is léteznek, akik rosszat tesznek?

 

Amire gondolok, az az, hogy az emberek alapvető problémáira a megoldás nem abban rejlik, hogy ilyen és olyan sok törvényt hozzanak. Nem azon múlik, hogyan korlátozzák és zabolázzák meg az embereket, hanem hogyan ösztönzik az emberek jószívűségét, úgy hogy az emberi társadalom valóban nemes legyen. Egy külső megzabolázás sem fékezheti meg az embereknek a szívét. Ez azt is jelenti, az nem takaríthatja el az útból a lényeges problémákat.  

 

Én mindent tudok az emberiségről. Természetesen, még ha beszéltem is erről, most én ennek ellenére nem szeretnék az emberiséget megcélozva tenni valamit, nem törődök ezzel. A politikai dolgokba szintén nem akarok beleavatkozni. Egyáltalán nem szeretem ezt az úgynevezett politikát, ahogyan az emberek nevezik, egyáltalán nem érdekel. Mégis elmagyarázhatok mindent az emberiségnél. Pillanatnyilag csak a magukat művelő tanulókért viselem a felelősséget. De ha még több ember létezne, aki a művelés által jobbá válik, akkor ez a hatalmas, őszinte erő odavezethet, hogy a társadalom feltételesen megváltozik. Az emberek szíve a jó felé fordulna és a társadalom stabilizálódna, ez biztos. Ez viszont nem az én szándékom, hogy ilyesmit tegyek, hanem ez egy mellékhatás a Dáfá terjesztése által.     

 

Kérdés: A Tanár azt mondta, Ön az egyetlen a világon, aki Fálun Gong-ot terjeszt. Nem létezne egy második sem, aki le merészel jönni, hogy terjessze.

 

Mester: Helyes. Én pontosan a Fálun világ … vagyok. A Fálun világ általam lett teremtve. (taps) Én vagyok az egyetlen, aki a Dáfá-t terjeszti. Tulajdonképpen nem is létezik senki más. A fogalom, amit elképzeltél magadnak, szintén nem létezik.

 

Kérdés: Nekünk sokszor az az érzésünk, hogy az éppen feljövő gondolatokat már megint nem helyesként érzékeljük. 

 

Mester: Hiszen ez jó. Ámbár a főtudatod nem olyan erős, mint egy megvilágosultnál, de mindegyik alkalommal, mikor hibás gondolatok bukkannak fel, megragadhatod azokat és tudod, hogy rosszak. Ennek az az oka, hogy a készre művelt részed már nagyon erős, már kifejti a hatását. Mihelyt rossz gondolatok jönnek fel, már tudatában vagy ennek, és azonnal megragadod őket. 

 

Kérdés: Mit jelent ,,lótusz“? Azt jelenti, hogy a művelők az iszapból jönnek, de nem hagyják beszennyezni magukat?

 

Mester: Ezek a lótuszvirágok nem az emberi dimenzióban jönnek létre. Az emberek úgy találják, hogy a tavirózsa hasonló a lótuszvirághoz (olyan, mint a lótuszvirág). De az nem lótuszvirág. A lótuszvirág a buddha-világban jött létre, ott viszont nem egyfajta virágként van tekintve, hanem az egy gyümölcshelyzet vagy a buddhák hatalmas erénye. A lótuszvirág nem egyfajta virág a szó emberi értelmében, azonban le lehet írni egy virágként. Ma a tavirózsa szentséges tisztaságként van megjelölve a buddhizmusban, ami az iszapból nő ki, de nincs beszennyezve. Ez [a tavirózsa] olyan tiszta és szentséges. Ez [a tavirózsa] csak egy metafóra, de semmi esetre sem a buddha lótuszvirága. 

 

Kérdés: Hogyan lehet érezni a művelési folyamatban az emelkedést és a szintek áttörését? Én sokszor érzem a testi visszaesést.

 

Mester: Ez mind normális. Te érezni akarod, melyik szintre művelted magad? Az nem megy. Hogyan kellene hát azt elmagyarázzam? Olyan sok ember van, ha én mindegyik embernek kimerítően el kellene magyarázzam a helyzetét, elsősorban az lehetetlen, másodsorban a felszínes dolgokhoz fog ragaszkodni az ember. Viszont nektek nem szabad olyan sokat töprengenetek ilyen dolgokon. Dáfá-tanítványokként műveljétek magatokat a Dáfá szerint, az igazán a leggyorsabb. 

 

Kérdés: Egy ember saját jellemének van valami köze a veleszületett alaphoz (minőséghez)?

 

Mester: Ha az excentrikus (különc) jellegekről van szó, amik a születés után alakultak ki, akkor az nem a saját jellem. Ennél a ragaszkodásról van szó, ami a születés után lett kialakítva. Ha viszont valaki valóban megmutatja a jellemét – például némelyek nagyon gyorsan cselekszenek és némelyek viszont nagyon lassan, vagy ha léteznek különbségek a jellemvonásokban – ezek mind őseredeti dolgok. Ami viszont a születés után van kialakítva, például így mutatkozik meg: ,,Ha valamit csinálok, szeretném egyszerűen így vagy úgy csinálni. Én pont ilyen vagyok. Én szívesen szeretnék pont így cselekedni. Így is fogom megtenni.“ Az téves, ha ilyen ragaszkodásokat vagy makacs nyakasságot a saját jellemnek vagy a saját természetnek tart az ember. Az ilyen dolgok mind el kell legyenek engedve.  

 

Kérdés: Hogyan értendők az olyan fogalmak mint például világegyetem, mennyei rendszer vagy időtér?

 

Mester: Ami a világegyetem, mennyei rendszer és időtér fogalmait illeti, ezen három szó szempontjából kell elmagyarázni, mert az emberi nyelv rendkívül korlátozott. Normális módon ti azt hiszitek, hogy ez a világegyetem az, amit a szemével láthat vagy elképzelhet az ember. Én elmagyaráztam nektek a világegyetem sok rétegének a fogalmát. Ha még tovább magyaráznám, akkor még léteznek szintek, amik túllépik a világegyetem fogalmát. Én mennyei rendszereknek nevezem azokat. Ezek a megértéshez való szavak és fogalmak, amiket elmagyaráztam nektek. De a mennyei rendszer, amire az emberek gondolnak, nem ugyanaz, mint az általam elmagyarázott mennyei rendszer. A mennyei rendszeren belüli különböző világegyetemekben léteznek ugyancsak különböző dimenziók, természetesen a különböző dimenzióknak megvan az ő különböző idejük, az pontosan az ő időterük. A dimenziók, amelyekben különböző idők léteznek, különböző időterekként vannak megjelölve. Ezek azok a fogalmak, ahogyan felszínesen megérti őket az ember.

 

Kérdés: A Dáfá széleskörű terjesztése a társadalomban a kozmikus alapelvek ismételt megjelenése az embervilágban. Helyes ez a megértés?

 

Mester: Helyes, de nem egészen korrekt. Hiszen ilyen nagy alapelvek nem ismételten jelentek meg, hanem ez még sohasem létezett az ég és a föld megteremtése óta. Ez az első alkalom a világegyetemben az ég és a föld megteremtése óta. (taps)

 

Kérdés: Ha az amerikaiak elkezdik tanulni a gyakorlatokat, nagyon óhajtják, hogy szinkrontolmácsolás is létezzen az utasítások számára a gyakorlatzenében.

 

Mester: Minden fordítás folyamatban van. Én nem találom jónak, ha a gyakorlókazettán lefordított utasítások vannak beiktatva. Vegyük a ,,buddha“ szót, korábban a nyugati emberek egyáltalán nem tudták, mit jelent ez a szó, de most mindannyian tudják. Vagyis, némely dolgok nem lehetnek lefordítva, de a magyarázatot a gyakorlókazettán le lehet fordítani. Ha a ,,jieyin“ vagy ,,heshi“ le lenne fordítva, akkor nem lenne többé ugyanaz a jelentése, elveszítené az eredeti értelmét, ezért ilyen fogalmak nem szabad legyenek lefordítva.  

 

Kérdés: Hogyan segíthetünk azoknak, akik a saját szívük által démonokat idéztek elő, hogy a művelés nagy útját járják? 

 

Mester: Mindenekelőtt azt mondanám, hogy nem egy jó tanulóról van szó, hiszen egy jól művelt tanulónál ilyesmi semmiképp sem fog megtörténni. Ha a démonok látják a sziklaszilárd szívét a Dáfá-val szemben, megijednek, nemhogy még zavarják. (taps) Ha megérintenék őt, az semmi más nem lenne, mint tojásokkal kősziklákat megdobálni. Egyáltalán nem merészelik, hogy megérintsék. Így ez tulajdonképpen azon múlik, hogy ezek az emberek problémákkal rendelkeznek a gondolataikban. Különösen ha földönkívüli dolgok használják ki a ragaszkodását a gondolataiban és csalóka képekkel zavarják, ez százszázalékosan azon múlik, hogy még rendelkezik korábbi dolgokkal, amiket nem engedett el. Akkor keressétek nála az okokat. Ha ő nem törekszik azokra a dolgokra, akkor semmiképp sem mernek közelíteni hozzá. A korábbi élőlények a világegyetemben, valamint az összes élőlény, amiről most mi már beszámoltunk, mindannyian figyelnek. Csak mert a szíved nem őszinte, idézheted elő ezeket a becstelen dolgokat. Ameddig egy őszinte szívvel rendelkezik az ember, egy valaki sem mer közelíteni hozzá. Még ha közelíthetnének is hozzá, ezt az összes istenség szintén nem fogja megengedni. Hogyan kellene hát kijavítani (korrigálni) őt? Hagyd tisztába jönni ezzel. Az egyetlen módszer az, hogy elengedje az érzületeket, és hogy többet tanulja a Fá-t. Mihelyt démonokat idézett elő a saját szíve által, nagyon nehéz, hogy önmagától felismerje. Minél többet beszélnek a többiek erről, annál inkább lelkesedik érte, nem is szeretne ezzel tisztában lenni, akkor semmit sem lehet tenni, egyszerűen hagyd őt. Senki se érdeklődjön eziránt, ne szenteljetek figyelmet neki, úgy mintha ez az ember egyáltalán nem létezne. Ha többé nem élvezi, talán észhez fog térni. De azok, akik nagy károkat okoztak a Dáfá-nak, soha többé nem fognak kapni egy esélyt, hogy megkapják a Fá-t. Nincs úgy, hogy velük szemben könyörtelen lenne az ember. Én újra és újra elmagyaráztam a Fá-t ebben a tekintetben.

 

Kérdés: Nekem nagyon világos, hogy állandóan vizsgákon kell túljussak, viszont sohasem éreztem, hogy léteznek különleges testi változások.

 

Mester: Sokan a tanulóink közül nagyon sok szenvedést kellett elviseljenek, ők ténylegesen többet áldoztak és többet is szenvedtek, mint mások. Erre két ok létezik. Az egyik az, hogy ők korábban valóban nagyon sok karmát termeltek vagy még komiszabb rossz dolgokat tettek. Hogy lehetne az, ha ők azt mondanák, hogy ebben az életben semmit se akarnak tudni erről és ezt nem szeretnék visszafizetni? Ha ti a Dáfá-ban művelitek magatokat, úgy én törődök veletek. Sőt hagylak megemelkedni a művelésen keresztül és eljuttatlak a beteljesüléshez. Azonban nem szabad neked elmesélnem, hogy te olyasmit tettél, te viszont megkérdezel, miért van ez így vagy úgy. (Természetesen itt nem erről a tanulóról beszélek, aki feltette ezt a kérdést. Csak egy példát veszek, hogy elmagyarázzam ezt az esetet.) Mit kellene hát csinálni? Ha téged szenvedés és rosszullét közben látlak, én is valóban aggódom. Mégis ezzel összehasonlítva már elég sok dolog lett eltávolítva. A Mester már elég sokat távolított el számodra és viselt el érted, az már nem megy, ha még többet távolítok el számodra. Több(et eltávolítani) nem megengedett. Mit lehet akkor tenni? A maradék további szenvedés által kell legyen eltávolítva.   

 

A másik ok abban rejlik, hogy némely emberek pontosan a saját dolgaikhoz ragaszkodnak. Egyszerűen nem akarod elengedni őket. Nagyon mélyen vannak elrejtőzve. Sőt ha észrevetted őket, akkor sem akarod elengedni ezeket. Mihelyt ezek a dolgok meg vannak érintve, kitérőt teszel és nem akarsz elgondolkodni ezeken. Nem akarod elengedni őket, de művelni akarod magad. Én is úgy találom, hogy te alkalmas vagy erre és művelheted magad, így erről is fel kell világosítsalak. Ha te még egyre tovább ebben az állapotban maradsz, akkor a nehézségek is rosszabbodnak. Mit kellene hát tenni? Semmi mást nem lehet tenni. Ez is egy eset, nevezetesen ezt az ember saját maga okozta.

 

Van még egy dolog, nevezetesen a testi változások a művelésetek közben nem mindegyikőtöknél ugyanolyan feltűnőek. Némelyek éppenséggel nem érezhetik világosan. Mindegy, hogyan van, te nem érezheted őket, ilyen eset is létezik. Mondjuk csak úgy, mindegy milyen világot megrázó változások léteznek a mikroszkopikusban (mikrokozmoszban), a felszínes tested viszont a születés után egyáltalán nem érzékeny többé, nevezetesen eltompult és egyáltalán nem érezheti, ilyen eset is létezik. De mindegy milyen rosszá vált a felszínes test, úgyhogy már nem érezheti, ennek nincs befolyása a művelésedre. Te nem is fogsz lassabban előrejutni, mint mások. Ha eljött a beteljesülés ideje, a felszínes akadályok semmik. Ha megérkezik a gong, ez egy szempillantás alatt el van intézve. De pontosan ahhoz vezet, hogy érzéketlen vagy.

 

Kérdés: A Mester elfajult társadalomról, valamint elfajult emberiségről beszélt. Magyarázhatna valamivel többet erről a tanítványoknak?

 

Mester: Tudjátok, a régi korokban azon idők embereinek a gondolatai, a viselkedésük és a létformájuk egészen más volt, mint a maiaké, ez úgy a keleti mint a nyugati embereknél is így volt. Minden istenség emberi életnek tartotta ezeket. Azonban létezett egy fejlődési folyamat is. Tudjátok, hogy Kína több dinasztiát élt át, ámbár az öltözet mindegyik dinasztiában más volt, az emberek gondolatai, valamint az összes foglalatosságuk (foglalkozásuk) a társadalomban az igazi emberi élethez tartozott. Ami a mát illeti, a mai tudomány ahhoz vezetett, hogy a társadalom nagyon haladónak tűnik.  

 

De miért engedték meg az istenségek az emberi társadalom elfajulását? Ha erről a témáról beszélünk, akkor sok dolog van belevonva, így nem szeretném olyan szívesen elmagyarázni. Mégis mondhatok ehhez átfogóan egypár szót, nevezetesen a világegyetemben létezik egy régi erő. Ez a régi erő azonban nem démonok(ból áll). Ezek tudniillik élőlények, amelyek a Fá-tól egy nagyon hosszú idő multán való eltérülés után jöttek létre. Ők egyáltalán nem tudják, hogy a világegyetem nincs többé rendben. Pontosan ilyen élőlényeknek egy fajtája. Akadályoznak más élőlényeket, hogy megkapják a Fá-t, valamint akadályozzák a Fá-helyreigazítást, hogy megőrizzék önmaguk minden dolgát. Ők már egy nagyon rosszindulatú erővé váltak. Nem démonok, amit tesznek, az viszont sokkal rosszabb, mint a démonoké. Úgy tesznek, mintha jót akarnának az embereknek, de valójában szabotálják őket.

 

A felszínen egy istenség külsejével rendelkeznek, valójában ők nem jószívű élőlények. Ez az erő egy komoly gátló hatást fejtett ki a mai Fá-terjesztésem közben. Mihelyt a gongom egyszer megérinti őket, valójában ők egyáltalán semmik. Ha tisztában lesznek ezzel, észre fogják venni, hogy azon vannak, hogy teljesen meg legyenek semmisítve. Nem fognak tudni elmenekülni a Fá-helyreigazítás általi elrendezés következményei elől. Ennek a dolognak egy ilyen folyamata van. Mindenesetre ha erről a témáról beszélünk, akkor ez valami nagyon nagy dolgot érint. A téma túl nagy. Ez azt jelenti, ez a régi erő már nagyon hosszú idő óta létezik, ezért ők nem hiszik, hogy az élőlények eltérültek a Fá-tól. Szintén nem hiszik, hogy valamilyen változások adódtak a világegyetemben.

 

Amit teszek, az élőlények tudják fentről lentig, a legmagasabb istenségek is akarnak támogatni ennél, így ők szisztematikusan elrendeztek néhány dolgot. Azt hiszik, csupán így lenne számomra a legjobb. Ilyen elrendezések léteztek minden szinten fentről lentig. Azonban nem gondoltak arra, hogy az ő mércéik és elrendezéseik akadályokká váltak az én dolgom számára. Sőt régi koroktól fogva a mai emberi társadalomig ezt úgy rendezték el, hogyan kellene megkapja a Fá-t a mai emberiség. Az emberi testet és az emberi gondolatokat próbálják használni, hogy megőrizzék a földönkívüliek bölcsességét. Ez is okozott egy problémát és bizonyos nehézségeket a legalacsonyabb szinteken a Fá-helyreigazításom és az emberek megváltása számára. Így mindannak, amit tesznek, hogy támogassák ezt a dolgot, valójában egy gátló hatása van. A legnagyobb szabotázs az emberiséggel szemben viszont az akadályok az emberek számára a Fá megkapásánál. Hogy az emberek nem hisznek többé az istenségekben, és megtagadják az emberek hagyományos, igaz gondolatait és magatartásmódját, az különösen ezen a tudományon keresztül mutatkozik meg. Mindezek a dolgok egy akadályt képeznek az emberek számára a Fá megkapásánál. Ami a földönkívülieket illeti, ők nem istenségek, nem is tudják, hogy az istenségek ezt így rendezték el. Az istenségek csak irányították a földönkívülieket és kinyitották számukra az ajtót, úgyhogy ők bejutottak. A földönkívüliek most elérték a céljukat, ők már régen akarták birtokolni az emberi testet. Senki sem törődik azzal, bármit is csinálnak. Minden lehetséges dolgot megtesznek, hogy megkapják az emberi testet, és hogy birtokolják az emberiségnek ezt a helyét. Ha tehát én ezt magyarázom, úgy mindezek nagyon bonyolult dolgok. Az a kevés, amit éppen elmagyaráztam, már egy nagyon nagy témát érint. Ez éppen az oka, amiért egy elfajult társadalom és az emberiség mai állapota létrejött.

 

Némely tanulók mondják: ,,Bármennyi tanítvány is létezik most, a jövőben a Tanár csak egypár tanítványt tud elvezetni a beteljesüléshez.“ Ezt az állítást már különböző területeken hallottam, ez egy komoly szabotázs a Dáfá számára. Minek szükséges hát nekem, hogy ma itt még a Fá-t magyarázzam? Egyszerűen összehívhattam volna egypár embert és egyenként megtanítottam volna nekik. Minek az élőlények egyetemes megváltása? De némelyek közülünk ráadásul még el is hisznek ilyesmit. Hogyan tanultad te a Fá-t? Ez egy probléma. Léteznek még olyanok, akik mondják: ,,A Tanár bizonyos tanulók testére fog tapadni, hogy beszéljen velük és másoknak utalásokat adjon vagy valamit mondjon nekik. Ilyen esetek semmi esetre sem adódhatnak. Én többször mondhatok neked valamit mások száján keresztül, a családtagjaid száján keresztül vagy valakin keresztül, adhatok egypár utalást neked, az már lehet. Valakinek a testére – kicsoda hát olyan kiváló? Ilyen dolgok egyáltalán nem léteznek. Annál, aki ilyesmit mond, valami nincs rendben. Biztosan van egy problémája, ez nevezetesen a futitól [megszállottságtól] jön. 

 

Kérdés: Ha a Fá-t hétköznapi embereknek terjesztem, felszólítom őket, hogy először olvassák el háromszor a Zhuán Fálun-t. Csupán ha tanulni szeretnék, akkor tanítom meg nekik a gyakorlatokat.

 

Mester: Ne tegyétek ezt egy ilyen abszolút módon. Hiszen a kezdőknél mindig léteznek ezek vagy azok a tényezők, ezért szintén meg lehet tanítani nekik először a gyakorlatokat. Ha lassan értik meg, az is rendben van. Vagy adhatsz neki egy könyvet, ha ő az olvasás után szeretné megtanulni, az is megy. Semmi abszolút nem létezik erre. Ne csináljátok ezt egységesen (szabványosítva, sablonosan). Némelyek csak egyszer olvasták el a könyvet és már jónak találják, alig tudják kivárni, hogy megtanulják a gyakorlatokat. És te azt mondod: ,,Az nem megy. Te még tovább kell olvassál.“ Ilyesmit nem lehet csinálni. 

 

Kérdés: Némely tanulók mondják: ,,Az új kezdők először egyáltalán nem kellene olvassák a könyvet. Ők csupán el kellene gondolkodjanak ezen és meg kellene próbálják, hogy felismerjék és fontolóra vegyék (mérlegeljék).“

 

Mester: Hogy felismeri-e vagy elgondolkodik-e ezen vagy fontolóra veszi-e (mérlegeli-e), ameddig még nem kapta meg az ember a Fá-t, egyáltalán semmit sem ismerhet fel ebből, ha hagyod is megfontolni (mérlegelni) vagy felismerni. Az nem úgy van? Gyakran kellene olvasni a könyvet és még többet olvasni. Ha te helyesen tudod kezelni az állapotokat, amelyek fellépnek a művelési folyamatod közben, akkor az egy jóravaló (helyénvaló) felismerés. Mi a felismerés? Éppen ezt felismerni, az pontosan a jóravaló (helyénvaló) felismerés. Vagyis elgondolkodjon vagy fontolóra vegyen (mérlegeljen) – miről akarsz hát elgondolkodni? Nektek valóban meg kellene szűrnötök egyszer az összes gondolatot, ami felmerül nálatok és megállapítanotok, melyek tartoznak saját magatokhoz és melyek rossz gondolatok. Ha ezek rossz gondolatok, nem kellene hagyjátok őket. Ami a megfontolásokat (mérlegeléseket) illeti, szintén nem szükséges valamit szándékosan megfontolni (mérlegelni). Ti mindannyian rendelkeztetek egy ilyen folyamattal, hogy felismerjétek a Fá-t: Ti a kezetekbe vettétek a könyvet, elolvastátok egyszer és jónak találtátok. Miért találtátok hát jónak? Te értelmes vagy, neked megvannak a gondolataid, te ismered a gyakorlatot a társadalomban, így tudod csupán, hogy a Fá jó. Mihelyt elolvastad, tudod, de mindazonáltal az csak egy érzés. Folytonos olvasáson keresztül egyre inkább felismered az értékét, ezáltal emelkedik az ember a racionális szintre. Minek szükséges elgondolkodnod a maradékról? Ha viszont te így gondolkodnál: ,,A Fá-nak ebben a fejezetében, amit ma olvastam, nem stimmel valami. Ez a fejezet megalapozatlan.“ Akkor te tévesen ismerted volna fel. Az abszolút téves.          

 

Kérdés: A Fá hiányos terjesztése alapján, ma nem létezik sok ember a tudományos körök magas rétegéből, aki valóban műveli magát. Mit kellene tennünk?

 

Mester: Ne törődjetek csoportokkal vagy szociális rétegekkel. A Dáfá terjesztésénél ez egy ember szívére és a személyre van irányozva, de nem egy csoportosulásra. Vegyünk egy példát: ,,Nekem bizony megvan a hatalmam és felszólítalak benneteket mindannyiótokat, hogy tanuljátok. Nem megy, ha ti nem tanuljátok.“ De ki teszi ezt akkor valóban a szívéből? A kényszered vagy parancsod által jött létre, vagy csupán nem szeretne megsérteni téged. Ő nem a Dáfá miatt jött. Csupán ha önszántából is meg szeretné kapni, akkor megy az. Ez azt jelenti, mindegy milyen magas pozícióval, milyen nagy hatalommal rendelkezik, mi csak a szívét nézzük, senki sem képviselhet másokat. De ha némelyek mondják, hogy a hatóságoknál némely emberek megkapták a Fá-t és hogy ez előnyös a Dáfá általunk való terjesztésére és a Dáfá tudományosságának az igazolására, úgy nekem szintén nincs semmi ellenvetésem ezen gondolataitok ellen. Az ember szeretné megóvni a Dáfá-t és végezni a munkát a Dáfá számára, az nagyon jó. Azonban normális módon az szintén nincs úgy, mint ahogyan elképzeltétek magatoknak. Azon múlik, hogy önszántából meg szeretné-e kapni. Csupán ha ő szeretné, akkor megy az. Ha nem szeretné, akkor nem megy. A Dáfá számára nem probléma, ha valaki elmarad. Némely tanulók nagyon aggódnak, mert a gyakorlóhelyen nem merik másoknak megmondani, hogyan kellene csinálják, hiszen mihelyt mondanak valamit, ezek a tanulók nem gyakorolnak többé és elmennek. Én azt mondanám, azon körülmények között lehet ezt úgy csinálni, ha ezeknek még nincs egy mélyebb megértésük a Dáfá-ról. Ha egy tanuló egy idő hosszán át tanulta és annak ellenére úgy cselekszik, akkor egyszerűen hagyjátok elmenni. Mi [olyan] embereket akarunk, akik művelik magukat, de senkit, aki a zavarosban halászik és senkit, aki csak számadatként szolgál. Ha száz ember közül kilencvenkilenc nem szeretné szívből végig csinálni, mindannyian elmehetnek. Ha csak egy is maradt, az a te teljesítményednek számít. Ha szintén csak egy ember létezik, aki meg lesz váltva, az nagyszerű. De nem úgy lesz. Mindazonáltal ma egy olyan nagy száma létezik az embereknek, akik a Dáfá szerint művelik magukat.    

 

Kérdés: Néha az az érzésem egy vizsgán való átjutásnál, hogy egyszerre felismertem valamit és a szívem egyszerre megkönnyebbül. De később észreveszem, hogy ugyanaz a vizsga újra jön.   

 

Mester: Éppen megkérdezett egy tanuló, miért csupán most rendelkezik az égi kör felnyitásának az állapotával, miután ő korábban egyszer már rendelkezett vele. Én mondom nektek, a ti készre művelt részetek le van választva a mikroszkopikustól fogva (a mikrokozmoszban), avégett hogy ti a művelés közben lehetőleg hozzáigazodjatok az emberi társadalom állapotához. A nem készre művelt résznél talán pontosan ugyanaz a probléma létezik. Így tovább kell művelje magát az ember. Ha ez készre van művelve, újra le lesz választva. Vegyünk egy példát, a testednek mindegyik szinten vannak szerkezetei. A testjeidben is sok szinten létezhetnek rossz gondolatok. Vagyis egy rossz gondolat ki lehet alakítva a legkülső rétegben levő nagyon felszínes dolgokból, de szintén ki lehet alakítva néhány még mikroszkopikusabb alapanyagból. Némely rossz gondolatok talán léteznek a mikroszkopikustól fogva a felszínig. Ha neked ez az oldalad már elérte a mércét, egy réteg meg lesz tisztítva és leválasztva, de a következő rétegben szintén léteznek. A művelésednél az meg fog ismétlődni, ami el kellene legyen távolítva.

 

Némelyek azt mondják: ,,Úgy találom, hogy én igazán jól műveltem magam. Egy idő hosszán át jó állapotban vagyok. De miért bukkannak fel most már megint a rossz gondolatok?“ Ennek az az oka, hogy a készre művelt részed már le van választva, a nem készre művelt rész tovább kell művelje magát, azonban egyre gyengébbek lesznek. Néha nagyon rossz gondolatok bukkannak fel, azt tudom. Ne aggódjatok, minél mikroszkopikusabbak az alapanyagok, annál erősebb az energiájuk. Vagyis, minél erősebbek, a rossz hatásuk annál nagyobb, embereket irányíthatnak. Ami a legkülső felszínt illeti, minél felszínesebbek az alapanyagok, annál gyengébb az energiájuk. Minél gyengébb az energia, annál csekélyebb a hatása. De minél gyengébbek és felszínesebbek, annál rosszabbak is. És minél rosszabbak és alacsonyabbak, annál csekélyebb az energiájuk, így viszonyul ez hozzájuk (ilyen a kapcsolat közöttük). Ámbár te már nagyon sok rossz dolgot eltávolítottál és ezek gyengébbekké is váltak, viszont meglehet, hogy még rosszabbnak mutatkoznak meg. Ne aggódj emiatt (Ne csinálj gondot ebből). Te már eddig a lépésig művelted magad, ez ahhoz vezet, hogy azonnal észreveheted, mihelyt rossz gondolatok bukkannak fel a fejedben. Az elején ezt csak nagyon nehezen érheti el az ember. A rossz gondolatok rétegről rétegre lesznek eltávolítva. De ti ezt helyesen kellene megértsétek. Azt gondolod: ,,Á, így van ez. Ha újra felbukkannak a rossz gondolatok, akkor nem törődök többé velük.“ Ha viszont te nem fékezed meg saját magadat és nem utasítod el őket, akkor te megint csak nem műveled magad, így viszonyul ez ehhez. Neked világosan fel kellene ismerned és elnyomnod őket. Ha te megérted ezt, hogy saját magadat műveld és meggátolod a rossz gondolatokat, akkor a művelésnél vagy. Ezen a módon egyre tovább le lesznek csökkentve és eltávolítva, aztán az a rész, amelyik elérte a mércét, egyre nagyobb lesz. Ha az egész elérte a mércét, akkor az a beteljesülés. Ilyen egy folyamat ez.

 

Kérdés: A tanítványok Észak-Amerikában sok alkalmat felhasználnak, hogy terjesszék a Fá-t az amerikaiaknak. De még mindig nagyon kevés amerikai létezik, aki megkapta a Fá-t.

 

Mester: A régi erőnek a világegyetemben megvan az elrendezése. Az elrendezése komolyan akadályozta azt, amit ma tenni szeretnék. 

 

Senki sem tudja közülük, honnan jövök. Korábban elmagyaráztam nektek egy alapelvet, vegyünk csak egy istenséget. Mindegy milyen pozícióban van ez az istenség, ő nem tudja, hogy felette még léteznek istenségek. Azonkívül az istenségek létezési módja más mint az embereké. Ha én ma azt mondom nektek, hogy a menny felett még léteznek mennyek, elméletileg ezt mindannyian megérthetitek, de a ti gondolkodásmódotok más, mint az istenségeké. Ti ezt a Fá szempontjából értitek meg. Az istenségek azonban azt hiszik, hogy ők mindent láthatnak és mindent tudnak. Ha azt mondod, hogy felettük még léteznek istenségek, ők nem hiszik el, ők valóban nem hiszik el azt, ez az ő gyümölcshelyzetüktől és szintjüktől függ. Ezt ők is a bölcsességük által ismerték fel. Ami a szintjük alatt vagy ugyanazon a szinten van, azt ők egy pillantással mind láthatják, ők csinálhatnak ott, bármit is szeretnének. Minden élőlény számára a szintjük alatt ők abszolút nagyszerűek. Ami engem illet, ők láthatják minden alakomat, amit én megmutattam és a megjelenési formát az ő szintjükön, de nem láthatják a létformámat a szintjük felett, ezért merik kifejteni a hatásukat.

 

Ők azt hiszik, hogy én is az ő szintjükhöz tartozok: ,,Én ezt így rendeztem el. Ez előnyös számodra.“ Valójában ők nem tudják, hogy nekem még magasabb elintézendő dolgaim vannak. Ők ezt teszik mindegyik szinten. Egyik szinten így gondolkodnak és egy másik szinten is így gondolkodnak, ők mindannyian így gondolkodnak, ezért minden szinten akadályokat rendeztek el. Ami a Fá-terjesztést illeti, kezdetben arra gondoltam, hogy 200 millió ember kellene megkapja a Fá-t a Fá-terjesztésem közben, mivel több mint hét milliárd ember létezik az egész világon. 200 millió talán nem egy kicsi szám (mennyiség)? De ők 100 millió emberre korlátozták és makacsul ragaszkodnak az elfajult dolgaikhoz és nem is akarják többé elengedni azokat. Mindegyik alkalommal, mikor átttörtem egy szintet, még van nekik egy magasabb szintnek az elrendezése. Én szintről szintre át kell törjem őket … és áthatoljak rajtuk, csupán akkor szabadíthatom meg magam az elrendezéseik egy sorának a korlátozásától. Vagyis az elrendezéseik egy nagyon nagy akadályt képeztek a Fá-terjesztésem számára.

 

Kérdés: Sok ember kutat egyfajta ösztönzés után a művelés számára. Például, hogy kialakítsa a hazatérésnek a beállítottságát. Nem tudom, hogy talán jobb-e, ha tétlenül műveli magát az ember?

 

Mester: Ha egyfajta bizalmat vagy ösztönzést vagy gondolatot, hova szeretne menni, alakít ki az ember hajtóerőként a művelés számára, az elvileg nem hibás. Mindazonáltal úgy találom, hogy ott még van egy hiányosság, mert te még mindig valami miatt műveled magad. Természetesen, ha arról van szó, hogy a művelés által visszatérjél vagy hogy el akarj érni valamilyen állapotot, úgy azt gondolom, már elegendő, ha lerögzítettél egy célt vagy egy őszinte kívánságot, más dolgokon nem szükséges gondolkodnod. Mihelyt megvan ez a gondolatod, egyszeren műveld magad, ne törődj más dolgokkal. Ha mindig arra gondolsz, hogy ösztönzésként használj valamit magad számára, ha viszont elértél egy bizonyos szintet, a követelmények is magasabbak, úgy én azt gondolom, ebben az időben az nem lesz többé ösztönzés, egyfajta ragaszkodásnak tűnik. A kezdeti időben azonban ez nem probléma. Én azt mondtam, hogy Tathágata Buddha könyörületességről beszél. De ha egy elég magas szinten levő istenség egy pillantást vet erre, azt gondolja: Milyen könyörületesség? Micsoda hát a könyörületesség? Ő ugyancsak nem érti ezt. Nem úgy van, hogy nem érti azt, hanem ő mindent ért. Azonban a könyörületességedet ragaszkodásnak tartja. Az alapelvek emelkednek, a Fá is szintről szintre magasabb. Különböző szinteken különböző követelmények léteznek azon szintek élőlényei látókörének a számára. 

 

Kérdés: Mindegyik alkalommal, mikor részt veszek egy Fá-konferencián, az egy nagy ösztönzés számomra. De mikor visszatértem haza, úgy találom, hogy egy idő után megint nem haladok már szorgalmasan előre.

 

Mester: Tegnap még beszéltem erről a tanulókkal. Nektek szintén mindannyiótoknak ez az érzése. Ha ti a Dáfá egyik környezetében egyszer a Tanártól halljátok a magyarázatot, mindannyian tudjátok, hogy valóban szorgalmasan kellene előrehaladjatok. Mindazonáltal ti az emberi társadalomban művelitek magatokat, ezért mindennek, ami érintkezésbe kerül veletek, köze van a hétköznapi emberek közötti személyes előnyökhöz. Minden dolognál a te személyes előnyeidről van szó. A légkör, amit az egész társadalom terjeszt, olyan, hogy csak ezekért él az ember. Ilyen egy környezetben te öntudatlanul úgy találod, hogy ez mind egyszerű. Ez ahhoz vezethet, hogy nem tudsz többé szorgalmasan előrehaladni, ez az egyike a fontos okoknak arra, hogy az ember nem tud szorgalmasan előrehaladni. De másképpen mondva, pontosan azért, mert ez a környezet csábításhoz és ahhoz is vezethet, hogy emberek rosszabbá váljanak, ez a környezet bonyolult, úgyhogy alig tudja művelni magát az ember. Ha viszont te ebből ki tudsz emelkedni, akkor vagy igazán nagyszerű. Csupán akkor érhetsz el egy olyan magas szintet és térhetsz vissza. Csupán akkor fogják mondani mások, hogy valóban nagyszerű vagy. Az nem úgy van? Ha tehát ti valamilyen környezetben, a mai környezetben el szeretnétek érni, hogy folyvást szorgalmasan haladjatok előre, sokat kell olvassatok és még többet kell olvassatok.  

 

Kérdés: Minél mikroszkopikusabb, annál magasabb a szint. Tegnap a Tanár elmagyarázta, hogy különböző szinteknek a mennyei lemennek a mikroszkopikusba (a mikrokozmosz irányába).  

 

Mester: Nem létezik lent vagy fent, ahogyan azt elképzelted magadnak. A földgolyó kerek, lent ugyanakkor fent is. A földgolyó eredetileg kerek, az ember egyik pillanatban fejen áll és a következő pillanatban megint egyenesen. Nem létezik az embereknek a fent és lent fogalma. Mind a négy irányt és nyolc oldalt lehet ,,fent“-nek nevezni. Amire én a ,,felfelé menni“-vel gondoltam, tulajdonképpen úgy is lehet érteni mint ,,a mikroszkopikusba (mikrokozmoszba) belemenni“. Egészen pontosan megmondva, a mennybe emelkedni az pontosan a mikroszkopikusba (mikrokozmoszba) belemenni (a mikrokozmosz irányába menni).   

 

Kérdés: A Tanár a Zhuán Fálun-ban fényévvel írta le az időt. De a fényév a fizikában nem a távolság egy fogalma?

 

Mester: Mikor a mennyei rendszereket magyaráztam el, az időtér fogalmával bíró távolságot használtam, hogy leírjam az időt, ami használva van. Ugyanazon a szinten lehet távolságról beszélni. De a makroszkopikustól a mikroszkopikusig a távolságnak a fogalma megváltozik a tér- és időeltolódással. Vagyis, az emberiségnél nem létezik egységes fogalom, illetve kifejezés egy meghatározott (állandó) dimenziónak (térnek) a távolságára és az idejére. Ennél a dolognál minden időket áttörtem, ez az én módszerem. De mindegyik élőlény korlátozva lesz annak a környezetnek az idejétől, ameddig abban a környezetben található. Ha tehát a mennyei rendszer szerkezetét magyarázom, a távolságnak a fogalmát nem magyarázhatom el az idő és sebesség fogalma nélkül. Ugyanannak a látókörnek a különböző világai között vagy ugyanannak a szintnek a különböző részecskéi között lehet távolsággal mérni (mérést végezni), az ok abban rejlik, hogy ezek ugyanazon a szinten találhatók és ezért egy egységes idővel és egy egységes távolsággal rendelkeznek. De a mikroszkopikustól a makroszkopikusig való lefutásban nem létezik egységes idő és egységes távolság. A világegyetemben minden a Dáfá által lett megteremtve az összes élőlény számára, beleértve a különböző szintek élőlényeinek a kultúráit. A Fá-helyreigazítás közben nemcsak a becstelen (helytelen) lesz korrigálva, hanem új emberi kultúrák is lesznek teremtve, amelyek korábban hiányosak voltak. Azt hiszem, hogy világosan elmagyaráztam ezt. (taps)  

 

Kérdés: Egy érzelmi vizsgán való túljutásnál mindegyik alkalommal egy nehéz búcsúnak az érzésével rendelkezem. Azokhoz az emberekhez tartozom, akik nem szeretnék megváltoztatni a lényüket?  

 

Mester: Ha ti az emberi érzést a saját értelmeteknek vagy a testetek egy részének tekintitek, akkor az téves. De ha ti szántszándékkal feltétlenül el akarjátok engedni és ennek ellenére nem éritek ezt el, akkor az egy kényszereljárás. Folytonos művelésen, olvasáson és a gyakorlatok végzésén keresztül te fokozatosan el fogod érni ebben a folyamatban azt a pontot, amelyiknél valóban felismerheted a Fá-t a Fá-ban. Akkor magas követelményeket állítasz saját magaddal szemben és megpróbálod elnyomni a rossz gondolatokat, lehetőleg könnyedén venni és elűzni a dolgokat, amelyekhez ragaszkodsz. Sőt ha te egy másodpercre is elérted a mércét, neked ez a részed meg lesz tartva. Ezen a módon egyre tovább és szakadatlanul tör át a felszín irányába. Ha a végén minden át van törve, nevezetesen az utolsó réteg át van törve, észre fogod venni, hogy a gondolataid, a véleményeid és a gondolkodási módod teljesen más mint korábban. Az csupán az igazi te és az igazi lényed. Minden, amit te most nem tudsz elengedni és amit gondolsz, azokhoz a nézetekhez tartozik, amiket a születés után alakítottál ki, amikbe bele vagy bonyolódva.   

 

Ezeken a nézeteken kívül az emberek ebben a dimenzióban még rendelkeznek egy bizonyos környezettel, az nevezetesen az emberi érzés. Minden a három világkörön belül bele van merülve az érzelmekbe (érzésekbe). Te nem szakadhatsz el ettől az érzelemtől (érzéstől), te pontosan benne tartózkodsz. Amit tulajdonképpen el kellene érjetek, az nevezetesen az, hogyan kellene elszakadjatok ettől az érzelemtől (érzéstől). Ámbár ezt nagyon világosan elmagyaráztam, ha az ember csupán egy rövid ideje művelte magát, azt nem érheti el. A sokéves tanulók is csak nagyon nehezen érhetik el, mielőtt eljutottak a beteljesüléshez. A művelésnél az ember szigorú követelményeket kellene állítson önmagával szemben és el kellene távolítsa a rossz dolgokat. A Dáfá-ban való művelés közben minden megváltozhat. Ha te egyre tovább olvasol és a mindennapokon (hétköznap) lehetőleg [olyan] követelményeket állítasz magaddal szemben, mint egy művelő, az már mindent megváltoztathat nálad, hiszen meg leszel acélozva a Dáfá által.   

 

Kérdés: Egyik vidéken a gyakorlók szeretnének egyszer egy hónapban egy nagy tapasztalatcsere-konferenciát rendezni, eddig már három konferencia lett rendezve. Úgy találom, az túl sok.

 

Mester: Az valóban túl sok. Ne csináljátok azt olyan gyakran. Gondolom, az már elegendő, ha egyszer vagy kétszer egy évben rendeznétek egy ilyen nagy Fá-konferenciát mint ez. Ha túl sok, zavarva lesz a művelésetek, hiszen a művelés áll az első helyen. A Fá-terjesztésetek is arra szolgál, hogy az emberek megkapják a Fá-t. Avégett hogy ti valóban megemelkedhessetek és meg legyen erősítve a bizalom a művelés iránt, így vannak csupán megrendezve a Fá-terjesztésre való tevékenységek, mindenesetre azok nem is szabad legyenek csupán egy formalitásként kivitelezve. 

 

Kérdés: A Mester azt mondta tegnap: ,,Eredetileg én 200 millió embert láttam előre." Azt jelenti ez, hogy a Fá-terjesztésünknek a kilátása 200 millió ember?

 

Mester: Mindazon dolgok, amelyek akadályozzák a Fá-helyreigazítást, a végső eltávolításnál vannak. Azonban már nagyon sok idő ment veszendőbe, ami az emberek számára volt előkészítve, hogy megkapják a Fá-t. Ezt nem lehet többé visszanyerni. Ha még 100 millió ember jönne ehhez, ők biztosan mások lesznek, mint ti, nem fognak utolérni benneteket és nem tudnának lépést tartani veletek. De azt jelenti ez, hogy többé nem kellene végezzük a munkát a Fá-terjesztés számára? Annak ellenére meg kell legyen csinálva, mert léteznek még dolgok a következő lépés számára, amik az emberiségnél kellene legyenek megcsinálva. Még sok ember létezik, aki nem műveli magát és még nem tanulta a Fá-t. Nektek tájékoztatnotok kellene a Fá-ról azokat az embereket, akik még semmit sem tudnak róla. 

 

Kérdés: Én aggódom, hogy a művelési folyamat, amit a Mester rendezett el a tanítványoknak, meg lesz zavarva, ha mi messzi távoli vidékeken terjesztjük a Fá-t. 

 

Mester: Az nem fog megtörténni. Ha nagyon messzi távoli vidékeken még nem léteznek emberek, akik ismerik a Fá-t és ti odamentek, hogy terjesszétek a Fá-t, az nem hibás, a művelésetek szintén nem lesz elszalasztva (elhalasztva) azáltal. Egyidejűleg a Fá-t terjeszteni és még folyvást olvasni és gyakorlatokat végezni, az önmagában már a művelés.  

 

Kérdés: Milyen magas szintig megy az ,,egoizmus“? Hogyan törhetjük át ezt a szintet?

 

Mester: Az ok, hogy az élőlények egyáltalán eltérülhetnek a Fá-tól és leeshetnek magas szintekről, éppen abban rejlik, hogy egoisták lettek. Az ok, hogy az emberiségnek egoista szíve van, abban rejlik, hogy az emberi gondolatokban a születés után sok rossz nézet alakult ki. Valójában az egy gondolatszennyeződés. A még magasabb szinteken levő istenségek még tisztábbak és még szentségesebbek. Mihelyt rendelkeznek valamivel, amivel nem kellene rendelkezzenek, akkor többé nem tiszták. Nem létezik annak a szintnek a fogalma és a formája, amire te gondolsz. 

 

Kérdés: A Tanár azt mondta, nem csak az eredeti szülőhelyünkre térhetünk vissza, mi talán még magasabb szinteket érhetünk el. 

 

Mester: Talán létezhetne ez az eset, azonban az egyszerűen túl nehéz. Létezik egy dolog, ameddig te továbbműveled magad, bezárólag azokkal, akik megkapták a Fá-t, egyet sem szeretnék közületek cserben hagyni. (taps) Mindent meg fogok tenni, avégett hogy visszatérj az eredeti szülőhelyedre. (taps) Ami azt illeti, hogy egy még magasabb helyet érjél el, az saját magadon múlik. Léteznek különleges esetek is, rendkívül különös esetek. Tulajdonképpen ti ennél emberi gondolatokkal gondolkodtok. Ami az életedben a legfontosabb, az az, hogy te visszatérj az eredeti helyedre. Ez a te legnagyobb kívánságod és egy pompás szívből jövő cél. Egy élőlény számára jelentéktelen, milyen magas szinten marad. Mihelyt megkapja azt, amit meg kellene kapjon, akkor már elégedett, az az ő boldogsága. Viszont az emberi nyelvvel leírni, az nagyon közönségesen (vulgárisan) hangzik. Az emberek mind végtelen sóvárgással rendelkeznek, hogy mindent kikutassanak, az nem egy jó óhaj. Az istenségeknek nincs meg ez az óhajuk. A világegyetem minden élőlény számára határtalan, ők nem láthatják a végét. Így mindezek az óhajok, még magasabb dolgokat tudni, egy végtelen és félelmetes dolog, az nem megy.

 

A korábbi művelésben ténylegesen léteztek olyanok, akik nagyon magasra művelték magukat. Viszont nagyon sok szenvedést kellett elviseljenek. Megnevezek nektek egy példát: Miközben ezt a dolgot teszem, én szakadatlanul törtem át teljes erővel a rétegeket a mikroszkopikus (mikrokozmosz) irányába és eközben helyreigazítottam a Fá-t. Én ezt lentről felfelé teszem. Hova jutottam hát már el? Én elértem egy helyet, amely messze túlmegy azon a helyen, ahol még emberi testek léteznek. Ott csak alapanyagok vannak, mindenütt vannak élőlények, amelyek egy anyagi formában léteznek.

 

Egy speciális történelmi szakaszban, amelyikben nagy változások léteztek a világegyetemben, létezett néhány egyedülálló istenség, aki ehhez a helyhez lett hurcolva és nem tud többé lejönni, így ők ott maradtak. Ez számukra egyszerűen értelmetlen volt, így ők mindig le akartak menni az eredeti helyükre. Nem úgy van, mint ahogyan azt elképzeltétek magatoknak: minél magasabb annál jobb. Mikor később elértem ezt a helyet, visszahoztam őket, ők nagyon boldogok voltak. (taps) Némely szavak talán nagyon misztikusan hangzanak. Ha most itt ülök, én Li Hongzhi vagyok, aki egy emberi alakkal rendelkezik. Amiket elmagyaráztam nektek, azok a Fá-alapelvek. Amiket elmeséltem nektek, azok szintén igaz történetek. Azonban mindezek a képességek nem mutatkoznak meg a hétköznapi emberek oldalán. Mivel én nem kell alkalmazzam ezeket a képességeket, hogy hasonultassalak benneteket és magasabbra vigyelek. A Dáfá alapelveivel már mindent beteljesíthettek.

 

Kérdés: Azt hallottam, mindegyik alkalommal miután átolvasta az ember a Zhuán Fálun-t, egy réteg héj le van hántva. (a tanulók nevetnek)

 

Mester: Ne nevessetek. Véleményem szerint annak valóban ez az erőteljes hatása van. Az érzés, mellyel a Zhuán Fálun első alkalommal való olvasásánál rendelkezel, nem fog megismétlődni a második alkalommal való olvasásnál. Éppen ez az oka, amiért felszólítalak benneteket, hogy sokat olvassatok. Ha te fel tudod ismerni még magasabb szinteknek az alapelveit, akkor te már azon a horizonton (látókörön) vagy. Ha te nem érted el azt a látókört, nem hagynak téged megtapasztalni azokat az alapelveket.

 

Kérdés: A Fá-olvasás gyakoriságának van valami köze a szinthez, amelyiken eljut az ember a beteljesüléshez?

 

Mester: A Fá-olvasás gyakorisága meggyorsíthatja a folyamatodat a beteljesüléshez. Viszont hogy te eljuthatsz-e a beteljesüléshez, annak még van valami köze a művelésedhez és más dolgokhoz. Tulajdonképpen ha eléred, hogy így olvassál tovább, akkor én tudom, hogy te mindent jól csinálhatsz.

 

Kérdés: Ha két ember, egyforma veleszületett alappal, különböző társadalmi rétegekben található, a beteljesülés után ők ugyanazt a szintet fogják elérni? 

 

Mester: A művelésnél nincsenek figyelembe véve a társadalmi rétegek. Nincs különbség csinálva szegények, gazdagok, magas vagy alacsony rang között, mindannyian egyformán lesznek szemlélve. Ha ugyanarról a szintről jöttek, akkor nem létezik egy eltérés sem, ők biztosan egyenlők (ugyanolyanok). Ha nem is ugyanabból az iskolából jönnek, az nem probléma. Ha valaki valamilyen különleges teljesítményeket vitt véghez, a művelési folyamatában egy nagy lépést juthat előre. (taps) Azonban gondolom, nem kellene erőfeszítéseket tenni ebben a tekintetben: ,,Akkor találjunk egy rövidebb utat. Ha hazamegyünk, több jó(tékony) munkát végzünk.“ Sőt, ezzel az ellenkezőjét lehetne elérni. Nem úgy van, hogy már megtehetitek, ha ti akartok tenni valamit.

 

Kérdés: Léteznek egyes asszisztensek (megbízottak), akik nem felelnek meg a Dáfá követelményeinek. Némely tanulók ezek kicserélését szorgalmazták. Hogyan kellene ezzel eljárjunk?

 

Mester: Ha valaki szabotálja a Fá-t, akkor feltétlenül ki kellene legyen cserélve. Még ha nincs is kicserélve, többé egy tanuló sem lesz együtt vele, akkor ő automatikusan nem megbízott többé. Ha viszont nem szabotálta a Fá-t, hanem csak a munkamódszerében van néhány probléma, akkor jószívűen megmondhatjuk neki, mit csinált hibásan. Lehet, hogy fel tudja ismerni, de az is lehet, hogy nem tudja felismerni. Mindazonáltal ő egy művelő, végső soron ezt fel kell ismerje, talán ez egy folyamat lesz. De lehet, hogy ebben a folyamatban mi saját magunk is nagyon ragaszkodóvá váltunk a hibáihoz és egyszerűen kiegyensúlyozatlannak érezzük magunkat a szívünkben? Ebben az esetben aztán te ragaszkodó lettél volna és kívülre tekintettél volna. Miért nem tudsz egyszer eltöprengeni azon, miért van meglátva a hibája általad? Miért érzed magad olyan rosszul a szívedben, mikor hibásan cselekedett? Nem lehet talán, hogy te ennél szintén nem cselekedtél helyesen? Miért veszed (találod) ezt a dolgot olyan súlyosnak? Ha az ember minden tekintetben valamilyen problémákba ütközik, mindig saját magát kellene művelje és saját magánál utánanézzen.

 

Ha ez a megbízott valóban jól művelte magát és ha te felhívod a figyelmét a problémáira, ő valóban saját magánál fog utánanézni. Ha mások felhívják a megbízott figyelmét a hibáira és ő nem néz saját magánál utána, akkor azt mondom, hogy ez a megbízott nagyon rosszul tanulta a Fá-t, neki szüksége van egy nagy javulásra. (taps) Nem úgy van, hogy mi valakinek engedünk (valakivel szemben elnézőek vagyunk). Úgy van, hogy ti mindannyian még a művelésnél vagytok és mindannyiótoknak megvannak a ragaszkodásai és dolgai, amiket nem tudtok elengedni. Talán igazad van, de talán nincs is igazad. Ha nincs igazad, lehet, hogy nem tartasz másokat rendben levőnek. De ha igazad van, az is lehet, hogy te a többieket megfelelőnek tartod, ha nincsenek is rendben.     

 

Ti mindannyian a művelésnél vagytok. Amikor éppen hallottátok, hogy lehetőleg én nem fogok hátrahagyni egy tanítványt sem, aki megkapta a Fá-t, ti mindannyian tapsoltatok. Ha már én így tudok cselekedni, miért nem tudtok ti minden embert jószívűen kezelni? (taps) Ha konfliktusoknál ti a szívetekbe tudtok nézni: ,,Talán én vagyok az oka? (Ez talán rajtam múlik?)“, akkor azt mondom, ti mindent jól tudtok csinálni, akkor nagyon, nagyon gyorsan művelhetnétek magatokat. Azonban én csak ezt mondhatom nektek. A művelési folyamat gyakorlatában úgy van, ha pontosan tudjátok is, hogy a probléma nálatok rejlik, ti ezt nagyon nehezen tudjátok legyűrni. Így csak azt mondhatom nektek, hogy lehetőleg cselekedjetek jól és haladjatok szorgalmasan előre. A konfliktusokat alig lehet elkerülni, konfliktusok nélkül nem is létezne megemelkedés. Ha a megbízott jól csinálta volna, és ha a tanulók is jól csinálták volna, egyvalakinak sem lettek volna többé konfliktusai ebben a környezetben. Ki örült volna hát ennek? A démonok örülnek ennek, én viszont nem. Hiszen ti elveszítettétek volna a környezetet a műveléshez, nem tudnátok többé megemelkedni és nem tudnátok többé elérni a visszatérés célját. Ebből kifolyólag nem kellene rossznak tartsátok a konfliktusokat.

 

Én többször mondtam, az nem hátrányos, ha szenved valamicskét az ember. Nem gondoltatok arra, hogy a konfliktusok szintén a szenvedéshez tartoznak? (taps) Vagyis némi idővel ezelőtt az USA-beli Dáfá-tanítványok között valamivel több ilyen eset létezett. Természetesen, ti nem kaptátok meg a Fá-t olyan korán, mint a tanulók a szárazföldi Kínában. A folyamat, amelyikben nagyon gyorsan fel lehet ezt ismerni, már tovatűnt. Így azt gondolom, kezdjétek el most. Különösen az utóbbi időben lett már elég jó. A sokéves tanulóknak már szintén nagyon mély felismeréseik vannak a Fá-ról, bármit is tesznek, többé nem cselekszenek olyan szélsőségesen mint korábban, az nagyon jó. Gondolom, mostantól fogva egyre jobb lesz, hiszen ti hát azon vagytok, hogy érettebbé váljatok. Nektek egyre mélyebb felismeréseitek lesznek a Fá-ról.    

 

Némelyek mondják: ,,Tanár, én valóban aggódok, ha a lótuszülésnél nem érzek fájdalmat a lábamban. Az azt jelenti, hogy már nincs egy nehézségem se és nem tudom többé gyorsan művelni magam?“ Ha mások  már bírhatnak ezzel a felismeréssel, miért nem tudsz hát örülni, ha konfliktusokba ütközöl? – ,,Á, most megvan az esélyem, hogy megemelkedjek.“ Ha az emberek konfliktusokba ütköznek, félretolják (elhárítják), egymásra tolják (hárítják) ezeket. Így nem aggódtok (nem csináltok gondot belőle), ha nem léteznek konfliktusok, ti azt igazán jónak találjátok. Ellenkezőleg, ha konfliktusok léteznek, nem akartok többé együttműködni. A konfliktusok önmagukban részben a kemény műveléshez tartoznak. Némelyek mondják, én már öreg vagyok és nincs többé kapcsolatom a társadalommal. Bár idős korban vagy, mi ráadásul még az ágyban is emlékeztetünk téged a nyolc vagy tíz év előtti kellemetlen dolgokra, hogy ezáltal eljuthass a beteljesüléshez. Mi az ülésnél is hagyunk felmérgelődni ezen. Te nagyon felmérgelődsz ezen, míg nem megy többé, egy idő után aztán világos számodra: ,,Ó, hiszen én egy művelő vagyok és nem kellene felmérgelődjek ezen.“ Eközben el lesz távolítva számodra ez a ragaszkodás. Mindenesetre, ha te szeretnéd jól érezni magad, nem emelkedhetsz meg. Én egyszerűen nem hagyhatlak téged, hogy jól érezd magad. (taps)

 

Csupán a konfliktusok közepében (közepett) lehetnek eltávolítva az emberi érzületek. Csupán a konfliktusok közepében (közepett) ismerheti fel az ember a hibáját. Mihelyt konfliktusaid vannak másokkal, biztosan felbukkan a ragaszkodásod, az nagyon nyilvánvaló. Ha te nem tudod megragadni ezt a pillanatot, hanem még egyre önfejűen mások ellen cselekszel és másokkal harcolsz az igazadért, akkor ez a folyamat, amelyben makacsul harcolsz az igazadért, egy [olyan] folyamat, amelyikben a ragaszkodásod hevesen meg lesz mutatva. Ha te tovább tudsz menni a mélységbe és rá tudsz jönni a motivációra (indítékra), akkor megtalálhatod ennek a ragaszkodásnak a gyökerét. (taps) Innen eredően a művelésnél ti szívből kellene műveljétek magatokat, nem várhatod el mindig, hogy a Fá-testem mutasson fel mindent neked. A Fá-testem semmi esetre sem fogja neked közvetlenül megmondani, hogyan kellene cselekedjél.

 

Tudjátok, éppen elmagyaráztam, hogy a Fá-helyreigazításnál én szakadatlanul a mikroszkopikus [szint] irányába török át. Miért érem ezt el? Az ok abban rejlik, hogy én a különböző szinteknek az összes fő részét fogva tartom magamnál, (taps) ezért nem menekülhetnek el. Természetesen létezik egy probléma, miközben ezek a megsemmisítési folyamatban porként lefelé oszlanak el, kizárólag Pekingre hullnak alá. (Pontosan mivel nem jók, lesznek megsemmisítve. Ők még rosszabbak, mint a démonok. A megsemmisítés közben még egyre rosszak akarnak maradni, mert ezek pontosan rossz dolgok.)   

 

Tudjátok, az emberek nagyon aggódnak a pekingi időjárás miatt. Mi baj van hát Pekinggel? Az utóbbi két évben az ég felhősnek néz ki, azonban nincsenek fellegek, ködösnek néz ki, de nincsen köd. A levegőben lebegő anyagoknak igazán nagy magvaik vannak, még [szabad] szemmel is lehet látni ezeket. Mondják, hogy ezek az autók kipufogógázai, így azonnal intézkedéseket hoznak az autók kipufogógázai ellen. Úgy gondolom, ennek semmi köze az autókhoz. Az autóból szénmonoxid és széndioxid van kibocsátva, de a levegőben főképpen a nitrid lebeg. Az USA-ban olyan sok autó létezik, vízként folynak az autópályákon, és ezt már néhány tucatnyi év óta [teszik], ott nem is létezik egy ilyenfajta szennyeződés, ezért ez nem az autókon múlik. Ami az ipari szennyezést illeti, ámbár az ipari szennyezés a fejlett országokban olyan rossz, az szintén nem érte el ezt a fokot. Kiváltképp Pekingben nem is létezik olyan sok iparág, amelyik a szennyezést okozza. Mondják, ez a szén égetése által jön, de hát fűtőtestek vannak használva, szintén nagyon kevés nagy kémény létezik. De korábban, mikor még használva voltak a kályhák, mindegyik családnak volt egy kályhája, abban az időben szintén nem létezett ez a fokú szennyezettség. Én azt mondanám, hogy ez nem ilyenfajta szennyeződés, természetesen ezt nem akarják elhinni az emberek, és nem is szükséges, hogy ezt elmeséljétek nekik. Ha az emberek szeretnék ezt valaminek tartani, akkor hagyjuk rájuk azt.

 

Valójában ezek nagyon rossz alapanyagok, amelyek a megsemmisített mikroszkopikus dimenziókban léteztek, amelyek lefelé esnek (hullanak). Ha egy repülőgépben ül az ember és ha a repülőgép felszáll a repülőtérről és több mint 500 méter magasan van, a kék ég nagyon szép. Ha egyszer lefelé pillant az ember, ó, olyan mintha egy takaróval lenne betakarva. Honnan jön ez és miért nem tűnik el egyáltalán többé? A mikroszkopikusból (mikrokozmoszból) jön, azért nem lehet rájönni, honnan jön. Azokból a részecskékből jön, amelyek kisebbek mint a molekulák a felszínen, ezért nem lehet rájönni, honnan jön. A végén megállapították, hogy ez nitrid. Ez a nitrid (ha tanultatok vegytant, tudjátok) egyfajta lebegő por szerves alapanyagokból. Ugyanaz, mint egy krematóriumból származó füst. Ez tulajdonképpen a mikroszkopikus rossz élőlények megsemmisítése által lett okozva.

 

Kérdés: A Mester következő jingwenei ,,Az emberiség újrateremtése“, ,,Elidegenedés“ és ,,Egy párbeszéd az idővel“ 1996-ban és 1997-ben lettek írva. Miért lettek nekünk csupán 1998-ban olvasásra adva?

 

Mester: Amit én nektek olvasásra adok és mikor hozatom nyilvánosságra, ennek mind megvan az oka. Ha én látok egy eseményt, azt felírom. Ha viszont nagy terjedelemben lép fel, akkor nyilvánosságra hozatom azt. (taps)

 

Kérdés: Miközben a Tanár a kozmikus szerkezetet egyre átfogóbban magyarázza, kiszélesedik úgy a látómezőm és a toleranciám is. A Tanár ezen magyarázatának a célja az …?  

 

Mester: Hiszen te már kimondtál mindent. Valójában én azon vagyok, hogy kiszélesítsem a toleranciádat, ezzel mindenetek kiszélesedik, és minden növekszik. Azt mondtam, a mennyei rendszer is egy porszem a világegyetemben, ennél olyasmit magyaráztam el nektek, amit megérthettek. Az a mennyei rendszer is, amelyik több száz milliószor vagy mega-szeresen nagyobb, csak egy porszem a világegyetemben. Rajtam kívül senki (egyvalaki) sem tudja, mi végső soron a világegyetem. (taps) Azonkívül a világegyetemen belül szintén nagyon hatalmas és bonyolult, egy embernek a gondolatai ezt egyáltalán nem foghatják át (ölelhetik fel), nem létezik ilyen egy nyelv, így én nem is tudom ezt nektek leírni. Bármit magyaráztam el nektek, tulajdonképpen nem ment túl egy rendszeren. Például, a mi földgolyónk egy részecske, de én mondom nektek, az olyan részecskék, mint a földgolyó mindenütt szét vannak oszolva a világegyetemnek a mennyei rendszerében. Ez olyan mint a levegőben, amelyikben a levegőnek a molekulái ilyen nagy részecskékből vannak összeállítva, azok mindenütt szét vannak oszolva. Mondd csak, milyen nagy lehet a mennyei rendszer. Annál, amit elmagyaráztam nektek, én egy rendszerből indulok ki, és szinte egy nyelv sem létezik többé, amivel elmagyarázhatom, milyen bonyolult. Ez nem is rajzolható le, hiszen a bonyolultság olyan mint számtalan megadimenziónak a kereszteződése, amelyet nem lehet ábrázolni, ezért ezt nagyon nehezen tudom világosan elmagyarázni nektek. (taps) Ha viszont a művelésen keresztül ti elértetek bizonyos szinteket, ezt felismerhetitek saját magatok a Zhuán Fálun-ban a gondolataitokkal. Megérthetitek, milyen hatalmas, azonban nem tudjátok kimondani. (taps)

 

Kérdés: Miért lehet olyan nehezen elengedni az emberi érzelmet?

 

Mester: Én mondom neked, az ember, vagyis neked ez a héjad az emberi érzelemben született. Az ember már születésétől fogva ebben az emberi érzelemben tartózkodik. A sejtek, amelyekből a testednek ez a héja össze van állítva, az emberi érzelemnek ebben a környezetében vannak létrehozva. Ha meg kellene váljál tőlük, nem is lennél többé ember, hanem istenség. Az emberek ragaszkodnak az érzelmekhez, amik tulajdonképpen passzívak, de az emberek aktívaknak tartják azokat.

 

Kérdés: A homoszexualitás gyalázatos, azonban én fajdalomba és kétségbeesésbe jutottam. Én hiszek a Zhen, Shan, Ren-ben. De méltó vagyok a művelésre?

 

Mester: Ha az emberek a mostani helytelen gondolatoktól vannak irányítva, a propaganda által egy helytelen irányba vannak vezetve és be vannak szennyezve ezen környezet által, nagyon sok hibát csinálhatnak. De ez nem jelenti azt, hogy nem vagy többé megmenthető. Te tanulhatod a Dáfá-t és kijavíthatod a helytelen gondolataidat és a helytelen viselkedésedet. Mint ahogyan már mondtam: miért létezik hát homoszexualitás? Valójában az emberek passzívan ragaszkodnak az érzelemhez. Ha ragaszkodsz az érzelemhez, különböző ragaszkodásokhoz vezethet a gondolataidban. Ezáltal különböző nézetek vagy még elfajult nézetek keletkezhetnek. Ha te hirtelen megkedveled egy embernek egy mozdulatát vagy a megjelenését, idővel ragaszkodni fogsz az ilyen dolgokhoz. Vagy egyszerűen szereted ennek az embernek a magatartását vagy a viselkedését, idővel az a nézet keletkezik, hogy te pontosan a viselkedését szereted. Ezek a dolgok egyre erősebbek lesznek az idő folyamán, irányítani fogják a gondolataidat. Ha neked tetszik valami, úgyhogy egy nézet keletkezik, az egyre erősebb lesz. Ha a szívállapot (elmeállapot) elfajult, ez az elfajult gondolat ki fog terjedni és még tovább fog elfajulni. Innen eredően a homoszexualitás tulajdonképpen egy elfajult dolog az emberi érzelemből. Ez tulajdonképpen egy nézetnek a keletkezése, csak ez el van fajulva.

 

Azonban ebben a pillanatban az emberek saját maguknak tartják az ilyen dolgokat. Valójában ezek [olyan] dolgok, melyek a születés után keletkeztek helytelen megértéseken keresztül, amelyek viszont fordítottan (megfordítva) irányítanak téged. De te a saját gondolataidnak tartod ezeket. Az emberek sohasem tartották a gondolataikat idegenszerűnek. Természetesen szintén nem tudhatsz a gondolati karmáról, ami nálad lett előállítva (létrehozva). Ha valamilyen gondolat visszatükröződik a gondolati karmából, soha nem gondoltál utána, hogy ez hozzád tartozik-e. Tulajdonképpen az ötletek a gondolataidból nem mindig tartoznak hozzád. Azonban nincs úgy, hogy ezek a helytelen gondolatok nem hagyják többé kijavítani magukat. A Dáfá tanulásánál az emberek pont arra vannak ösztönözve, hogy a helyes úton járjanak és hogy jobban csinálják. Azt gondolom, a Dáfá-ban mindent ki lehet javítani. Ez nem probléma, te tanulhatod a Dáfá-t. Azonban valóban felelősségtudattal kellene rendelkezzél saját magaddal szemben, kiváltképp azt a gondolatot kellene elnyomjad. Az árt neked, csináltat veled valamit, ami nem tartozik az emberihez. A pokol irányába húz. Elfajult szívállapottal (elmeállapottal) rendelkező emberek ezt még saját maguknak tartják. Mihelyt feljön ez a nézet, amelyik megszeretteti veled a homoszexualitást, akkor jegyezd meg ezt magadnak, az nem tartozik hozzád, az jön megint, hogy ártson neked. De te már hosszú idő óta passzívan hozzáigazodtál ehhez, te követted egyszer és igazán jól érezted magad, ezáltal keletkezett a homoszexualitás. Ez a gondolat minden esetre ki kell legyen javítva.              

 

Kérdés: Én 50 éves vagyok. De némely tanulók egy 16 vagy 17 évesnek néztek. Egy másik dimenzióban látták az ént vagy a magát művelő ént látták?

 

Mester: Erről már beszéltem. Ha itt ültök, mindegy milyen idősök vagytok, az nem a tulajdonképpeni korotok, az nem a valódi korotok. Ez csak az emberek idejében és környezetében mutatkozik meg. Talán már 60 vagy 70 éves vagy, de lehet, hogy az ősszellemed csupán 7 vagy 8 éves. Talán 40 vagy 50 éves vagy, de az ősszellemed csupán 17 vagy 18. Azonban te, bezárólag az emberi felszíneddel a legjobb és legfiatalabb állapotba vagy átváltoztatva, annyi biztos.

 

Kérdés: Én európai vagyok és hivatásos bűvész vagyok. Véleményem szerint David természetfeletti képességek nélkül is végrehajthatja a bűvészmutatványát. Én hiszek az Ön szavaiban, mégis van egy belső konfliktusom.

 

Mester: A bűvészet (bűvészmutatvány) a technikai készséghez tartozik. Ügyes kezek (kézügyesség) vagy eszközökkel való takarás által van kivitelezve. Semmi esetre sem téveszthető össze a gongnenggel. Azonban ha bizonyos technikai készségek vannak alkalmazva egy személy által, az is vezethet egy állapothoz, ami olyan, mint a gongneng. Tegyük csak fel, az ember vesz egy kalapot és ide-oda dobja [az ember vesz néhány kalapot és folyamatosan felteszi és leveszi azokat]. Itt fel van dobva és ott el van kapva, nagyon gyorsan van dobva. Viszont a kézmozdulata egyáltalán nem néz ki olyan gyorsnak, de el tudja kapni. Ez azt jelenti, idővel ő is kifejleszthet valamit, mint a gongneng, hogy kiegyenlítse az időkülönbséget, ebből kifolyólag működhet ez így.

 

Tudjátok, hogy a tajcsi csuán nagyon lassú. De a gyakorlatban hogyan lehet bevetni a harcra? Ugyan nagyon lassúnak néz ki, azonban a gongnengje kiegyenlítheti az időt. Nem ennek a dimenziónak az idejében működik. Ugyan nagyon lassú a szemeddel nézve, de valójában nagyon gyorsan működik. Bármilyen gyors is lehet az ökölcsapásod, nem vagy gyorsabb nála. Miközben mozdul lassan, már el vagy találva általa. Mivel a szív Fá-ja nem lett hátrahagyva a tajcsi csuánnál, úgy a mai emberek semmit sem tudnak az okáról. Tudjátok, ennek az idő- és dimenziókülönbség az oka. A különbség nagyon nagy. Mi keleti emberek ezt a mesét hallottuk, nevezetesen az isteni lábak képességét. Az ember lát egy öregembert a járásnál (járni), nagyon lassan jár és nagyon lazán (kényelmesen), de te nem tudod utolérni, ha egy lovon lovagolsz is. Ez azt jelenti, ő nem ugyanabban a dimenzióban mozog. Én észrevettem, ha egy bűvész nagyon ügyes, néha ő is hordoz nagyon gyengén ilyen dolgokat magával, de saját maga ezt nem tudja észrevenni. Nem is tudnak erről semmit. Azt hiszik, hogy ez a technikájukon múlik és hogy gyakorlat teszi a mestert. Talán lehet ezt így értelmezni. Azonban bűvészettel (bűvészmutatvánnyal) nem lehet gongnenget elérni.

 

Kérdés: A Dáfá-könyvek fordításánál és a fordítás ellenőrzésénél hogyan kerülhetjük el, hogy belekeverjük az emberi nézeteinket és emberi dolgainkat? 

 

Mester: Mikor a tanítványok a szárazföldi Kínában akkoriban elkezdték az angol változat fordítását, nagyon gyakran vitatkoztak. Miért vitatkoztak hát? Mindig úgy találta az ember, hogy a másik nem fordította le jól, a másik ugyancsak úgy találta, hogy ő nem fordította le jól. Ennek az az oka, hogy ez a két tanuló különböző gondolati látókörrel rendelkezik és különböző szinten van. Amit egyikőjük felismert, nem tudja kifejezni, úgy azt gondolja, hogy a másik téved. De ha ő ezt kifejezte, ezt saját maga már nem találta helyesnek, mások szintén nem találták helyesnek a szavait. Miért van ez így? Magas szinteknek az alapelveit csak a szívvel lehet megérteni, de nem lehet kifejezni. Ezt már régen elmagyaráztam. Ha te a Zhuán Fálun-ban ki szeretnéd fejteni a magas[szintű] alapelveket, az egyáltalán nem megengedett, nem is fejtheted ki ezeket. Ennek az az oka, hogy nem megengedett magas szinteknek az alapelveit megmutatni az embereknek. Nem szabad legyenek megmutatva az embervilágban. Te csak a művelési folyamatodban láthatod ezeket. Egy művelő tudhat róluk, mások viszont nem, ez pontosan az oka. Ha egy könyvet akar lefordítani az ember, úgy csak a jelek legfelszínesebb jelentését lehet lefordítani, az már elegendő. Ha te a jelek felszínes jelentését helyesen fordítottad le, én kiegészítem ezeket a mögöttes tartalommal, akkor az természetesen a Fá és megvan a hatása. Így van csinálva a fordítás.

 

Normális módon ti mindannyian azt gondoljátok: ,,A tied hibás, az enyém helyes“, és veszekedtek egymással. Amit viszont saját magatok mondtatok, tulajdonképpen már szintén nem találtátok helyesnek. Ennek pontosan az az oka, hogy csak a szívben lehet felismerni, de nem lehet kifejezni. Az alapelveket, amelyeket magas szinteken ismert fel az ember, nem lehet emberi nyelvekkel leírni. Ha viszont írni szeretne valamit, úgy csupán megpróbálhatja, hogy helyesen fordítsa le a felszínes szavakat, az elegendő. Ha a fordításnál lehetőleg a megfelelő szavakat találja meg az ember, akkor nem fogja olyan könnyen belekeverni az emberi nézeteket.  

 

Kérdés: Többször láttam a fénylő, fehér Fálun-t. A közepén a piros színű szvasztika-jel van. Eltérültem? 

 

Mester: Nem. Hogy te ezt a színt láttad, az égi szemeden múlik. Ez nem eltérülés. Ez a Fálun a világegyetem egy kicsinyített mása. A világegyetemben több színe van, változtatja a színeit – piros, narancssárga, sárga, zöld, indigókék, kék és bíborszín, létezik néhány színes vagy színtelen is. Nem csak egy színe van, hanem nagyon sok színben is lehet. Úgy találjuk, hogy ez a szín valamivel fénylőbb, így mi ezt vesszük a Fálun Dáfá-nk szimbólumaként. Csak a szvasztika-jel aranyszíne és a tajcsi-szimbólumoknak a színei nem változnak, a többi szín mind megváltozhat. Azonkívül más dimenziókban az alapanyagok színének az összetétele más, mint az emberiségnek ebben a dimenziójában levő színek, amelyek molekulákból vannak összeállítva. Azoknak a dimenzióknak a színei az alapanyagok még finomabb (apróbb) részecskéiből vannak összeállítva, ezért a fénylő és finomabb (kifinomultabb) színek nagyon szépen néznek ki.

 

Ezen a kétnapos Fá-konferencián keresztül, különösen a tanulók tegnap délutáni előadásai által sok tanuló nagyon meghatott. A Fá-konferencia egy esélyt adott nektek a művelésnél, amelyikben megtalálhatjátok a lemaradásokat, és egy alkalmat, hogy megerősítsétek a bizalmatokat a művelés iránt. Amit kaptatok és felismertetek ebből a Fá-konferenciából, a gyakorlatba kellene ültessétek a jövőbeli művelésnél, hogy ezáltal valóban gyorsan megemelkedhessetek, gyorsan szorgalmasan előrejuthassatok, ez igazán a legfontosabb.

 

Nem a Fá-konferencia önmagában a cél. A cél az, hogy lehetőleg jobban megemeltessünk benneteket. Azt is tudom, hogy egyre mélyebb felismeréseitek vannak a Fá-ról, sok dolgot nem szükséges elmagyaráznom, bezárólag a kérdésekkel, amelyeket ma válaszoltam meg. Ti sok dologgal tisztában vagytok.

 

Eredetileg ez a Fá-konferencia egy helyi tapasztalatcsere-konferencia kellett volna legyen az USA nyugati partján, most ez nagyobb lett. Mindegy melyik vidékről jöttél, vidd magaddal haza ennek a Fá-konferenciának a tapasztalatait. Legkevesebb te saját magad meg kellett volna emelkedjél bizonyos mértékben ezen Fá-konferencia által, akkor nem is hiába tetted meg ezt a hosszú utat. (taps)

 

Kérdés: A különböző országokból és területekről való Dáfá-tanítványok tolmácsolják a Mesternek a mindenkori ország vagy terület Dáfá-tanítványainak az üdvözletét.

 

Mester: Köszönöm mindannyiótoknak! (taps)

 

Nem is szeretnék többet sokat beszélni. Remélem, hogy mindannyian folyvást szorgalmasan haladtok előre, még magasabb felismeréseket értek le és a szinteket még gyorsabban törhetitek át. Jussatok el gyorsan a beteljesüléshez, a gong felnyilásához és jussatok el gyorsan a megvilágosodáshoz. (taps)

 

 

 

A fordítás az alábbi német változat alapján készült : 

Weitere Falun Dafa Bücher auf Deutsch 

Fa-Erklärung auf der Fa-Konferenz im Westen der USA

 

http://www.falundafa.de/ 

http://www.falundafa.de/herunterladen/FaErklaerungImWestenderUSA.doc

 

Megjegyzés: Ennek a cikknek a mélyebb megértéséhez ajánlott elolvasni előbb a Fálun Gong és a Zhuán Fálun című könyveket, amelyek innen ingyenesen letölthetőek: 

 http://www.falundafa.org/hungarian/web-content/books.html 

Fordítók megjegyzése: Lehetséges, hogy idővel változtatásokat eszközölünk a fordításon a minél jobb szöveghűség és érthetőség érdekében