Falundafa.hu
 

Érettség

Amikor elolvastam a kínai Dáfá-tanítványok Internetes tapasztalat-csere konferenciájára írt beszámolóit, úgy találtam, hogy egyik sem emberi ragaszkodásokkal írodott; nem lehet érezni, hogy a beszámolók csak valamilyen feladat teljesítésére íródtak, sem a formájukban, sem a tartalmukban nincsenek sablonos, hamis és üres Párt-stílusú kifejezések; a ragaszkodás: "ha nem mondom el, akkor hogyan tudnának róla", mellyel érdemüket mutogatják, sincs benne; leginkább azonban megszabadultak beszámolók a Párt-kultúra logikájától. Érettséget is érzékeltem az írók művelésében.

A Dáfá-tanítványok művelésének formája a hétköznapi emberek közti művelés, a hétköznapi emberek közt igazolják a Fá-t, mentik meg az érző lényeket és dolgoznak az üldöztetés ellen. Abban a körülményben, hogy egy előd sem hagyott hátra útmutatást erre a művelési formára, a művelőknek saját magukra kell támaszkodniuk és így az útjukat egyengetniük, mindenkitől megkövetelendő, hogy igazolja útját felismerés által - nem szabad eszményképeket követni. Mindenegyes személy útja csakis az utókor számára példamutató, nincs tartalék - aki műveli magát, az nyer. A heves, baljós nyomás alatt, amit rátok erőszakoltak, egy olyan művelési úton, melyre nincs példa, ebben a leganyagiasabb és leggyakorlatiasabb emberi társadalomban, miközben az emberi erkölcs és szív rohamosan csúszik lefelé és a Dáfá szigorú követeléseivel a Dáfá-tanítványok emelkedésével kapcsolatosan, átjöttetek. A beszámolók legtöbbje racionális elemzéseket és a hibák felfedését tartalmazzák, és kicserélik gondolataikat a Fá-igazolás céljáról, a veszteségek csökkentéséről, arról, hogy hogyan segítsenek művelő társaiknak, az őszinte gondolkodásban és cselekvésben, arról, hogy hogyan segítsenek művelő társaiknak, akiket üldöznek. A tapasztalat-csere arról szól, hogy hogyan lehet még több érző lényet megmenteni. Eltűntek a hangulat fokozásáért írott virágos kifejezések: a beszámolók tele vannak lényeggel és korrektek, tiszták és emberi érzésektől mentesek. Ezeket nem írhatja egy hétköznapi ember, mert egy művelő belső világa tiszta és mozdulatlan.

Ez csak egy a sok érzés közül, amiket éreztem a kínai Dáfá-tanítványok online beszámolóinak olvasásánál. Az összbenyomásom az, hogy a legtöbb Dáfá-tanítvány érettebbé vált; a művelési útjuk, melyen művelődnek, érettebb lett; a művelők megértése érettebbé vált; és a racionális gondolkodásmód, amit az emberi gondolatok fokozódó csökkenése okoz, szintén érettebb lett. Ha minden Dáfá-tanítvány ilyen lenne, akkor a gonosz teljesen megsemmisülne és az Istenek és Buddhák hatalmasan megjelennének.

Li Hongzhi
2005. október 29.